29.12.11

Balesetből született szerelem

Sziasztok, Drágáim!
Most egy novellát hoztam nektek, remélem, elnyeri a tetszéseteket! :) 
Az Our dream comes true és A szív és az ész harcai folytatást még szilveszter előtt hozom mindenképp! :)
Jó olvasást!

Balesetből született szerelem

Boldogan keltem fel ma, hisz végre a kezebe tarthatom álmaim autójának kulcsait. Még évekkel ezelőtt beleszerettem ebbe a csodába, mikor apum egy tesztvezetésre vitte el a kocsit. Édesanyámat 17 évvel ezelőtt, 3 évesen elvesztettem, így apu kénytelen volt magával vinni. Akkor eldöntöttem, hogy amint a zsebemben lesz a jogsim, kizárólag ilyen autót fogok vezetni. A beszerzésben természetesen ő is segített, de ezt csak keserű szájízzel fogadtam el. Nem szeretem, ha helyettem fizetnek, főleg ha egy ilyen drága dologról van szó. Viszont ha kellett a kocsi, akkor csak így tudtam hozzájutni.




Az autókereskedésből nem mentem egyenesen haza, előtte róttam még Los Angeles útjait. Az egyik kereszteződésen azonban egy őrült belehajtott a gyönyörű Aston Martinomba, holott nekem lett volna elsőbbségem. Először fel sem fogtam, mi történt, aztán mikor eljutott a tudatomig, hogy összetörték a kocsimat, kiszálltam és legszívesebben kicibáltam volna az illetőt a kocsiból. Elborította a melegfos az agyamat. Talán fél órája lehet nálam az autó, és máris egy roncs lett. Önhibámon kívül. Nem sokatt kellett várnom, előmerészkedett a másik kocsi sofőrje. Ez azonban csak még jobban felnyomta bennem a pumpát, mert nem más szállt ki, mint Bill Kaulitz. Á, szóval nem volt neki elég az előző balesete, kellett neki még egy. Ehhez csak gratulálni tudok!


-Te nem sérültél meg, ugye? - kérdezte, mikor közelebb jött.


-Én nenm, de nézd meg az autómat! Egy romhalmaz lett belőle! - kiabáltam rá. - Hogy tudtál jogosítványt szerezni, ha még a közlekedési táblákat és szabályokat sem ismered? Na, mi van? Megkukultál? - rivalltam rá, mert nem akaródzott egyáltalán megszólalni.


-Te vagy Lilien? David feleségének az unokahúga?


-Hát ezt honnan szeded?


-Mikor náluk jártunk, láttunk egy képet egy lányról, aki egy pont ugyanilyen kocsi mellett pózolt és aki ugyanúgy néz ki, mint te - nézett rám mosolyogva. Hogy tud ez még ilyenkor is mosolyogni, mikor én majd felrobbanok a dühtől?


-Igen, én vagyok. De ez akkor sem változtat azon, hogy összetörted ezt a csodát! Gondolkozz el, hogy teheted ezt jóvá, addig én telefonálok.


Félrevonultam és felhívtam aput. Mikor meghallotta, ki jött nekem, csak még idegesebb lett ő is. Azt mondta, álljunk valahogy félre, ő pedig nemsokára itt lesz Daviddel. Nagy nehezen arrébtoltuk a kocsikat és vártunk.


-És hogy hogy Aston Martin? - kérdezte Bill, mikor már egy ideje csödben ácsorogtunk egymás mellett.


-Már kis korom óta az autók szerelmese voltam, apu pedig pár éve tesztvezetett egy ilyet. Akkor szerettem bele az Aston Martinba. Hosszadalmas huza-vonák után ma végre a kezembe kaptam a kulcsait és egy kicsit meg akartam járatni, erre te jössz a batár nagy Q7-eseddel és összetöröd a kocsim - mondtam már nyugodtabban. Kezdtem beletörődni, hogy az autómnak annyi.


-Sajnálom. Nem akartam balesetet okozni, csak begörcsölt a fejem és gyógyszert próbáltam elővenni a táskámból. Aztán leöntöttem magam vízzel és csak egy pillanatra nem előre figyeltem és meg is lett a baj - szólt letörve. Talán egy kicsit meg is sajnáltam.


-Remélem, a fejed már nem fáj - mondtam neki ironikusan -, mert valahogy a te fájdalmad átvándorolt az én fejembe.


-Ó... adjak esetleg gyógyszert?


-Hagyd csak, annyira nem vészes! És te merre mentél? A barátnődhöz? - tettem fel neki a kérdést. Igazából magam sem tudom, miért. Valahogy kibukott belőlem.


-Nincs barátnőm. Összekaptunk Tommal, én meg még véletlen sem akartam otthon maradni. Csak a fejemet akartam kiszellőztetni. És neked van barátod?


-Nincs. Mostanában jól megvagyok magam is.


-Mi történt?


-Hát...


-Ha nem akarsz róla beszélni, nem kell - mentegetőzött.


-Végülis... édes mindegy, mert senki nem tudja még a szakítás igazi okát. De meg kell ígérned, hogy nem beszélsz róla senkinek! - néztem rá komolyan, ő pedig bólintott. - Már 3 éve együtt voltunk James-szel, tervezgettük az esküvőt is, a családalapítást. Ott laktam James-nél, viszont mikor mentem haza apáéktól, furcsa hangokat hallottam a hálószobából. Először azt hittem, pornót néz. Aztán ahogy közelebb értem, kezdtek tisztulni a hangok. Az ajtó résnyire nyitva volt, én meg benéztem. Talán a szomszédban is meghallották, akkorát sikítottam. Ott kefélt az ágyon egy másik pasival. Érted? Egy másik pasival! - mondtam neki, miközben bekönnyeztem. - Mert ha egy másik nővel van ott, könnyebben emésztem meg, mint ezt. Mert akkor mi volt az a 3 év? Csak áltattuk egymást?


-Óóó... sajnálom. És nem tudom, mit gondolt 3 évig.


-Mindegy. Köszi, hogy meghallgattál. Jól esett végre elmondani valakinek.


-Örülök neki.


Beállt közénk a csend, s közben azon gondolkoztam, hogy mi vett rá arra, hogy ezt elmondjam egy olyan embernek, akit nemis ismerek. Hiszen semmi köze nincs az életemhez. Látatlanban pedig senkiben nem szoktam megbízni. Nem... az nem lehet, hogy...


-Lilien, tudom, ezzel nem lehet kárpótolni a téged ért károk miatt - törte meg a csendet Bill -, de nem jönnél el velem holnap vacsorázni? - kérdezte kicsit félénken.


-De, persze, szívesen- mosolyogtam rá.


Még akartam valamit mondani, de apu és David megérkeztek. Leparkoltak a szemben lévő oldalon és átrohantak hozzánk.


-Bill, mit csináltál már megint? - rivallt Billre David. - Ez mire volt jó?


-David, hagyd! Már megbeszéltük - keltem Bill védelmére.


-Igen, már megbeszéltük. És azt is, hogy kárpótlásul veszek egy új kocsit Liliennek. Ugyanilyet - kipattantak a szemeim. Ezt nem is mondta eddig. De inkább belementema játékba.


-Ez így van. Nem kell senkinek a vérét szívni - néztem Davidre, aki remélhetőleg vette az adást.


Apu és David félrevonultak valamit megtárgyalni, mi meg Billel ott maradtunk a roncsoknál. Jobban moöndva az én roncsomnál, mert Bill törésálló kocsija alig sérült meg.


-Egy pillanat és jövök - szólt Bill. Elment a kocsijához és kikotort belőle valamit, majd mikor visszaért, láttam, hogy egy füzetszerűséget hoz magával.


-Az meg minek?


-Majd meglátod! - kacsintott. 


Kinyitotta valahol a füzetet és elkezdett valami szerződésszerűséget körmölni. Beleírta, hogy ő a felelős a balesetért és hogy kapok tőle egy új autót. Jaj, még ezt is meg kell vele beszélnem. Csak el ne felejtsem! Leírta még egyszer, majd aláíratta velem is. Az egyik példányt megkaptam én, a másik nála maradt.


-Csak hogy hivatalosabban hasson. Amúgy itt a számom - adott át egy kisebb cetlit -, de megadnád a tiédet? - mosolygott rám. Miért csinálja ezt? Eddig semmit nem mozdított meg bennem, pedig Sarah nénikémen keresztül már jó párszor hallottam róla és képen is láttam, de semmi. Most meg egy pillanat alatt eléri, hogy pillangók repdessenek a hasamban.


-Majd inkább felhívlak, ha nem gond.


-Rendben.


***
Izgatottan készülődtem a vacsorára, amiről apu még csak nem is tudott. Na, még ezt is el kell nenki mondanom. És még Billt is fel kell hívnom.


-Haló, Bill Kaulitz - vette fel.


-Szia, Lilien vagyok.


-Á, Lilien, szia! - váltott át kedvesebb hangnemre. - Már vártam, hogy hívj.


-Áááá - kiáltottam el magam.


-Mi az? - ijedt meg Bill.


-Semmi, csak keresek egy ruhát és apu egyik régi halloweenes pókja kiugrott a szekrényből - nevettem fel zavartan.


-Azt hittem, valami bajod esett.


-Nem vagyok annyira béna. Amúgy mikorra készüljek el?


-Legyél indulásra kész mondjuk 7-re. Érted megyek.


-Mondjam a címet?


-Nem kell, köszönöm. Már megszereztem.


-Hékás! Te kutattál utánam?


-Dehogy is! Csak a címedet kértem el Sarahtól. Na, de hagylak is, készülj csak! Szia!


-Okés, szia!


Letettük a telefont, majd fogtam a pókot és kivittem apunak, aki jót nevetett a szerencsétlenségemen. Ráadásul feltűnően jól fogadta, hogy Billel megyek vacsorázni, vagy ahogy ő fogalmazott, randizni. Nem tudom, mit kell ezen randinak hívni, mikor csak egy szimpla bocsánat-vacsora. Vagy lehet, hogy apunak van igaza? Vagy talán csak magamnak akarom bebeszélni, hogy ez nem randi? Azt sem tudom, miért vagyok ilyen izgatott egy bocsi-vacsi miatt. Á, nincs értelme ezen agyalnom, majd kiderül az este végére, mi is volt ez valójában. Letusoltam, hajat mostam, majd elővettem a ruhámat. Felakasztottam a szobámban lévő fogasra, aztán megszárítottam a hajam és egy halvány sminket is feltettem. Felöltöztem, majd a ruhámhoz még egy fekete bolerót is felvettem. Magamra kaptam a kedvenc fekete magassarkúmat is, aminek az orrán apró kövekből kirakott minta díszelgett. Fogtam az aranyszínű kistáskámat majd kimentem apuhoz.


-Mi a baj? Valami nem jól áll? - kérdeztem, mikor már egy ideje csak bámult rám, azt hiszem könnyes szemekkel.


-Dehogyis! Gyönyörű vagy! Akár édesanyád volt. Neki is volt egy ugyanilyen ruhája és ő is csodásan festett benne - csuklott el apu hangja. Odamentem hozzá és szorosan megöleltem.


-Jaj, apu, ne szomorkodj! Bár én nem nagyon emlékszem anyura, de biztosan nagyszerű asszony volt! De megpróbálhatnál valakit magad mellé találni!


-Tudod, hogy az előzőeknek sem kellettem, csak addig, míg meg nem tudták a múltam.


-Hidd el, apu, téged is eltalál majd Cupido, és akkor hátha olyan nőt fogsz ki, aki nem hagy el azért, mert van egy lányod.


-Remélem is - mosolyodott el végre apu. - Na, de menj csak, a lovagod már vár! -nevetett fel, mikor meghallottuk a csengő hangját.


-Apuuu! - néztem rá mosolyogva, aztán apu úgy döntött, kikísér.


Ez valahogy még jobban zavarba hozott, intha csak egyedül kellett volna kimennem. Apu mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, megállt az előszobánál, majd a konyha felé ment. Én pedig leküzdöttem valahogy az idegességemet és ajtót nyitottam. Bill pedig ott állt előttem teljes pompában. Öltöny, 'belenyúltam a 220-ba'-haj, és semmi smink. Furcsa volt, de jó értelemben. Na most meg már úgy beszélek, mintha hónapok óta epedeztem volna utána, és csak most jött volna el az első randi ideje. Na, még ez is! Jó, azt hiszem, ma nem fogok többet gondolkozni.


-Gyönyörü vagy! - mosolygott rám, mikor alaposan végignézett rajtam.


-Köszönöm, de te sem panasztkodhatsz!


-Mehetünk?


-Persze! Apu, elmentünk, majd jövök!


-Jó szórakozást, kislányom!


-Köszi, szia!


-Szia!


Kiléptünk az ajtón, Bill pedig - mint utólag kiderült, Tom kocsijával jött - kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beült. Egy elegáns étteremben fogyasztottuk el a vacsorát, közben sokat beszélgettünk. Jó beszélőkéje van, annyi szent, de engem mégsem ez fogott meg még jobban. Inkább az, ahogyan beszélt. A hangsúlyából sosem hallottam ki a beképzeltséget és nagyképűséget. Szeretettel beszélt mindenkiről, aki közel állt hozzá vagy akit ismert. Tegnap délelőtt még nem gondoltam volna, hogy ma azzal fogok vacsorázni, aki összetörte az autómat. Sőt, azt sem, hogy ilyen gyorsan alakulnak át bennem az érzelmek. Tegnap még meg tudtam volna fojtani egy kanál vízban, ma meg szinte már vonzódom hozzá. Bár régebben apu azt mesélte, anyu és közte is hamar szövődött felszínes barátságból mély érzelmeken alapuló kapcsolat. És a James-szel való kapcsolatomkor is hamar szerelmes lettem.


-Lehet még egy kérdésem, Lilien? - kérdezte óvatosan Bill.


-Mondd csak! Legfeljebb nem válaszolok rá.


-Édesanyádról miért nem beszéltél az este folyamán?


-Megválaszolhatnám ezt máskor? Nem szeretném elrontani ezt aszép estét.


-Öhm... természetesen. Szóval úgy gondolod, szép este volt?


-Persze. Rég nem éreztem magam ilyen jól.


-Ennek örülök! - mondta, majd kezdett egyre közelebb hajolni, majd azt a maradék távolságot én szüntettem meg. Lágyan ízlelgettük egymás ajkát, kicsivel később pedig nyelvünk lassú táncot járt. 


Talán nem is akkora probléma, hogy összetört az Aston Martinom.

25.12.11

Merry Christmas! :)

Sziasztok, Drágáim!
Szeretetben gazdag boldog karácsonyt kívánok nektek! :) Remélem, megkaptátok, amire vágytatok! :)
És köszönöm, hogy fél év alatt ennyien jártatok az oldalamon! ^__^ Álmodni sem mertem volna, hogy ennyi mindenkinek tetszenek az írásaim. :)




Egy kis info: Részek karácsony utánra várhatóak. Egy novellán is dolgozom, igaz, nem karácsonyi és nem is szilveszteres. Azt is hozom a részekkel. :) Jók legyetek! 

20.12.11

it's a bit strange :)

Sziasztok, Drágáim!
Most csak egy képet hoztam nektek. Ahhoz képest, hogy a blog Tokio Hoteles történeteket tartalmaz, a keresési kulcsszavak nem erről árulkodnak.... :D Viszont egy panasz szavam nem lehet, mert sokan jöttök más TH-s oldalakról is. :D
További szép napot nektek! :D


18.12.11

A szív és az ész harcai - 6. rész

Sziasztok, Drágáim!
Meg is hoztam A szív és az ész harcai részt, ahogy ígértem. :) Megjelenik benne Samantha James Gyöngéd vágyak c. regénye. Ha tehetitek, mindenképp olvassátok el! Én két nap alatt elolvastam, ami rekordnak számít, mert egy vékonyabb könyvet is egy hétig nyúztam. Ha pedig máshogy nem tudjátok, akkor ITT elolvashatjátok. :) Na, de nem is papolok tovább. :)
Jó olvasást! :)

6. rész - Gyöngéd vágyak

Míg Bill a szerelmespárt fuvarozta a reptérre, Rose idegesen söpörte fel a konyhát és az udvart. Mikor meghallotta a kocsiajtó csapódását, idegesen rezzent össze. Úgy érezte, menten összeesik, annyira ideges volt. Gyomra borsónyi méretűre zsugorodott. Valamelyest félt ettől a héttől. Félt kimutatni érzéseit, habár Bill felől viszonzott vonzalmat érzett. Félt, mert megkedvelte a családot, és ha tényleg úgy van, ahogyan a szerződésében, akkor az állásába is kerülhet, ha összejönnek Billel. És félt, mert nem akart úgy járni, mint Theoval. Tudta, hogy félre kell tennie félelmét és el kell felejtenie azt, amit Theo tett vele. Remegő kezekkel visszatette a kerti söprűt a helyére, majd lassan belépkedett a házba. Szétnézett, de nem látta a férfit sehol. Mivel már régen volt ideje olvasni, gondolta, előveszi Samantha James Gyöngéd vágyak című könyvét, melyet még Németországból hozott magával.


-Rose - szólt neki Bill a lépcső tetejéről.


-Mit tehetek érted, Bill? - kérdezte leplezett izgalommal a lány.


-A tegnapi vacsorát pótolhatnánk ma, ha nincs más programod - villantott egy észveszejtő mosolyt a férfi.


-Ezt a nincs más programot úgy mondtad, mintha annyi mindenkit ismernék itt, hogy határidőnaplót kéne vezetnem, kivel mikor találkozom - válaszolt a lány kicsit ingerültebben, mint szeretett volna. - Ne haragudj, persze, hogy jó. Csak tudod, anyát ilyen időtájban szoktam hívni, de most nem vette fel és kicsit aggódom - talált ki gyorsan valami hihetőt.


-Semmi gond - mosolygott ismét Bill. - Valamire megkérhetnélek? - kérdezte, Rose pedig bólintott. - Felvennéd azt a ruhát, amit tegnapra vettetek Riával? - a férfi szeméből gyermeteg izgatottság tükröződött.


-Végül is semmi akadálya nincs. Mellesleg terveztél mára valamit?


-Nem, van egy kis dolgom. Ha kell bármi, szólj nyugodtan, fent leszek a szobámban.


Rose és Bill elindultak a saját szobájuk felé. Rose elővette könyvét és folytatta ott, ahol abbahagyta majd' egy hónapja. Akkora benyomást keltett ez a könyv a lányban, hogy minden apró mozzanatra emlékezett az elejétől egészen idáig. Kényelembe helyezte magát és belemerült az olvasásba.


"-Engedd meg nekem, Heather!-Damien hangja hihetetlenül lágyan csengett. – Engedd meg! Kérlek! Kérlek!
A pillanat elmondhatatlanul meghitt volt, a levegő felforrósodott körülöttük. Heather úgy érezte, a szíve pillanatokon belül kiugrik a mellkasából. Képtelen volt nemet mondani. Isten az égben, képtelen volt rá!
A férfi ujjai megérintették az inget összetartó szalagot a hullámzó keblek fölött. A lány összerezzent. Damien halkan felnevetett.
 – Nyugodj meg! – súgta. – Nem bántalak! Hidd el!
Tekintetük összefonódott. A férfi keze alig mozdult, az ing mégis eltűnt, mintha soha ott sem lett volna.
A lány lesütötte a szemét. Érezte, amint a férfi tekintete a mezítelen felsőtestét fürkészi, nem hagyva ki egyetlen négyzetcentimétert sem. A szobában a csend kezdett nyomasztóvá válni.
– Gyönyörű – mormolta Damien, épp amikor a lány úgy döntött, nem bírja tovább. – Milyen gyönyörű…
Szavai olyanok voltak, mint langyos eső a kiszáradt földnek. Heather kis híján elsírta magát."




Rose szíve hevesebben kezdett verni. Heather Duval alakjával teljesen képes volt azonosulni. Jelen felállásban pedig ez természetes volt. Heather is az érzelmei és az esze közti harcot vívta, ahogyan Rose is. Tovább olvasta a könyvet, ám a két szereplő közti várt beteljesülés most elmaradt. "Talán majd később" - gondolta magában. Csak úgy peregtek a betűk és a történések a szeme előtt, és már megint Heather és Damien közelebbi kapcsolatánál tartott. Izgatottan várta, mi lesz a szerelmesek sorsa, mikor Bill idegesen berontott a szobájába. Ijedtében felsikoltott és eldobta a könyvet a kezéből, ami szegény Bill szeménél csúnya sebet ejtett.

-Köszönöm a kellemes fogadtatást - nevetett zavartan Bill és a szemét fogta.

-Jézusom.. Ne haragudj! Nem tudtam, hogy te vagy. Annyira belemerültem a történésekbe, hogy...

-Semmi baj, Rose. Nem kell magyarázkodnod. Én is szoktam olvasni, bármennyire nem néznéd ki belőlem, és ha megzavarnak közben, akkor a nap további részében mufurc vagyok - nevetett fel ismét Bill.

-Nem mondtam, hogy nem nézném ki belőled. De inkább menj a konyhába, aztán megnézem, mit tettem!

Kimentek a helyiségbe és Rose, ahogy meglátta a sebet és a körülötte lévő lila foltot, elszörnyülködött szemmel nézett a férfire.

-Mi az? Ennyire csúnya? - kérdezte aggódva Bill és az előszobában lévő tükörhöz ment, majd nevetve tért vissza.

-Most mit nevetsz? - háborodott fel a lány, ám szája szélében ott bujkált a mosoly.

-Ettől rémültél meg annyira? - fogta meg a lány kezét.

-És ha megmarad a heg? Elég vékony a szemed alatt a bőr, nehezebben regenerálódik, ergó könnyebben megmarad a sebhely.

-Majd a sminkesek eltüntetik. De nem fog itt maradni, ne aggódj! - nézett a lány szemébe mélyen.

A pillantást Rose is viszonozta, majd egyszerre indultak meg lassan egymás felé. Szemeik a másik írisze és ajkai között ingáztak. Apránként csökkent köztük a távolság, még utoljára egymás szemeibe néztek, majd Bill lágyan megcsókolta Rose-t.

Our dream comes true - 42. rész

Sziasztok, Drágáim!
Tudom, tudom, tegnapra ígértem és meg is kövezhettek, amiért nbem hoztam. De ma kárpótlásul 2 részt kaptok, egyet ebből és egyet Az ész és a szív harcai-ból. Remélem, nem haragszotok nagyon rám. :)
Jó olvasást! :)

Part 42. - Ébredés

Bill, Angie és Mark még mindig nem tudták, mi történt Dorával és a kisbabával. Sajnos az orvost sem tudták megállítani. Pár perc múlva Bill úgy döntött, bemegy bátyjához a kórterembe. Az ajtónyitásra Tom ijedten kapta fel fejét és sírástól vörös szemeivel nézett az ajtóban álló öccsére, majd ismét Dorára emelte tekintetét.


_Elment, Bill... érted? Nincs többé... - csuklott el Tom hangja. - Csupán azért, mert néhány őrült, aki a rajongónknak meri nevezni magát, nem képes elfogadni, hogy boldog vagyok... Dora egyszer sem mondta - folytatta egy kis szünet után -, de láttam rajta, mennyire várja a kicsit... Most pedig ha felébred, azzal kell szembesülnie, hogy a baba nincs többé.


-Sajnálom, Tom! - tette bátyja vállára a kezét Bill. Egy kicsit megkönnyebbült, hogy nem Dora távozott.


-Ennyit még egy nőért sem küzdöttem, mint Doráért. Szeretem őt, Bill és borzasztó érzés szenvedni látni azt, aki közel áll hozzád, akivel a közös jövőtöket terveztétek el.


-Tom, ha bármiben tudok segíteni, szólj!


-Hát... ha hoznál be néhány cuccot, azt megköszönném. Mark majd segít mindent megtalálni.


-Rendben. Akkor én megyek is.


-Köszönöm, Öcsi! - állt fel Tom és megölelte Billt.


-Ez csak természetes. Légy erős! Ha felébred, hatalmas szüksége lesz rád - mondta a szőke hajú, majd egy utolsó pillantást vetett bátyjára és annak szerelmére és kilépett az ajtón.


Tom visszaült Dora ágyához. Ahogy a lány meggyötört arcát nézte, szíve még jobban megsajdult. Elhatározta magában, hogy egy pillanatra sem hagyja egyedül szerelmét. Ha nem ő, akkor más lesz a lánnyal, de nem engedheti, hogy Dora magába zuhanjon. Míg itt ült és fogta kedvese kezét, nehezen, de rendezte arcvonásait. Nem sokat kellett azonban várnia. Dora ébredezni kezdett. Nehézkesen nyitotta ki a szemeit. Először csak körbenézett, hol is van, majd egy pillanat alatt tudatosult benne, mi is történt. Tomra pillantott, mélykék szemeiből áradt a kétségbeesés.


-Ugye... ugye nem? -csuklott el a hangja, látását pedig könnyek homályosították el.


-Sajnálom, szívem.


-Ne - zokogott fel Dora.


Tomnak a szíve szakadt meg a lány keserves zokogása hallatán. Azt, hogy azzal vigasztalja, nincs semmi baj, gyorsan elvetette. Igenis van baj és ok a szomorúságra. Szerelme hatalmas megrázkódtatás érte most. Dora egy kicsit arrébb húzódott az amúgy is kicsi ágyon és Tomot maga mellé húzta. Szüksége volt most a közelségére. A férfi elhelyezkedett és karjai közé vonta a lányt. A hátát simogatta, mire Dora egy kis idő múltán újra elaludt. Így feküdtek egymás mellett, mikor az ajtó kinyílt és Bill nézett be rajta. Tom intett öccsének, hogy mindjárt megy, az énekes pedig az ajtón kívül várakozott tovább.


-Ne menj el! - nyöszörögte Dora, mikor Tom kimászott mellőle.


-Rögtön jövök, édesem, csak Bill hozott be néhány holmit - válaszolta a férfi és homlokon csókolta a lányt.


Tom halkan becsukta az ajtót és leült öccs mellé a székre.


-Na hogy van? - kérdezte Bill.


-Szerinted? - nézett értelmetlenül öccsére Tom, miközben kezébe kapta a táska pántját, amit elkezdett piszkálni.


-Jó, hülye kérdés volt, tudom. És te? Neked nem kell semmi?


-De. Egy időgép, hogy változtathassal a történteket. Ezen kívül semmi. De ha nem haragszol...


-Persze, menj csak! Ha kell valami, hívj! - mondta Bill és elindult a kijárat felé.


Tom visszaosont a kórterembe. Nem akart visszafeküdni kedvese mellé, mert elég kényelmetlen volt neki is, hát még Dorának. De a lány ezzel nem törődött, inkább alig hallhatóan megkérte a férfit, hogy bújjon vissza mellé. Így feküdtek szótlanul, majd a csendet Tom törte meg.


-Tudom, hogy idiótán hangzik, de hogy érzed magad?


-Borzasztóan. Mintha kitépték volna a lelkem egy részét. Azt hittem, anyámék után nem jön majd semmi rossz, hogy minden jóra fordul és boldogan neveljük majd fel a kcisit. Erre egy kis stressz mindent elintéz...


-Annyira sajnálom! Ez az én hibám is, mert ha nincsenek ilyen elvetemültek, akkor most mi is otthon lehetnénk és várnánk a babát - ostorozta magát Tom.


-Erre ne is gondolj! - nézett a férfire Dora. - Nem a te hibád. Ha valaki hibás, az csakis az az őrült, aki azt a képet a postaládába tette. Ne okold magad, kérlek! - kérte lágy hangon Tomot Dora.


A férfi még közelebb húzta magához szíve választottját. Az idilli pillanatot az orvos zavarta meg. Kicsit fucsán nézett a fiatalokra, de aztán inkább mégsem mondott semmit. Megvizsgálta Dorát, majd minden szó nélkül kiment az ajtón. Egy kis idő múlva egy pótággyal és egy ápolóval tért vissza. Valahogy érezte, hogy megint megesik a szíve a páron, mint eddig szinte az összesen, akit azért hoztak be, mert elvetélt. A férj mindig bennmaradt éjszakára a kedvesével, úgy gondolta, Tomékkal sem lesz ez másképp.


-Gondolom, itt marad Dorával éjszakára - válaszolta meg a fel nem tett kérdést doktor Cole. Tom bólintott.- Nos, ezért hoztuk az ágyat. Dora, az eredmények kielégítőek, de éjszakára benntartjuk. Ha minden rendben lesz, holnap délelőtt már haza is mehet - mosolyodott el kedvesen egy pillanatra az orvos.


Doktor Cole kilépett a kórteremből, a szerelmesek pedig az egymás mellé tolt ágyon próbáltak kényelembe helyezkedni, de mivel az a 10 centis rés ott volt a két ágy között, ismét egy ágyon kötött ki. Éjjel Dora néhányszor felriadt, de Tomnak sikerült megnyugtatnia. Reggel a lány hamarabb kelt és elgondolkozott, hogy vajon mi lehet az, amit Tom ennyire szeret benne, ami miatt még mindig kitart mellette. Más férfi már rég otthagyta volna, amint kiderült, hogy mástól terhes, de Tom nem tette. Más már rég otthagyta volna azért is, mert még mindig nem feküdtek le a terhessége miatt. De Tom ezt sem tette. Tényleg ennyit jelentene az, ha valaki igazán szerelmes a másikba? 

16.12.11

KŁauú.(L) - hoz is nézzetek be :)

Sziasztok, Drágáim!


Részt holnap hozok, ez tuti. Viszont megkérnélek titeket, hogy KŁauú.(L)-hoz is nézzetek be! Ez az egyik oldala, a másikat IDE kattintva találjátok meg.


Csak egy szellem:
Csak egy rész van még fent, de bennem máris elindított rengeteg kérdést. Megéri rendszeres olvasónak lenni, hisz biztos vagyok benne, hogy igazán izgalmas részek követik majd egymást. :)


Dinah élete:
Dinah elveszíti édesanyját, apjával megromlik a kapcsolata, a volt pasijáról pedig kiderül, hogy szeret mások alá ásni. A lány az események hatására pszichológushoz kezd járni, és hogy mi történik az orvos és a lány között, ha elolvassátok, megtudjátok. ;) Ezt is szeretem, mert bár ritkán van rész, van benne valami plusz, ami mindig bizgatja a fantáziám. :) 
Nos, jó olvasását Klauú.(L) 2 oldalához is! :)


Ne felejtsétek, rész holnap! ;) 

5.12.11

kukk be ide is! :)

Sziasztok, Drágáim!
Ha van időtök, kukkantsatok be  CubaLunatica oldalára! Nagyon jó történetet ír ő is. :) Kommenteket is szívesen fogad! ;) Írnék még sok mindent az oldalról, de sajnos két dolog is megakadályoz ebben: 1. Negyed6-kor még nem vagyok túlságosan a szavak embere, 2. még csak tegnap este kaptam  CubaLunatica-tól a linket, így nem volt időm az elejétől kezdve olvasni. Tudom, hogy nem az utolsóval kellett volna kezdenem, de az alapján szuper az egész! :)
Tényleg nézzetek be hozzá és véleményezzetek! /Nem kell hozzá informatikus diploma, csak a neved és a véleményed, majd egy biztonsági kód, és kész is. ;)/ 
Jók legyetek! :)


(Bezzeg ő megteheti, hogy bármely napszakban húzza a lóbőrt, ha olyan kedve van... :P)

4.12.11

A szív és az ész harcai - 5. rész

Sziasztok, Drágáim!
Kicsit sokáig húztam és már ígérgettem is a részt, azonban sajnos nem bírtam hoztani nektek a folytatást. Most viszont megérkezett, és Minike, remélem, megérte várni rá! :)
Jó olvasását! :)


5. rész - Mit tegyek?

Rose és Ria egy gyönyörű, fekete estélyi ruhát vásároltak. Titokban vitték be Rose szobájába, nehogy valamelyik férfi vagy esetleg Doris meglássa a csodás ruhakölteményt. Rose nagyon várta már a vasárnapot, és kedd révén elég messzinek tűnt ez a nap. 


Szombat délután Dorisszal rajzoltak, amikor Bill feldúltan becsörtetett a konyhába. Idegesen a konyhapultra vágta telefonját, majd beletúrt a hajába.


-Bill bácsi, mi a baj?  - szaladt oda Doris. 


-Apának és nekem holnap be kell mennünk dolgozni. És sem apukád, sem én nem így terveztük a holnapi napot - guggolt le a kislányhoz Bill.


-Akkor Rose-zal rajzolunk neked valamit, hogy ne legyél szomorú! - jelentette ki Doris és már vissza is szaladt a nappaliba rajzolni. 


Bill fel akart menni Tomhoz, de közben meglátta a számára legfontosabb lányt és az unokahúgát a nappaliban rajzolni. Nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon rajtuk. Szívmelengető látvány volt őket így látni, és Bill elgondolkozott azon, hogy vajon ha lesz, akkor az ő gyermekükkel is ilyen gondosan fog foglalkozni? És vajon nekik szükségük lesz majd babysitterre? 


"Ugyan már, még össze sem jöttünk! És hanem is akar tőlem semmit? Inkább felmegyek Tomhoz, addig sem ilyeneken jár az agyam." - futott át Bill agyán a gondolat. Felvonszolta magát a lépcsőn és bekopogott bátyjáékhoz. Nem akart semmit megzavarni.


-Gyere! - hallotta meg az ajtó mögül Ria hangját.


-Ria, egy kicsit egyedül tudnál minket hagyni, kérlek? - kérdezte a szőke hajú.


-Persze. Doris és Rose?


-A nappaliban találod őket - válaszolt mosolyogva Bill, sógornője pedig végre kiment a szobából. - Gáz van, Tom.


-Mi az, öcsi? - rémült meg Tom.


-Holnap be kell mennünk. Most hívott David, hogy 9-re legyünk bent és valószínűleg estig nem szabadulunk.


-Ne csináld már! - nézett a fonatos öccsére. - Nem jó vicc!


-Fogd fel, hogy holnap dolgoznunk kell! És nem, nem tudom, miért pont vasárnap! Csak még mielőtt megkérdeznéd.


-Hogy csessze meg David! Holnap pedig el akartam menni a lányokkal a parkba meg amerre akartak volna, de így akkor nem lesz semmi. És akkor így a te programod is keresztül van vágva.


-Pontosan - sóhajtott Bill. - De már van egy jobb ötletem! - kiáltott fel és se szó, se beszéd kirohant bátyja szobájából.


Leszaladt a konyhába a telefonjáért, majd vissza a lépcsőn a szobájába vette az irányt. Davidet és Johnatant, Ria managerét is felhívta és a fiatalok tudta nélkül egy hét pihenőt kért nekik. A két férfi nehezen, de belement a tervbe, mikor Bill közölte velük, hogy mit eszelt ki. Ezután Rose keresésére indult, aki még mindig a nappaliban alkotott Dorisszal, Ria pedig épp egy tálcán hozott be inni a művészeknek és magának. Bill kihívta Rose-t a kertbe, ahol elmondta neki, hogy a holnap estének lőttek.


Rose úgy érezte, hatalmas pofont kevertek le neki. Annyira készült erre az estére, erre a fiúk managere egy tollvonással keresztülhúzza az egészet. Pedig azt hitte, végre bevallhatja Billnek, mit is érez iránta. Egy kicsit félt, hisz nem volt biztos az énekes érzéseiben - legalábbis amit ő érzékelt -, de mindenképp a férfi tudtára akarta adni. Ami viszont egy kicsit vigasztalta, hogy a jövő hete lazább lesz, így hátha tud Billel beszélni. Ugyanis Doris egy rajztáborba megy az osztállyal, amolyan osztálykirándulás féle.


"Ria dolgozni fog, Tom egyik nap valószínűleg el is kíséri, Bill pedig itthon lesz. Majd akkor beszélek vele." - tervezte el szépen és megfordult az is a fejében, hogy inkább most mondja el Billnek, hogy szereti, nem vár vele jövő hétig. Aztán el is vetette, hisz tényleg kell neki az a pár nap, míg az énekessel kettesben maradnak a házban.


Mindketten szomorkásan lépkedtek vissza a házba, de mire Rose Dorishoz ért, a szomorúság eltűnt arcáról. És bármennyire mardosták belülről a könnyek, félre kellett tennie, hogy a kislány ne vegye észre. Estefelé elvitte Dorist fürdeni, aminek következtében a fürdőszoba ismételnten úszott a habos víztől. Felmentek Doris szobájába, ahol Ria már várta őket, hogy lányának esti mesét olvashasson. Rose félig vizes ruhában indult vissza a szobájába, hogy pizsamájával a kezében a fürdőszobába igyekezhessen és levehesse magáról a nedves holmikat. Lefelé menet elsétált Tomék szobája előtt, ahol egy "Hidd el, tetszeni fog!"-ot hallott. Nem hallgatózott, sosem szeretett ily módon tudomást szerezni a dolgokról. Ha akarják, elmondják neki.


Vasárnap ismét hárman lányok voltak otthon, Dorisnak azonban jó napja volt, mert ő dönthette el, mit süssenek. Az ebédet már nem szabhatta meg, mert akkor minden csokiszirupból, gumicukorból, csokiból és tejszínhabból állt volna. Még a süteménynél is le kellett beszélni a gumicukortortáról. Így maradt a piskótatekercs - Doris kedvence -, és természetesen nem hiányozhattak a gumimacik a piskótára kent lekvárról. A délutánt mesenézéssel töltötték, majd megfürdették Dorist. Mivel Bill és Tom este 8-kor sem voltak még otthon, a kislány kénytelen volt apja jóéjtpuszija nélkül nyugovóra térni.


Hétfő reggel Ria elvitte Dorist az előkészítő iskolába (az ovi és az általános között van az amerikai és brit gyerekeknek - a szerk.), ahonnan a táborba indulnak. Megvárta, míg a busz elindult a sok izgága gyermekkel, majd egy gyors reggelivásárlás után sietve lépett be a bejárati ajtón. Tom és ő még nem tudtak semmit Bill tervéről, így azt hitte, el fog késni. Gyorsan kipakolta a szatyorból a még langyos péksüteményeket és szólt mindenkinek, hogy jöjjenek reggelizni.


-Fontos bejelentenivalóm van - szólalt meg Bill. - Tom, Ria, van három órátok, hogy összepakoljatok mindent, ami egy hétre kell a Maldívokra!


-Minek pakolnánk össze? - kérdezte Tom.


-Azért, drága bátyám, mert három óra múlva indulnotok kell a reptérre. Pénteken pedig mire Doris hazaér, ti is itthon lesztek! Itt vannak a jegyek - nyújtotta át bátyjának és sógornőjének a borítékot, melyben a repülőjegyek pihentek.


-És Johnatannal mit kezdjek? Nem fog elengedni! - mondta Ria.


-Már elengedett! - húzódott elégedett vigyorra Bill szája.


-Szóval már mindent elintéztél? - kérdezte Tom, mire Bill bólintott egyet. - És mindezt miért kapjuk?


-Úgy érzem, nem árt, egy kicsit felpezsdítenetek a házas életeteket! - kacsintott Bill Tomra.


-Akkor köszönjük, Bill! - mosolygott Ria.


Tom és Ria reggeli után elindultak a szobájukba összepakolni, Rose pedig Billel és a gondolataival a konyhában maradt.


"Mit tegyek most? Egy hétig Billel kettesben ebben a nagy házban. Most már biztosan nem fogom tudni tűrtőztetni magam. Ahogy ismerem magam, már ma ki fog csúszni a számon, hogy szeretem. De nem szerethetem! Miatta ment tönkre az életem. Viszont ő hozott még több színt az életembe! Ráadásul Natalja jegyzeteiben is az állt, hogy a fogalkoztató családdal és a családtagokkal nem alakulhat ki mély érzelmeken alapuló kapcsolat. Mit tegyek?" - sóhajtott fel Rose, majd végső kétségbeesésében bement a szobájába, hogy valahogy segítséget kérjen édesnyjától. Vele sajnos nem bírt most beszélni, de még édesapjával sem, úgyhogy most magára maradt. Már csak arra kell rájönnie, a szívére vagy az eszére hallgasson?

1.12.11

Our dream comes true - 41. rész

Sziasztok, Drágáim! 
Hoztam egy kis Our dream comes true-t. Kicsit tragikusra sikeredett, remélem, nem lincseltek meg amiatt, ami történik. 
A szív és az ész harcai folytatást holnap este hozom! :)
Jó olvasást!


Part 41. - Baj van


-Sajnálom - vágott a szavamba, majd szorosan átölelt. - Nem akarlak elveszíteni - suttogta a fülembe és éreztem, hogy egy kósza könnycsepp hagyja el a szemét. Hirtelen az ölébe húzott és szorosan átölelt és simogatta a hasam.  


Elképzelni sem tudtam, hogy mi lelhette. Igazság szerint időm sem volt már tovább agyalni, mert megszólalt a hangosbemondó, így a kapu felé vettük az irányt. Tom egész végig szorosan ölelt magához, Bill pedig pár lépéssel előttünk járt. Sajnos a repülőúton sem bírtam Tomból kiszedni, mi lelte. Még Bill sem mondott semmit. Tuti, hogy együtt csináltak valamit. Te jó ég! Mi van, ha Tom megcsalt? Neeem, ez lehetetlen, hisz annyi időre sosem ment el otthonról. De akkor mégis mi a baja? Tudtommal a turnéval is minden rendben van. Viszont egy valami hibádzik. Az interjú óta nem érkezett semmiféle visszajelzés a rajongóktól. Vagy lehet, hogy csak én nem tudok róla?


-Tom, a rajongóitok miatt vagy így magad alatt, igaz? - tértem rögtön a lényegre már otthon. Tom riadtan nézett vissza rám.


-Öhm... miből... gondolod? - kérdezte vontatottan. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy az a baj.


-Más értelmes lehetőség nem jutott eszembe, ami miatt így kibukj. Szóval? Elmondod, mi történt?


-Nem mondhatom el, Dora. Meg kell óvnunk téged mindenféle stresszhatástól. A babának és neked szükségetek van a ...


-A nyugalomra. Tisztában vagyok vele, édesem. Én viszont mégis tudni szeretném, miért vagy ilyen két napja.


-Nem tehetem, szerelmem. Sajnálom - nézett rám


-Hát... jó. Akkor megyek és eszem valamit - mondtam és a konyha felé indultam.


Belül forrtam a dühtől, a tehetetlenségtől, a tudatlanságtól és attól, hogy Tom nem mondja el a problémáját. Egy kapcsolatnak a bizalom és az őszinteség az alapja, de egyetlen szerelmem ezt elfelejtette. Miért nem tudhatok én arról a bizonyos dologról? Valahogy pedig ki kell derítenem, még ha ezzel rosszat is okozok saját magamnak. Meg is van! Hátha Angie és Jan tudnak valamit! Szóltam Tomnak, hogy átugrom hozzájuk és már otthon sem voltam. Kifelé menet azonban láttam egy embert, aki valami levelet tett a postaládába. Kivettem a fehér borítékot, melyen az én nevem állt. Kíváncsi voltam, mi állhat benne, így gyorsan kivettem a levelet, melyben ugyanaz a kép köszönt vissza, ami a legutolsó álmomban is előjött. Lejjebb pillantottam, azonban semmi más nem állt a papíron, csak ez a kép. Éreztem, hogy a könnyeim kicsordulnak, majd sebesen követi őket sok száz másik is. Visszarohantam a házba, ahol Tom valakivel éppen telefonált.


-Ez volt az a nagy titok, amit nem lehetett elmondani? - szóltam hozzá zokogva. Egy 'Majd visszahívlak!' után megfordult és riadtan rám nézett.


-Az honnan van? - kérdezte félve.


-Én kérdeztem előbb. Mellesleg most hozta valaki. Nem elhanyagolandó pedig, hogy pont ez a kép jelent meg álmomban nálatok. És te még azt mondod, hogy nincs semmi, ami miatt rossz előérzetem lehet? Akkor ez mi? Egy békés hangulatú képeslap?


-Dora, figyelj, meg tudom magyarázni, ...


-Ez már most rosszul kezdődik, Tom. Felmegyek a szobámba. Egy kicsit hagyj magamra! - mondtam, majd elindultam a lépcső felé. 


Dühöngve mentem fel a szibámba, hogy egy kicsit lenyugodjak, azonban hirtelen begörcsölt a hasam. Ijedten kaptam oda és a földre rogytam a fájdalomtól, aminek következtében levertem a komód tetejéről a vázát.


"Nem lehet, hogy elveszítsem a kicsit! Nem akarom, hogy elmenjen!" - futott át az agyamon. Hangos lépteket hallozttam a lépcső felől, amjd Tom megjelent az ajtóban.


-Tom... segíts! - nyögtem.


-Jézusom, Dora, mi lett veled? Hol fáj? - kérdezte íaggódva.


Válaszoltam volna, de képtelen voltam. Tom további szavai pedig összemosódtak, majd hirtelen sötét lett minden.


***
-Dora, mi van veled? - kérdezte az afrofonatos halálra rémülve. - Dora, ne csináld ezt, kérlek! - pofozgatta meg óvatosan a lányt.


Mivel Dora semmire sem reagált, Tom úgy döntött, mentőt hív hozzá. Hamar ki is értek, majd Tomot elkezdték vallatni.


-Uram, elmondaná, mi történt a kedvesével?


-Tudja, most jelentettük be a nyilvánosságnak, hogy együtt vagyunk, csak kicsit ferdítettünk a történteken. Á, nem ez a lényeg. A rajongóink nem nézték jó szemmel, hogy boldog vagyok, és néhányan olyan leveleket küldtek, amiben azt írták, hogy bármit megtesznek, hogy Dora ne legyen velem. ...


-Lehetne a lényeget? Sürget az időnk!


-Ez is az! Szóval ő ezt nem tudta, de aztán valahogy kimatematikázta és kérdőre vont. Amint a telefonban is mondtam, két és fél hónapos terhes, és nem láttuk jónak, ha esetleg tudomást szerez erről a dologról. Viszont át akart menni a szomszédba és a postaládában ez volt - mutatta a mentősöknek Tom a képet. - Aztán feljött, hallottam valami csörömpölést és felrohantam, de már csak annyit bírt mondani, hogy segítsek. Utána elájult.


A mentősök már nem szóltak többet, Dorát hordágyra fektették és a mentőbe rakták. Tom Markkal beült a kocsijába és a szirénázó jármű után vette az irányt. A kórházba érve követték a mentősöket, akik az ájult Dorát tolták be egy kórterembe. Mivel oda már nem mehettek be, kénytelen-kelletlen leültek a folyosóra. Tom értesítette Billt és Angie-t és megkérte őket, ne hozzanak mást, mert elegen lesznek négyen is. 


Idegtépően hosszú percek következtek, az orvosok ki-be szaladgáltak a kórteremből, és senki sem mondott semmit. Mikor Bill és Angie beértek, a gitáros nagy nehezen elmondta nekik a történteket, majd tenyerébe temette fejét.


-Én nem ezt akartam - motyogta. - Végre egyszer boldog akartam lenni úgy igazából, végre szerelemből szerettem egy lányt, erre tessék, még ez a lehetőség sem adatik majd meg nekem csak azért, mert híres vagyok! - pattant fel a székről.


-Tom! Nyugodj meg! Senkin nem segítesz, ha magadat okolod! - nyugtatta Bill bátyját. - És te is nagyon jól tudtad, hogy a hírnév ezzel jár - csúszott ki a fiatalabb száján az, amit csak a gondolataiban akart megőrizni.


-Igen? Azzal, hogy a rajongóid miatt a szerelmed egy kórházi ágyon fekszik ájultan, miközben terhes és te meg azt sem tudod, mit csinálj dühödben? Azzal, hogy az öcsém egy ilyen idióta lett a hírnév hatására és képtelen egy kicsit is együtt érezni a szenvedő bátyjával? Vagy netán azzal, hogy nem tudod, hogy a barátnőd elvetél-e vagy sem csupán azért, mert a rajongóid, akik állítólag szeretnek, imádnak, istenítenek téged, egy olyan képet küldenek, amin a gyereked halott? Ezzel jár a hírnév, Bill? - rivallt testvérére az idősebbik.


-Ne haragudj, Tom, nem úgy gondoltam. 


-Akkor hogy? Hogy 'Jaj, bátyókám, kár strapálni magad, hisz mindenki tudja, hogy a te hibád.'? Mert erre lehet következtetni.


-Tom, fejezd be! Senki nem hibáztat téged! - szólt a fiúkra Angie. - Inkább ülj le és várj!


-Az Isten verje meg, már lassan háromnegyed órája csak várok és még mindig nincs semmi! - csattant fel Tom és kiment a levegőre.


-Bill, szerintem most hagyd - szólalt meg Mark, mikor Bill elindult vona bátyja után. - Egy kicsit le kell nyugodnia.


Angie, Bill és Mark tétlenül ültek a kórház folyosóján, Tom pedig a kórház bejárata előtt emésztette magát. Lassan telt az idő, azonban Tom mégis úgy döntött, lesz, ami lesz, visszamegy öccséékhez. Épp időben ért oda, ugyanis pont akkor lépett ki az orvos a kórteremből.


-Melyikük Tom Kaulitz? - kérdezte mély, tekintélyt parancsoló hangon.


-Én vagyok az.


-Akkor megkérném, jöjjön velem . mondta az orvos és elindult az irodája felé. Tom készségesen követte, habár nagyon berezelt az orvos kimért stílusától. - John Cole vagyok, kérem foglaljon helyet!


-Mi van Dorával? - türelmetlenkedett Tom.


-Nos, doktor Baks átfaxolta Dora kórlapját, ami alapján minden rendben volt a babával. Viszont az első három hónap a legkritikusabb, azaz bármikor elvetélhet a kismama. Sajnos a kedves barátnőjével is ez történt. Sajnálom.


Tom úgy érezte, valamit kiszakítottak belőle. Csak meredt maga elé mereven, üveges tekintettel. Miért pont velük történik ez meg? Dora pedig fel sem tudja dolgozni ezt a veszteséget. Először a szülei, most meg ez. 


-Doktor úr, bemehetnék hozzá? - kérdezte Tom pár perc elteltével.


-Persze.


Tom és doktor Cole egy másik kórterem felé vették az irányt, ahová már áttolták Dorát. Tom az ágy melletti székre ült és óvatosan megfogta Dora kezét. Próbálta magát tartani, míg az orvos mindent ellenőrzött, de amikor az kiment, kitört belőle a sírás.