Our dream comes true - 16. rész

Sziasztok, Drágám!
Meg is hoztam a folytatást! Csak hogy azért mégse kelljen minden részre napokat várni :) 
Jó olvasást! :)) 

Part XVI. - Lie next to me! (Feküdj mellettem!)

-Veletek menjek? - ajánlotta fel egyből Tom. Melegség öntötte el a szívemet, viszont mikor mindenki engem nézett, hogyan döntök, egy pillanat alatt lefagytam.


-Hát igazából engem nem zavar - válaszoltam s közben próbáltam közömbös lenni. Azt hiszem, nem pont úgy jött össze, ahogy akartam, mert a hangom közben egy kicsit megremegett. De rajtam kívül csak Angie vette ezt észre, aki egy szemforgatás kíséretében elfordította a fejét. - Csak menjünk már!


Elköszöntünk a többiektől és megindultunk Jan kocsija felé. Ő és Angie ültek elöl, Tom és én pedig hátul. Egész úton meg sem szólaltam, holott a többiek olyanokról beszéltek, amihez szívesen hozzászóltam volna. Ehelyett csak néztem ki az ablakon, gondolkoztam, a könnyeim pedig lassacskán elhagyták a könnycsatornámat. Gondolom, Tom észrevette. Éreztem, hogy engem néz, de egy szót sem szólt hozzám. Csak akkor, mikor már otthon voltunk. Kiugrottam a kocsiból és a szobámig meg sem álltam. Ott elhúztam a sötétítőt, becsuktam az ajtót és beugrottam a takaró alá. Régen is ezt csináltam, ha valamitől nagyon megijedtem. Legtöbbször a viharoktól, de volt, hogy anya és apa vitája miatt. Szerencsére nem voltak ezek olyan hatalmas veszekedések, én viszont lehettem olyan öt-hat és féltem, hogy valamelyikőjük elhagy. Most viszont 23 vagyok és ugyanazt csinálom, mint 17-18 évvel ezelőtt. Ezen elmosolyodtam magam, azonban rá is fagyott a mosoly az arcomra, mikor meghallottam Tom hangját a szobámban. Én csak azt mondtam, hogy nem zavar, ha jön, azt nem, hogy a szobámba is bejöhet.


-Dora, ne csináld már, gyere elő! - mondta, miközben felkattintotta a villanykapcsolót. - Nem bujkálhatsz életed végéig!


-És ha én addig itt akarok maradni? Szabad akaratom van, így azt teszek, amit akarok! - most meg még ki is oktat. De lehet, már megint csak én fújom fel a dolgokat. - És ki engedett fel? Hol van Angie és Dave?


-Elmentek a boltba, hoznak neked valamit, amitől egy kicsit jobban érzed majd magad. Engem meg felküldtek hozzád és rám parancsoltak, hogy még véletlen se merjelek itt hagyni egyedül. Így kerültem ide. De nem jönnél ki a takaró alól? Sokkal egyszerűbb lenne úgy beszélgetni, nem gondolod, Dora? - kérdezte kellemesen mély hangján, aminek nem nagyon lehetett ellenállni.


-Még mindig az ajtóban vagy?


-Persze.


-Akkor gyere ide és ülj az ágy szélére! 


Ahogy megéreztem, hogy Tom leült, kikukkantottam a takaróm alól, de mivel nem jól ült, el kellett neki magyaráznom, hogy úgy üljön, hogy az ölébe tudjam tenni a fejem. Nos, mivel ez igen csak kényelmetlen volt, megkértem, hogy feküdjön be mellém. De a takaróm az a takaróm, így az alá már nem juthatott be. Odabújtam hozzá, és igaz, hogy próbált kérdezősködni, én viszont egyik kérdésére sem válaszoltam. Közben simogatta a hátamat, s egy kis idő múlva álomba szenderültem.


***
-Tom, te mit csinálsz? - kérdezte Angie, mikor már hazaértek.


-Menj le, megyek én is! - tátogta Tom a lánynak. Óvatosan kimászott Dora mellől, halkan becsukta az ajtót és elindult a földszintre Angie-hez és Dave-hez.


Elmesélte nekik, mi történt, míg ők nem voltak a házban, s a vele szemben ülő két személy nagyokat pislogott. Egy ideig még beszélgettek, majd Tom jobbnak látta, ha hazamegy és lehiggad egy kicsit ő is.
***
Mikor felébredtem, rögtön észrevettem, hogy Tom nincs mellettem. Egyből elkezdett kattogni az agyam, hogy vajon Angie-ék küldték haza, vagy önszántából ment el. Mindegy, nem agyaltam ezen tovább, inkább kinéztem az ablakon. A táj sötétbe burkolózott, csak az utcai lámpák adtak némi fényt. Ennyit aludtam volna? Vagy felkeltem és valaki fejbe vágott, hogy aludjak tovább? Na, ekkora hülyeséget is csak én tudok kitalálni. Ezen jót mosolyogtam, majd megkerestem a telefonom, de a nadrágomban nem találtam. Szerencsére ott volt az ágyamban, és már háromnegyed tizenegy volt. Te jó ég! Majdnem 11 órát aludtam! Ilyen még sosem volt. De mivel visszaaludni mér nem bírtam, lementem a nappaliba, ahol kellemes meglepetésben volt részem.