Our dream comes true - 22. rész

Sziasztok, Drágáim!
Meghoztam az új részt! :) Vélemények érdekelnének, gondoltátok-e volna, hogy az áll az ajtóban, aki ott állt. Majd megtudjátok ki volt az! :)
Enjoy! :)

Part XXII. - Mark

Teljesen igaz az a mondás, hogy az ember a szerelemtől és a boldogságtól kivirul. Nem sokáig bírtam csodálni magam, mert csöngettek. Ajtót nyitottam, de nem épp az állt ott, akit vártam. Azt ajtóban egy kb egynyolcvan magas, fekete hajú, kék szemű fiú állt.


-Hello. Mark Müller vagyok. Dora Müllert keresem.


-Én volnék az. Miben segíthetek? - kérdeztem, s válasz helyett egy papírt kaptam, rajta valamilyen teszt eredményével. - Ez mi?


-Ez, kérlek szépen, egy apasági teszt, amely szerint az apád 18 évvel ezelőtt megcsalta anyádat, és én lettem belőle. Magyarán az öcséd vagyok - közölte nyersen.


-Mi van? - mersztettem nagy szemeket. - Az képtelenség, hogy apa megcsalta anyát. Sosem tenne vele ilyet!


-De hát itt a bizonyíték! Fogadd el, hogy így történt! Mást nem tudsz tenni.


-Te meg miért jöttél hozzám? Illetve gyere be, bent elmeséled.


-Tudod, anyám pár éve meghalt - kezdte már a kanapén ülve -, és mivel nem volt még csak nevelőapám se, a nagyszüleim pedig még kiskoromban meghaltak, otthonba kerültem. Most, hogy betöltöttem a 18-at, el kellett jönnöm onnan. Anya rám hagyott egy levelet, abban benne volt apám címe. Felkerestem, megcsináltattuk a tesztet, aztán mondták, hogy van egy nővérem is, azaz te. Így itt vagyok.


-Ó. Te szegény. Igaz, hogy nem tudom, miken mehettél keresztül, de borzasztó elveszíteni az édesanyádat. Tudtál erről beszélni valakivel?


-Az otthonban volt dilidoki, ő segített úgy-ahogy túllépni a történteken. Meg hát ott volt Marie nővér, ő is rengeteget segített. Rendes asszony volt. Meg korához képest elég jól értett a fiatalok nyelvén. Képzeld, egyszer páran kilógtunk az otthonból, Marie nővérrel meg megbeszéltük, mikorra érünk vissza. Ő meg kijött elénk, és mindenkinek azt mondtuk, hogy egy kellemes esti sétán voltunk, mert nem bírtunk elaludni. Mindenki bevette - nevetett.


-Hát nem voltatok semmik! Figyelj, Mark, gondolom, nincs hová menned. Mi lenne, ha itt maradnál, és jobban megismernénk egymást? - tettem fel reménykedve a kérdést. Közben azonban zakatolt az agyam rendesen. Mihez kezdjek én most egy 18 éves kamasszal? Egyáltalán akar majd továbbtanulni? Te jó ég! Hát nem így terveztem, hogy a nyakamba pottyan egy majdnem felnőtt.


-Pont ezt akartam kérdezni! Látod, még csak alig 20 perce vagyok itt, és máris egy rugóra jár az agyunk.


-Mi lesz még később? Amúgy mit fogsz itt csinálni?  - kérdeztem, ő meg csak ráncolta a homlokát. - Úgy értem, tanulni fogsz vagy esetleg dolgozni? Mert mindkettőt el kell majd intézni.


-Igazából még magam sem tudom.


-Akkor hamar döntsd el! Na, gyere, megmutatom, hol alszol majd! - mondtam, s elindultunk a szobája felé. 


Ott hagytam, hogy pakoljon ki, én meg felhívtam Tomot. Ez a mai nap azt hiszem, halálra van ítélve. Legalábbis az, hogy én most elmenjek itthonról. Angie Jannal van, rájuk nem sózhatom az öcsémet. Milyen furcsa lesz majd azt mondani, hogy van egy öcsém. Rafkós hapsi tanyázhat a felhők felett. Régen minden vágyam volt egy kistestvér, csak akkor nem jött össze. Most meg, mikor már teljesen lemondtam arról, hogy nekem valaha lesz egy öcsém vagy húgom, a semmiből itt terem Mark. Felfoghatatlan. De ha jobban belegondolok, lehet, hogy anyuék régen ezért veszekedtek olyan sokat. Gondolataimból Tom kellemesen mély hangja ébresztett fel. Vázoltam neki a történéseket. Szerintem jobban meglepődött ezen, mint én. Végül arra jutottunk, hogy majd estefelé átugrik és összehaverkodnak. Csak jobban megértik majd egymást, mintha én próbálkoznék kiigazodni a férfiak agyjárásán, nem? De. Hát akkor meg?


Mire visszaértem a szobába, Mark már majdnem teljesen berendezkedett. Ahogy elnéztem, tetszett neki a hely. Körbemutattam neki az egész házat és a kertet is. Aztán bezártunk és elindultunk sétálni. Közben egész jól elbeszélgettem vele. Megtudtam azt is, hogy a suliban a lányok mindig Tomról áradoztak. Mark pedig minden pénzt megadott volna azért, hogy egyszer megismerje, mert meg kell tudnia a titkát, miszerint annyi lány imádja. Mit fog szólni este? Örömtáncot jár majd a házban. Ezt persze nem mondtam el neki. Ha már így állunk, legyen meglepetés. Mivel rengeteg időnk volt még estig, hazafelé beugrottunk valami ehetőért a boltba és otthon főztünk meg sütöttünk. A végére az egész konyha tiszta lisztes volt. Hihetetlen, mennyit ökörködtünk. A mosoly egy pillanatra sem fagyott le az arcunkról, viszont azon már nem nevetett egyikőnk sem, hogy el is kell pakolni a dolgokat, meg a lisztet is fel kell törölni. Remekül megosztottuk a munkát. Épp leültem volna egy kicsit, mikor ismét csöngettek. Kimentem ajtót nyitni, Markot pedig nem engedtem ki a szobából.


-Szia, édes - köszönt Tom, majd magához húzott és megcsókolt.


-Szia, Tom! Amíg nem szólok, ne bújj elő, jó?


-Rendben - bementünk a szobába, illetve csak én, Tom meg kint maradt az előszobában.


-Mark, van egy kis meglepetésem a számodra.


-Nekem?  - csillant fel a szeme. - És mi az?


-Inkább ki. Bejöhetsz! - kiabáltam ki Tomnak. Amint belépett a szobába, Mark szája tátva maradt a meglepődöttségtől.


-Ezt... izé... mármint... Mark Müller vagyok - nyújtotta a kezét Tom felé.


-Tom Kaulitz - fogadta Tom a gesztust.


-Dora, te ezt hogy hoztad össze? Miattam igazán nem kellett volna.


-Dehogynem! Hisz az öcsém vagy, nem? Meg ha már meg akartad ismerni, itt is van! - mondtam neki mosolyogva.


-Van köztetek valami, igazam van? - kérdezte gyanakvó mosollyal az arcán.