24.6.12

Az a kritikus hetedik év

Sziasztok, Drágáim!
Azt hiszem, megint segget csináltam a számból... Ma nem kaptok még részt, mert csak félig van még kész, és holnap korán kell kelnem, így nem nagyon tudok tovább fent maradni. De hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, meghoztam az első novellámat. Ahogyan a Lehull a lepel címűt, ezt is Eva Kaulitznál olvashattátok, ha jártatok ott már 2010-ben. Igen, a novella akkor született, nem változtattam rajta semmit, pedig szívesen megtettem volna, de akkor az már nem ugyanaz lenne. Leslie L. Lawrence sem veszi vissza a könyveit, hogy javíthasson rajta, ha pár év múlva újraolvasva nem tetszik neki valami... Szóval akkor itt a novella, és néhány komment vagy pár szó a chat-be jól esne. Vagy a pipák a rész alatt. Köszönöm! <3
Jó olvasást! :)








Az a kritikus hetedik év

Épp a szobámban ültem és vártam, hogy hívjon. Egy hete ment el a bandával turnézni. Azt mondta, ha odaérnek, felhív. De nem tette. Én pedig ha hívtam, csak az üzenetrögzítővel tudtam beszélni, ami csak annyit mondott, hogy „Koncerten vagyok, hívj később!”. Ezek szerint pedig hiába mondtam, hogy hiányzik és hívjon, süket fülekre találtam. Ugyanis még mindig nem hívott. A legrosszabbra is gondoltam már, de aztán elhessegettem a gondolatot, hisz akkor a sajtó úgyis beszámolt volna róla. Arra is gondoltam, mi van akkor, ha megcsalt? Hisz már régóta, lassan hét éve vagyunk együtt, lehet, hogy megunt. De aztán erről is lebeszéltem magam, mert ő sosem tudna nekem fájdalmat okozni. Szánt szándékkal biztosan nem. Míg ezen gondolkoztam, elkezdett csörögni a telefonom, amit történetesen lent hagytam a konyhában. Rohantam, mit egy félőrült, a lépcsőről is majdnem leestem. Nagy nehezen leértem, de szomorúan vettem tudomásul, hogy csak a bátyám hívott. 

-Szia, mondjad! – lihegtem a telefonba. 

-Csak nem megzavartalak valamiben? 

-Hülye! Dehogyis! Csak az emeleten voltam és azt hittem Tom hív és rohantam. 

-Még mindig nem hívott? – kérdezte, s a hangja csodálkozást, csalódottságot, de leginkább dühöt tükrözött. Pedig Tom lelkére kötötte annak idején, hogy vigyázzon rám és ne bántson meg, mert akkor megbánja. 

-Nem. Nem tudom, mi lehet vele – itt nem bírtam tovább. Kitört belőlem az eddigi stressz és elkezdtem zokogni. 

-Jaj, Hugi! Ne sírj, kérlek! 

-Már hogyne sírnék, mikor sem életem szerelem, sem a többiek nem méltóztatnak felhívni, hogy mi van velük?! – egy kicsit megpróbáltam lenyugodni. –Amúgy, Bátyó, miért hívtál? 

-Itt van Chris, mivel ez a hétvége az enyém, és át akartalak hívni, hogy ne legyél egyedül. De akkor átugrom, addig ellesz ő egyedül is. 

-Jaj, Bátyó! Nem kell. Jó nekem egyedül is. Meg amúgy is, ha már a tiéd a hétvégén a fiad, akkor maradj vele, nehogy aztán még ezt a kis időt is megvonják tőled! 

-Nem fogják megvonni. Meg Chris nagyfiú, tud már magára vigyázni. Ugye, Chris? 

-Persze apu! – hallottam Chris hangját a háttérből. 

-Nem. Nem jössz te sehová! Ott maradsz a fiaddal! 

-Hát jó – mondta kissé letörten. – Akkor pihenj le vagy aludj egyet! És nyugi! Hívni fog biztosan! 

-Rendben. Köszi, Bátyó! Szeretlek! 

-Nincs mit! Én is, Hugi! Puszi. 

-Szia! 

Ismét csak a csend vett körül ebben a nagy házban. Úgy döntöttem, iszom egy pohár whiskyt. Még jó, hogy tartunk itthon ilyeneket. Kitöltöttem, egy ideig csak szemezgettem a pohárral, majd megittam. Felmentem a szobánkba és bekapcsoltam a tv-t, hátha van valami érdekes. Semmit nem találtam, így inkább a Vivánál maradtam. Néztem egy ideig, majd egyszer csak élőben kapcsolták a Tokio Hotel hamburgi koncertjét. 

-Jesszusom! El is felejtetem, hogy ma itthon játszanak. Hogy lehettem ekkora marha? Tom tuti ki fog akadni, hogy még csak el sem mentem – gondolkodtam hangosan. Aztán pedig eszembe jutott, hogy ez az utolsó állomás, mert most csak pár városba mentek el itt Németországban. A rendes turné majd csak egy hónap múlva kezdődik. 

Míg ezen agyaltam, egyszer csak egy fénykép nézett vissza rám a képernyőről, amin Tom egy szőke plasztikmacával enyeleg. Azt hitem, hogy csak a pia miatt van, és csak odaképzelem, ezért az éjjeliszekrényen lévő vázából a vizet a fejemre öntöttem. De sajnos nem segített. Rá kellett jönnöm, hogy a kép valóban ott van, Tom pedig megcsalt. Ezernyi kérdés futott át az agyamon, hogy miért. Közben pedig megkérdezték Tomot, hogy ez mégis mi. Ő pedig letörve és szomorúan csak annyit mondott, hogy ez egy félreértés és sosem csalna meg. Én csak ültem az ágyon a vizes fejemmel a vizes ágyneműn könnyektől áztatott arccal és mereven bámultam a tv-t. Hirtelen Tom kivette a riporternő kezéből a mikrofont. 



-Baba, tudom, hogy nézed. Kérlek, ne haragudj rám! Nemsokára otthon leszek, és mindent megbeszélünk! Hiányzol! Nagyon szeretlek! 

-Bárcsak igazat mondanál, Tom Kaulitz! – kiabáltam a tv-nek, majd a vázát, ami még a kezemben volt, teljes erőből hozzávágtam a falhoz, s ennek következtében darabokra tört, ahogyan a szívem. 

Visszafeküdtem az ágyba és elkapcsoltam a tv-t. Nem zavart, hogy semmi érdekes nem volt a tv-ben. Csak nem Tomot kelljen néznem, mert még olyat tetem volna, amit később én is megbánok. 

Egyszer csak arra ébredeztem, hogy valaki simogatja az arcom. 

-Bátyó, mondtam, hogy ne gyere el! 

-Akár ő is lehetek, de nem ő vagyok. 

-Ne szórakozz,Bátyuskám, mert felkelek és körbekergetlek a házban! – mondtam mosolyogva, még mindig csukot szemmel. 

-Nem szórakozok, Baba! 

Hirtelen kipattantak a szemeim és a mosoly lefagyott az arcomról.. Tom ott ült az ágy szélén és mosolyogni próbált, de a szemén látszott, hogy sírt. 

-Mit csinálsz? Miért nem azzal a plasztikmacával vagy? 

-Tessék? – kérdezte, mintha nem tudna semmiről. 

-Mindent láttam a tv-ben. Az elejétől egészen addig, amíg befejezted a mondandódat és visszaadtad a mikrofont a riporternek. 

Tom arca az értetlenből szomorúvá vált, a szemei pedig ismét könnyesek lettek. 

-Én itt halálra aggódom magam, hogy mi lehet veled és miért nem hívsz. Próbáltalak nem egyszer felhívni, de csak a hülye üzenetrögzítődnek járattam a szám. Már arra is gondoltam, hogy lehet, hogy balesetetek volt és ott maradtatok mindannyian. Vagy hogy meguntál és összeszedtél valami más nőcskét. De aztán eszembe jutott, amit mindig mondtál, mielőtt elmentél. Hogy mennyire szeretsz és nem csalsz meg. Sőt, mikor a tv-ben megláttalak titeket, az is megfordult a fejemben, hogy biztos teljesen kiakadsz, amiért nem mentem el. És míg én hatszor megőszültem az idegtől, mert egyikőtök sem hívott, hogy „Heló, élünk, minden oké”. addig te összeálltál egy ilyen nővel?! – itt nem bírtam tovább, ismét sírni kezdtem. Láttam Tomon, hogy ő is közel áll hozzá. – Miért tetted ezt velem, mi? Azt hittem szeretsz! 

-Szeretlek is, Baba! De hidd el, én sosem csalnálak meg! De volt egy buli még a megnyitó koncert előtti napon. Utólag kiderült, hogy az a csaj, amelyik a képen volt, drogot tett a piámba, én meg nem tudtam mit csinálok. Másnap reggel nagyon szarul ébredtem, és Bill mesélt el mindent. Borzasztóan összetörtem, nem gondoltam volna, hogy valaha is megcsallak. Orvosnál is voltam, ha kell megmutatom a papírokat. És tudom, hogy ez nem mentség, mert megtörtént, aminek nem kellett volna. De hidd el, rettentően megbántam. Nagyon szeretlek, Annette, és nem fogok neked többé csalódást okozni. Ha kell, a bandát is ott hagyom, csak hogy veled lehessek. Kérlek bocsáss meg nekem! – zokogott immáron ő is. Hirtelen magához rántott és megöleltük egymást. Egy ideig így sírtunk együtt, majd elengedett és elindult kifelé. 

-Nem hagysz te ott semmiféle bandát! 

-Tessék? – kapta fel a fejét és visszafordult. 

-Jól hallottad! Felejtsd el, hogy otthagyod a Tokio Hotelt miattam. Maximum azt a szőke ribancot hagyod ott. Mást nem! 

-Szóval akkor mégis megbocsátasz? – csillant fel a remény a szemében. 

-Meg, de … 

-… nem lesz több ilyen – fejezte be helyettem a mondatot. – Köszönöm, Baba! 

Megölelt, majd mélyen a szemembe nézett, majd pont ugyanolyan lágyan csókolt meg, mint amikor először csókolóztunk. 

Egyszer csak gondoltam egyet és gyorsabb és vadabb tempóra váltottam. Benyúltam a pólója alá, simogattam, ahol csak értem. Elkezdtem tolni az ágy felé, de Tom egyszer csak elhajolt. Én csak értetlenül néztem rá. 

-Lenne itt még valami, Szerelmem! – mondta halálos nyugodtsággal. 

-Jesszusom, mi történt? 

-Ülj le az ágyra, mindjárt jövök. 

Majd megcsókolt és kiment. Nekem egy örökkévalóságnak tűnt, míg visszaért, pedig csak pár pillanat volt. Nem tudtam, mi lehet az, amit még el akar mondani. 

-Életem, mi történt? Megijesztesz! – ugrottam oda hozzá, amint beért a szobába. 

-Ülj le, Baba! Mindjárt megtudod! – mondta mosolyogva. 

-Hát jó. De ugye nincs semmi baj? 

-Ha folyton kérdezősködsz, sosem tudod meg! – mosolygott és arcon puszilt. Leültem az ágy szélére, ő pedig letérdelt elém. 

-Sajnálom, hogy annyi keserűséget okoztam neked, és hogy annyiszor szomorkodtál és idegeskedtél miattam, és ezekért remélem meg tudsz bocsátani – matatott a zsebében, majd elővett egy dobozkát. – Annette Müller, hozzám jönnél feleségül? 

A meglepettségtől és a boldogságtól hirtelen nem tudtam megszólalni, de két szót mégis sikerült kimondanom. 

-Igen, boldogan! – majd a nyakába ugrottam akkora lendülettel, hogy a padlón kötöttünk ki. Az ajkaimat az övéire tapasztottam, s heves csókcsatába kezdtünk. Mikor elváltak ajkaink, Tom felhúzta az ujjamra a gyűrűt. 

-Szeretlek, Baba! 

-Én is szeretlek, Életem! 

Megcsókoltuk egymást, s egy csodás éjszakát töltöttünk együtt. 

Két hét múlva tartottuk az esküvőt, a nászutat pedig a Bahamákon töltöttük. 

-Baba, nem megyünk ki a partra? – kérdezte Tom a szobából. 

-Megyek, Szívem! De valamit el kell mondanom! – mondtam totál nyugodtan, de mégis teljesen komolyan. 

-Mi történt? – kérdezte Tom riadtan, s nem bírtam ki, hogy ne nevessem ki. – Ne nevess ki! Mi a baj? 

-Baj? Nincs itt semmiféle baj – mosolyogtam rá édesen. 

-Akkor meg mi történt? 

- Szívem, fontos dolgot szeretnék neked mondani. 

-Figyelek, Szerelmem, mondd! 

-Elvileg ketten jöttünk, de hazafelé már biztos, hogy hárman megyünk. 

-Mi? Kit viszünk haza? – kérdezte értetlenül. 

Megfogtam a kezét és a hasamra tetem. 


-Őt visszük haza – mondtam fülig érő szájjal. 

-Szülők leszünk? Jön a kis-Kaulitz? – kérdezte boldogan Tom. Én pedig csak bólogattam könnyes szemekkel. Tom hirtelen felkapott és megpörgetett. 

-És mióta tudod? 

-Tegnap óta, de ma csináltam még egy tesztet. És az is pozitív lett. És ha hazaértünk, elmegyünk az orvoshoz. És ne nézz rám ilyen értetlenül! Jössz te is! 

Tom megcsókolt, majd lementünk a partra, és onnantól kezdve az egész nászút alatt csak a kívánságaimat leste. 

Mikor hazaértünk, elmentünk az orvoshoz, aki megerősítette, hogy terhes vagyok. Később az is kiderült, hogy ikreink lesznek. Egy kisfiú és egy kislány. Már csak néhány hét van a babák érkezéséig. Tom pedig teljesen megváltozott. Nem tart a bandával a pubokba, csak akkor, ha én is ott vagyok. Minden szabad percét velünk tölti, és ahova és amikor csak tud, magával visz minket. 

Azt hiszem, mi vagyunk a legboldogabbak a világon!

TH-s fanfiction-fordítások :)

Halihó, megint jöttem. :P
Most viszont azért, mert Kaylinne-nek van egy olyan oldala, ahol TH-s fanfictionök fordítását olvashatjátok. Nézzetek be majd hozzá is! :D
IDE KATTINTSTATOK :D

Novellaíró pályázat :)

Sziasztok, Drágáim!
Először is, tudom, tudom, tegnapra ígértem a részt, de nem volt gépem, így nem is bírtam rendesen befejezni... :S Bocsánat érte, és ma igyekszem, estére pedig kaptok részt! ;)
Amiért viszont igazából jöttem most, hogy jelentkeztem egy másik novellaíró pályázatra. Jelentkezés mellett még az is 'feladat', hogy ki kell tennünk a versenyt hirdető képet az oldalunkra. Nos, ezt oldalt megtaláljátok. ;) Ha pedig ti is akartok jelentkezni, csak nyugodtan, a feltételek ITT OLVASHATÓK. A novellám már készülőben van, meg kell írnom normálisan, és már mehet is Lotténak. :) 


(A képre kattintva is eljuttok a pályázatot szervező Lotte oldalára. ;) )










Estére hozom a részt! :D

21.6.12

Hurraaayyy!!! :D

Sziasztok, Drágáim!
Úristen, végeztem a sulival! *__* 13 év tanulás után végre a kezembe kapom holnap az érettségimet! :D Ami pedig az egészben a legjobban meglepett, hogy az emelt szintű német érettségim szóbelije 100%-os lett. Jesszus, álmaimban sem gondoltam volna, hogy így sikerült. Sokkal rosszabbra számítottam, és hihetetlenül örülök neki! :D
Kicsit kipihenem magam, holnap bankett, és úgy gondolom, hogy szombaton estefelé lesz rész! :D
Remélem, jól bírjátok a meleget! ;)
Legyetek jók!
Csók néktek! :D :-*

19.6.12

Úristen, el sem hiszem! :D

Sziasztok, Drágáim! 


Most nem részt hoztam, ráadásul ami most jön, azzal késtem is egy napot... :/ De azt mondják, születésnap, névnap előtte-utána 8 nap. :P


Szóval a nagy hír, hogy tegnap (mire felteszem, tegnapelőtt lesz... :P) volt a blogom 1 ÉVES! Hihetetlen gyorsan telt el ez az év. Még emlékszem, milyen kis félénken írtam az első gondolatokat hozzátok, Drágáim, és mennyire izgatottan vártam az első visszajelzéseket. Ráadásul akkor még mindenkinek, akinek a blogját olvastam, írtam, hogy nézze meg az enyémet, rakja ki az övére, hogy már nekem is van blogom, ezáltal többekhez jut el az infó és többen jöttök olvasni. Eleinte még nagyon elszontyolodtam, hogy nem nagyon jönnek a kommentek annak ellenére, hogy az oldal látogatottsága szépen növekedett. Aztán eljött egy pont, amikor 4-5 rendszeres kommentelőm volt, de egyszer csak ők is eltűntek. Jöttek azóta 'újak', és mára sajnos csak 2-3 olyan ember van, akik rendszeresen írnak, amit nagyon köszönök, mert valami építő jellegű kritika mindig van az írásaikban. A másik dolog, ami miatt szomorkodtam egy kicsit, hogy a rendszeres olvasók száma nagyon lassan növekedett. Persze, most már tudom, hogy nem úgy van az, hogy ahogy eljut hozzátok az infó, rögtön rendszeres olvasásra jelölitek a blogomat, de akkor még nem így voltam ezzel. Úgy gondoltam, egy nagy rakás szerencsétlenség, amit csinálok és teljesen felesleges volt megnyitni a blogot. Mára ez már valamennyire megváltozott... :P
Akkor elemezném kicsit az elmúlt évben született írásaimat. :)


Kezdjük a novellákkal. Az első novella, ami az oldalra felkerült, az az Elnyomott érzelmek volt. Nos, ez nem teljesen így van, mert az első novellám egy másik oldalon található, de azt gonosz módon nem árulom el, mert majd még egyszer ide is fel szeretném tenni, ha már van blogom és eddig nem sikerült... :P A soron következő novellám a Lehull a lepel volt, és csak ez után jött az, amelyik az 'ELSŐ NOVELLA' címet birtokolhatja. Ezek után írtam meg A barátság ára-t, ami kicsit szomorkásabbra sikeredett az addigiaknál, de abból a két kommentből, ami érkezett, az jött át, hogy mégsem rontottam el annyira. :) A második többrészes történetet írtam, mikor összehoztam az After a hurricane comes a rainbow első és második részét. Ezt két részletben raktam fel nektek, habár mehetett volna egyben is... De a következőkben már erre is jobban figyeltem/figyelek majd. ;) A következő a Régi-új barátság lett. Emlékszem, pont a hóesést néztem, mikor belém hasított a novella alapötlete. Meglepően gyorsan írtam meg, bár ez néhol meg is látszik... NA, és ez után jött az, amire igazából magam sem számítottam volna. Tavaly szeptember végén/október elején felvettek egy TWC-vel foglalkozó csoportba. (Ha esetleg valaki még nem tudná, ez az ikrek közti szerelemmel foglalkozik.) Itt egy videó annyira megihletett, hogy Neserly Mollyval közösen megírtuk a Come back to me-t. Az első része nekem, a második pedig Mollynak jutott. Feltettem ide, egy olyan oldalra, ahol előtte csak és kizárólag heteró történetek és novellák voltak, és hirtelen bele sem gondoltam, hogy mi van, ha valaki nem szereti és emiatt elpártolhat az oldaltól. (Később alkottam Renee-vel egy külön TWC-s blogot, úgyhogy nem lesz több ilyen témájú írás az oldalon! ;) ) Az eddigi utolsó novellám a Balesetből született szerelem. Vicces, mert egy autós magazint lapozgattam, amiben az Aston Martinról volt szó, és úgy gondoltam, jöhet a következő írásom, ami nem sokkal később el is készült és felkerült az oldalra.


Most pedig jöjjenek a hosszabb történetek
Az első a Szerelmi viszontagságok. Emlékszem, még 10.-ben írtam meg az alapját (amit nevezhetünk gyerekes próbálkozásnak is). Ebből két rész volt meg, de az elsőt elhagytam valahol, így csak az emlékeimre hagyatkoztam, és sokkal jobb lett, mint amilyen a 3 évvel ezelőtti lett. És hogy miért mondtam azt, hogy gyerekes próbálkozás? Nem rég megtaláltam azt a füzetet, amiben az első rész bujkált. Elolvasta, és meg kell mondjam, legszívesebben fejbe vágtam volna saját magam, mivel annyira nem az érzelmekre mentem rá, hanem a cselekvésre, arra, hogy ki megy jobbra, ki balra, hogy így visszagondolva és -olvasva katasztrófa lett és csak örülök annak, hogy akkor még nem volt blogom, ahová ezt feltehettem volna... :P 
A következő 'nagy falat' az Our dream comes true volt, amit jelenleg szüneteltetek. Ezt a történetet kint az utcán írtam, míg tesómék kint bicikliztek vagy labdáztak (elég nyugis a környék és kocsi is kevés jár erre). Eleinte nagyon tetszett, hogy aki kommentelt, izgalommal várta a következő részt, akkor még szinte minden napra jutott egy 'fejezet'. Mára viszont kicsit ráuntam az egész történetre és talán ezért nem jön annyira a gondolat, hogy hogyan folytassam. Habér van már pár ötlet, mi is legyen Dora és Angie sorsa, nem az igazi, és ha folytatni is tudom onnan, akkor pár gondolattal később akadok meg, onnan pedig szinte sehova tovább... :( De ígérem, ahogy lesz valami, mindenképp hozom! :) 
Nos, a jelenleg is 'futó' folytatásos történet A szív és az ész harcai. Ahogyan az első résznél is írtam, az ötlet egy németórán jutott eszembe, ahol a babysitterkedésről vitáztunk/beszélgettünk. Nagyjából leírtam hazafelé a vonaton a gondolataimat, hogy hogyan is képzelem el ezt az egészet. Aztán 'gyűjtögettem' még infókat, a saját tapasztalataimat is beleírtam (nem voltam babysitter, csak sokat figyeltem tesómékra, ami majdnem ugyanaz :P ), és ami a legjobb volt az egészben, hogy megírtam paneleket, amiket egy-egy részbe szívesen beleírtam volna. De ez természetesen - mint minden eddigi írásomnál - nem úgy jött össze, ahogy azt Móricka elképzelte. Máshogy alakítottam a szálakat, aminek köszönhetően ezek a részek már nem kerülhettek bele abba, amit feltettem ide az oldalra. Egy füzetben még megvannak, de nem hinném, hogy valaha még felhasználom. Sajnos, mivel elég jók lettek. De hát így jártam... :)


És végezetül néhány adatot is megosztanék veletek. :)
Az elmúlt egy évben 117 közzétett bejegyzés született, 7792-szer jöttetek ide 10 országból. :) A legforgalmasabb hónap 2011 decembere volt, akkor a látogatottság 1028 (!) volt. ^.* A legolvasottabb bejegyzés a Come back to me lett, de ha csak a heterós részt veszem figyelembe, akkor a Balesetből született szerelem. Ha pedig az összeset nézzük, akkor az az egy szem JLS-es bejegyzés, amit akkor tettem fel, mielőtt megjelent volna a Take a chance on me kislemezük... Az egy év alatt 270 közzétett megjegyzés született, aminek nagyon örülök. :) Rengetegszer hatalmas mosollyal az arcomon olvastam egy-egy hozzászólást, amiben legtöbbször kifejtettétek, mi tetszett, mi nem, mint változtassak. Ezt nagyon köszönöm nektek! <3 


Köszönöm az elmúlt évet, és remélem, minél többen jöttök majd és legalább egy pipát raktok nekem a részek alá! ;)