30.9.11

Our dream comes true - 36. rész

Sziasztok, Drágáim!
Lassan egy hét után van új rész! Sajnálom, hogy eddig nem hoztam. Ez nem lett a legjobb rész, remélem, attól függetlenül tetszik majd! :)
Jó olvasást!

Part 36. - A titokra fény derül

Délután Angie mégis csak átugrott. Egy kicsit távolságtartóan ugyan, de beszélgettünk. Nem akartam szegényt letámadni azzal, hogy mi nyomja a lelkét. Majd ha már ismét közelebb enged magához. Lényegében semmi világot megváltoztató dologról nem beszéltünk. Csupa-csupa apróság és lényegtelen dolog.


-Egy pillanat - szóltam, mikor megcsörrent a telefonom.


Kimentem a kertbe, így Tom és Angie egyedül maradtak. Mark a szobámban henyélt immáron sokadik napja. David keresett a turnéval kapcsolatban, amit már annyiszor átrágtunk, hogy ha nem lesz minden tökéletes, eldobom az agyam. Már majdnem a nappaliban voltam, mikor érdekes beszélgetés ütötte meg a fülem. A konyhából hallgattam tovább.


-Angie, kérlek mondd el, mi az, amiért ennyire kerülöd Dorát! Tudod, nem mondja és próbálja erősnek mutatni magát, de én látom rajta, hogy ez nagyon aggasztja.


-Nem szeretném, ne haragudj, Tom.


_Angie, kérlek szépen! Tőlem nem fogja megtudni! Ígérem! - érvelt Tom. És igaza is volt, mert nem ő fogja nekem elmondani. A saját fülemmel leszek tanúja a dolognak.


-Tudod, mikor még szinte épp hogy 16 évesek lettünk, akkor összejöttem Stefannal. Minden zökkenőmentes volt egészen addig, míg le nem feküdtünk. Nekem ő volt az első, és annak ellenére, hogy védekezett, valahogy sikerült teherbe ejtenie - ezt nekem nem is mondta! Én erről miért nem tudok? - Aztán egy hétre eltűntem. Illetve azt mondtam mindenkinek, hogy a nagyimhoz megyünk, mert beteg. Mi viszont elutaztunk Hamburgba anya egy jó ismerőséhez, aki nőgyógyász volt. 17 évesen túlestem az első abortuszomon. Ezt még Dora sem tudta. Stefan pedig még akkor dobott, mikor kiderült, hogy állapotos lettem. Egy fél év múlva pedig kiderült, hogy soha többé nem lehet gyerekem - sírta el magát Angie, és az én könnyeim is eleredtek.


-És ezért távolodtál el Dorától?


-Igen. Rosszul esett, hogy ő lehet anya, én meg nem. Aztán mikor mondta, hogy kitől van a gyerek, még jobban felment bennem a pumpa. Az i-re mégis az tette fel a pontot, hogy eszébe sem jutott, hogy elvetesse a babát.


-És ezt nekem miért nem mondtad el, Angie? Azt hittem, vagyunk olyan jó barátok, hogy bármi rosszról képesek legyünk felnőttként beszélni! - fedtem fel magam. Nem voltam sem mérges, sem ideges.


-Te az egészet hallottad? - nézett rám riadtan barátnőm.


-Igen.


-Ne haragudjatok, mennem kell - ugrott volna fel, de Tom elkapta a karjánál.


-Nem mész sehová! Majd én hazamegyek, ti meg beszéljétek ki magatokból a problémákat! - mondta Tom, majd felkelt és egy rövid csók után már ment is.


-Angie, miért nem mondtad, hogy mi történt? - ültem le mellé a kanapéra. - Melletted lettem volna és segítettem volna túllépni rajta. Nem ítéltelek volna el, tudhatnád!


-Hogyne tudnám! Ne haragudj! És azért se, hogy ilyen gyerekesen viselkedtem mostanában! Nem is gondoltam bele a te helyzetedbe. Csak magammal foglalkoztam. Borzasztóan sajnálom!


-Már hogy haragudnék rád? Hisz a legjobb barátnőm vagy! Csak kár, hogy nem voltál itt, mikor anyáék elküldtek a búsba! - nevettem fel kényszeredetten. - Meg úgy általában! Hiányoztál nagyon - öleltem meg, amit kis fáziskéséssel viszonzott is.


Kora estig beszélgettünk. Végre ismét olyanok voltunk, mint egy hónapja. Most lettem teljesen önmagam. Újra felszabadult lettem, nem kattogott Angie-n az agyam.Elmondhatatlanul boldog voltam! És rájöttem egy fontos dologra. Ha nincs melletted a családod és van egy ilyen szuper barátnőd, mint Angie, valamint olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek, és te is őket, ők lesznek az új családod. Őket tudod riasztani, ha valami nyomja a lelked, közvetlenül tőlük hallod, miért boldogok, és ők is zaklathatnak akár az éjszaka közepén, hogy elpanaszolják a problémájukat és te adj nekik tanácsot. Magyarán család nélkül még eléldegélhetsz, de a barátokra mindig szükséged lesz.

24.9.11

JLS - Take a chance on me

Sziasztok, Drágáim!
Most egy videót hoztam nektek. A JLS új, soron következő kislemeze, a Take a chance on me, ami november 6.-án jelenik majd meg. Ahhoz képest elég hamar jött a dal. :) A klipre borzasztó kíváncsi vagyok, ha nem gond, azt is hozni fogom majd. :))
Enjoy! :))




És a kedvenc képem róluk:
(Nem is tudom, miért... :P)

23.9.11

Our dream comes true - 35. rész

Sziasztok, Drágáim!
Tegnap bealudtam töritanulás közben, így nem bírtam befejezni a részt sem. :( Ma viszont minden lemaradást behoztam és itt a folytatáááás!!! :D :D :D Valami még hiányzik belőle, csak nem tudok rájönni, mi az.


Part 35. - Egy kedves meglepetés

Mire felébredtem, Tom elaludt, de a TV még mindig ment. Mivel belül feküdtem, nehéz lett volna keresztülmászni Tomon, hogy kinyújtózzam egy kicsit, így inkább figyeltem, ahogyan Álomvilágban jár. Míg néztem, azon gondolkoztam, hogy ha nem lennék terhes, már rég egymáséi lehettünk volna. Lassan oda fogok eljutni, hogy egyetlen érintésétől is felpezsdül a vérem és megkívánom őt. Akkor pedig csak nehezen bírok megálljt parancsolni magamnak. És még egy hónapot ki kell bírnunk! Bár, ha eddig kibírtuk, ez az egy hónap nem jelenthet akadályt. Most már viszont muszáj lesz felkeltenem Tomot.


-Tom, szívem, kelj fel! - simogattam meg kidolgozott mellkasát, csak sajnos nem reagált rá. - Tom, légy szíves nyisd ki a szemed! - próbálkoztam most tökéletes arcánál.


Most szórakozik velem? Ennyitől már én is rég felébredtem volna! Akkor más eszközhöz kell folyamodnom. Alig bírtam megmozdulni, de annyira sikerült feljebb tornáznom magam, hogy elérjem Tom arcát. A fülétől indulva végigpusziltam az arcát a szája széléig, azonban egyszer csak elkapott és megcsókolt, majd csillogó szemeivel a szemembe nézett.


-Miért kellene felkelnem? Én olyan jót fekszem itt. Te nem?


-Nem éppen, szívem, mert teljesen elgémberedtek a lábaim. Jól esne egy kicsit kinyújtóztatni őket, de itt sajnos nem fértem el. Szóval lennél kedves kiengedni? - kérdeztem mosolyogva.


-Egy feltétellel.


-És mi lenne az?


-Gyere el velem ma vacsorázni! Mark ellesz itthon egyedül. Mondanám, hogy Bill is átjöhetne hozzá, de ő most a rendőrségen volt meg a kocsiját siratja.


-Rendben. De mit vegyek fel? Mármint puccos helyre készüljek vagy valami kényelmeset kapjak magamra?


-Mindenképp kényelmes ruhát vegyél fel! Meg olyan cipőt, amiben tudsz sétálni - mondta sejtelmesen Tom, majd felült, hogy én is kényelmesebb pózba tudjak helyezkedni.


-Ojjajj. Kezdek megijedni, hová akarsz te vinni engem - nevette. - Amúgy hogy került ide Bill? És mi is lett a kocsijával?


-Az én drága öcsikém hozzánk jött. Leparkolta a kocsit, aztán valami barom oldalról beleszállt az autójába. Részleteket még én sem tudok, mert Bill nem hívott azóta.


-Ó, szegény. Nemsokára úgyis születésnapotok van. Mi lenne, ha meglepnénk egy új kocsival? - vetettem fel az ötletem. Csak nem maradhat Bill kocsi nélkül.


-Én benne vagyok. Viszont meg kell oldanunk, hogy addig is közlekedjen valamivel.


-Tooom, ne mondd, hogy neked nem jutott eszedbe, hogy Marktól kérünk valami jelmezt! Tele van álruhákkal meg parókákkal. Egyet kap Bill is, aztán vagy sétál, vagy a tömegközlekedést választja. Hé, vagy kap addig egy biciklit! Legalább sportolna is egy kicsit! - mondtam teljesen belelendülve a dolgokba.


-Bill és a bicikli? Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Egy csomó hülyeséget képzelne a dolgok mögé. Szóval maradnak Mark parókái - nevetett édesen.


-Szuper. Akkor majd megbeszéljük vele - mondtam s megkordult a gyomrom. - Úgy néz ki, valamit ennem kellene - mosolyogtam.


-Na, majd csinálok neked kaját! - szólt Tom és megindult a konyha felé.


Követtem őt, majd leültem az asztalhoz. Tom már teljesen otthon érezte magát nálunk, hisz szinte minden nap itt aludt. Előkapott egy serpenyőt, tojásokat a hűtőből és egy paprikát is. Készített tojásrántottát és kidíszítette a paprikával. Egész ínycsiklandozóan nézett ki a tányérom, így még nagyobb étvággyal pusztítottam el az ételt. Meg hát most már kettő helyett kell ennem. Már épp kész lettünk a konyha elpakolásával, mikor csöngettek. Kinyitottam az ajtót és valami kis csomagot és Angie távolodó alakját láttam.


-Angie - kiabáltam barátnőm után, mire ő megfordult. - Gyere be! - mondtam kedvesen, de nem várt választ kaptam.


-Most inkább nem, ha nem gond. Van még egy kis dolgom - azzal megfordult és elment.


Felvettem a földről a dobozt, majd mikor beértem, Tom kérdőn nézett rám. Nem voltam túl boldog, de nem nyomhat bélyeget a napomra. Lassan kezdek hozzászokni, hogy csalódom az emberekben, így, még ha nagyon fájt is, nem tudok már meglepődni annyira, mint például a kijövetelünkkor tettem volna. Megnéztük, mit kaptunk Angie-től. Egy nagyon cuki kis csörgő volt benne. Kedves volt, hogy gondolt ránk, de jól esett volna beszélgetni vele. Értékeltem volna, ha elém áll és elmondja, mi váltotta ki belőle ezt az elhidegülést, elszeparálódást. Azt mondják, nem nagyon számíthat az ember másra, mint a családjára. Nekem ebből már csak Mark maradt, mert hiába nem együtt nőttünk fel, úgy viselkedtünk, mintha tényleg pelenkás kora óta ismertem volna. És természetesen Tom és Bill. David is elkezdett jó irányba változni. Kicsit mintha napról napra közelebb kerülnénk egymáshoz. És aminek még jobban örülni fogok, ha Tom szülei valóban kedvelnének. Nem csak azért, mert a fiuk barátnője vagyok, hanem magam miatt, a hibáimmal együtt.

19.9.11

Our dream comes true - 34. rész

Sziasztok, Drágáim!
Ma nagyon jó napotok van, mert hoztam még egy részt! :) Leona, remélem elég gyors voltam! :) Angel, végre megtudhatod, miért változtak meg Dora szülei! :) 

Jó olvasást!


Part 34. - Tessék???


Kellemesen pihentünk egymás karjában, mikor egy csattanást hallottunk, majd valamilyen üveg törését. Azonnal az ablakhoz rohantunk és a látvány nagyon megijesztett mindkettőnket. Bill kocsija egy halom roncs lett, semmi mozgás nem volt a kocsi körül. Az egész valahogy úgy nézett ki, hogy Bill kocsija a járdasziget mellett parkolt, az oldalába frontálisan belement egy másik kocsi. Pont a vezető felőli oldalon. Tommal kirohantunk a kocsihoz, Bill pedig a földön ült teljes sokkhatás alatt.


-Bill, Bill, jól vagy? Nem sérültél meg? - aggódott Tom.


-O... Oda a gyönyörű kocsim... - dadogta Bill. - Ennek már annyi.


-Nem érdekel most a kocsi! Te nem sérültél meg?


-Úgy nézek én ki, mint aki megsérült? - pattant fel a betonról. - Most lett totálkáros a kocsim, mert egy idióta nem képes betartani a közlekedési szabályokat! Nem én sérültem meg, hanem a kocsim! - kiabált Bill.


-Tudom, hogy nem segít - fogtam meg a kezét -, de nyugodj meg. Senkinek sem lesz jobb, ha csak üvöltözöl mindenkivel. Majd veszel egy másik kocsit, vagy veszek neked egyet én. Csak ne ordibálj!


Bill magába roskadva visszaült a földre és vártuk a rendőröket, akit időközben Tom hívott ki. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor Billt egy karcolás nélkül. Ha még neki is baja esik, nem tudom, hogyan dolgoztuk volna fel. Szívesen várakoztam volna kint, de megcsörrent a telefonom. Anya hívott. Gondolkoztam, hogy nem veszem fel, de nem fogok az ő szintjükre lesüllyedni, így a kert felé vettem az irányt.


-Szia, anya - vettem fel.


-Szia, kincsem! Tudnál egy kis időt szakítani rám?


-Természetesen. Miről szeretnél beszélni?


-Az újságokról. Illetve arról, hogy miért folyamodtunk ehhez.


-Kíváncsian hallgatom, anya - mondtam neki kimérten.


-Tudod, apád kölcsönkért egy drogbárótól, és régen túl voltunk már a határidőn. Így sajnos nem volt más választásunk. Ami pénzt pedig a hírért kaptunk, éppen fedezte a tartozást.


-Mi az hogy nem volt más választásotok? - esett le egy pillanattal később, mit is mondott anya. - Ha szóltál volna, valahogy segítettem volna!


-Nem akartalak még ezzel is terhelni, kislányom!


-Mondd, mit ártottam én nektek? Miért viselkedtek velem így? Teljesen kifordultatok önmagatokból, mióta eljöttem otthonról! És mióta kiderült, hogy terhes vagyok, Angie is elfordult tőlem. Mivel érdemlem ezt ki?


-Fogalmam sincs, mi lett velünk. Elmentél, utána pedig egyre többet veszekedtünk és ...


-És ez okot ad arra, hogy azt mondd, ne kérjek tőled segítséget és nem érdekel az első unokád sem?


-Nem, de azt komolyan gondoltam. Tudom, hogy ez fáj most neked, de én nem fogok egy olyan gyermek nevelésénél asszisztálni, aki egy ferde este eredménye lett. És apád is így gondolja.


-Te... Tessék? Ezt jól hallottam?


-Igen, kislányom!


-Akkor innentől kezdve ne hívj se kislányomnak, se másnak! És tudod, mit? Megfogadom a tanácsod, és többet nem kereslek! Szia! - meg sem várva válaszát bontottam a hívást, majd földhöz vágtam a telefonom, ami apró darabokra tört.


Leültem a hintaágyra és csak bambultam magam elé. Hogy mondhat ilyet a saját anyám? Az ő helyében örülnék, hogy nagymama leszek. Egy pillanatig sem gondolkoznék azon, hogy segítsek-e a gyerekemnek a sajátját felnevelni. Inkább amilyen gyakran csak tudnék, mellette lennék és elmondanám neki, mit éreztem én, mikor állapotos voltam. Ültem, és egyre csak az szaladgált a fejemben, amit anya mondott, hogy még véletlen sem akar részt venni a gyerekem életében. Angie-nek is ez lehet a baja, hogy nem Tomtól van a pocaklakó? Gondolataimból Tom ébresztett fel.


-Na, mi van a szüleiddel? Velük beszéltél, ugye? - szegény milyen reménykedve kérdezte ezt. - És mi lelte a telefonod?


-Anyám. Kicsit padlóra küldött ismét, és a telefonom bánta - bújtam oda hozzá. - Olyan jó, hogy te itt vagy nekem. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled - csuklott el a hangom. Választ nem kaptam, csak egy lágy, szenvedélyes csókot.


-Édesem, beszéltem anyuval. Jövő hét végén szívesen látnak minket ebédre. Daviddel is beszéltem már, ő sem látta semmi akadályát, hogy hazamenjünk egy pár napra a turné előtt.


-Rendben - válaszoltan teljesen nyugodtan.


-Rendben? Nem is izgulsz, hogy végre megismered a szüleimet? - kérdezte, ám hallottam a hangján, hogy mosolyog.


-Elhiszed, hogy más esetben kifordulnék önmagamból és fel-alá szaladgálnék a házban, mint a mérgezett patkány? De jelen pillanatban semmihez sincs energiám. Kicsit feltöltődöm és olyan leszek, mint reggel. Csak menjünk be.


A nappali felé vettük az irányt, ledőltünk a kanapéra, majd Tom bekapcsolta a TV-t. Én abban a pillanatban elaludtam, ahogy elkezdődött az első reklámblokk.


***
-Basszus, ezt nem fogom sokáig bírni! - gondolta Tom. - Még egy lány kedvéért sem vontam meg magamtól ennyi ideig a szexet. És ezt is csak a terhessége miatt. A doki azt mondta, a harmadik hónapot mindenképp várjuk meg, utána is csak akkor, ha a kismama akarja. Nem is tudom, mit gondolt. Talán majd megerőszakolom a terhes barátnőmet? Ó, Dora, ha te tudnád, mit teszel most velem! A forró leheleted csiklandozza a nyakamat, ez pedig totál beindít. Csak telne már az idő, és lennénk már túl a harmadik hónapon!
***

Our dream comes true - 33. rész

Sziasztok, Drágáim!
Mivel a holnapi napom elég lightos lesz, hoztam a folytatást. És hamarosan az is kiderül, miért változtak meg Dora szülei, és miért lett ilyen távolságtartó Angie és Jan. :) Addig pedig érjétek be ennyivel! :PP
Jó olvasását! :))) 


Part 33. - Kérdezz, felelek!


Nem akartam szomorú filmet nézni, de a Titanicot raktam be, aminek a végére elfogyott a fagyim is és a könnyeim ismét kibuggyantak a szemem sarkából, majd álomba szenderültem. Egész végig rémálmok gyötörtek, nem volt pihentető az alvás. A rémálmok természetesen a kis pocaklakóval és Tommal kapcsolatosak voltak. Egyszer csak egy erősebb szólongatásra riadtam fel. Tom ült mellettem a kanapén, és ahogy megláttam, a nyakába vetettem magam.


-Dora, nyugodj meg, ez csak egy rossz álom volt - nyugtatott Tom.


-Honnan tudod? - kérdeztem a nyakába fúrva a fejemet.


-Azt hajtogattad, hogy ne vegyék el a babát, engem pedig ne öljenek meg - mondta, belőlem pedig kitört a sírás. - Css, Dora, ne sírj! Most már itt vagyok, és senki sem fog minket elválasztani egymástól, ezt megígérem! Csak kérlek, legyél egy kicsit vidámabb! Olyan rossz téged ilyen szomorúnak látni!


Ahogy Tom szavai eljutottak a tudatomig, rájöttem, valóban nem játszhatom folyamatosan a hattyú halálát, mert az már lassan a környezetemet is tönkreteszi. Elhatároztam, hogy akármi is lesz ezentúl, megpróbálok újra a régi, mosolygós Dora lenni, aki mindig is voltam. Tommal addig ölelkeztünk a kanapén, míg ismét elaludtam, de most szerencsére nem gyötörtek az álmok. Reggel az ágyamban ébredtem Tom mellett. Óvatosan felkeltem mellőle és lementem a konyhába reggelit készíteni. Ó, még valami apróság is kellene, ha már jön az a riporter. Bekapcsoltam a TV-t is, a hírek még mindig Tomról és rólam szóltak, de már nem érintett annyira rosszul, mint tegnap. Inkább átkapcsoltam a zenecsatornára, majd halkan dudorászva sertepertéltem a konyhában, mikor Tom átkarolta a derekam.


-Jó reggelt, édesem! - fordultam meg és megcsókoltam.


-Ez már csak jó lehet! - mosolygott Tom.


-Kérsz kávét? Reggelit? Valamit? - támadtam le a kérdéseimmel.


-Egy kávé jól esne. De hogy hogy ilyen friss és üde vagy?


-Tudod - kezdtem és elé raktam a kávét -, teljesen igazad volt tegnap. Napok óta szürke árnyéka vagyok önmagamnak, és ezen muszáj változtatni. Így hát elhatároztam, hogy mától olyan leszek, mint akit kicseréltek. Ha pedig már vendégeink lesznek, ne azt lássák, hogy nem vagyok boldog!


-Örülök, hogy végre rájöttél, édesem! És míg el nem felejtem, Davidnek is itt kell lennie közben.


-Ez csak természetes.


Megreggeliztünk, majd áthívtuk Davidet. Megbeszéltük, melyik kérdésre mit fogunk felelni. Kicsit összekuszálódott volt, de meg lehetett érteni. Lassan vánszorgott az idő előrébb a 10 órához, de mintha kitalálták volna a problémánkat, már fél tízkor csöngetett a riporter meg még egy emberke. Kíváncsi vagyok, mit hozunk ki az egészből, és hogy hogyan fogadják majd a rajongók.Mert az igazat megvallva a rajongók reakciójától félek. Rettentően félek, de még Tomnak sem mertem elmondani.


-Üdvözlöm, Regina Smith vagyok, ő pedig a gyakornokom, Aston Withman - nyújtott kezet a riporternő.


-Üdvözlöm, Dora Müller. Fáradjanak beljebb! - mondtam, s bementünk a nappaliba, ahol David és Tom is bemutatkoztak, majd David tanácsára tegeződtünk. A riporternő a húszas évei vége felé járhat, a gyakornoka pedig velem egy idős lehet. Vittem be egy tálcán innivalót, egy kis rágcsálnivalót, majd belecsaptunk a lecsóba.


-Nos, mindenek előtt el kell mondanom, hogy diktafonnal felvesszük az egészet. Emellett készítünk néhány fotót is a cikkhez, valamint Aston is fog feltenni pár kérdést. Kezdhetjük? - kérdezte Regina. Bólintottunk, majd megkezdődött a "vallatás". - És pontosan mióta is vagytok együtt? - á, gondolhattam volna. Egyből a lényegre. Semmi lényegtelen kérdés.


-Lassan négy éve - válaszolt Tom hatalmas mosollyal az arcán, még akkor is, ha ez a 4 év csak egy kis kegyes hazugság.


-Ó, az nem rövid idő! Hogyan tudtátok ilyen sokáig titokban tartani?


-Ügyesen tudtunk rejtőzködni - mondta ismét Tom, nekem pedig egyből a parókás jelmezünk ugrott be és nem sok kellett, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. -De részletekbe hadd ne kelljen belemennem.


-Kár, pedig kíváncsiak lettünk volna a módszereitekre. És terveztétek, hogy családot alapítotok, Dora? - intézte hozzám szavait Aston.


-Nem, de az abortusz eszünkbe sem jutott. Szeretjük egymást, és ennél szebb gyümölcse nem is lehetne a szerelmünknek - válaszoltam készségesen.


Regina Tomot a rajongóiról és még rengeteg mindenről kérdezte még. Az agyam majd eldobtam! Hogy lehet valakinek a tarsolyában ennyi kérdés? Nekem két napi gondolkozás után sem jutott volna eszembe ilyen sok. És természetesen egész végig mosolyogtunk, aminek az lett a vége, hogy teljesen beálltak az izmaink, és lassan vicsorgásba ment át a mosolyunk.


-Az esküvőt mikorra tervezitek? - tette fel utolsó kérdését Regina.


-Még nem gondolkoztam rajta, és hogy őszinte legyek, még nem is jött el a megfelelő pillanat - mondta Tom.


-És mit gondolsz, mikor lesz itt az ideje a lánykérésnek?


-Lehet, hogy holnap, lehet, hogy majd csak egy fél év múlva, lehet, hogy jövőre. Nem tudni még. Ezt érezni kell, nem lehet megmondani előre.


-Értem. Köszönjük, hogy válaszoltatok a kérdéseinkre.


-Mi köszönjük - szólalt meg David először, mióta itt van Regina és Aston.


Elpakolták a dolgaikat, mi pedig kikísértük őket egész a kapuig. Ott kocsiba pattantak és elhajtottak. Ahogy visszaértünk, elterültem a kanapén, és hatalmasat sóhajtottam. Teljesen lefárasztott Regina és Aston a kérdéseikkel. David elköszönt és hazament, Tom pedig odafurakodott mellém. Szűkösen, de elfértünk. Kellemesen pihentünk egymás karjában, mikor egy csattanást hallottunk, majd valamilyen üveg törését. Azonnal az ablakhoz rohantunk és a látvány nagyon megijesztett mindkettőnket.

18.9.11

Our dream comes true - 32. rész

Sziasztok, Drágáim!
Tegnap estére terveztem, de sajnos nem úgy alakult az estém, ahogy terveztem, így csak most tudtam a folytatást hozni. De a lényeg, hogy itt van! :))
Jó olvasást! :)



Part 32. - Az igazi Tom Kaulitz


Folytatta volna, de a TV-ben bombahírként közölték le, hogy mi a helyzet. És ha lehet hinni ezen híreknek, akkor Németországból indult el ez az egész. Ott viszont csak anyáék élnek, ami az jelenti, ... Te jó ég! Ez nem lehet igaz! Csak ők tudtak az egészről. Nem hiszem el. Miért gyűlölt meg most mindenki? Miért fáj nekik, hogy próbálok boldog lenni?


-Dora, jól vagy? - kérdezte aggódva Tom.


-Nem, Tom. Határozottan rosszul vagyok. Rosszul vagyok a családomtól, rosszul vagyok a legjobb barátnőmtől, a nagybátyámtól és mindenkitől. Nem csinálhatom azt, amiért kijöttem, és ez borzasztó érzés. Ez olyan, mintha neked nem engednék, hogy gitározz és az álmaidnak élj. Ráadásul a terhességem miatt rajtatok kívül mindenki elfordult tőlem. Mivel érdemeltem ezt ki? - emeltem fel egy kicsit a hangom. Még jó, hogy nem kezdtem el ordibálni. Pedig kedvem lett volna kikiabálni magamból a fájdalmamat. Sírni pedig már nem tudtam. A könnyeim már elapadtak, annyit itattam az egereket mostanában. - És te meg hogy lehetsz ennyire nyugodt? Téged nem zavar, amit az újságokban írnak rólad?


-Dora, édesem, elhiheted, hogy majd szétvet a düh, de nem leszel te sem nyugodtabb, ha azt látod, hogy tiszta ideg vagyok. A többiek miatt meg aztán pláne nem éri meg idegeskedned - mondta és megfogta az asztalon heverő kezemet. - Csak új még mindenkinek a dolog, nem tudják, hogy kezeljék. És csak segíteni akarnak neked.


-De nekem az lenne a segítség, ha hagynának dolgozni, a látványtervvel kapcsolatos ötleteimet pedig nem engednék el a fülük mellett, hanem valamit mondanának is rá. Érted már a problémámat?


-Értem, persze. Akkor ha visszaértünk az orvostól, beszélünk velük. Nincs kifogás.


Természetesen ez lenne a legmegfelelőbb és felnőttekhez méltó dolog, így remélem, mindenki felnőttként fog viselkedni, különben lőttek az egésznek. A pincér kihozta az italokat. Azt hittem, már sosem jutok hozzá a teámhoz. Megittuk, majd elindultunk a nőgyógyászhoz. Arra a pár percre, míg bent voltam, minden gondom el tudtam felejteni, hisz Tom boldog arca mindenért kárpótolt. Gondolni sem mertem volna, hogy ennyi érzelem szorult ebbe a férfibe. Tejesen más az a Tom Kaulitz, akit a rajongók ismernek. A valódi Tom tele van mély érzésekkel, hatalmas szíve van és annyira tud szeretni, hogy azt szavakkal leírni nem lehet.


A babával minden rendben van, megfelelően fejlődik, növekedik. Az orvostól hazafelé le sem lehetett vakarni a mosolyt az arcunkról. Eszünkbe sem jutottak a problémáink, helyette a gyermekünkről beszélgettünk. Néhány név is elhagyta a szánkat, de egyik sem volt a legjobb. Igazából ezzel még bőven ráérünk, azonban jó volt már ilyenekről beszélni. Viszont minél közelebb kerültünk Jan házához, annál jobban eluralkodott rajtam a félelem, az izgalom és a düh keveréke, így egyre szorosabban fogtam Tom kezét. Kivételes alkalmak egyike, hogy nem nálunk van bandagyűlés.


-Sziasztok! - kiabáltunk be, mikor átléptük a küszöböt.


-Sziasztok, gyertek be! - köszönt Jan, majd mikor elmentem mellette, elkapta a karom és a konyhába húzott.


-Mit szeretnél, Dave? - kérdeztem távolságtartó hangnemben.


-Csak kíváncsi vagyok, hogy vagytok. Mert az utóbbi időben nem tudtunk sokat beszélni és ...


-Pedig lett volna rá alkalmad. Nem is kevés. Mellesleg köszönjük szépen, jól vagyunk. Az orvos szerint a babával is minden rendben. És ha megbocsátasz, mennék, mert beszélnék még Angie-vel is.


-Csak még egy valami. Biztosan láttad már az újságokat.


-Bár ne láttam volna! És még a TV is ezzel van tele - sóhajtottam gondterhelten.


-Akkor gondolom azt is tudod, hogy anyádék nem tehettek mást - mondta Jan.


-Őszintén szólva csak kikövetkeztettem, hogy ők voltak. Az okát nem tudom és nem is érdekel. Nem neked mondták, hogy nem érdekli őket az első unokájuk jövője, valamint hogy ne kérjem a segítségüket semmiben. Innentől kezdve nem érdekelnek. Ha ők nem keresnek, én nem fogok telefonálni nekik. Még valamit szeretnél mondani?


-Biztos vagy a döntésedben?


-Teljes mértékben. De én akkor megyek is, majd ha akarsz, bejössz - mondtam és a csodálkozó nagybátyámat otthagytam a konyhában.


Bementem a többiekhez, leültem Tom mellé, majd Davidet megelőzve én beszéltem először. Angie, Georg, Gustav és David szerencsére felfogták, hogy nem vagyok beteg, csak most már ketten vagyunk. És ez nem akadályoz a munkám végzésében. Ezután pedig jött a kellemetlenebb része a dolgoknak.


-Nos, ha már a kapcsolatotok és a terhességed napvilágot látott - intézte hozzánk szavait David -, egy sajtótájékoztatón tisztázni kellene mindent. Persze egy kicsit ferdítve a dolgokat. És utólagos beleegyezésetekkel holnap 10 órára beszéltem le az egyik magazinnal. Házhoz jönnek, így nektek ki sem kell mozdulnotok a lakásból. Ja, ami a legfontosabb! Dora, ezentúl testőrökkel mehetsz el otthonról. Nincs apelláta. Nem kockáztathatunk a te állapotodban. Én akkor be is fejeztem. További szép napot! - mondta, majd egy pillanat alatt a konyhában búcsúzott el Jantól.


-Ha ennyi volt, akkor én is mennék - szóltam, mikor már egy ideje síri csend lepte el a nappalit. Felkeltem és Tom is automatikusan felpattant a kanapéról. - Maradj csak itt, egy kicsit egyedül szeretnék lenni.


Elköszöntem a többiektől és hazaindultam. Tom kikísért a kapuig, nagyon édes volt. Alig akart elengedni, a lelkemre kötötte, hogy ha baj van, mindenképp hívjam, majd szenvedélyesen megcsókolt. Mikor hazaértem, magamhoz vettem egy doboz jégkrémet, egy kanalat, és leültem DVD-zni. Nem akartam szomorú filmet nézni, de a Titanicot raktam be, aminek a végére elfogyott a fagyim is és a könnyeim ismét kibuggyantak a szemem sarkából, majd álomba szenderültem.

16.9.11

Our dream comes true - 31. rész

Sziasztok, Drágáim!
Ahogy ígértem, itt a rész! Elég fordulatos lett szerintem, de remélem, tetszeni fog nektek! :)
Jó olvasást!



Part 31. - Változások


Ami viszont a legtöbb boldogsággal tölt el, hogy Tomon is látom, mennyire izgatott, mikor a hogylétem felől érdeklődik és mikor azt kérdezi, mikor lesz a következő vizsgálat, amelyikre elkísérhet. Anya és apa viszont nem fogadták kitörő örömmel. Arról beszéltek mindketten, hogy ez túl korai, miért nem mentem abortuszra, ami pedig a legrosszabbul esett, az az, hogy azt mondták, ne számítsak a gyerekneveléssel kapcsolatos segítségükre, valamint nem is érdekli őket az unokájuk. Mikor meghallottam, kiesett a telefonom a kezemből és azt hittem lefordulok a székről. Mi van mostanában a környezetemben élőkkel? Mindenki kifordult magából? Vagy csak a terhességem miatt gondolom ezt? Vagy egyáltalán miért ér engem ennyi csapás mostanában? Á, kár is ezen rágódni, mert választ úgysem kapok egyik kérdésemre.


Angie is teljesen megváltozott, mióta kiderült, hogy állapotos vagyok. Mintha elfordult volna tőlem, mintha nem is lettünk volna gyerekkorunk óta a legjobb barátnők. Egyedül Tom és Bill volt az, akit bármikor hívhattam, ha szükségem volt rájuk. Mark pedig leste minden kívánságom, holott nem is lett volna neki muszáj. Nem tudtam, hogy ilyen jó, ha van az embernek egy öccse. A többiek meg csak akkor kérdeztek rá., hogy vagyok, ha összeült a csapat egy kis megbeszélésre. Nem csinálhattam semmit, ami szerintük kicsit is megterhelő, nem nagyon tetszettek nekik a koncerttel kapcsolatos ötleteim, így Tomon keresztül tudták meg az újdonságokat. Tom szájából viszont már nagyon jó ötletnek találták. Lehet, paranoiás vagyok, de kezdem úgy érezni, hogy terhesen lassan mindenkinek púp leszek a hátán. Ezek után már nem tudok másra gondolni.


Eljött a második vizsgálat ideje is. Délutánra kaptam időpontot, de Tom már reggel óta itt szorgoskodik körülöttem. Szerintem ő jobban izgul, mint én. Irtó aranyos.


-Édesem, mikorra kell mennünk? - kérdezte Tom ismét körülöttem legyeskedve.


-Egyetlenem, fél háromra van időpontom, most pedig még csak dél múlt pár perccel. Légy egy kicsit türelmesebb! - csókoltam meg.


-Akkor menjünk valamerre, mert nem bírok már tovább itt ülni egy helyben.


-Rendben, csak hozom a táskám.


Összekaptam magam, majd Tommal elindultunk egy kávézó felé. Már csak egy pár méterre voltunk, mikor egy kb velem egyidős lány jött felénk egy újsággal a kezében, majd egyszer csak megállt előttünk.


-Ne haragudjatok a zavarásért, de igazak a pletykák? - tért rögtön a lényegre.


-Miféle pletykákra gondolsz? - érdeklődtem.


-Hát ezek - mondta s átnyújtotta a kezében lévő szennylapot.


-"Tom Kaulitznak terhes barátnője van?" - olvastam hangosan és erősen meg kellett kapaszkodnom Tomban, hogy ne essek össze. - Ez... ezt meg honnan... hogy... ki? - dadogtam össze vissza.


-Ez most mire volt jó, megmondanád? - kérdezte Tom ingerülten, miközben szorosan tartott a karjaiban.


-Én csak kíváncsi voltam. Nem akartam ezzel rosszat. Én... Sajnálom, csak sok boldogságot akartam kívánni, ha igaz, ha nem.


-Semmi gond, köszönjük szépen. De ha nem gond, mi most mennénk - zártam rövidre a dolgokat. - Szia.


-Sziasztok - köszönt az ismeretlen is, majd különváltak útjaink.


Tommal beültünk a kávézóba, én meg azon agyaltam, kinek járhatott el a szája. Nekem biztosan nem. Tom és Bill is tartották a szájukat. Mark nem sorolható a potenciális árulók közé. Igazából senkit sem tudok megnevezni, aki 100%, hogy a médiának eljuttatta.


-Hahó, Dora!


-Mi? Szóltál?


-Csak azt akartam kérdezni, jobban mondva a pincér, hogy mit kérsz.


-Öhm... valami nyugtató teájuk van? - kérdeztem.


-Természetesen. Hozhatok akkor egyet a hölgynek? - kérdezte kedvesen, én pedig bólintottam, majd elment.


-Te már rendeltél? - néztem Tomra.


-Igen. Dora, én nem tudom, ki szivárogtatta ezt ki, de ha megtudom, kitekerem a nyakát - mondta agresszíven. 


-Egyetlenem, kérlek, ne most beszéljük ez meg. Esetleg délután, vagy holnap, vagy valamikor máskor.


-Rendben. Akkor ... 


Folytatta volna, de a TV-ben bombahírként közölték le, hogy mi a helyzet. És ha lehet hinni ezen híreknek, akkor Németországból indult el ez az egész. Ott viszont csak anyáék élnek, ami az jelenti, ... Te jó ég!

15.9.11

ez gyönyörű *.*

Sziasztok, Drágáim!
Ma egy videót hoztam nektek. Eddig az AFC számai úgy-ahogy meghallgattam, de ez a szám hihetetlen. Emberi, gyönyörű a szövege, és hogy akusztikus, csak dob rajta egy nagyot. Rákattantam erre a számra. Általában ha már első hallásra megtetszik egy szám, akkor azt bármikor bármennyiszer meg tudom hallgatni.
Na, de itt a videó, nézzétek, hallgassátok, vagy ami tetszik! :D



Rész holnap! :)) Elöljáróban annyit, hogy meglepő fordulatok lesznek benne. Remélem, ennyivel is sikerült már felkeltenem az érdeklődéseteket! :)

13.9.11

Novella: Régi-új barátság

Sziasztok, Drágáim!
Most a novellát hoztam, nem a részt. Az is hamarosan jönni fog, ne aggódjatok! :)
Még egy dolog: Nem vagyok híve a szövegben szereplő csúnya szavaknak, de ebben a novellában sajnos nem bírtam máshogy megoldani. Remélem, ennek ellenére tetszeni fog nektek! :)
Jó olvasást!

Régi-új barátság

Csodaszép havas szombatra ébredtem. A nap gyér sugarai megcsillantak a fehér havon azt láttatva, mintha egy hatalmas fehér lepedőn sok-sok apró gyémántdarabka lenne szétszórva. Gyönyörű látványt nyújtott. Gyorsan felöltöztem, majd elugrottam az újságoshoz. Séta közben megcsodáltam a körülöttem elterülő tájat, azonban ahogy elértem a célhoz, a reggeli jókedvem egyből tovaszállt. Az egyik pletykalap címlapján gyermekkori legjobb barátom képét láttam meg, amint a barátnőjével csókolózik egy kávézó teraszán. A főcím pedig könnyeket csalt a szemembe. "Másfél éve boldog párkapcsolatban élek". Pont azóta, amióta egy szót sem beszéltünk. Eredetileg csak egy rejtvénymagazint akartam venni, de kénytelen-kelletlen megvásároltam ezt a lapot is. Borzasztóan fájt, hogy még csak el sem mondta, hogy szerelmes. Vagy legalább annyit írt volna, hogy "Mostantól ne keress! Szia". De ezt sem tudta megtenni. Pedig azt hittem, számítok neki ennyit. Mindezek ellenére nem sírtam. Csak dühös voltam. Mérhetetlenül dühös.


Az állítólagos legjobb barátom pedig nem más, mint a Tokio Hotel gitárosa, Tom Kaulitz, na és persze az ikertestvére, Bill. Benne is hatalmasat csalódtam. Ép eszű ember nem csinál olyat,hogy egy ideig minden nap beszél egy ismerősével, jelen esetben a legjobb barátjával, majd másnap már nem is hív, később pedig telefonszámot cserél, hogy még véletlenül se tudd elérni. És ők mindketten ezt tették. Eleinte rettentően fájt, de a barátaim - már ha nevezhetem őket annak -, segítségével túlléptem rajta. Viszont nem sokat segített az, hogy láttam őket a TV-ben és az újságok címlapján, de legalább tudtam, hogy még élnek és virulnak. Kívülről erősnek mutattam magam, belülről viszont majd széttépett a szomorúság és az az égető érzés, fájdalom, amelyet ők okoztak. Csak reménykedni tudtam, hogy a címük nem változott meg, így előkaptam egy lapot és nekiláttam egy levél írásának. Nem akartam én kisregényt írni az elmúlt időszakról, csupán egy "Köszönöm"-öt biggyesztettem oda. A fiókomból kivettem egy borítékot, megcímeztem és elmentem a postára.


Már hazafelé botorkáltam, amikor egy ismeretlen luxusautót láttam a házam előtt parkolni. Ugyanez a kocsi száguldozott mellettem az imént. Vajon ki várhat rám? Utamat a titkos hátsóbejárat felé folytattam, így akárki is ült abban az autóban, nem láthatta, hogy hazaértem. Beléptem a házba, a kabátomat lekaptam magamról, a cipőmet pedig mamuszra cseréltem. A függöny mögött szobroztam, hátha megtudom, ki az a rejtélyes idegen. Mivel tíz perc múlva sem fedte fel magát, készítettem magamnak egy forró teát és mélyre rejtettem az újságokat. Az autó tulajdonosa mintha csak arra várt volna, hogy ne figyeljem tovább, becsapta maga után a kocsiajtót. Amint ezt meghallottam, az ablakhoz rohantam. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor megláttam ki az. Bill Kaulitz tartott az ajtóm felé. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek, mit vágjak először a fejéhez vagy hogy viszonyuljak hozzá. Felrohantam a lépcsőn, hogy addig is valamit kitaláljak. Csöngetett. Lekiabáltam egy "Megyek már!"-t és csigalassúsággal lépkedtem le a lépcsőn. Ismét megnyomta a csengőt. Nem lehet ennyire türelmetlen! Én sem zaklattam kétpercenként, mikor se szó, se beszéd eltűntek. Csak kétnaponta. De az teljesen érthető volt. Az ajtóhoz léptem. Nagy levegő lassan beszív, majd lassan kifúj. Ajtót nyitottam. Próbáltam meglepett fejet vágni, de a melegfos hamarabb öntötte el az agyam, mint hogy egyig számoltam volna.


-Szia, Vicky! - erőltetett Bill magára egy mosolyt.


-Szervusz, kedves Bill! Minek köszönhetem, hogy ideevett a fene másfél év után?


-Sajnálom - mondta bűnbánóan -, de nem folytathatnánk ott, ahol akkor abbahagytuk?


-Te normális vagy? - nevettem fel kényszeredetten. - Szerinted ez a másfél év, vagy ha úgy jobban érzed az idő múlását, 18 hónap hogy esett? Nem gondolod, hogy ez egy nagy törés a barátságunkban?


-Tudom, hogy nem ez lett volna a helyes megoldás ...


-Igen? Jó ezt hallani! De csak hogy tudd! Akkorát csalódtam benned és Tomban, mint emberben még sohasem. Azt hittem, meghasad a szívem attól a fájdalomtól, amit miattatok éreztem. Tudod te, milyen érzés az, mikor egyik nap még bájosan cseverészel a legjobb barátoddal, utána meg már csak azt hallod, hogy "A hívott számon előfizető nem kapcsolható"? - mondtam és végigfolytak az első könnycseppek az arcomon. Azt hittem, erős leszek, nem fogok sírni, azonban az előző könnycseppet egyre több és több követte.


-Vicky, ne sírj, kérlek! - ölelt volna meg, de én inkább ellöktem magamtól és behúztam a házba.


-Csak hogy holnap ne virítsunk a címlapokon. Most pedig hallgatom, mi volt az oka annak, hogy egyikőtök sem tartotta velem tovább a kapcsolatot.


-Erre nincs semmiféle magyarázat. Egyik nap még beszéltünk, másnap már elmaradt, és ez így tovább. Aztán meg már nem volt pofánk felhívni egy hónap után.


-Pedig ehhez pofa kell, Bill, semmi más. A bátyádat mellesleg merre hagytad?


-Kint van a kocsiban.


-Á, szóval ő nem mert bejönni. Nem elég, hogy 18 hónapnyi magányban volt részem, Tom még most sem mer a szemembe nézni. Akkor ezt most vehetem akár úgy is, hogy innentől kezdve ne keresselek titeket? Vagy csak őt hagyjam békén? - kiabáltam Billel. Szerintem még Tom is hallotta, ha valójában a kocsiban csücsült.


-Dehogyis! Ilyenekre ne is gondolj! Csak ...


-Akkor megmondanád, mégis mire gondoljak ezek után? Tudod, Bill, rajtatok kívül senki sem ismer engem teljesen. Az itteni barátaimmal megvagyok, de ők nem látnak át a hamis mosolyokon, melyeket akkor öltöttem magamra, mikor miattatok padlón voltam. Ők sosem kérdeztek rá arra, mi bajom van. Csak akkor, ha már a sok sírástól bedagadtak a szemeim és vörösek lettek. Mikor nekik volt bajuk, mindig meghallgattam. Mikor boldogok voltak, azt is elmesélték. És én mindig meghallgattam őket. Még akkor is, ha kurvára hidegen hagyott a dolog. Amikor viszont én szántam rá magam arra, hogy magasról teszek rá, érdekli-e őket vagy sem és elmondom nekik, hirtelen mindenkinek dolga akadt... Tudod, mi hiányzott a legjobban? Az, hogy felhívj és már a hangomról is halld, hogy valami nincs rendben. És te hol voltál eddig? Los Angelesben meresztetted a seggedet az idióta bátyáddal együtt! - a végén már fuldokoltam a sírástól.


-Annyira sajnálom, Vicky! - jött közelebb Bill és megölelt. Most viszont nem löktem el, mert hiába haragudtam rá, rettentően hiányzott a közelsége. - Szeretnél beszélgetni? - kérdezte egy kis idő múlva.


-Jó lenne egy kicsit, de gondolom, rengeteg dolgod van - válaszoltam lemondóan.


-Van, de nem érdekel! Az ráér, de te nem! Csak elintézek pár telefont, aztán a tiéd vagyok! - mondta és elővette a mobilját, amit én kikaptam a kezéből és kikapcsoltam. Először csak nagyot nézett, majd mosolyogva eltette a telefonját a zsebébve.


-És Tom? Ő honnan tudja, hogy ne várjon? - aggodalmaskodott.


-Majd megunja a várakozást - mondtam könnyedén és a konyha felé vettem az irányt.


Lefőztem egy krigli teát, amit ízesítés után termoszba öntöttem. A szekrényből elővettem egy csomag kekszet, majd kerestem egy tatyót és mindezt beletettem. Ezután a hátsó ajtóhoz mentem.


-Most merre mész, Vicky?


-Gyere velem! Elviszlek egy titkos helyre! Na, ne nézz rám így, nem foglak megölni! - mosolyogtam rá biztatóan.


A ház mögötti van egy kisebb és elég ritka erdő, itt pedig egy kisebb házikó áll. Még annak idején Billel és Tommal bunkert akartunk csinálni, de sosem jött össze. Amikor pedig felszívódtak, eldöntöttem, hogy én majd megépíttetem egyedül. Apa is egy kicsit besegített, fát is hordtunk be a csodaszép kandalló mellé, persze készre hasogatva. Sitty-sutty befűtöttem, Bill csak meresztette a szemeit, hogy én ilyet is meg tudok csinálni. Nos, a tavalyi télen sokat tanultam ezzel kapcsolatban. Leültünk a két egymással szembeni fotelbe és a tea és keksz kíséretében elkezdtünk beszélgetni. Rövid idő után már úgy beszélgettünk egymással, mintha ez a másfél év meg sem történt volna.


Nagyon örültem, hogy visszakaptam a legjobb barátomat. És hogy mi lett Tommal? A barátnőjével már szervezik az esküvőt, azonban a kettőnk kapcsolata sosem lett már olyannyira felhőtlen, bizalmas és bensőséges, mint az eltűnésük előtt.

o.O

Sziasztok, Drágáim!
Leától (http://thinmyworld.blogspot.com/2011/09/totally-dead-hooot.html) hoztam egy képet, egy kicsit... na jó, nagyon nagyot néztem.









Nos, mikor ezt a képet feltette, nem is gondoltam volna, hogy Billnek hamarosan tényleg szőke haja lesz.































Ha a végeredményt megnézzük, sokkal jobban néz ki, mint a fenti kép. A borosta pedig eszméletlen jól áll neki, a szőke  hajával kombinálva még sexybb. *-* (És ha megtartja a borostáját, nem fog olyan nőiesnek hatni, mint ahogyan az előző képre írtam még a múltkor.)

12.9.11

díj :)))))

Sziasztok, Drágáim!
Nos,mielőtt belekezdenék abba, amibe szeretnék: Az Our dream come true folytatását a napokban felteszem, ráadásul még egy novellával is megleplek majd titeket. :)


Aminek viszont nagyon örülök, az az, hogy díjat kaptam! Eva Kaulitz és Angel, nagyon köszönöm! :)

7 dolog rólam:
1. Imádok viharban kint állni az udvaron, lesni a villámokat és hallgatni az égzengést.
2. Félek attól, hogy egyszer elveszítem minden barátomat, a családomat és az ismerősöket, és teljesen magányos leszek.
3. Eddig ki nem állhattam a heavy metal-t, de mostanában a nagyon stresszes napokon meghallgatok egyet-egyet. Egész jó feszültségűző! :P
4. Mikor hétévesen iskolába mentem, már tudtam olvasni és olvasásórán a többiek makogását kellett hallgatnom. Ez azt eredményezte, hogy meggyűlöltem az olvasást, a kötelezőket is anyáék olvasták fel nekem. Azóta természetesen változott a helyzet. :))
5. A TH mellett a másik nagy kedvencem a JLS. Teljesen eltérő a két együttes hangzása, és ha választanom kellene, melyiket szeretem jobban, nem menne.
6. Gyerekkoromban rengeteget túráztam a szüleimmel, de mostanra mindenki annyira ellustult, hogy senki nem akar velem jönni, még a barátaim sem. Egyedül pedig nem jó, mert nincs, akivel kölcsönösen biztatnátok egymást, ha egyikőtök már kezdi feladni.
7. Teljesen odavagyok a Vámpírnaplókért, azon belül pedig Ian Somerhalder-ért. Hihetetlenül jól néz ki a sötét hajával és a kék szemeivel. *.*


Akinek pedig küldöm:
*Lea (http://thinmyworld.blogspot.com)
*Angel (http://lovetwincest.blogspot.com/)
*Klauu.*-* (http://icliebedichdaphnie.blogspot.com/)
*Leona (http://thlena.blogspot.com/)
*Eva (http://thstoryk18.blogspot.com/)
*Meloddy (http://sosemgondoltamvolna.blogspot.com/)
*Molly (http://thsszivthslelek.blogspot.com/)