25.5.12

A szív és az ész harcai - 12. rész

Sziasztok, Drágáim!
Hoztam a folytatást! :)
Azért néhány pipának a rész alatt örülnék. :) Vagy néhány szónak a chaten. Csak tudjam, hogy tetszik, amit csinálok. :) Köszönöm előre is!
Jó olvasást!


12. rész - Engedj be, kérlek szépen!


***
-Na? Hogy sikerült? - támadta le Kate Tanját, amint az bevágódott az ajtón.


-Azt hiszem, benyelte, mint kacsa a nokedlit - nevetett fel gonoszan a sminkes.


-Hogy rá lehet ijeszteni egy kis kamumaffiával! Akkor két hét múlva akár kezdhetem is Bill elcsábítását.


-Az a helyzet, hogy csak egy hónap múlva.


-Mi?! - nézett hatalmas szemekkel Kate Tanjára. - Mi az, hogy csak egy hónap múlva, mi? Nem erről volt szó!


-Tudom, de azt mondta, egy hónap múlva amúgy is megy haza az ünnepekre. Nem...


-És te ezt el is hitted?


-Ne szólj bele a mondandómba! Szóval biztos vagyok benne, hogy nem hazudott, mert annyira betojt attól, hogy az ő kis Billjének baja eshet, hogy bármit megtenne, hogy ezt elkerüljék. Te meg még két hetet nem hiszem, hogy nem tudsz a seggeden ülni! Ha már én végzem a piszkos munkát, míg te itt henyélsz, akkor ennyi igazán kijár nekem, nem gondolod?


-Jaj, már! Le ne harapd a fejem! Azt hittem, ebben te is benne vagy!


-Ez így van, de nem úgy, hogy te parancsolgatsz, én meg úgy ugrálok, ahogy fütyülsz!


***
A Kaulitz-házat elérte az este, így Tom elvonult a szobájukba, Bill is bezárkózott a birodalmába, Monica és Ria pedig még lent beszélgettek a nappaliban. Rose még mindig nem merészkedett elő a 'barlangjából', de nem is állt szándékában. Ahogy visszagondolt a pár órával ezelőtti történtekre, szomorúság járta át a testét. Nem azért, ahogyan viselkedett a nappaliban, hanem azért, mert még Billnek is hazudnia kell. Soha nem épített egy kapcsolatot sem a hazugságra, most viszont mintha csak az kötné össze őket. Nem tudta, pontosan mi lesz, ha ez kiderül, de abban biztos volt, hogy semmi jó nem fog kisülni a folytonos hazugságokból. Nem akarta Billt sem elveszíteni, mert bár miatta elveszítette a barátnőjét, úgy érezte, ennyire még nem szeretett senkit.


Bill is kétségek közt volt. Nem tudta mire vélni a lány kirohanását. Vajon miért volt itt Tanja, ami miatt Rose ennyire felzaklatta magát? Válaszokat hiába keresett, azok messze elrejtőztek előle. Szeretett volna segíteni szerelmének, mert most már bizton tudta, hogy Rose az a lány, akit feleségül akar venni ,akitől gyerekeket akar és aki mellett meg akar öregedni. Mikor belegondolt abba, hogy Tom erre mit mondana, elmosolyodott. Apropó, Tom. Úgy nézett ki, mint aki valami szer hatása alatt van. Kicsit bugyután mosolygott, de Bill látta rajta a boldogságot és az izgatottságot is. Hiába próbálta űzni a gondolatot, hogy Rose elmondta Tomnak, hogy együtt vannak, az valahogy mindig visszatért. Bízott abban, hogy a lánynak nem járt el a szája, hisz ellenkező esetben Tom már biztosan kérdőre volna volna. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattant és Rose szobája felé indult. Nem törődött azzal, hogy a lány megkérte, hagyják egyedül, mert mindenképp ki akarta deríteni, mi van vele. Lefelé a lépcsőn Riába ütközött, aki a hálószobájuk felél tartott. Bill nem törődve a csodálkozó nővel tovább pattogott le a földszintre. Már épp kopogott volna a lány ajtaján, mikor Monica megszólította.


-Biztos, hogy jó ötlet ez?


-Micsoda?


-Az, hogy a viharzónába lépsz. Azt mondta, egyedül akar lenni, nem?


-Monica, értékelem, hogy aggódsz érte, értem, értünk, de nem bírom tovább. Muszáj beszélnem vele. Lehet, elhajt a búsba, de legalább megpróbáltam.


-Ahogy érzed. Én azért drukkolok nektek! - mosolyodott el a nő. - Jó éjt, Bill.


-Köszi. Jó éjt neked is.


Monica bement a szobájába, Bill pedig még vacillált egy kis ideig, majd bekopogott Rose-hoz. Nem kapott választ, így megismételte, de Rose még mindig nem mutatott semmi életjelet.


-Rose, Bill vagyok, engedj be, kérlek szépen - mondta félhangosan.


-Alszom - szólt ki a lány.


-Akkor nem válaszoltál volna. Légy szíves nyisd ki az ajtót! - kérlelte Bill tovább Rose-t.


-Miért? Hogy azt szajkózd, hogy mondjam el, mi a bajom?


-Majd elmondod, ha késznek érzed magad rá, én nem erőltetem, csak hadd menjek be! Kérlek, Rose! - esdekelt az ajtó előtt Bill, majd a zár kattant, azt ajtó pedig annyira kinyitódott, hogy a férfi befért rajta, majd be is csukódott, mintha valami szörnyű titkot rejtene el.


Bill egyből a karjaiba zárta Rose-t és érezte, valamennyire megnyugodott. Még mindig foglalkoztatta, hogy miért vonult el délután a lány, de ígértét megtartva nem kérdezett rá.


-Olyan jó, hogy itt vagy! - mondta Rose Bill mellkasába fúródva.


-Tudtam én, hogy le kell jönnöm! - mosolyodott el Bill.


-Ne fényezd magad! Nézd, mondanám, hogy sajnálom, hogy kiborultam, de remélem, nem haragszol meg, ha mégsem teszem - nézett fel Billre.


-Én elnézem, de azt tudnod kell, hogy legszívesebben rákérdeznék, hogy mi történt, viszont nem akarom, hogy kihajíts a szobádból - nevetett fel Bill majd lágyan megcsókolta szerelmét.

23.5.12

A szív és az ész harcai - 11. rész

Sziasztok, Drágáim!
Meghoztam a folytatást. Remélem, elnyeri a tetszéseteket! :)
Jó olvasását!


11. rész - Világos?


-Tom, bemutatom neked az ikertestvéremet, Monicát. Mona, ő pedig Tom, életem szerelme - mondta ezerwattos mosollyal az arcán.

-Örülök, hogy végre megismerhetlek - fogott kezet Tom Monicával.

-Részemről a szerencse.

-Teljesen olyan, mintha már láttalak volna - mondta Tom, mire a körülötte lévők lefagytak. - Alig lehet megkülönböztetni titeket! Még jó, hogy azért Billel nem egy a stílusunk - mosolygott, mire mindenki halkan kifújta az eddig benntartott levegőt.


-Na, ha már így megvolt a nagy összeborulás, akkor mehetnénk enni is, mert gondolom, éhesek vagytok - lökdöste Tomékat a konyha felé.


Leültek az asztalhoz, Bill Rose segítségével felszolgálta az ételt és nekiláttak a késői ebéd elfogyasztásához. Közben Ria és Monica egymás szavába vágva meséltek a gyerekkorukról. Sokat nevettek evés közben, ám mikor szüleik haláláról meséltek, a hangulat elkomorult. Néhány könnyet elmorzsoltak, aztán mindenki felkelt az asztaltól, így Rose egyedül pakolt el. Ismét visszatérnek a dolgok a régi kerékvágásba, végre újra visszatérhet a napi rutinjához. Annyit viszont bánt nagyon, hogy így majd sokkal jobban oda kell figyelniük Billel, hol és mikor tudnak kettesben lenni. Reménykedett abban, hogy meg tudják majd oldani, hogy kicsit egymással is foglalkozhassanak.


Elrakta a helyére az utolsó tányért is, letörölte az asztalt és a mosogató környékét és elindult a szobája felé. Már majdnem beért, mikor valaki hosszan megnyomta a csengőt. Mivel nem hallott semmi mocorgást, hangosan elkiáltott egy 'Nyitom'-ot és a bejárati ajtóhoz ment. Kinyitotta és nem várt alak vigyorgott gonoszan Rose-zal szemben.


-Szia, Tanja, hát te? Itt hagytál a múltkor valamit? - kérdezte Rose.


-Szia. Nem, csak... kijönnél egy kicsit?


-Persze - válaszolt Rose jóhiszeműen és az oroszlán barlangjába sétált.


Rose ahogy kilépett, Tanja elkapta hátulról, a kezét a lány szájára tapasztotta és maga előtt tolta a kocsijáig úgy, hogy a házban lévők még véletlen se lássák meg.


-Ha sikítani mersz, mikor elengedlek, megbánod, értetted? - rivallt Tanja az ijedt lányra, aki csak bólogatott. - Helyes. Van egy ajánlatom. Ha két héten belül elhagyod a Kaulitz-házat, nem lesz Billnek semmi baja. Ellenkező esetben viszont nagyon megüti a bokáját, ami akár a karrierjébe is kerülhet. Bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy az élete forog kockán - nevetett fel gonoszan a sminkes.


-Mire készülsz? - kérdezte riadtan Rose.


-Tudod, Kate-nek és nekem is vannak kapcsolataim a maffiával. Csak egy szavunkba kerül, és Billnek hűlt helye. Gondolom, ezt te se szeretnéd. Éppen ezért két héten belül már itt sem vagy! Érthető voltam?


-Nézd, egy hónap múlva amúgy is mentem volna haza az ünnepekre. Mi... - próbálkozott Rose.


-Nem érted, mi az a két hét?


-Szerinted nem feltűnő, hogy két hetet még nem bírok ki? - játszotta el Rose a magabiztost, holott belül reszketett, mint a nyárfalevél.


-Legyen - egyezett bele Tanja némi habozás után. - De ha utána meglátlak a környéken, nem csak Billnek, hanem neked is véged. Világos?


Rose bólintott egyet, Tanja pedig beült a kocsijába és elhajtott a Kaulitz-ház elől. A rémült lány nem tudta mitévő legyen. Illetve tudta, csak azt nem, hogyan titkolja el ezt Bill elől. Belépett a házba, miután kicsit rendezte az arcvonásait, és a konyha felé igyekezett, hogy egy pohár hideg vízzel kicsit lenyugtassa magát. Közben elgondolkozott azon, hogy vajon mit árthatott ő Tanjának és Kate-nek. Talán ők is rájöttek, hogy Billel együtt van? Nem, az nem lehet. Annyit nem voltak együtt. Vagy lehet, hogy valaki hallgatózott, mikor a fotózás alkalmával Bill bement hozzá? Ezt már kicsit reálisabbnak látta, de még erre sem mert volna fogadni. Nem tudta a konkrét indokot, amiért el kell mennie, mert a nagy ijedtségben elfelejtette megkérdezni. Gondolataiból Ria közeledő hangja zökkentette ki, így kénytelen-kelletlen magára öltötte a 'nincs semmi bajom'-arcát. Nem szerette volna, ha Ria meglátja rajta, hogy valami nincs rendben. Olyan boldog volt, hogy végre visszakapta Monicát. Rose pedig nem akart semmi jónak az elrontója lenni.


-Nem jössz be? - kérdezte Ria kedvesen.


-Szívesen mennék, de meg kell írnom egy emailt. Majd kijövök, ha kész vagyok vele.


-Ugyan már, Rose! Az az email biztosan várhat. Gyere már!


-Nem, mert már két napja el kellett volna küldenem. Sietek, jó?


-Egye fene. De tényleg csipkedd magad! - nevetett fel Ria, majd visszament a nappaliba.


Rose a szobájába ment, mert még ha fizettek volna sem tartózkodott volna most Billel egy légtérben. Félt, hogy véletlen kicsúszik a száján valami, aminek nem kellene, és akkor még nagyobb bajba sodorja magát, de legfőképp Billt. Bezárta szobájának ajtaját, és ilyenkor volt igazán nagy öröm, hogy saját fürdőszobája volt. Bement és hideg vízzel megmosta az arcát, hátha csillapodnának a benne a hullámok, de az sem segített sokat. A gondolatait is hiába próbálta elterelni, de egyre csak egy mondat járt a fejében. "Tudod, Kate-nek és nekem is vannak kapcsolataim a maffiával. Csak egy szavunkba kerül, és Billnek hűlt helye." Vajon, ha nem tesz eleget Tanja parancsának, tényleg képes lenne megölni Billt? Szívesen tologatta volna a határokat, de nem tehette ezt sem Billel, sem Tommal, sem pedig azzal a rengeteg rajongóval, akik talán maguk is a halálba menekülnének, ha a kedvenc énekesük nem lenne többé. Hirtelen beugrott neki még valami. Illetve valaki. Doris. Mi lesz vele? Most három hónap után ismét új babysittere lesz, Rose pedig beállhat az eddigi dadák sorába, akik szintén csak három-négy hónapig bírták. Pedig még az elején elhatározta, hogy majd ő megmutatja, hogy egy negyedévnél tovább is lehet maradni Kaulitzéknál. És mi lesz vele egyáltalán, ha hazamegy? Megint kereshet munkát, ráadásul még Nataljahoz is be kell mennie és fel kell mondania. Még azt is ki kell találnia, mit ad be a főnökasszonyának. Mert ugyebár azt csak nem mondhatja el, hogy Bill életével sakkban tartották. Talán az lesz a legjobb, ha bevallja Nataljának a Bill iránti érzéseit. Gondolatmenetéből egy kopogás zökkentette ki. Talán sokkal tovább volt a szobájában, mint amennyi időt egy email megírása vesz igénybe.


-Rose, minden rendben? - hallotta meg Tom hangját. A lány teljes mértékben el volt keseredve, de tudta, nem emésztheti magát. Legalább a maradék egy hónapban jól érzi magát, utána úgysem látja a családot többé.


-Persze, rögtön megyek - kiabált vissza.


-Beengednél, kérlek? Beszélni szeretnék veled - mondta Tom komolyan.


-Gyere - nyitott ajtót Rose. - Ülj csak le!


-Köszi. Na és hogy álltok Billel? - húzódott egy százwattos mosoly az arcára.


-Hát... alakul talán valami. De semmi konkrétabbat nem tudok még mondani - mosolyodott el Rose is.


-Na, ne mondd! Bill mindent elmondott. Látnod kellett volna, milyen beleéléssel mesélt - próbálkozott Tom egy kis kegyes hazugsággal, hátha Rose-ból ki tud szedni valamit, ha már öccséből is csak annyit sikerült kihúznia, hogy alakul valami.


-Az igazat megvallva, Tom... legközelebb kicsit korábban kelj fel, hogy átvágj engem, mert Bill nem tudott többet mondani annál, amit én mondtam. És tudod, miért? Mert még nincs miről beszélni.


-Akkor ezt bebuktam - törődött bele Tom.


-Mindenesetre jó próbálkozás volt. Ha lenne köztünk valami Billel, talán még be is veszem - mosolygott Rose. - Amúgy ti hogy vagytok? Mit szóltál Monicához?


-Őszintén? - nézett Tom kérdő szemekkel Rose-re, mire a lány bólintott egyet. - Borzasztóan kiakadtam. Legszívesebben törtem-zúztam volna, elküldtem volna Riát melegebb éghajlatra, de mégsem tettem. Láttam rajta, mennyire boldog volt, miután letette a telefont. Csillogtak és mosolyogtak a szemei. Nem is tudom, mikor láttam ilyen boldognak. Én pedig nem akartam egy pillanat alatt letörni, így csak annyit kérdeztem, miért nem mondta el eddig.


-Ez kedves tőled, Tom. Tudod, Monica is nagyon örült, hogy végre rendezhetik a kapcsolatukat.


-Figyelj, Rose. Tudsz titkot tartani? - kérdezte Tom izgatottan.


-Hát persze - válaszolt Rose. 'Ha tudnád, milyen titkot tudok, nem kérdeznéd ezt' - tette hozzá gondolatban.


-Azon gondolkozom, hogy megkérem Ria kezét - mondta akadozva a gitáros. - Szerinted örülne neki?


-Ez fantasztikus! Ria biztosan a mennyben járna.


-Szuper. Köszönöm a segítséget! Gyere, menjünk vissza a többiekhez.


Rose és Tom kimentek a nappaliba, ahol kicsit érdekesen vizslatták őket. Jobban mondva csak Tomot, mert furcsa volt. Valami furcsa boldogság ült ki az arcára, aminek az okát Rose-on kívül senki nem tudta. Ennek kifejezetten nem örült, mert már soknak tűnt az egész. Ne szólja el magát, hogy Tom hét hónapig Monicával élt Ria helyett, nem mondhatja el, hogy Tanja és Kate megfenyegették, és még azt is tartsa magában - ki tudja, meddig -, hogy Tom feleségül akarja venni Riát. Még soha nem kellett ilyen fontos dolgokat titokban tartania. Ó, a legfontosabbról majdnem meg is feledkezett! A Billel való kapcsolatát is titkolnia kell. Mikor eltalálta, hogy babysitternek áll, nem gondolta volna, hogy ennyi hátulütője van a dolognak.


-Rose, te mit gondolsz? - rántotta vissza a valóságba Bill hangja.


-Tessék? Ne haragudjatok, kicsit elgondolkoztam.


-Mi van veled? Mikor bejöttél, akkor azzal az indokkal, hogy emailt írsz, eltűntél vagy fél órára - mondta Ria.


-Ráadásul valami szomorúság volt a szemedben, mikor beengedtél - csatlakozott Tom is. - Most meg azt sem tudod, miről van szó.


-Mi lett veled? Ki csöngetett, aki miatt ennyire el vagy gondolkozva? - aggódott Bill.


-Öhm... nem szeretnék erről beszélni, ha nem gond. Illetve ha tetszik, ha nem, akkor sem fogok erről beszélni.


-De mi történt? Ki csöngetett? Mondd már el, kérlek - nézett Rose-ra Bill.


-Tanja volt. Ennyi legyen elég. Többet harapófogóval sem tudtok belőlem kiszedni.


-Biztos? Nem tudunk segíteni?


-Ej, már, miért nem lehet megérteni, hogy nem akarok erről beszélni? Nem akarok erre gondolni, el akarom felejteni! - emelte fel a hangját Rose először, amióta itt van, amivel mindenkit meglepett. Viszont egyáltalán nem bánta meg és nem is akarta visszavonni. - Remélem, ezt a kérésemet tiszteletben tudjátok tartani. Holnap pedig elmegyek Dorisért, ti csak pihenjétek ki magatokat. Jó éjt! - mondta és visszavonulót fújt.

20.5.12

A szív és az ész harcai - 10. rész

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a folytatás. Lehet, hogy rövidebb lett, mint az előzőek, de azért még mindig jól esne egy-egy pipa a rész alatt. Kapok? *-*
Jó olvasást!


10. rész - Bemutatom az ikertestvéremet


-Köszi, édes. Halló, Ria Sommerfeld - emelte a füléhez a telefonkagylót.

-Itt pedig a másik feled - hallotta meg Monica hngját és egyből kiverte a víz, szemei hatalmasra nyíltak és egyre mélyebben és sűrűbben vette a levegőt.



-Ria, jól vagy? Ki az? - kérdezte aggódva Tom.


-Mi az, ami annyira fontos, hogy nem bírtál vele várni, míg hazaérek? - hagyta figyelmen kívül Ria Tom kérdését. - Mellesleg honnan tudod, hogy itt vagyunk?


-Rose-tól.


-Tessék? - fagyott le egy pillanat alatt Ria. - Te nálunk vagy?


-Muszáj volt, ha nem akarok neked bajt. De...


-Mióta tartod szem előtt azt, hogy nekem mi a jó és mi nem? - kelt fel idegesen az ágyból. - Ha jól emlékszem, az elmúlt hét évben nem nagyon törted magad, hogy valahogy javítsunk a kapcsolatunkon.


-Nézd, Ria, rájöttem, hogy nekünk nem bántani, hanem támogatni kellene egymást. Szeretnék bocsánatot kérni minden rosszért, amit veled tettem.


-Honnan tudjam, hogy most emögött nincs-e valami hátsószándék?


-Tudom, nehéz elhinni, amit mondok, de próbálkozz meg vele. Amíg nálatok voltam, láttam, hogy Bill és Tom milyen összetartóak és mennyire szeretik egymást. Aztán mikor már újra otthon voltam, rájöttem, hogy ez nagyon hiányzik. Ahogy te is. Rájöttem, hogy szeretném visszakapni az ikertestvéremet. 


-Ez most biztos nem a kandikamera? - nevetett fel Ria kényszeredetten, habár nagyon meghatották húga szavai. Ő is akart már egy ideje békülni, viszont semmi pénzért nem adta volna fel a büszkeségét.


-Nem, Ria. Komolyan gondoltam. Anyuék halála óta csak vitázunk és keresztbe teszünk egymásnak. Ideje lenne változtatni ezen. Persze, csak ha te nem utáltál meg annyira.


-Ez... fantasztikus lenne.


-Szuper - mosolyodott el Monica. - Akkor nem is zavarlak tite...


-Várj! Rose és Bill mit szólt hozzád?


-Hát először csak néztek, utána elmondtam nekik mindent.


-Mindent? - ijedt meg Ria.


-Igen. Á, hogy arra gondolsz! - esett le némi fáziskéséssel Monicának nővére félelme. - Az titok még mindig, ne aggódj! - hazudta, de úgy volt vele, hogy ő tartja magát ahhoz, amit Rose-zal és Billel megbeszéltek. Nem mondják el Riának, hogy most már csak Tom nem tudja a dolgot.


-Köszönöm.


-Nincs mit. Akkor nem zavarlak tovább. Pénteken találkozunk. Szia - köszönt el Monica és bontotta a hívást.


Ria meglepetten, de mosolyogva ült vissza az ágyra nem törődve Tom kérdő tekintetével. Mérhetetlen boldogság járta át lelkét Monica szavaira visszagondolva. Nem gondolta volna, hogy egyszer eljön ez a nap is. Szinte teljes transzban volt, csak nézett maga elé még mindig, a szája a füléig ért, és emlékképek jelentek meg szeme előtt azokból az időkből, mikor még a szüleik éltek, mikor még Monicával nem kapott össze és boldogok voltak. Elmélkedéséből Tom ideges hangja és szeme előtt kalimpáló keze rántotta vissza.


-Hallgatlak - nézett rá mérgesen, ám belül majd megette a kíváncsiság és a féltékenység, mert az első gondolata az volt, hogy szerelme valami hitvány kis pasival beszélget.


-Tom, végre minden rendbe jön. Végre... végre minden a régi lesz - mondta csillogó szemekkel Ria és örömében Tom nyakába ugrott. - El sem tudod képzelni, milyen boldog vagyok, édesem!


-Elhiszem, hogy boldog vagy, de elmondanád, miért? - tolta messzebb magától kedvesét a férfi.



-Igaz, hogy ez lett volna a meglepetésem, de ha már így alakult, kénytelen vagyok elmondani. Tudom, hogy mérges leszel, és talán egy ideig nem is akarsz majd látni, amiért ennyi éven át nem mondtam el, de... nos... - dadogott Ria.


-Igen? Minden figyelmem a tiéd - sürgette Tom a nőt.


-Szóval... van egy... húgom. Jobban mondva ikerhúgom - vallotta be Tomnak az eddig eltitkolt testvérét és félve a férfire tekintett.


-Hogy kicsodád? - nézett Tom felhúzott szemöldökkel a nőre. - Van egy ikertestvéred?


-Igen - hajtotta le a fejét Ria, elengedte Tomot és az ablak felé indult. Tudta, hogy Tom így fog reagálni, de akkor is nagyon rosszul esett neki.


-Miért nem mondtad eddig? - kérdezte Tom halkan, habár legszívesebben üvöltött volna a nővel. Ria is érezte hangján az idegességet, és most nagyon hálás volt Tomnak, hogy nem kezdett el kiabálni.


-Tudod, majdnem nyolc éve már, hogy a szüleink meghaltak - kezdett bele, miközben még mindig az ablakon nézett ki. - Talán a gyász hevében, talán más okból, nem tudjuk, de olyanokat vágtunk egymás fejéhez, amit talán nem kellett volna. Elhordtuk a másikat minden szarnak, aztán egyszerre szaladt ki az, hogy bárcsak ne lennénk ikrek, és úgy egyáltalán ne lennénk testvérek. Persze utána már megbántam, és szerintem Monica is, de egyikünk sem volt képes feladni a büszkeségét. Egészen idáig. És csak azért nem mondtam senkinek, mert akkor az lett volna, hogy valamikor úgyis rákérdeztek, hogy van-e valami fejlemény, és nem akartam, hogy az akkori fájdalmak ismét felszínre kerüljenek.


-De ha megkérsz, akkor nem hozzuk szóba.


-Nézd, Tom. Én így láttam jónak, és megértem, ha most...


-Nincs semmi ha most - karolta át Riát hátulról. - Tudod, és tudtad akkoriban is nagyon jól, hogy nekem bármit elmondhatsz. Nem lett volna muszáj a legelső randinkon elmondanod, ráért volna később is. És ha megkérsz, akkor nem mondtuk volna el senki másnak.


-Sajnálom, Tom. Ne haragudj - simogatta meg a férfi kezét Ria.


-Ennyi idő alatt rájöhettél volna, hogy nem tudok rád sokáig haragudni. Persze, szar, hogy nem mondtad el eddig, de ennek ellenére ugyanúgy szeretlek - mondta Tom és megérzett egy könnycseppet landolni a kézfején, mellyel szerelme kezét fogta.


-Köszönöm, Tom - fordult a férfi felé Ria. - Olyan jó, hogy vagy nekem! - bújt Tom ölelő és védelmező karjai közé.


***
A napok rohamos gyorsasággal teltek el, végre eljött a hét utolsó napja, amivel eljött a várva várt pillanat is. Ria és Monica végre ismét nyugodtan, normális körülmények között beszélhetik meg az eddigi sérelmeiket. Már mindketten izgatottak voltak, hogy talán helyrehozhatják a kapcsolatukat és végre ismét olyanok lehetnek egymásnak, mint szüleik halála előtt. Ezenkívül Rose, Bill és Tom is kíváncsiak voltak a találkozásra.


-Rose, kellene egy kis segítség - szólt a lánynak Bill.


-Mondd, édes, mi kéne - lépkedett a konyhába a lány. - Hm, jó illata van.


-De még sokára lesz kész, Tomék meg hamarosan megérkeznek. Kimennél értük a reptérre?


-Persze - mosolygott szélesen Rose. - Egy pillanat, és jövök! - mondta Rose, majd Monicához ment a nappaliba.


El akarta magával vinni, de átbeszélték, és jobbnak látták mindketten, ha Ria otthon találkozik Monicával. Ezután visszament Billhez a konyhába. Nem tudta, mi legyen velük, ám Billel arra jutottak, hogy míg Tomék rá nem kérdeznek, megpróbálják titokban tartani. Beszélgettek még egy ideig, majd mikor az óra hangos zajjal jelezte, hogy indulni kell a szerelmesekért a reptérre, Bill magához húzta Rose-t és szenvedélyesen és akaratosan megcsókolta.


-Hmm, ez a Bill nagyon bejön - nézett Rose kacéran Billre, miután fulladásveszély miatt ajkaik elváltak egymástól. - De most megyek. Pá, édes - adott még egy utolsó csókot Billnek, majd integetve kilépett a házból.


Péntekhez képest egész hamar eljutott a reptérre. Leparkolta a kocsit és belépett a hatalmas épületbe, ahol teljesen idegenkén sétált még több mint egy hónapja. Hihetetlen volt számára, hogy nemrég még egy szürke kisegérnek érezte magát, most meg szinte kicsattan a boldogságtól. Szereti, amit csinál, a család is szereti, Bilt pedig a szerelmének mondhatja. Ráadásul hamarosan karácsony lesz, habár az időjárás itt Los Angelesben valahogy nem azt az érzést kelti, mint Németországban, de a tudat, hogy a szeretet ünnepére hazamehet, még jobban felvillanyozta. Egyszer csak meglátta Riát és Tomot és kalimpálni kezdett nekik.


-Sziasztok - köszönt nekik, mikor odaértek. - Segítsek vinni valamit?


-Szia. Nem kell, köszi, elbírjuk - mondta Tom, és azzal a lendülettel meg is indult a kijárat felé.


Amikor kiértek az épületből, gyorsan a kocsihoz mentek, ahol bedobálták a bőröndöket a csomagtartóba, beültek és Rose már indult is.


-Hogy hogy nem Bill jött? - kérdezte Tom.


-Nektek készít meglepit otthon. Na, és hogy éreztétek magatokat?


-Szuperjól, rendes volt Billtől, hogy elküldött minket - mosolygott sejtelmesen Ria a visszapillantóba, mikor Rose egy pillanatra odanézett, így már nem is volt több kérdése.


Szerencsére nem voltak sokan az utakon, de még így is majd háromnegyed órába telt, mire hazaértek. Ezalatt szinte csak Tom és Ria meséltek, Rose szinte meg se szólalt, csak egy-egy 'Hú, az jó lehetett!' hagyta el a száját. Mire végre megállt a ház előtt, Rose Riára nézett, akinek a szeme izgatottságot tükrözött. Egy pillanatra Tomra pillantott, akin szintén látta az izgalom jeleit, mert a gitáros nem tudta teljes mértékig elrejteni. Az ajtóban már Bill várta őket. Ria ért oda hamarabb, így gyorsan megölelte, megpuszilta és megköszönte még egyszer ezt a hetet, aztán belépett a házba. Tom is megölelte testvérét, majd a végére Rose maradt, de ő megmaradt egy mosolynál. Aztán beléptek a házba ők is. Érdekes látvány tárult a szemük elé. Két, látszólag teljesen ugyanolyan lány mosolyogva, mégis könnyezve öleli egymást. Egy idő után Tom köhintett egyet, mire Ria és Monica elengedték egymást és közelebb léptek a fonatoshoz.


-Tom, bemutatom neked az ikertestvéremet, Monicát. Mona, ő pedig Tom, életem szerelme - mondta ezerwattos mosollyal az arcán.


-Örülök, hogy végre megismerhetlek - fogott kezet Tom Monicával.


-Részemről a szerencse.


-Teljesen olyan, mintha már láttalak volna - mondta Tom, mire a körülötte lévők lefagytak.

18.5.12

If I die tomorrow

Sziasztok, Drágáim!
Gondolom, ti is tudjátok, milyen nap van ma. Igen, május 18. Megjelent a Far East Movement és Bill Kaulitz közöse! :D Hát... igazából annyit hallgattam már, hogy kell némi szünet. :P Ráadásul az első preview és a teljes szám megjelenése között annyi idő telt el, hogy Bill részét rengetegszer meghallgattam, és az igazat megvallva kicsit becsömörlöttem az egésztől... Ráadásul borzasztóan hiányolom Bill 'rendes' énekhangját. Valahogy kicsit sok a magas refrén... No, mindegy. Mindenkinek nem tetszhet minden. :)


Hallgassátok, aztán döntsétek el, hogy jó-e! :)



Részt ma vagy holnap hozok! :D





16.5.12

A szív és az ész harcai - 9. rész

Sziasztok, Drágáim!
Sajnálom, kicsit megakadt a tudomány, így csak ma tudtam részt hozni.
Egy valamire megkérhetnélek titeket? A rész alatt találtok olyanokat, hogy szuper, jó, elmegy, katasztrófa. Ha elolvastátok, bejelölnétek az egyiket? Csak hogy tudjam, a rendszeresen kommentelő olvasóimon kívül is van, akinek tetszik. Ez nem arra megy ki, hogy ha nem jelölitek be, bezárom az oldalt, mert nem fogom egyelőre. Csak egy kis plusz löket lenne a következő rész megírásához. :) Köszönöm előre is! <3
Jó olvasást!


9. rész - Állítólag sügős


-Csak hogy tisztában legyél azzal, hová tartozol. Billt sosem kapod meg, mert te csak egy kis cseléd vagy! Hiába nézel rá a kék szemeiddel, hiába teszel akármit is, sosem fog beléd szeretni! - sziszegte dühösen a fogai közül, majd otthagyta Rose-t és visszament a nappaliba.

Rose szemeit elöntötték a könnyek, és nem is az esett neki rosszul, hogy Kate azt mondta, Bill sosem fogja szeretni, hanem az, hogy lecselédezte és lekezelően beszélt vele. Monicáé helyett a saját szobájába ment és nem bírta tovább, szabad utat adott könnyeinek. Bezárta az ajtót, az ágyába dőlt és fejét a párnájába temette, hogy még véletlen sem hallatszódjon ki, hogy sír. Nem akart belegondolni, hogy Kate valószínűleg most megpróbál rámászni Billre. Nem akart ere gondolni, de mégis minden mást megelőzött ez a gondolat, így úgy döntött, bekapcsolja a laptopját, hogy elterelhesse a figyelmét. Épp időben töltött be, ugyanis kopogtak az ajtón, majd a választ meg sem várva próbált meg valaki bejutni.

-Rose, bent vagy? - hallotta Bill aggódó hangját.

-Mit szeretnél? - kérdezte, de hangja a végére elcsuklott.

-Te sírsz, Rose? Engedj be, kérlek! - kérte Bill, de legszívesebben betörte volna az ajtót.

-Most mit tegyek? - suttogta maga elé Rose, majd végül kinyitotta az ajtót.

-Mi történt veled? - csukta be maga mögött az ajtót Bill és szorosan magához ölelte Rose-t.

A lány erősen tartotta magát, hogy ne törjön ki ismét zokogásban, aztán rápillantott az órájára, és már meg is volt a megfelelő indok.


-Csak... tudod... egy emailt olvastam, ami elég szomorú volt, és kicsit megérintett.


-Biztos? - nézett gyanakvóan Bill a lányra.


-Persze - hazudta Rose. Nem tudja, miért, de nem akarta Kate-et bajba keverni, habár megérdemelte volna.


-Akkor jó - csókolta meg gyengéden Rose-t.


A lánynak úgy hiányzott ez, mint egy falat kenyér. Kicsit elfeledtette vele a nemrég történteket, és eszébe juttatta, hogy ő nem csak egy egyszerű cseléd - ahogyan Kate mondta -, hanem azon gyermek nagybátyjának a barátnője, akire vigyáznia kell. Ez pedig büszkeséggel töltötte el. Büszke volt arra, hogy annak a goromba kis ruhatervezőnek mégsincs igaza, valamint arra, hogy egy olyan férfi karjai közt van, mint Bill. Mert meg kell hagyni, Bill Kaulitz nem az átlagos pasik közé tartozott.


-Nem szeretem, ha sírsz - szólalt meg Bill, miután ajkaik elváltak egymástól. - Mikor a reptérről hoztalak, akkor is sírtál. Igaz, akkor miattam, ami borzasztóan bántott.


-Ne aggódj, nem vagyok én az a sírós fajta, csak kicsit érzékeny vagyok. De ígérem, nem fogsz többé sírni látni - mosolygott Rose boldogan.


Egyszer csak meghallották Kate hangját, amint kiabál Billnek, hogy mehet a következő sorozathoz tartozó ruhát felvenni. Bill adott még egy utolsó csókot szerelmének, majd kiment az ajtón. Rose-t majd megette a féltékenység, így ő is kilépett a szobából, hogy Monicához menjen, de Tanja megtalálta őt is. Kedvetlenül ment a nappali felé, már előre félt, hogy mit fog látni, és megérzései nem csaltak. Kate minden alkalmat kihasznált, hogy Bill közelében legyeskedhessen, Billen viszont látta, hogy nem nagyon van ínyére a dolog. Azonban Tanja mintha Kate kezére játszott volna.


-Rose, megkérhetnélek arra, hogy menj el nekem a Mac-be? Ezekre lenne szükségem - nyújtott át Rose-nak egy cetlit -, mert úgy néz ki nem hoztam őket.


-Hát persze - válaszolt Rose egy műmosolyt magára öltve. - És gyalog menjek? Mert akkor holnap délre sem érek vissza.


-Vidd csak el az én kocsim! - szólt neki Bill.


-Kösz. Akkor rögtön jövök - mondta és már a házban sem volt. Távozását egy hangos ajtócsapódás volt, de kintről még hallani lehetett, hogy kiabálva a huzatra fogja.


Bepattant a kocsiba és sosem gondolta volna, de kerékcsikorgatva hajtott el a ház elől. Bekapcsolta a rádiót, a hangerőt feljebb tekerte, hogy valamennyire csillapodjanak a benne tomboló kedélyek, gondolatait pedig próbálta vidámabb és semlegesebb tájakra terelni. Nagy nehezen sikerült is megnyugodnia, mire a Mac-hez ért. Mivel nem Tanja tehet olyan mértékben arról, hogy most feldúlt, úgy gondolta, nem szúr ki vele. Megvett mindent, amit kellett, számlát is kért, majd már sokkal nyugodtabban vezetett hazafelé.


Amikor leparkolt a ház előtt, furcsának találta, hogy az eddig 3 autó helyett most már csak Bill kocsija parkol az udvaron. Vajon hová tűnhetett Kate, Johnatan, Tanja és Chris? Óvatosan lépett be a bejárati ajtón, már a legrosszabbra is felkészült, de csak egy kanapén ücsörgő Billel és egy a konyhából kijövő Monicával találta szemben magát.


-Hát a többiek? - nézett nagy szemekkel a bent lévőkre.


-Elmentek. Akartalak hívni, de a telefonod...


-Igen, tudom, útközben rájöttem, hogy a szobámban maradt - mondta Rose élcesen. - És nem akarták volna megvárni, míg visszaérek ezekkel a holmikkal? - emelte fel a kezében lévő zacskót.


-Tartsd meg! - szólalt meg Monica.


-Vagy majd megadjátok a címet, én meg elküldöm Tanjanak. Viszont ha most megbocsátotok, egyedül szeretnék kicsit lenni - indult el szobája felé. Bill épp felkelt a kanapéról, ezt látva Rose gyorsabb tempóra váltott, berontott az ő kis világába és magára zárta az ajtót.


Legszívesebben földhöz vágta volna a tasakban lévő piperecuccokat, annyira ideges volt, amiért így felültették. Most akkor kellett ez a sok sminkcucc vagy csak azért kellett elmennie, hogy még véletlen se zavarjon a képbe? Sehogyan sem találta a válaszokat, így úgy döntött, megpróbálja felhívni Riát, de a nő telefonja ki volt kapcsolva, így várnia kell, míg Ria bekapcsolja a készüléket és visszahívja őt. Igazából azt sem tudta, mennyi lehet most ott az idő. Ott még nem jártak szüleivel, bár Európán és Kelet-Ázsián kívül nem nagyon voltak máshol. A gondolatmenetnek köszönhetően rájött, hogy már rég beszélt szüleivel, ezért úgy döntött, ír nekik egy emailt. Előtte viszont a laptopja táskájából elővette a fülesét, és egy ütős számot kapcsolt be, a hangerőt pedig maxra vette.




Többször végighallgatta a számot, mire befejezte az üzenetet, elküldte és kikapcsolta a gépet. Egy kicsit meg is könnyebbült talán, de mikor újra a fotózás jutott eszébe, a gyomra ismét görcsbe rándult. Felpattant, kiment, ám arra nem számított, hogy az ajtóban Billbe botlik.


-Á, épp téged kerestelek - vette fel a pókerarcot. - Nem tudod véletlenül Tanja vezetéknevét és címét?


-Minek az neked?


-Csak arra gondoltam, hogy elküldeném neki a dolgait. Ha már megvettem neki, ne maradjon nálam - mentegetőzött Rose.


-Értem, de nem tudom a címét. A vezetékneve pedig James - válaszolt vontatottan Bill. Nem azért jött ide, hogy most ezeket ossza meg Rose-zal.


-És Johnatantól nem tudnád megkérdezni a címét? Vagy az ügynökségét, ahol dolgozik. Az is jó lenne - villantott egy Colgate-mosolyt a lány.


-Gyere ki akkor a nappaliba. Ott van Johnatan névjegye.


-És elkérhetném megint a kocsid? Ígérem, tankolok bele és jövő hónapban beszerzek egy biciklit is, hogy ne mindig a BMW-det kelljen lenyúlnom.


-Persze, csak nyugodtan - nyújtotta át Rose-nak a névjegykártyát, mire a lány elkapta a nyakánál, magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta.


Miután elengedték egymást, Rose fogta a kocsikulcsot, kilépett a házból és a postára ment, ma már másodjára. Feladta a csomagot egy kedves levélt mellékelve Tanjának. Ahogy elhagyta a postát, megkordult a gyomra. Úgy gondolta, meglepi az otthoniakat is, így bement egy pizzériába, ahol rendelt egy vegetáriánusat Billnek és kettő sonkás-kukoricásat Monicának és magának. Ezekre nagyjából még egy órát várt, és mivel a város is bedugult, még egy óra volt a hazafelé út, így már azt hitte, kiesnek a szemei az éhségtől, mire hazaér. Nem szeretett volna egyedül enni, mert akkor biztosan megkívánja a többiektől, és a felét lenyúlja, ami, valljuk be, nem lenne túl igazságos.


Nagy sokára végre beállt az udvarra és szinte szaladt az ajtóig, ahonnan pedig a konyhába. Nem érdekelte most az sem, hogy cipőben caplat végig a házon, majd feltakarít később.


-Hahó, kaja - kiáltotta el magát a konyhából, és mindenkinek egy nagy tányérra tette a pizzáját, aztán egyesével be a mikróba.


-Már azt hittük, sosem érsz haza - mondta Monica, miközben megkapta az ebédjét.


-Voltak rendesen a postán is, a pizzákra egy órát vártam, és nagyjából ugyanennyi volt a hazaút is, mert dugó volt. De ehetnénk, mert menten éhenhalok.


-Akkor jó étvágyat! - szólalt meg Bill.


***
-Na, még mindig nem mondod el, mi a meglepetésem? - csókolta meg Tom kedvese nyakát.


-Nem - sóhajtott fel Ria. - Halálba is szeretkezhetjük magunkat, akkor sem fogod megtudni, majd csak otthon.


-És hogy fogadom majd? Tetszeni fog? - ébredt fel Tomban a kisgyerek.


-Mondd, Tom, én tetszem neked?


-Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot, szívem? Hát persze, nem véletlenül szerettem beléd - nézett komolyan a nő szemébe.


-Akkor tetszeni fog, csak meg fogsz lepődni. Nagyon.


-Most még kíváncsibbá tettél, és még 3 napot ki kell bírnom. Ez annyira igazságtalan - vágta be a műdurcit Tom, mire egy lágy csókot kapott Riától.


Már kezdtek volna belemelegedni a dolgokba, mikor az ajtón kopogtak. Tom idegesen magára kapta a köntösét és ajtót nyitott.


-Elnézést a zavarásért uram, de a kedves párját telefonon keresik. Azt mondták, nagyon sürgős - mondta az ajtóban álló férfi, mikor meglátta Tom ideges tekintetét.


-Rendben, köszönöm - vette át a telefont és Riának adta. - Állítólag sürgős.


-Köszi, édes. Halló, Ria Sommerfeld - emelte a füléhez a telefonkagylót.


-Itt pedig a másik feled - hallotta meg Monica hngját és egyből kiverte a víz, szemei hatalmasra nyíltak és egyre mélyebben és sűrűbben vette a levegőt.