30.8.11

Our dream comes true - 26. rész

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a folytatás! Ez már hosszabb lett, mint az előző :)
Jó olvasást! :)


Part XVI. - Bad news(Rossz hírek)


Készülünk az amerikai turnéra, még több dolgunk lesz, mint eddig volt. Ráadásul még itt van Mark is, akivel fogalmam sincs, mit kezdjek a turné alatt. Ha suliba megy azért, ha meg dolgozni, akkor meg azért nem vihetem magammal. Valami megoldást pedig kell találnunk.


-Dave, van valami meló Marknak? - azt hiszem, megvan a legkézenfekvőbb megoldás.


-Miféle munkára gondolsz?


-Mindegy. Van valami hely még valahol?


-Húha. Nem is tudom. Mark, a hangosításhoz értesz?


-Óóó, simán. Ha tudnátok, mennyi eseményen hangosítottam az otthonban! Minden év húsvét, karácsony, újév... Az otthon ünnepségeiről nem is beszélve.


-Akkor meg is van. Mark ezen a turnén beletanul a dologba, aztán meg szerintem dolgozhat nálunk. De még Daviddel is meg kell beszélnem. Szóval ezt ne vegyétek készpénznek!


-Nem gond. Megvannak a módszereim, hogy rábeszéljem a dologra - nevettem. - És akkor nem is kellene azon agyalnom, mi lesz Markkal addig, míg mi a turnén leszünk. Szuper! Neked jó lesz így, Öcskös?


-Hogyne lenne jó? Így legalább olyat csinálok, amit szeretek is. Ráadásul...


-Basszus! Fel kell hívnom anyáékat! Mark addig maradhatna, Dave?


-Természetesen. Menj csak, mi elleszünk.


-Köszönöm. Majd jövök! Sziasztok! - kiabáltam már az ajtóból.


Gyorsan hazaszaladtam, ám az ajtóm előtt nem várt meglepetés fogadott. Egy nagy csokor virág hevert a földön. Nagyrészt vörös rózsa és fehér liliom alkotta a csokrot. Vajon honnan tudhatta a küldő, hogy ez a kettő a kedvenc virágom? No, nem baj, ha már itt van, beviszem. Hopp, egy levél is van itt. A virágot vízbe tettem, a levelet pedig későbbre hagytam. Ennél jobban érdekelt az, hogy mi van anyáékkal.


-Szia, anya! Most tudunk beszélni?


-Szervusz, kislányom! Nem teljesen érek rá, mert készülök dolgozni, ...


-Nem baj! Szakíts rám is egy kis időt, mert már régen beszéltünk - mondtam halványan elmosolyodva.


-Igazad van! Mondd, mi nyomja a lelked! - ahogy észrevettem, anya nem nagyon akart velem beszélgetni, de nem hagyhattam annyiban. Muszáj volt kiderítenem, mi történt otthon.


-Anya, mi van veletek? Miért nem bírtunk tegnap beszélni? Ugye nem megy tönkre a házasságotok Mark miatt?


-Jaj, kincsem! Ez nem ilyen egyszerű. Apáddal már egy ideje minden nap vitázunk minden apró dolgon. Nem csak Mark az oka.


-Akkor mi még? - kérdeztem hisztérikusan.


-Úgy érezzük mindketten, hogy kezd kihűlni a kapcsolatunk. Már nem érezzük azt, mint amit egy pár évvel ezelőtt. Mindketten mást szeretnénk már az élettől és ezt külön utakon képzeljük el.


-És ha kijönnétek hozzám, vagy elküldenélek titeket egy közös nyaralásra, akkor sem változna meg a helyzet? Akkor legalább kiszakadnátok egy kicsit a megszokott mókuskerékből.


-Sajnálom, kincsem. Ezt a házasságot már semmi sem mentheti meg - mondta anya talán túl ridegen és nemtörődöm hangon.


-Rám nem is gondoltatok? Vagy mikor akartátok elmondani, hogy váltok? Egyáltalán megtudtam volna valaha? - kérdeztem már-már sírva.


-Dora, ne sírj. Mindenképp elmondtuk volna. Csak már akkor, ha túl vagyunk a válási mizérián. Nem akartunk még ezzel is terhelni téged.


-De nem terheltetek volna! Tudod, anya, mindig ti voltatok a példaképeim. Mindig olyan házasságot kívántam magamnak, mint a tiétek. Szinte sosem veszekedtetek, mindig jó volt otthon a hangulat, és minél nagyobb lettem, annál jobban láttam köztetek a határtalan szerelmet és bizalmat. Rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer vége lesz ennek az egésznek.


-Ó, édesem, én nem akartam neked fájdalmat okozni, de sajnos ennek is eljött az ideje. De most mesélj te valamit! Minden rendben van veled? Markkal jól kijöttök? - váltott anya gyorsan témát.


-Persze. Minden a legnagyobb rendben. Mark is egész jó fej. Most mennem kell, anya! Majd hívlak még valamikor. Szia - mondtam és meg sem vártam, hogy válaszoljon akármit is, letettem a telefont.


Nem hittem el. Ez miért pont velem történik meg? Mit vétettem, hogy a fentiek ennyi rosszat küldenek nekem? Először James, aztán Tom, majd a tegnapi is... Most meg anyáék. A válás sosem jön a legjobbkor. Jobban mondva mindig a legrosszabbkor ér el egy kapcsolatot. A gyerekek számára mindenképp rosszkor. Mindegy, hogy 3 éves, 5 éves, 14 éves, 20 éves, vagy esetleg idősebb. A legjobban a gyereket viseli meg. Én már csak azt akartam, hogy ebből a rémálomból felébredjek úgy, hogy csak Mark van itt, anyáék nem válnak, és Mark és Tom nem füveztek. Nem tudom, hogy jött most, de eszembe jutott a levél, ami a virághoz volt. Gyorsan kibontottam, és a végére siklott a tekintetem. Aztán vissza az elejére.


"Drága Dora!


Tudom, hogy úgysem hallgatnál meg, de kérlek, ezt olvasd el! Nem kérhetem, hogy ne haragudj rám, és azt sem, hogy felejtsd el, amit tegnap mondtam és tettem. Nem is tudom, mi ütött belém. Egyszer csak a drogokra terelődött a szó, Mark meg mondta, hogy van nála. És mivel nálam is volt, kettőnkét megtekertük és elszívtuk. Nem is tudom, hogy mondhattam azt, hogy megfektetlek az akaratodat figyelmen kívül hagyva. Azt is tudom, hogy hatalmasat csalódtál bennem, Bill mondta. Pedig direkt megkért... A lelkemre kötötte, hogy ne bántsalak meg. Én mégis megtetettem. Annyira mardos a bűntudat, hogy azt el sem tudom neked magyarázni... Dora, én nagyon szeretlek! Nem akarlak elveszíteni! Kérlek, bocsáss meg nekem!
Szeretlek!
Tom"


Köpni-nyelni nem tudtam. Én nem is haragudtam rá, nem is akartam szakítani vele. Jó, most nem azt mondom, hogy nem szenvedett volna a tegnapiért, mert nem tettem volna úgy, mintha meg sem történt volna. Viszont senkitől sem kaptam még ilyen levelet, úgyhogy ha lehetett, még jobban folytak a könnyeim.

29.8.11

Our dream comes true - 25. rész

Sziasztok, Drágáim!
Meghoztam a folytatást! :) Remélem, gyors voltam. Viszont nem a leghosszabb rész, de tovább nem akartam írni, mert a vége nagyon erőltetett lett volna, ha folytatom. Ezt nézzétek el nekem! :)
Jó olvasást!

Part XV. - Bad Girl(Rosszkislány)

***
-Bill, mit csináltatok ti Dorával az éjszaka? - kérdezte Tom ingerülten a kocsiban.

-Semmit. Csak beszélgettünk és...

-És ezt higgyem is el, hogy csak beszélgettetek?

-Tom, én nem te vagyok. Nem húzom meg az első utamba eső lányt. A barátnődet meg pláne nem. Jó, hogy nem találod már ki, hogy össze is házasodtunk és van egy eltitkolt gyerekünk! Hogy lehetsz ekkora gyökér, hogy ilyeneket gondolsz rólam? - kiabált Bill.

-Jó, sajnálom, nem úgy gondoltam. De akkor minek kellett a bor? És miről beszélgettetek?

-Dora bement egy kis innivalóért és bort hozott ki. Arról beszélgettünk, amihez a te kellettél volna tegnap, mert nagyon padlón volt. De te már megint nem bírtál magaddal és füvezned kellett. Minek? Azt hitted, nem jött volna rá Dora? És hogy mondhattál olyat, hogy ... Á, hagyjuk. Csak egy dologra válaszolj! Ugye nem te adtad Marknak a füvet?

-Nála is volt egy kicsi, meg nálam is. Aztán felvetette, hogy szívjunk el egy szállal. Összedobtuk kettőnkét és elszívtuk.

-De mégis hogy volt ennyi eszed? Néha olyan, mintha nem is a testvérem lennél. Nekem ilyen az életben nem jutna eszembe, hogy a csajom kertjében az öccsével drogozzak. Szerinted mekkorát csalódott most benned? - kérdezte Bill fájdalmasan felnyögve. - Emlékszel még, mit kértem tőled, mikor elvitted volna a városba?

-Persze. Hogy ne okozzak neki csalódást - sóhajtott Tom. - Most nagyon elszúrtam, mi?

-Erre most mit mondjak? Inkább azt találd ki, hogyan engeszteled ki! De egy valamit jegyezz meg! Nem játszhatod el ezt sokszor, mert ő is beleun és hiába fog szeretni, szakítani fog veled.
***

Markkal megreggeliztünk, elpakoltunk, elvégeztük a reggeli teendőinket és igazából nagyon nem akartam, de leültünk beszélni.

-Figyelj, Mark, nem akarok veled kiabálni, nem akarlak kioktatni és nem akarom, hogy úgy tekints rám, mint a rossz testvér, aki nem enged meg semmit és mindentől eltilt. Csak arra kérlek, hogy ne drogozz. Ha kell, segítünk leállni a szerről, de ezt neked is akarnod kell.

-Nahát. Kajak nem kiabálsz velem? Ilyen se volt még. Ha lebuktam, mindenki leordította a fejem a helyéről, majd ódákat zengett némelyik rehabról, de ilyen higgadtan senki nem mondta el, milyen lehetőségeim lennének.

-Tudod, régebben én is használtam illegális tudatmódosítókat. Egyik alkalommal egy kis speed, máskor extasy, de volt néha egy kis LSD is. És a szüleim nem tudtak erről. Csak a barátaim. Ők segítettek a leszokásban, mikor már egyre sűrűbben használtam.

-Te ilyen rosszkislány voltál? Ki sem néztem volna belőled - nézett rám egyik szemöldökét felhúzva Mark.

-Mindenki ezt mondaná - nevettem fel keserűen. - De meg kell ígérned, hogy ez köztünk marad! Ha ez napvilágot lát, én nem tudom, mit teszek veled. A fiúk előtt meg pláne tartanod kell a szád!

-Igenis! Megértettem, Dora főparancsnok! - komolykodott Mark, de a végére elnevette magát. - És nem is érdekel a tegnap este?

-Az a múlt. Lassacskán viszont elkezdhetnél gondolkozni azon, mit szeretnél kezdeni magaddal! Ha kell, keresünk valami sulit. Ha nem tetszik, akkor meg valamit dolgoznod kell, mert bár szívesen adok pénzt, nem szeretném, ha hozzá is szoknál. Na, gyere, átmegyünk Dave-hez.

Átmentünk a nagybátyámhoz és Angie-hez, akik nagyot néztek, mikor elmondtam, ki is van velem. Jan titkát nem mertük neki még elmondani. Majd egy kicsit jobban beilleszkedik a családba, akkor talán megtudja az igazságot.. Nagyon fájt hazudni a környezetemnek. Mindig attól kell rettegnem, mikor szólja el valamelyikünk magát. Ha pedig kiderülne az igazság, oda lenne a nyugalom, mert akkor még több embernek kellene arra figyelni, hogy ne szaladjon ki semmi a száján. Az pedig ekkora hajtás mellett nem a legegyszerűbb. Készülünk az amerikai turnéra, még több dolgunk lesz, mint eddig volt. Ráadásul még itt van Mark is, akivel fogalmam sincs, mit kezdjek a turné alatt. Ha suliba megy azért, ha meg dolgozni, akkor meg azért nem vihetem magammal. Valami megoldást pedig kell találnunk.

Our dream comes true - 24. rész

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a folytatás. Remélem, nem nagyon várakoztattalak meg titeket! :)
Jó olvasást! :)



Part XIV. - A szavak súlyossága


-Szia, Dora, mondd csak! - vette fel a telefont, és hallottam  a hangján, hogy mosolyog. Hát, nem sokáig fog, az biztos.

-Szia, Bill! Átjönnél, kérlek? Tom rendesen kicsapta magát. Kellene egy kis segítség.

-15 perc és ott vagyok - mondta sietve és már le is rakta a telefont.



Idegölő negyedórának néztem elébe, így lementem a konyhába. Igazából magam sem tudom, miért pont oda, de valahogy úgy éreztem, ha ott vagyok, némiképp kisimulnak az idegeim. Közben belestem a fiúkhoz. Mindketten nyitva hagyták az ajtót és az ablakot is, gondolom, semmi levegő nem volt bent, és félig betakarva feküdtek az ágyon. Mark az ajtó felé, Tom pedig az ablak felé fordult. Olyan édesen aludtak mindketten, hogy szinte még haragudni is elfelejtetem rájuk, azonban egy kopogás újra eszembe juttatott mindent. Az ajtóhoz szaladtam, ahol Bill várt. Fel sem tűnt az idő múlása.


-Hol van Tom? - kérdezte aggódó tekintettel.


-Már alszik. De gyere be, mert beszélni szeretnék veled.


Bill egy kicsit riadtan nézett rám, majd kiültünk a kertbe. Szerencsére majdnem nyár lévén kellemes idő volt.


-Dora, mit csinált ez a barom bátyám már megint?


-Füvezett az öcsémmel.


-Jaj, már megint? - nyögött fel fájdalmasan Bill. - Mellesleg nem is tudtam, hogy van öcséd.


-Ma reggelig én sem, de nem ez a lényeg. Illetve ez is. Jaj, miért nincs két agyam, ami kétfelé tudna gondolkozni?  - sóhajtottam.


-De nem lett semmi baja az öcsédnek, igaz?


-Kedves vagy, hogy aggódsz érte is. És nem valószínű, hogy lett baja, csak a mai napra még jobban rányomta a bélyeget.


-Akarsz róla beszélni? - kérdezte Bill. Úgy bírtam, hogy ilyen kis érdeklődő és törődik mással is, nem csak azzal, akivel neki van kedve. Pedig biztos vagyok benne, hogy jobb dolga is lenne, mint a gondjaimat hallgatni.


-Egy pillanat. Hozok valamit inni - mondtam és bementem a konyhába. Egy ideig keresgéltem, hogy ugyan mit vigyek ki, de aztán ráakadtam a megfelelőre. Egy üveg rosé. Fogtam két poharat és indultam volna kifelé, mikor egy hang megállított.


-Hát te merre mész azokkal a kezedben? - kérdezte Tom a hátam mögül.


-Tudod, vendégem van. Felhívtam, hogy kellene egy kis segítség, mert a bátyja eléggé betépett.


-És akkor minek a bor?


-Mert egy kicsit elnyomná az irántatok érzett dühömet és a csalódottságot. És ha nem probléma, én most mennék, te pedig menj vissza aludni! Jó éjt, Tom!


Megfordultam és kilépkedtem a házból. Bill kérdő tekintetével találtam magam szembe, így hát kiöntöttem neki a szívemet. Elmondtam neki a családomról mindent, amit lehetett, még Jant is megemlítettem. Persze annyi ferdítéssel, hogy ő a másik nagybátyám, és nem tudjuk merre kószálhat vagy mi lehet vele. A bor fogyogatott, egyre könnyedebben beszéltem mindenről és mindenkiről, ám amikor Markra terelődött a szó, alig bírtam beszélni a zokogástól. Bill vigasztalóan magához ölelt. 


Hihetetlen volt számomra még mindig, hogy apa félrelépett. Pedig olyan boldogok voltak! Együtt csináltunk mindent annak idején. Játszottunk, nevetgéltünk, rajzoltunk, festettünk... Mindent, amit egy kisgyermek csinálhat a szüleivel. Aztán következett a veszekedős időszak. Anyáék ingerültebbek voltak velem is. Egy gyerek lelkén mély nyomot hagynak az ilyenek. Azt hiszi, miatta kiabálnak egymással a szülei, sírva menekül a szobájába a dühöngő anyuka és apuka elől, hogy menedéket keressen azt gondolva, hogy így izolálhatja magát a sérülések elől. Borzasztó emlékek ezek még felnőttként is. Hiszen ami sebet ejt rajtunk most az élet, könnyebben begyógyul és nem lesz olyan mély a heg, mint egy gyerekkori lelki sérülésen. Majd anyuéknál ismét minden rendben volt. Mintha egy tündér meglegyintette volna a varázspálcáját. Igazából fel sem tudom fogni, mekkora lehetett köztük a szerelem, hogy anya mégis megbocsátott apának és újra meg tudott benne bízni. Persze akkor már újra rendes, békés család voltunk. Ezidáig pedig egy hazugságban éltem. Akárhányszor kértem a szüleimet, hogy meséljenek a gyerekkoromról, és persze arról, min veszekedtek annyit, mindig elintézték annyival, hogy kisebb-nagyobb félreértéseken. Én pedig naiv voltam és el is hittem.


A reggel Bill karjaiban ért a hintaágyon. Ugyanabban a pózban, ahogyan éjszaka valamikor elaludtunk. Bill az egyik szélén, én meg a karjai alatt. Megpróbáltam óvatosan kievickélni a karjai alól, erre azonban felébredt.


-Jó reggelt! Kérsz egy kávét? - kérdeztem. Szegény szerintem azt sem tudta, merre van.


-Neked is! Inkább egy fájdalomcsillapítót, ha lehetne - válaszolt, mikor kicsit magához tért.


Nagy nehezen feltápászkodtunk a hintaágyról. Fájt minden porcikánk, rettenetesen elfeküdtük. Bementünk, Billnek adtam gyógyszert és egy pohár vizet, én pedig készítettem magamnak egy forró feketét. Ekkor támolygott ki Mark.


-Jó reggelt! Tom, mi lett veled? Tegnap még fonataid voltak! Ennyire nem lehetett jó anyag, hogy ezt tedd! - nevetett fel, majd félve rám nézett, mikor leesett neki, mit is mondott.


-Bill vagyok, Tom ikertesója. Dora, merre van Tom? Elviszem haza, hogy tudjatok beszélgetni, rendben?


Hálásan Billre néztem és megmutattam neki, merre találja a bátyját. Mikor már Tom a kocsiban ült, Bill bejött elköszönni, majd ő is kiment és elhajtottak. Mi pedig kettesben maradtunk Markkal, és egy kellemetlen beszélgetés várt ránk.

27.8.11

Our dream comes true - 23. rész

Sziasztok, Drágáim!
Meghoztam az új részt, de szerintem most is leesik majd az állatok, mint az előzőnél. Bár lehet, hogy most majd alacsonyabbról kell összeszednetek... Nem tudom. De véleményeknek mindenképp örülnék. :) 
Jó olvasást! :)


Part XXIII. - Illegal transactions (Törvénytelen ügyletek)

-Van köztetek valami, igazam van? - kérdezte gyanakvó mosollyal az arcán.


-Hát most speciel kb 15 centi meg a ruhák - mondta Tom kaján vigyorral az arcán, majd mindketten elkezdtek nevetni. Ahogy elnézem, jól meglesznek ezek ketten.


-Na, de most komolyan! Jártok? - kérdezte kíváncsian.


-Igen - válaszoltam hatalmas mosollyal az arcomon.


-Jól van. Helyes. Jól néztek ki együtt - mondta Mark. Nem is gondoltam volna, hogy egy kamasz fiú ilyeneket mondhat.


-Köszi, Öcskös. Na, de most itt hagylak titeket. El kell intéznem egy telefont. Ellesztek, ugye? - néztem Tomra, majd egy apró csók után kimentem a ház elé.


Gyorsan tárcsáztam anyuékat, reméltem, még nem alszanak. Alaposan kitárgyaltuk volna ezt az egészet, de inkább arra utasítottak, hogy holnap hívjam őket. Igen, igen. Nem kértek, hanem utasítottak. Vajon mi történhetett velük? Mert nem volt álmoskás a hangjuk, abban biztos vagyok. Ebből az következik, hogy fel sem ébresztettem őket. Akkor talán Mark feltűnése okozott volna ekkora problémát? De ha már anya tudott róla, hogy apa megcsalta, akkor most már kár bánkódni miatta, hogy van egy nagy fia is apának, nem csak én. Te jó ég! Lehet, hogy apa nem is csak egyszer lépett félre! Mert ahogy a mondás is tartja, aki egyszer félrekacsintott, az többször is fog. És... és mi van akkor, ha majdnem 30 év után tönkre megy a házasságuk? Nem, nem. Erre még gondolnom sem szabad. Ezt nagyon gyorsan ki kell vernem a fejemből. Próbáltam valami semleges dologra gondolni, de sehogyan sem ment. Minden pillanatban ez a gondolat tört magának utat a többi kép között. Minden áron ez akart lenni a "szalagcím". Nagy nehezen magamra erőltettem egy műmosolyt és elindultam befelé. Gondoltam, hogy jól ellesz Tom és Mark, de azt nem, hogy már kint a kertben dohányoznak. De még ha csak egy sima cigit szívtak volna el! Ahogy elnéztem, ezek ketten egy spanglit toltak el. Úgy tűnik, ez az este a csalódások és a meglepetések estéje. Ezt ép ésszel nem lehet felfogni. Megértem én, hogy Mark otthonból jött, mert az édesanyja elhunyt, meg azt is, hogy Tomnak annyi pénze van, hogy azt sem tudja mire költse el, de miért pont füvet kell venni? Miért kell tönkretenniük magukat? Miért ér engem ma ennyi csapás? Sírás közeli állapotban voltam. Tény és való, csalódtam már egy pár emberben, de ez mégis más volt. Más, hisz egyikük a szerelmem, a másik pedig az öcsém. De ennek nem szabad tönkretennie és padlóhoz vágnia. Erősnek kell lennem, mint eddig minden rossznál az életemben. Csak aztán a végén nehogy megszakadjon a lelkem a sok ki nem mondott szó súlyától..


Addig kattogott az agyam, míg Tom és Mark végeztek a cigivel, én pedig elindultam kifelé. A szag természetesen nem illant még el, így már biztos voltam benne, hogy valami bűnös dolgot csináltak. Hirtelen az ugrott be, hogy egy bűnbarlangban vagyok, ahol Tom a góré, öcsém az alkalmazott, én pedig a főnök kurvája vagyok. Édes Istenem! Honnan jönnek ilyenek elő? Ennyire nem lehetnek romlottak a gondolataim! Tom hirtelen elkapta a derekam és az ölébe húzott.


-Minden rendben van, édesem? - kérdezte rekedtes hangon, miközben a nyakamhoz bújt.


-Hogyne! - mondtam némi iróniával a hangomban. - És mi jót csináltatok? - kíváncsi voltam, vajon hazudnak-e majd, vagy elmondják az igazat. Bár ez igen csak naiv gondolat volt, hisz úgysem mondanák el az igazat.


-Hát csak beszélgettünk, mint férfi a férfival - mondta Mark, de rettentő mód be volt lassulva.


-Ó, értem. Nem megyünk be amúgy? Kezdek megszomjazni, ti nem? - tettem fel a kérdést, és már indultam is befelé, ők pedig a hangokból ítélve követtek.


A fiúk leültek a kanapéra, én meg vittem be nekik is inni. Rájuk néztem és láttam, teljesen vörösek a szemeik. Kezdett bennem ismét felmenni a pumpa, így visszamentem a konyhába és legurítottam egy phárka töményet. Tudom, ez sem a legjobb megoldás, de itt már a számolás sem segített. Próbáltam, de csak arra jutottam, hogy még idegesebb lettem attól, hogy nem használt semmit. Igazából a pia se sok mit használt, de legalább egy kicsit oldottabb lettem. Visszalépkedtem a nappaliba, és hallottam, amint Tom azt fejti ki az öcsémnek, hogy "Ma mindenképp megfektetem a nővéred!". Mark pedig nevetve közölte, hogy csak halkan legyünk. Á, ilyen nincs. Ez nem velem történik. Hamarosan felébredek ebből a rémálomból, mint a múltkor. A combomba csíptem egy jó nagyot, és sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem álmodom.


-Na, ezt most felejtsd el, Tom! - rivalltam rá. - Mivel ilyen állapotban nem engedlek haza, mert bajod lesz a végén, így itt alszol lent a másik vendégszobában. Rögtön hozok le ágyneműt. És jobban teszed, ha ma már nem szólsz hozzám - szóltam rá, mikor láttam, hogy szólásra nyitja a száját -, mert nem szeretnék ismét összeveszni veled.


Gyorsan lehoztam neki egy garnitúra ágyneműt, megágyaztam neki, majd felmentem a szobámba, hogy eltegyem magam holnapra. Ez azonban nem nagyon sikerült, így felhívtam az egyetlen embert, aki az éjszaka közepén biztosan átjön.


-Szia, Dora, mondd csak! - vette fel a telefont, és hallottam  a hangján, hogy mosolyog. Hát, nem sokáig fog, az biztos.


-Szia, Bill! Átjönnél, kérlek? Tom rendesen kicsapta magát. Kellene egy kis segítség.


-15 perc és ott vagyok - mondta sietve és már le is rakta a telefont.

25.8.11

Our dream comes true - 22. rész

Sziasztok, Drágáim!
Meghoztam az új részt! :) Vélemények érdekelnének, gondoltátok-e volna, hogy az áll az ajtóban, aki ott állt. Majd megtudjátok ki volt az! :)
Enjoy! :)


Part XXII. - Mark


Teljesen igaz az a mondás, hogy az ember a szerelemtől és a boldogságtól kivirul. Nem sokáig bírtam csodálni magam, mert csöngettek. Ajtót nyitottam, de nem épp az állt ott, akit vártam. Azt ajtóban egy kb egynyolcvan magas, fekete hajú, kék szemű fiú állt.


-Hello. Mark Müller vagyok. Dora Müllert keresem.


-Én volnék az. Miben segíthetek? - kérdeztem, s válasz helyett egy papírt kaptam, rajta valamilyen teszt eredményével. - Ez mi?


-Ez, kérlek szépen, egy apasági teszt, amely szerint az apád 18 évvel ezelőtt megcsalta anyádat, és én lettem belőle. Magyarán az öcséd vagyok - közölte nyersen.


-Mi van? - mersztettem nagy szemeket. - Az képtelenség, hogy apa megcsalta anyát. Sosem tenne vele ilyet!


-De hát itt a bizonyíték! Fogadd el, hogy így történt! Mást nem tudsz tenni.


-Te meg miért jöttél hozzám? Illetve gyere be, bent elmeséled.


-Tudod, anyám pár éve meghalt - kezdte már a kanapén ülve -, és mivel nem volt még csak nevelőapám se, a nagyszüleim pedig még kiskoromban meghaltak, otthonba kerültem. Most, hogy betöltöttem a 18-at, el kellett jönnöm onnan. Anya rám hagyott egy levelet, abban benne volt apám címe. Felkerestem, megcsináltattuk a tesztet, aztán mondták, hogy van egy nővérem is, azaz te. Így itt vagyok.


-Ó. Te szegény. Igaz, hogy nem tudom, miken mehettél keresztül, de borzasztó elveszíteni az édesanyádat. Tudtál erről beszélni valakivel?


-Az otthonban volt dilidoki, ő segített úgy-ahogy túllépni a történteken. Meg hát ott volt Marie nővér, ő is rengeteget segített. Rendes asszony volt. Meg korához képest elég jól értett a fiatalok nyelvén. Képzeld, egyszer páran kilógtunk az otthonból, Marie nővérrel meg megbeszéltük, mikorra érünk vissza. Ő meg kijött elénk, és mindenkinek azt mondtuk, hogy egy kellemes esti sétán voltunk, mert nem bírtunk elaludni. Mindenki bevette - nevetett.


-Hát nem voltatok semmik! Figyelj, Mark, gondolom, nincs hová menned. Mi lenne, ha itt maradnál, és jobban megismernénk egymást? - tettem fel reménykedve a kérdést. Közben azonban zakatolt az agyam rendesen. Mihez kezdjek én most egy 18 éves kamasszal? Egyáltalán akar majd továbbtanulni? Te jó ég! Hát nem így terveztem, hogy a nyakamba pottyan egy majdnem felnőtt.


-Pont ezt akartam kérdezni! Látod, még csak alig 20 perce vagyok itt, és máris egy rugóra jár az agyunk.


-Mi lesz még később? Amúgy mit fogsz itt csinálni?  - kérdeztem, ő meg csak ráncolta a homlokát. - Úgy értem, tanulni fogsz vagy esetleg dolgozni? Mert mindkettőt el kell majd intézni.


-Igazából még magam sem tudom.


-Akkor hamar döntsd el! Na, gyere, megmutatom, hol alszol majd! - mondtam, s elindultunk a szobája felé. 


Ott hagytam, hogy pakoljon ki, én meg felhívtam Tomot. Ez a mai nap azt hiszem, halálra van ítélve. Legalábbis az, hogy én most elmenjek itthonról. Angie Jannal van, rájuk nem sózhatom az öcsémet. Milyen furcsa lesz majd azt mondani, hogy van egy öcsém. Rafkós hapsi tanyázhat a felhők felett. Régen minden vágyam volt egy kistestvér, csak akkor nem jött össze. Most meg, mikor már teljesen lemondtam arról, hogy nekem valaha lesz egy öcsém vagy húgom, a semmiből itt terem Mark. Felfoghatatlan. De ha jobban belegondolok, lehet, hogy anyuék régen ezért veszekedtek olyan sokat. Gondolataimból Tom kellemesen mély hangja ébresztett fel. Vázoltam neki a történéseket. Szerintem jobban meglepődött ezen, mint én. Végül arra jutottunk, hogy majd estefelé átugrik és összehaverkodnak. Csak jobban megértik majd egymást, mintha én próbálkoznék kiigazodni a férfiak agyjárásán, nem? De. Hát akkor meg?


Mire visszaértem a szobába, Mark már majdnem teljesen berendezkedett. Ahogy elnéztem, tetszett neki a hely. Körbemutattam neki az egész házat és a kertet is. Aztán bezártunk és elindultunk sétálni. Közben egész jól elbeszélgettem vele. Megtudtam azt is, hogy a suliban a lányok mindig Tomról áradoztak. Mark pedig minden pénzt megadott volna azért, hogy egyszer megismerje, mert meg kell tudnia a titkát, miszerint annyi lány imádja. Mit fog szólni este? Örömtáncot jár majd a házban. Ezt persze nem mondtam el neki. Ha már így állunk, legyen meglepetés. Mivel rengeteg időnk volt még estig, hazafelé beugrottunk valami ehetőért a boltba és otthon főztünk meg sütöttünk. A végére az egész konyha tiszta lisztes volt. Hihetetlen, mennyit ökörködtünk. A mosoly egy pillanatra sem fagyott le az arcunkról, viszont azon már nem nevetett egyikőnk sem, hogy el is kell pakolni a dolgokat, meg a lisztet is fel kell törölni. Remekül megosztottuk a munkát. Épp leültem volna egy kicsit, mikor ismét csöngettek. Kimentem ajtót nyitni, Markot pedig nem engedtem ki a szobából.


-Szia, édes - köszönt Tom, majd magához húzott és megcsókolt.


-Szia, Tom! Amíg nem szólok, ne bújj elő, jó?


-Rendben - bementünk a szobába, illetve csak én, Tom meg kint maradt az előszobában.


-Mark, van egy kis meglepetésem a számodra.


-Nekem?  - csillant fel a szeme. - És mi az?


-Inkább ki. Bejöhetsz! - kiabáltam ki Tomnak. Amint belépett a szobába, Mark szája tátva maradt a meglepődöttségtől.


-Ezt... izé... mármint... Mark Müller vagyok - nyújtotta a kezét Tom felé.


-Tom Kaulitz - fogadta Tom a gesztust.


-Dora, te ezt hogy hoztad össze? Miattam igazán nem kellett volna.


-Dehogynem! Hisz az öcsém vagy, nem? Meg ha már meg akartad ismerni, itt is van! - mondtam neki mosolyogva.


-Van köztetek valami, igazam van? - kérdezte gyanakvó mosollyal az arcán.

22.8.11

Our dream comes true - 21. rész

Sziasztok, Drágáim!
Tudom, hamarabbra ígértem a részt, de 20.-án 20.-a volt, tegnap meg unokatesómat kellett korrepetálnom... Most viszont mindenki legnagyobb örömére itt az új rész! :)) 

Angel, Leona, amit nem értettetek: Tom és Dora a kanapén csókolóznak, mikor valaki hazaér és egy kicsit hangosabban csukja be az ajtót maga után, majd pedig meglátja őket és rájuk szól. De hogy ki volt ez, az most kiderül! :))
Jó szórakozást! :)


Part XXI. - Everybody in love (Mindenki szerelmes)

-Ezt mondanod sem kellett volna, drága Dora! - hajolt közelebb Tom és ismét birtokba vette a ajkaimat. Egyszer hallottunk egy ajtócsapódást, de nem törődtünk vele, majd a következő pillanatban egy kérdést.

-Tom, te mit csinálsz és kivel azon a kanapén?


Hirtelen szétrebbentünk és a hang forrása felé tekintettünk. Ki más állhatott volna ott, ha nem Angie?


-Ugye, nem csak megfektetni akarod? - kérdezte fenyegető hangsúllyal. Csak lestem, mint Rozi a moziban és eszem nem volt hozzá, mi lelte.


-Dehogyis! Hogy kérdezhetsz ilyet? - akadt ki Tom.


-Jól van, na! Nem kell egyből leharapni a fejem! Poénnak szántam. Csak kíváncsi voltam, mi lesz a reakciótok! - mosolyodott el barátnőm.


-Nem volt a legjobb vicc, de most az egyszer elnézem neked! - mondta Tom is mosolyogva, még mindig fölém hajolva.


Felkeltünk a kanapéról, Angie pedig átküldte Janhoz Tomot azzal az indokkal, hogy nagybátyám akar vele beszélni. Ezt közölte vele is, amint Tom kilépett a házból.


-Na, mesélj, mi volt! - kezdte, miután elrakta a telefonját. Nem is ő lenne! 


-Először én kérdezek! Volt egy különös álmom, és kíváncsi vagyok, mi volt benne igaz, és mi nem. Lehet, kicsit nyers leszek, de lefeküdtetek Jannal? - Angie reakciója hihetetlen. A szemei kikerekedtek és arca is elvörösödött. De én is tátottam a számat.


-Ezt meg... hogy? - dadogott Angie.


-Tudod, én sem értem, ilyen még sosem volt velem...


-Inkább mondj el mindent! Azt is, amit álmodtál, meg azt is, hogy végül is hogy jöttetek össze! - kért Angie.


Vittünk be a nappaliba egy kis csokifagyit, én pedig belekezdtem. Elmeséltem, hogy került Tom az ágyamba, mennyire rosszul esett, mikor kirohant az ajtón, meg azt is, Angie mit mondott álmomban. Ő persze csak nézett nagyokat, hisz ilyen még sosem volt velem. Vele sem. Aztán mondtam Angie-nek, hogy mesélje el, mi volt. Mégiscsak másabb szemtől szemben, mint egy álomban. Hihetetlen boldog voltam, mikor ő kérdezte, mi is van velünk Tommal. Mintha valami mázsás súlytól szabadultam volna meg, mikor elmondtam neki, hogy szeretem. De ez a fajta súly nem megkönnyebbüléssel töltött el. Sokkal inkább boldogsággal, örömmel és biztonságérzettel, hisz tudtam, Tom karjaiban mindig biztonságra és megnyugvásra lelek és ott nem érhet semmi rossz.


Hamar elment a délelőtt fagyi evéssel és beszélgetéssel, így elkezdtem készülődni, hogy azért mégse pizsamában menjek Tomhoz. Gyorsan felkaptam magamra valami kényelmes, de mégsem teljesen otthoni ruhát, így készen álltam a délutánra. Belenéztem a tükörbe és egy teljesen más lányt láttam. Sokkal szebbnek és csinosabbnak láttam magam, mint mondjuk tegnap reggel. Teljesen igaz az a mondás, hogy az ember a szerelemtől és a boldogságtól kivirul. Nem sokáig bírtam csodálni magam, mert csöngettek. Ajtót nyitottam, de nem épp az állt ott, akit vártam.

19.8.11

After a hurricane comes a rainbow/2.

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a második része!
Enjoy! :)

After a hurricane comes a rainbow (A hurrikán után szivárvány jön)/2


Ránéztem Billre, aki majdnem elsírta magát. Szóval akkor tényleg meleg! Bár az is lehet, hogy ezt a babaarcú teremtést borzasztóan megbántottam. Pedig sokkal szebb és helyesebb, ha mosolyog! Jesszus, Lena! Mikre gondolsz te? Alig láthatóan megráztam a fejem, majd a tekintetem Tomra emeltem. Ha pasi lennék, tuti behúzna nekem egyet, hogy az öcsikéjét meg mertem bántani. De lehet, hogy mégsem úszom meg. Szerencsére megcsörrent a telefonom.

-Szia, Rachel! Na, megvan, amit kértem? - kérdeztem újdonsült barátnőmet. Kb két hónapja költözött a mellettem lévő házba Angliából, de még nem teljesen tud németül, így angolul folytattuk a beszélgetést.

-Szia! Pont ezért hívtalak. Elveszett az a papír, amire leírtad, amit tudsz. Elmondanád még egyszer, ha szépen megkérlek?

-Persze - válaszoltam, s közben gonosz módon kihangosítottam a telefonom, mert tudtam, hogy mi lesz Rachel első gondolata. - Szóval, van négy fiú. Az egyik kicsit buzisan néz ki. Valami robotról meg földönkívüliről énekelnek. Ja, és persze az elengedhetetlen szerelmes számok - fejeztem be s közben néha rálestem a fiúkra. Igen csak érdekes arcot vágtak. Tuti hallgatóznak!

-Jó, várj egy kicsit! Megvaaaan! A Tokiooo Hoteeel! - kiabálta Rach a telefonba. Egyszerűen éreztem, hogy ez lesz az első gondolata, és persze az ikrek reakciójára is kíváncsi voltam. A várt hatás persze nam maradt el. Tom és Bill szemei majdnem kiestek a helyükről. Én ezen csak nevetni tudtam.

-Most meg mi van?

-Semmi, csak... Na, mindegy, majd elmondom - mondtam, mikor már kicsit lenyugodtam. - Amúgy igen. Az is lehetne, de most speciel nem rájuk gondoltam. Ja, és angolul énekelnek! Most jutott eszembe.

-De hát ezek is!

-De ezek németül is! Azok meg csak angolul.

-Ááá, értem. Akkor tovább keresek.

-Rendben! Addig még én is gondolkozom!

-Neee! Megvaan! JLS! - kiabált bele ismét a telefonba, bár most egy kicsit halkabban.

-Igeeen! Ők azok! Na, róluk kellene nekem némi információ, mivel a múltkor, mikor találkoztam velük, igen csak lenézőek voltak, és mindenért minket, tanuló újságírókat ugráltattak. Ezt pedig meg kell torolnom.  És mindegy, milyen infókat szerzel, csak a lehető legtöbb ellenük felhasználhatót szedd össze, ha tudod. Az anyagiakat majd otthon lerendezzük, ha neked úgy jó.

-Természetesen.

-Rendben. Jaj, és míg el nem felejtem, a másikról is szednél össze néhány infót, kérlek?

-A TH-ról? Mit tettek ellened? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Egyelőre elég annyi, hogy felfuvalkodott majmok?

-Ajjajj.... Ez nem hangzik túl jól. Na, de én megyek, intézem a dolgokat. Majd hívj, ha hazaértél!

-Mindenképp! Puszillak! Szia.

-Puszi, szia.

Leraktuk, a telefonomat pedig elégedett mosollyal az arcomon tettem el a zsebembe. Épp folytattam volna az olvasást, mikor eszembe jutott egy újabb ördögi terv. A bátyám a Tokio Hotel dobosa. Nem említettem volna még? Akkor épp itt volt az ideje. Nem bírtam ki, hogy ne törjek még több borsot az ikrek orra alá. Ők természetesen nem tudták, hogy Gustonak van egy húga. Illetve azt nem, hogy én vagyok az, hisz a szüleink elváltak, én meg nem tudtam olyan sok időt tölteni a bátyámmal. Csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. A szüleink még akkor váltak el, mikor én még egy kósza gondolat sem voltam. Gusto az apjával ment Magdeburgba, anyu meg maradt Sturttgartban.

Írtam Gustinak egy SMS-t, hogy hívjon fel. Nem is kellett sokáig várnom.

-Szia, Bátyuskám! - köszöntem neki boldogan.

-Szia, Lena! Mondd gyorsan, mert nem sokára indulok én is!

-Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor indulsz, de azt már ne mondd. Meg azt, hogy mikor érsz oda.

-Előtted egy órával.

-Gustav Schäfer, ugye most nem azt akarod mondani, hogy kocsival mész, engem meg hagysz itt zötykölődni a vonaton? Ejnye-ejyne, Gustokám! Ezért még kapsz! - próbáltam komoly lenni, de a végére elnevettem magam. Közben észrevettem, hogy Bill és Tom felváltva néznek egymásra és rám.

-Bocsi, húgi! Majd kimegyek eléd az állomásra, és meglepjük anyuékat valamivel.

-Na, most az egyszer megmenekültél! - nevettem. Egyszer csak azonban Tom keze megindult felém és kikapta a telefont a kezemből.

-Gustav, tényleg te vagy az? - kérdezte hitetlenkedve.

- Persze. De mit keres nálad a húgom telefonja, Tom? - mivel ismét kihangosítottam a telefonom, így hallottam minden egyes szót.

-Mi? Ez a szemtelen kis fruska a húgod?

-Na ide figyelj, Tom Kaulitz! A húgomat ne merd sértegetni, mert kibaszott szarul jársz! Ha pedig bunkózott veletek, gondolom, megint a szokásos stílusotokban üdvözöltétek. Na add vissza Lenát! Most! - kiabált Gustav, Tom pedig megszeppenve adta vissza a mobilomat.

-Itt vagyok - szóltam bele halkan.

-Szerencséje van Tomnak, hogy megint te vagy a vonal másik végén! - nevette el a végét.

-Minden okés? Sosem hallottalak még így kikelni magadból!

-Persze! Nem mindig vagyok ilyen, csak ha a szeretteimet meg a családomat leszólják!

-Oh, de édes vagy! Na, de menj csak! Majd jössz értem!

-Persze! Szeretlek, Húgi! Puszillak.

-Én is! Puszi - tettem le és a készüléket eltettem a zsebembe. Majd megszólalt a vonaton a hangos, hogy volt egy kis probléma a váltókkal, ezért vesztegeltünk kb 15-20 percet.

-Lena, figyelj, őhm...

-Igen, Bill?

-Mi csak bocsánatot szeretnénk kérni tőled azért, ahogy beszéltünk és viselkedtünk veled. Igaz, Tom? - bökte oldalba bátyját.

-Mi? Ja, persze. Nem tudtuk, hogy te vagy Gustav húga.

-Hát... egye fene. Bocsánatkérés elfogadva. De ne miattam aggódjatok, hanem inkább miatta!

-Szerinted ő elnézi nekünk, amit tettünk? - kérdezte Bill aggodalmasan.

-Fogalmam sincs. Ezt csak ő tudja.

-Te, Lena! - szólt Tom. - Nem szólnál pár szót az érdekünkben?

-Nem tudom, Tom. Majd meglátom. De ha találkoztok, úgyis le fogja venni, hogy elrúgtátok a pöttyöst, ugyanis szép kis monoklid lett - nevettem.

-Bill! Tényleg ilyan vészes? - ijedt meg Tom.

- ... - Bill válasza egy röhögőgörcs volt. Milyen gyönyörű, mikor nevet! És milyen csilingelő hangja van! LENA! ELÉG! Nem tetszhet egy ilyen bájgúnár! Vagy mégis?

-Na jó! - mondta Tom felháborodva. - Adjon valaki egy tükröt! - átnyújtottam neki, amit kért, majd vizslatni kezdte magát. - Te jó Isten! Hát szép ütés volt, Lena! Ilyet még pasi is alig húzott volna be, nemhogy egy lány! Hogy csináltad?

-Kérsz még egyet? Vagy esetleg Billen mutassam be a mozdulatsort? - kérdeztem tőlük nevetve. Eléggé betojhattak, mert mindketten az arcuk elé tették a kezüket. - Csak vicceltem! Két évig jártam boxolni.

-Te? Boxolni? - kérdezték egyszerre.

-Aham. Nem néztétek volna ki belőlem, igaz?

-Hát nem - válaszoltak nevetve. Egész jól elbeszélgettünk. Nem is olyan vészesek!

**Stuttgart**
-Hello, Gustiii! - ugrottam a nyakába.

-Szia, Lena! Na mi volt Tomékkal?

Elmeséltem neki az egészet, ő pedig olyan jót nevetett rajta, hogy nevetni így még csak hallani sem hallottam. Aztán elmentünk egy utazási irodába, és anyáékat megleptük egy londoni utazással. Már régóta ki akartak menni, de csak most jutottunk el addig, hogy meg is szervezzünk nekik mindent. Két hétre küldtük el őket, és természetesen nagyon örültek neki.

**5 év múlva**
-Lena Stolz, akarod-e hites férjedül Bill Kaulitz-Trümpert? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?

-Igen - válaszoltam boldogan.

-Bill Kaulitz-Trümper, akarod-e hites feleségedül Lena Stolzot? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?

-Igen - jelentette ki Bill is ugyanolyan boldogan, mint én is.

-Megcsókolhatjátok egymást! - mondta a pap, mi pedig így tettünk, majd  a kocsihoz mentünk. Ez elvitt minket a magángépünkhöz, és a Maldív-szigetekig meg sem álltunk.

Úgy gondolom, a sors is úgy akarta, hogy azon az öt évvel ezelőtti napon ne Gustoval menjek anyuékhoz. És Bill pedig nem meleg. Sőt! ...

After a hurricane comes a rainbow/1.

Sziasztok, Drágáim!
Meghoztam a Billes novellát, amit megszavaztatok. Ha minden jól megy, hozok majd egy Tomosat is a napokban, hisz szavazataitok alapján az lett a második. :) De nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok inkább! :)
Enjoy!

After a hurricane comes a rainbow (A hurrikán után szivárvány jön)/1

Hazafelé utaztam a szüleimhez Hamburgból. Innen el kellett vonatoznom Berlinbe, onnan pedig tovább Stuttgartba. Három éve költöztem el otthonról, hogy újságírónak tanulhassak. Kiskorom óta ez volt minden vágyam. Már csak egy év van hátra, és irány a nagybetűs élet! Szerencsére most két hét rendkívüli szünetet rendeltek el, míg kicserélik azt egyetemen az ablakokat az előrejelzett hideg tél miatt, meg hát anyuékat is rég láttam már. Tíz teljes nap otthon anyu remek főztjeivel. Hmmm, már alig várom! Sajnos csak késő délutánra érek oda, de ahogy anyut ismerem, már szorgoskodik a konyhában, hogy amint odaérek, máris tudjak enni. Mikor megérkeztünk Berlinbe, sietnem kellett, hisz csak tíz percem volt a csatlakozáshoz, az állomást pedig nem nagyon ismertem. Az utolsó pillanatban ugrottam fel a vonatra. Szerencsém volt. Különben csak két óra múlva megy a következő, és semmi kedvem nem lett volna itt ücsörögni. Kerestem egy számomra megfelelő helyet, lepakoltam a cuccaim és helyet foglaltam. Az utam tökéletesen telt egészen Magdeburgig.. Ott azonban felszállt Németország két ügyeletes bájgúnárja.

-Elülnél innen? - kérdezte az egyik, aki afrofonatokat viselt a fején. Olybá tűnik, megártottak neki a kukacok a fején. Ilyen bunkó, tapló emberrel sem találkoztam még.

-Parancsolsz?

-Arrébb vinnéd innen a formás kis seggedet? Most! - szólalt meg a másik. Kicsit hasonlított az elsőre, ám igen csak lánynak nézett ki. Hangja viszont nem erről árulkodott. Én ezt nem értem. Ha már rajta van három réteg vakolat és az a rengeteg smukk, miért nem megy el egy plasztikai sebészhez?

-Idefigyelj, te kis takony! Komolyan azt hiszed, beszélhetsz így egy nővel? - kezdett betelni a pohár. Ha pedig kiborul a bili, nem sok jónak néznek elébe. - Nem tudtad volna megkérdezni úgy, hogy "Ne haragudj, elülnél, kérlek? Ide szeretnénk ülni!". Amúgy meg miért is üljel el?

-kezdjük ott, hogy nem vagyok takony. A másik az, hogy kurvára hidegen hagynak a társalgási normáid. És végül, de nem utolsó sorban azért keress másik helyet, mert ez a mi helyünk! - szólt a gilisztás fejű.

-És? Itt a nevetek? - néztem körbe mind a négy ülést. - Nincs! Akkor miről is beszélünk?

-Arról, hogy Lipcséig le akarunk ülni a helyünkre!

-Ti nem vagytok komplettek! Húsz vagy huszonöt percet nem vagytok képesek velem szemben vagy mellettem ülni? Jaj, ne haragudjatok, elfelejtettem! - néztem rájuk úgy, mintha tényleg sajnálnék valamit.

-Mit is? - kérdezte a sminkelt fiú.

-Azt, hogy akkora egótok van, hogy nektek kapásból két szék kell fejenként!

Azt hiszem, egy négy-öt éves gyerek is megértette volna nagyjából amit mondtam. Az afros srácot egy pillanat alatt öntötte el a méreg, az arca is rákvörös lett.

-Mi az? Jól vagy? Kapsz levegőt? - kérdeztem tettetett aggodalommal a hangomban. A két fiú fogta magát, és elmentek valamerre.

Hát remélem, nem kell nagyon bemutatnom őket. Ők Bill és Tom Kaulitz, a Tokio Hotel ikrei. Mindenki tudja róluk, hogy mennyire nem vesznek valakit emberszámba, de senki nem meri a szemükbe mondani. Gondoltam, majd én. Úgy gondoltam, sikerült is. Már kezdtem örülni, hogy megszabadultam tőlük, de örömöm nem sokáig tarthatott. A Kaulitz-ikrek a kalauzzal tértek vissza, aki amint meglátott, hatalmas vigyorra húzódott a szája.

-Szia, Lena! Rég láttalak? Mi újság veled? - kérdezte még mindig mosolyogva s közben adott egy puszit.

-Szia, Günther! Minden rendben... lenne, ha ily goromba személyek nem akadályoznának meg a nyugodt utazásban - mondtam neki s fél szemmel az ikrek felé lestem. Majd kiesett a szemük a helyéről.

-Ha szeretnéd, nézhetünk egy másik helyet a fiatalembereknek.

-Ó, hagyd csak! Elleszünk Lipcséig egymás mellett, nemde? - néztem szúrósan a fiúkra.

-Persze, megoldjuk! - szólt Bill meglepődve. Alig bírtam visszatartani a nevetést, de nagy erőfeszítések árán sikerült. Tom és Bill leültek a velem szembeni két ülésre, Günther pedig mellém. Még beszélgettünk egy ideig, aztán hirtelen megállta a vonat, rég nem látott ismerősöm pedig elindult intézkedni. Épp a könyvemet kezdtem volna el olvasni, mikor Tom megszólalt.

-Szóval Lena! Figyelj csak!

-Nahát! Tudsz emberi hangon is beszélni egy embertársaddal? Mily meglepő!

-Ne örülj sokáig! Honnan ismered a kalauzt?

-Egy jó barátom a gimiből.

-Aha. Ezt higgyem is el? Hányszor dugattad meg vele magad? - kérdezte lenéző mosollyal az arcán. Na, itt kiborult a bili. Öklöm hatalmas sebességgel találkozott az arcával. Két pillanat alatt szép kis monoklija lett. Mire nem jó két év boxedzés?

-Günther meleg - pillantottam jelentőségteljesen Billre. Persze Tom is vette a lapot.

-Miből gondolod, hogy BIll is meleg? - érdeklődött Tom, miközben még mindig az arcát fogta.

-Csak rá kell nézni. Festi magát, szűkebb ruhákban jár, mint egy kurva, arról a rengeteg ékszerről pedig már ne is beszéljünk.

Ránéztem Billre, aki majdnem elsírta magát. Szóval akkor tényleg meleg! Bár az is lehet, hogy ezt a babaarcú teremtést borzasztóan megbántottam. Pedig sokkal szebb és helyesebb, ha mosolyog! Jesszus, Lena! Mikre gondolsz te? Alig láthatóan megráztam a fejem, majd a tekintetem Tomra emeltem. Ha pasi lennék, tuti behúzna nekem egyet, hogy az öcsikéjét meg mertem bántani. De lehet, hogy mégsem úszom meg.


Ui.: Rájöttem, hogy csak két részletben tudom feltenni, így részt csak holnap kaptok majd! Remélem, azért ez a novella kárpótol titeket majd! :)

szavazás eredménye

Sziasztok, Drágáim!
A szavazás lezárult, a végeredmény:


dupla rész
  2 (14%)
Tomos novella
  5 (35%)
Billes novella
  6 (42%)
video ( nem 100%, h TH-s)
  1 (7%)


Holnap, vagyis ma este hozom a novellát, és ha minden jól alakul, akkor részt is kaptok majd! :)
Addig is legyetek jók! :)
Pusziim ^^)