27.7.12

Hamarosan...

Sziasztok, Drágáim!
Nagyon sajnálom, de még mindig nem tudok nektek részt hozni... Sajnos közbejött egy s más, így Lotte novellaíró versenyére nem tudtam befejezni a novellámat, így sajnos részt sem tudtam venni. Most még van egy novella, amit befejezek a másik novellaíró versenyre, és ahogyan az kész lesz, jön is a rész. Már lassan eljutok odáig, hogy ég a pofámról a bőr, amiért mindig csak azzal jövök, hogy majd, majd, aztán mégiscsak jövök, hogy mégsem... :( Ezt nézzétek el nekem, hiszen olyan dolgok is közbejöhetnek, amit nem tervezek... :/ De kitartás és jön a jól megérdemelt rész! ;)

16.7.12

Még mindig nem rész... :(

Sziasztok, Drágáim!
Tudom, tudom, hol a rész. A novellámmal már talán a felénél járok, de most vasárnapig be kell fejeznem mindenképp, mert addig kell elküldenem. Utána pedig már teljes erőbedobással A szív és az ész harcai folytatásra fogok koncentrálni, amit remélem, minél gyorsabban össze tudok nektek hozni. :)


De most másért jöttem. Az Alsynia regék oldalon jelentkeztem egy blogversenyre. Nem kellett mást tennem, csak kommentben meghagyni a nevem és a blogom címét, és persze tűkön ülve várni az eredményt. 15 jelentkező volt, és ahogy annak lennie kell, holtverseny is született. Én, illetve a blogom így érte el a hatodik helyezést, ami első próbálkozásra nem is volt olyan rossz. :D


Ennél kíváncsibb már csak a novellaíró versenyek végeredményére leszek kíváncsi, de az még odébb van. Majd ha meglesznek az eredmények, mindenképp jövök és megosztom veletek is! :)
Addig is kitartás, Drágáim, és kérlek, legyetek türelemmel. :)
Puszi nektek! <3

8.7.12

Novellaíró verseny

Sziasztok, Drágáim! :)
Rész nem tudom, mikor lesz, mert Lotte novellaíró versenyére még be kell fejeznem a novellát, de amint az kész lesz, hozom a folytatást! :) A másik dolog, hogy jelentkeztem egy másik versenyre Babanaginiéknél. Ha gondoljátok, jelentkezzetek, ma éjfélig lehet emailt küldeni. Oldalt Novellaíró verseny néven ott a kép, ha oda kattintotok, akkor a részleteket is megtudjátok. Ne feledjétek, A JELENTKEZÉSHEZ MA ÉJFÉLIG KELL EMAILT KÜLDENI! A NOVELLÁT KÉSŐBB KELL, DE A RÉSZLETEKET MEGTALÁLJÁTOK, HA ELLÁTOGATTOK AZ OLDALRA. ;)
Sok sikert a meleg elviseléséhez, mert nálunk kész sivatagi időjárás lesz lassan... :P
Csókszi nektek! :* <3

2.7.12

A szív és az ész harcai - 13. rész

Sziasztok, Drágáim!
Bocsánat, hogy csak most hoztam, de sok minden közbejött a napokban. A lényeg, hogy végre itt van. :) 
Némi megjegyzést is írnék, hogy akinek nincs a közelében 6 év körüli gyerek, az is értse. ;) Nekem van egy 10 éves húgom és egy 7 éves öcsém, szóval  tudom, hogy nagy átlagban hogyan viselkednek a 6-7 évesek, és ezért bátorkodtam Dorist is hasonló tulajdonságokkal felruházni. Remélem, ettől függetlenül tetszeni fog! :D
Jó olvasást! .9



13. rész - Chris


-Bill, itt maradsz éjszakára? - kérdezte Rose, miután ajkaik elváltak egymástól.


-Maradjak? - kérdezte Bill felcsillanó szemekkel.


-Ne gondolj semmi olyanra, csak szükségem van rád - simogatta Rose Bill nyakát.


-Ha ezt csinálod, nem tudok másra gondolni - mosolyodott el kacéran Bill. - Kérdezhetek amúgy valamit? Ígérem, nem az lesz, hogy mi a baj - mondta a férfi, Rose pedig bólintott egyet. - Ugye nem mondtad el Tomnak, hogy együtt vagyunk?


-Dehogyis! Bár azzal próbálkozott, hogy te mindent elmondtál neki, de szerencsénkre átláttam rajta - nevetett fel a lány. - Szegényt látnod kellett volna, milyen fancsali képet vágott.


A szerelmesek felnevettek és befeküdtek Rose ágyába. Bill szorosan magához ölelte a lányt. Érezte, hogy testét átjárja egy olyan érzés, amit már nagyon régen érzett. 'Boldogság' - futott át Bill gondolatai közt a szó. És valóban így volt. Úgy érezte, sosem volt még ennyire boldog és szerelmes, mint most. Örült, mert Rose nem a gazdag rocksztárt látja benne és nem is belé szerelmes, vagy ne adj Isten a pénzébe, hanem a civil Bill Kaulitzba, akinek rengeteg hibája van, nem sminkeli magát otthonra, átlagos ruhákba öltözik, szívből jövő mosoly terül el az arcán és nem játssza meg magát a ház biztonságot nyújtó négy fala között. Rose is boldog volt. Nem gondolta volna, hogy Theo után még képes lesz bízni férfiakban, de szerencsére már rég túl volt előző barátján.


-Rose, nem tudod, Tom miért vigyorgott olyan bugyután, mikor kijöttetek?


-Ó, dehogynem! De a lelkemre kötötte, hogy ne áruljam el senkinek.


-Még nekem se?


-Nem nem. Ha rám hallgatsz, türelmes leszel, mert biztosan neked is el fogja mondani, mire készül.


-De miért nem nekem mondta el elsőnek? Mindig mindent megbeszélünk és titkaink sincsenek egymás előtt.


-Figyelj, Bill! Szerintem hirtelen döntötte el és átrágja még a dolgot. Hidd el, te is tudni fogsz róla nem is olyan sokára - mosolyodott el Rose és megpuszilta Bill arcát.


-Legyen igazad!


Még egy kis ideig beszélgettek, majd egy utolsó csók után egymás karjában aludtak el. Reggel Rose a telefonja hangos csörgésére kelt. Először nem jutott eszébe, miért kell felkelnie, aztán rájött, hogy Doris ma jön haza. Kimászott az ágyból és kinyomta az ébresztőt. Ám egy valami feltűnt neki. Bill már nem volt ott. Biztosan hajnalban ment vissza a szobájába, hogy ne bukjanak le. Összeszedett magának egy nadrágot, egy felsőt és egy vékonyabb pulcsit, majd a fürdőszoba felé igyekezett. Lezuhanyozott, felöltözött, haját összekötötte egy copfba és a konyhába ment. Megitta a szokásos reggeli teáját, hagyott egy üzenetet, hogy elment és elvitte Bill kocsiját is. Imádta a BMW-t vezetni. Csak úgy szelte az utakat, alig lehetett hallani a motor hangját a kocsiban és hihetetlenül kényelmes volt. Forgalom nem nagyon volt még, hisz szombat is volt és a nyolc óra még nagyon koránnak számított hétvégén. Éppen ezért túl hamar ért Doris iskolájához, így beugrott a közelben lévő pékségbe, ahol evett egy fánkot. Már majdnem megette, mikor látta a buszt begördülni az iskola elé, így az utolsó pár falatot útközben kapta be. Épp akkor ért a járműhöz, amikor a gyerekek elkezdtek leszállni. Doris amint lelépett és körbenézett, kiszúrta Rose-t és a lány nevét kiabálva szaladt oda hozzá és megölelte.


-Rose, de jó, hogy te jöttél!


-Miért? Anyának nem örültél volna?


-Dehogynem, de így meg tudok neked mutatni valakit - mondta komolyan a kislány.


-És ki lenne az?


-Látod azt a fiút? - kérdezte izgatottan Doris és egy vele egyidős kisfiúra mutatott. Rose bólintott és jobban megnézte magának a gyereket. Rövid sötétbarna, majdnem fekete haja volt, a szemei is barnák voltak, de kicsit világosabbak, mint Bill szemei. A kisfiúnak pisze orra volt, vékony ajkai, és Rose úgy gondolta, hogy szemtelenül helyes férfivá fog cseperedni. - A neve Chris, és ezt kaptam tőle - nyújtotta át Doris a Christől kapott rajzot, aminr egy fiú és egy lány egymás mellett állt, kezeik össze voltak kulcsolva, fejük fölött pedig egy hatalmas piros szív lebegett. - Azt mondta, hogy feleségül akar venni! - jelentette ki büszkén Doris.


-Nem korai ez még nektek? Túl kicsik vagytok még ehhez - nevetett fel a babysitter.


-Jaj, Rose, ne legyél már ilyen értetlen - szólt Doris, Rose pedig hatalmas szemekkel és felhúzott szemöldökkel nézett az előtte álló lánykára. - Nem most! Majd ha nagyok leszünk.


-Neked mikor nyílt ki így a csipád? Nem gondolod, hogy kicsit visszább kéne venni? - Doris felkacagva rázta meg a fejét, Rose pedig elmosolyodott. Nem semmi kiscsaj lesz belőle. - Doris, mi lesz, ha Chris beleszeret egy másik lányba és őt veszi el?


-Nem lesz ilyen, mert megígérte, hogy engem fog szeretni egész életében és én leszek a felesége.


-Akkor irány az autó! - szólt Rose és már épp indultak volna, mikor Doris tanárnője utolérte őket.


-Elnézést, de Ön kicsoda? Doris elmehet magával?


-Persze, a babysittere vagyok.


-Doris? - nézett gyanakvóan a kislányra a tanárnő. Doris bólintott, a tanárnő pedig már bele is kezdett a magyarázkodásba. - Rendben, elnézést, csak nem szeretnénk, hogy bármi is történjen a gyerekekkel.


-Érthető. Viszontlátásra!


-Viszlát!


Rose megfogta Doris kis gurulós bőröndjét és a kocsihoz húzta, Doris pedig babysittere mellett battyogott. Beültek a kocsiba és elindultak hazafelé, ahol remélhetőleg már ébredezik a család.


-Doris, te is szeretnéd, hogy Chris feleségül vegyen?


-Igen - válaszolt Doris fülig érő szájjal.


-És kinek mondod el otthon előbb?


-Még senkinek, úgyhogy ezt titokban kell tartanod! Légy szí'!


-Rendben - sóhajtott egyet Rose, majd a továbbiakban csendben voltak. Doris el is aludt, hisz elég korán kellett kelniük, hogy mostanra ideérjenek.


Rose néha el-elmosolyodott hazafelé, amint Doris és Chris ígéretére gondolt. Nagyon elszántan beszélt Doris a jövőbeli terveikről, úgyhogy titkon reménykedett abban, hogy ne csak üres szavak legyenek. Bár nem nagyon hitt az ilyen gyermekkori fogadalmakban, hisz neki nem jött be az ilyen. Nettyvel is gyerekkoruk óta voltak legjobb barátnők és amint a Tokio Hotel berobbant a köztudatba, oda is lettek ezek az ígéretek. Egy könnycsepp futott végig arcán az emlékek miatt, de nem engedte el magát. Nem sírt. A nagy gondolkozásban észre sem vette, hogy már otthon is vannak., Hátrafordult Dorishoz és a kezét simogatva ébresztette fel.


-Itthon vagyunk - mondta Rose, Doris szeme pedig felcsillant. Gyorsan kipattant a kocsiból, és habár már rohant volna be szüleihez, megvárta, míg Rose kikapta a bőröndöt a csomagtartóból és együtt mentek be. - Hazaértünk!


A lépcső felől egy 'Megyek!' hallatszódott, majd nem sokkal később megjelent Ria és boldogan lépkedett lánya felé, akit szorosan a karjaiba zárt. Lepattogott Tom is a lépcsőn, ő is megölelte lányát, majd egyből faggatni kezdték. Doris mindent elmesélt, kivéve Christ. Nem is volt rá szükség, hiszen amint befejezte a mondandóját, Ria kézen fogta és a gyermek szobájába mentek.


-Doris, tudod, ugye, hogy nekem bármit elmondhatsz? - nézett Ria a a lányára és úgy mosolygott, mint aki tud valamit.


-Persze, mami. Majd ha lesz mit, ígérem, elmondom - mondta Doris és ezzel lerendezettnek tekintette a dolgot.


-Nekem viszont lenne mit elmondanom. Tudod... a maminak van egy testvére.


-Tényleg? És hány éves? Lány ő is? Lehet vele is játszani, mint Rose-zal és veled? - érdeklődött Doris teljesen izgatottan.


-Biztosan lehet, és ő is lány. 


-És hol van most? Mikor ismerhetem meg? - Doris teljesen izgatott volt, semmi ellenszenv nem volt benne édesanyja testvére iránt.


-Itt van nálunk, lent az egyik vendégszobában.


-Akkor menjünk le hozzá - pattant fel a kislány.


-Inkább felhívom ide, jó? - kérdezte Ria idegesen. Nem tudta, lánya hogy fog reagálni arra, hogy Monica az ikertestvére.


-Jó, de siess! - mondta Doris, majd Ria kilépett az ajtón.


Lent egyből letámadta mindenki, hogy mi történt a szobában, de Riának erre most semmi ideje nem volt. Sólt Monicának, hogy menjen fel vele, bár a hangja remegett az idegességtől. Fent a szoba előtt Monica biztatásként megölelte, majd beléptek az ajtón.


-Nos, Doris, ő Monica, a mami testvére.


Doris először csak hatalmas szemekkel nézett, majd odaszaladt Monicához és a kezét nyújtva bemutatkozott neki.


-Doris Kaulitz-Trümper. Hat éves vagyok, szeretek rajzolni, fürdésnél pedig Rose-zal eláztatjuk a fürdőszobát - kacagott fel a végén.


-Monica Sommerfeld, anyukád ikertestvére, és én nem áztatom el a fürdőszobát.


-És miért csak most jöttél? Bill bácsi mindig itt volt apuval.


Ria és Monica elmesélték Dorisnak, miért nem beszéltek egymással, természetesen nem olyan durván és viharosan, ahogyan történt, mert Doris azért mégiscsak gyerek. A kislány egész jól fogadta Monicát és azt, hogy csak most ismerte meg. Jókat elviccelődtek a szobában, mikor Bill jött be, hogy vissza kellene hívniuk Simone-t, mert mindenképp szeretne Dorisszal beszélni. Mind a négyen lementek, Bill pedig felhívta édesanyját, a telefont pedig kihangosítva az asztalra tette. Simone nagyon örült, hogy hallhatta unokája hangját, mert régen beszéltek már és egy - a Kaulitz-család számára - fantasztikus ötlettel állt elő. Rose a mondat hallatán gyorsan elvonult a szobájába. A nagy csendben csak két mondat visszhangzott a fejében. "Eljöttök karácsonyra? Olyan rég voltatok már itt!" "Hát persze, anyu!" Annyi öröme mégis volt az ürömben, hogy míg Billék Magdeburgba, ő Münchenbe megy. Neki van közvetlen járata, mert ide is úgy jött, Billéknek pedig először Berlinbe kell menniük, oda pedig Gordon megy értük. Monicát nem viszik magukkal, hisz örülnek, hogy Simone végre kezd megbékélni Riával és kezdi elhinni, hogy tényleg megváltozott. Rendezte arcvonásait és visszament a nappaliba a többiekhez. Ahogy elnézte, valamin nagyon szórakozhattak, hiszen mindannyian hangosan hahotáztak. Mikor kicsit lenyugodtak, Rose rákérdezett, mi legyen az ebéd. Senki nem akarta, hogy a lány a konyhában robotoljon, így a választás pizzára esett. Bill egyből felajánlotta, hogy ő elmegy Rose-zal, és mindenkinek választanak, és gondolatban hozzátette. hogy addig is kettesben lehetnek. Kimentek a házból, Rose pedig kikönyörögte, hogy hadd vezessen, Bill pedig boldogan adta át neki a kocsikulcsokat. Bekapcsolták a biztonsági övet és elindultak.


-Te mindig így vezetsz?  - kérdezte Bill némi aggodalommal a hangjában, ugyanis Rose sokkal agresszívabban és őrültebben vezetett, mint bárki más. 


-Probléma, édes? Nem tán félsz? - nevetett fel Rose. Eddig senkinek nem volt problémája a vezetési stílusával.


-Nem, csak furcsa. És mindig így vezetted a kocsimat?


-Persze. Csak nem gondoltad, hogy azért, mert itt ülsz mellettem, másként lépek a gázra?


-Úristen - szörnyülködött el Bill. - Szegény autóm - mondta Bill, mireRose hangosan felkacagott. Nem gondolta volna, hogy Billt ennyire megijeszti az, ahogyan vezet.


Miután megrendelték a pizzákat és nem kevés várakozás után kifizették és a kocsi felé indultak, Bill akart hazafelé vezetni, de Rose nem adta vissza a kocsikulcsot. Bill szinte szó szerint kiugrott az autóból, mikor Rose leparkolt a ház előtt. Nevetve léptek be a házba, amit mindenki kérdő tekintetekkel fogadott. Elmagyarázták a történteket, majd miután mindenki jól lakott, egy kis délutáni sziesztára vonultak el.