Our dream comes true - 20. rész

Sziasztok, Drágáim!
Elértünk a huszadik részhez. Remélem, nem nagyon fogtok kicsinálni gondolatban azért, amit tettem. Muszáj volt veletek megosztanom, mert elég fájdalmasat csaptam a homlokomra, mikor rájöttem, hogy ez hamarabb is eszembe juthatott volna. :P 
Jó olvasást! :)

Part XX. - Kann das was bedeuten? (Jelenthet ez valamit?)

-Várj egy kicsit! - intett le Angie, és a telefonja után nyúlt. - Szia, édesem! ... Mert valaki csöngetett, mi meg csajos napot tartunk. Nem néznéd meg, ki az? ... Oh. Neki nem vagyunk itthon. ... Majd egyszer megtudod. De nem küldenéd el? ... Mondd neki azt, hogy majd késő este valamikor jössz értünk, csak még te sem tudod, mikor, mert majd hívunk. ... Én is! Szia!

-Na, ki az?

-Majd megtudod! De most gyere az ablakhoz! Hallgatózzunk egy kicsit! - szólt Angie, és az ablakhoz mentünk. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy ismerős hang a nevemen szólít, Angie-től pedig egyre csak távolodni kezdtem.


-Dora, kelj fel! Hoztam neked reggelit! - ébresztgetett Tom, és mikor kinyitottam a szemem, realizálódott bennem, hogy mindez csak álom volt. Mégis úgy néztem Tomra, mint aki szellemet látott. Aztán egy pillanat múlva úgy a nyakába ugrottam, hogy majdnem mindketten leestünk az ágyról.


-Dora, mi lelt téged? - kérdezte Tom, miközben a hátamat simogatta.


-Szeretlek, Tom! - mondtam neki, ő pedig értelmetlenül bámult rám. - Szerelmes vagyok beléd! - folytattam mondandómat mosolyogva, Tom arcáról pedig mérhetetlen boldogságot lehetett leolvasni. Lassan közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. Sosem kaptam még senkitől ilyen lágy és finom csókot. Mikor elváltunk egymás ajkától, boldogan egymásra mosolyogtunk és megöleltük egymást.


Milyen egyszerű szónak tűnik a szeretlek és a szerelmes vagyok, mégis annyit tud jelenteni néhány embernek, hogy azt ép ésszel felfogni nem nagyon lehet. Némelyik fiatal pedig úgy dobálózik ezen szavakkal, mintha csak azt közölné, süt a nap, s egy idő után már nem látja értelmét és hitelességét ezeknek a szavaknak.


-El sem hiszed, milyen boldog vagyok! - ébresztett fel Tom hangja előző gondolatmenetemből. - Tudod, már sokszor próbáltam a tudtodra adni, hogy szeretlek. Például, mikor jöttem bocsánatot kérni. Vagy mikor James-szel találkoztunk, akkor marhára féltékeny lettem


-De miért? Vagyis honnan ismeritek egymást?


-Természetesen azért, mert nem akartalak elveszíteni. Nem akartam úgy járni még egyszer, mint egy pár évvel ezelőtt. De mi lenne, ha reggeli után beszélnénk erről? - nézett rám csábos mosollyal, én meg egyből beleegyeztem.


A reggeli mondhatni csendben telt el, csak mikor összeakadt a tekintetünk, akkor még jobban elmosolyodtunk. Reggeli után Tom elmondta, mi történt anno vele és a barátnőjével, mikor James feltűnt a színen. Én pedig részletesen elmondtam neki mindent a tegnapi támadásról. Még magamnak is nehezen sikerült bevallanom, nemhogy Tomnak, de rettenetesen kétségbe estem, hogy mi lesz, ha nem láthatom őt többé. Egész idő alatt, míg meséltem, a hideg futkosott a hátamon, egy párszor elhullajtottam néhány könnycseppet is, de a gitáros jelenléte sec-perc alatt megnyugtatott. Azt azonban nem mondtam el neki, hogy mit álmodtam, és mennyire rosszul esett az, mikor kiszaladt az ajtón. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy Angie és Jan között tényleg volt-e valami.


-Dora, ma ráérsz? - kérdezte óvatosan Tom.


-Szerintem igen. Tudomásom szerint nem terveztem mára semmit, és Angie sem mondta, hogy van olyan programja, amihez én is feltétlen kellek.


-Akkor nem jönnél át ma hozzánk? - időm sem volt rákérdezni, miért kérdezi, ráérek-e, olyan gyorsan szaladt ki a száján a kérdése.


-Egy feltétellel! Ha nem kell egyedül mennem - mondtam neki. Egy ideig biztosan kell majd valakinek kísérgetnie mindenhová.


-Ezt mondanod sem kellett volna, drága Dora! - hajolt közelebb Tom és ismét birtokba vette a ajkaimat. Egyszer hallottunk egy ajtócsapódást, de nem törődtünk vele, majd a következő pillanatban egy kérdést.


-Tom, te mit csinálsz és kivel azon a kanapén?