6.7.11

Our dream comes true - 3. rész

Sziasztok! 
Itt is a folytatás! :)) Sokat gondolkoztam, hogy az egyik fiú legyen ott, vagy esetleg valaki más, és az utóbbi mellett döntöttem. I hope you'll enjoy it!
Jó olvasást! :))) 



Part III. - Real personality 




Mikor lefelé mentem vissza, nem találtam Angiet. Egy kisebb pánik uralkodott el rajtam, hisz ha ő eltűnik, annak nem lesz jó vége. Égen-földön kerestem a házban, de sehol sem találtam. Végső elhatározásomban pedig kimentem az udvarra. Ott végre megtaláltam, amint beszélget egy fickóval. Kicsit közelebb mentem, de csak annyira, hogy még ne vegyenek észre. Nem sok kellett, hogy ne sikkantsak fel. El sem fogjátok hinni, ki állt ott! Nem sok kellett azonban ahhoz sem, hogy elsírjam magam. Aztán a tekintetem találkozott Angie beszélgetőpartneréével. Ő lágyan elmosolyodott és kitárta a karjait, én pedig sírva rohantam oda hozzá. A titokzatos, idegen ismerős nem volt más, mint eltűntnek hitt nagybátyám. Az egész családból vele volt a legjobb a kapcsolatom attól függetlenül, hogy anyám bátyja, azaz a maga 42 évével legidősebb a családban. Már ami megmaradt, mert a nagyszüleimet és az apámat nem is ismertem egyáltalán. Nagyon megrázott, mikor egyik nap nem jött haza, viszont titkon reménykedtem abban, hogy egyszer az életben még találkozom vele. Angie ezt mosolyogva, boldogan nézte végig, hisz nem egyszer húzott ki kettőnket Jan a slamasztikából. Nem tudom mit tartogat még ez a nap nekünk, de most életem legjobb napjává avatom.


-Jan, mit csinálsz te erre? És hol voltál ennyi éven keresztül? - szegeztem neki a kérdést, amint szóhoz bírtam jutni.


-Emlékszel, mikor mondtam neked, hogy el akarnak tenni láb alól?


-Hogy is tudnám azt a napot elfelejteni? Utána már nem is nagyon volt nyugtunk.


-Akkor részt vettem egy tanúvédelmi programban. Új név, új személyazonosság, új lakhely, és persze semmi olyan munka, amivel a nagyközönség elé kerülök. Nos, eleinte Németországban maradtam, utána pedig a munkám miatt költöztem ide.


-De mi lett az új neved? És mivel foglalkozol?


-Nem lehetne ezt inkább bent a házban? Tudod, sosem lehet tudni...


-Ja, persze, de bolond vagyok! - mondtam nevetve. Bementünk a házba, de mivel semmi nem volt még otthon, ezért Jant sajnos semmivel nem bírtam megkínálni, morzsává lett keksszel pedig nem akartam.


-Szóval - kezdett bele -, az új nevem Dave Roth és nem tudom ismered-e a Tokio Hotelt, de náluk dolgozom.


-Ho-ho-hogy hol? A Tokio Hotelnél? - dadogtam meglepetten.


-Igen. Miért? Azt hiszed, megfeledkeztem az egyetlen unokahúgomról? Természetesen nem, és anyádéknak én mondtam, hogy ha már tényleg olyan ügyesek vagytok mindketten, ahogyan mesélte, akkor itt mindig lesz számotokra hely.


-Szóval anyáék tudták, mi van veled? És azt is, hogy hol vagy? - hitetlenkedtem. - És nekem egy árva szót sem szóltak?


-Dora! Én kértem, hogy maradjon titokban. Rám haragudj, ne rájuk! - nyugtatott Jan.


-Dora, most tényleg nem ez a lényeg - kezdte Angie -, hanem hogy végre megvan Jan és intézett nekünk egy szuper állást! És nem is kell messze menned, ha látni akarod, mert ő a szomszédunk!  - fejezte be boldogan Angie. Azt hiszem, már régebben is vonzotta valami Janhoz, persze ezt sosem mondta, de én láttam rajtuk, hogy nem csak egy szimpla haveri kapcsolat. Mondjuk, én sem említettem soha. És ami a legfontosabb, az én drága barátnőm mindig is az idősebb palikra bukott. Nem tudom, mit evett rajtuk, bár végül is ez az ő dolga. De ami a legfurcsább volt az egészben, Jan sem vetette volna meg az Angie-vel való mélyebb érzelmeken alapuló kapcsolatot. Ajjajj, mi lesz még itt, ha innentől kezdve sok, mit sok, rengeteg időt töltünk majd együtt?


-Dora? Itt velünk vagy még? - lóbálta meg a kezét Angie.


-Persze. Miért, hol lennék? - tereltem egy kicsit. - Jan! Lehetne még egy kérdésem?


-Mondd csak, kicsi Dora! - hihetetlen érzés volt ezt újra hallani. Régen mindig így hívott és mióta eltűnt, senki nem szólított így.


-Szóval... a munkahelyeden tudják, ki is vagy valójában?


-Csak David. Ő pedig teljesen korrektül és diszkréten kezeli a dolgot. Másnak nem is kell tudnia. És ha kérhetném, a Jan maradjon meg itthonra.


-Természetesen. Ezt kérned sem kellett volna.


Még egy ideig elbeszélgettünk, majd Jan valamikor késő délután hazament. Angie-vel elkezdtük kipakolni a dolgainkat, majd mikor nagy nehezen éjfél körül végeztünk, ledobtuk magunkat a kanapéra. Angie bekapcsolta a TV-t, én pedig megpróbáltam végiggondolni a mai napomat. Minden jól ment, míg Jan és Angie kapcsolatánál meg nem akadtam. Az egyik vállamon a kisördög azt mondta, kérdezzek rá a dologra, míg a másikon az angyalka, hogy ne, mert ez csak az ő dolguk. Végül a kisördög győzött.


-Angie, lehetne egy kérdésem?


-Muszáj most? Késő van már.


-Muszáj. 


-Akkor mondd!


-Hogyan tekintesz Janra? Nem, nem jó így. Máshogy kérdezem. Mit érzel Jan iránt? - tettem fel neki a kérdést, bár lehet hogy kicsit kemény voltam.


-Hát...

1 megjegyzés:

  1. hehe - megint első komi!! ^^
    eskü mától ez lesz az életcélom, hogy én írjak minden blogra elsőnek komit... xDxD
    nagyon szuper rész lett! *.* de most nem fogok tőled aludni kedves Annette! az fog a szemem előtt lebegni, hogy vajon Angie mit fog mondani Dorának vagy, hogy egyáltalán mondd e neki valamit... nagyon jóóóóó!!! ügyes vagy csajszi!!! :)))

    VálaszTörlés