After a hurricane comes a rainbow/2.

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a második része!
Enjoy! :)

After a hurricane comes a rainbow (A hurrikán után szivárvány jön)/2

Ránéztem Billre, aki majdnem elsírta magát. Szóval akkor tényleg meleg! Bár az is lehet, hogy ezt a babaarcú teremtést borzasztóan megbántottam. Pedig sokkal szebb és helyesebb, ha mosolyog! Jesszus, Lena! Mikre gondolsz te? Alig láthatóan megráztam a fejem, majd a tekintetem Tomra emeltem. Ha pasi lennék, tuti behúzna nekem egyet, hogy az öcsikéjét meg mertem bántani. De lehet, hogy mégsem úszom meg. Szerencsére megcsörrent a telefonom.

-Szia, Rachel! Na, megvan, amit kértem? - kérdeztem újdonsült barátnőmet. Kb két hónapja költözött a mellettem lévő házba Angliából, de még nem teljesen tud németül, így angolul folytattuk a beszélgetést.

-Szia! Pont ezért hívtalak. Elveszett az a papír, amire leírtad, amit tudsz. Elmondanád még egyszer, ha szépen megkérlek?

-Persze - válaszoltam, s közben gonosz módon kihangosítottam a telefonom, mert tudtam, hogy mi lesz Rachel első gondolata. - Szóval, van négy fiú. Az egyik kicsit buzisan néz ki. Valami robotról meg földönkívüliről énekelnek. Ja, és persze az elengedhetetlen szerelmes számok - fejeztem be s közben néha rálestem a fiúkra. Igen csak érdekes arcot vágtak. Tuti hallgatóznak!

-Jó, várj egy kicsit! Megvaaaan! A Tokiooo Hoteeel! - kiabálta Rach a telefonba. Egyszerűen éreztem, hogy ez lesz az első gondolata, és persze az ikrek reakciójára is kíváncsi voltam. A várt hatás persze nam maradt el. Tom és Bill szemei majdnem kiestek a helyükről. Én ezen csak nevetni tudtam.

-Most meg mi van?

-Semmi, csak... Na, mindegy, majd elmondom - mondtam, mikor már kicsit lenyugodtam. - Amúgy igen. Az is lehetne, de most speciel nem rájuk gondoltam. Ja, és angolul énekelnek! Most jutott eszembe.

-De hát ezek is!

-De ezek németül is! Azok meg csak angolul.

-Ááá, értem. Akkor tovább keresek.

-Rendben! Addig még én is gondolkozom!

-Neee! Megvaan! JLS! - kiabált bele ismét a telefonba, bár most egy kicsit halkabban.

-Igeeen! Ők azok! Na, róluk kellene nekem némi információ, mivel a múltkor, mikor találkoztam velük, igen csak lenézőek voltak, és mindenért minket, tanuló újságírókat ugráltattak. Ezt pedig meg kell torolnom.  És mindegy, milyen infókat szerzel, csak a lehető legtöbb ellenük felhasználhatót szedd össze, ha tudod. Az anyagiakat majd otthon lerendezzük, ha neked úgy jó.

-Természetesen.

-Rendben. Jaj, és míg el nem felejtem, a másikról is szednél össze néhány infót, kérlek?

-A TH-ról? Mit tettek ellened? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Egyelőre elég annyi, hogy felfuvalkodott majmok?

-Ajjajj.... Ez nem hangzik túl jól. Na, de én megyek, intézem a dolgokat. Majd hívj, ha hazaértél!

-Mindenképp! Puszillak! Szia.

-Puszi, szia.

Leraktuk, a telefonomat pedig elégedett mosollyal az arcomon tettem el a zsebembe. Épp folytattam volna az olvasást, mikor eszembe jutott egy újabb ördögi terv. A bátyám a Tokio Hotel dobosa. Nem említettem volna még? Akkor épp itt volt az ideje. Nem bírtam ki, hogy ne törjek még több borsot az ikrek orra alá. Ők természetesen nem tudták, hogy Gustonak van egy húga. Illetve azt nem, hogy én vagyok az, hisz a szüleink elváltak, én meg nem tudtam olyan sok időt tölteni a bátyámmal. Csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. A szüleink még akkor váltak el, mikor én még egy kósza gondolat sem voltam. Gusto az apjával ment Magdeburgba, anyu meg maradt Sturttgartban.

Írtam Gustinak egy SMS-t, hogy hívjon fel. Nem is kellett sokáig várnom.

-Szia, Bátyuskám! - köszöntem neki boldogan.

-Szia, Lena! Mondd gyorsan, mert nem sokára indulok én is!

-Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor indulsz, de azt már ne mondd. Meg azt, hogy mikor érsz oda.

-Előtted egy órával.

-Gustav Schäfer, ugye most nem azt akarod mondani, hogy kocsival mész, engem meg hagysz itt zötykölődni a vonaton? Ejnye-ejyne, Gustokám! Ezért még kapsz! - próbáltam komoly lenni, de a végére elnevettem magam. Közben észrevettem, hogy Bill és Tom felváltva néznek egymásra és rám.

-Bocsi, húgi! Majd kimegyek eléd az állomásra, és meglepjük anyuékat valamivel.

-Na, most az egyszer megmenekültél! - nevettem. Egyszer csak azonban Tom keze megindult felém és kikapta a telefont a kezemből.

-Gustav, tényleg te vagy az? - kérdezte hitetlenkedve.

- Persze. De mit keres nálad a húgom telefonja, Tom? - mivel ismét kihangosítottam a telefonom, így hallottam minden egyes szót.

-Mi? Ez a szemtelen kis fruska a húgod?

-Na ide figyelj, Tom Kaulitz! A húgomat ne merd sértegetni, mert kibaszott szarul jársz! Ha pedig bunkózott veletek, gondolom, megint a szokásos stílusotokban üdvözöltétek. Na add vissza Lenát! Most! - kiabált Gustav, Tom pedig megszeppenve adta vissza a mobilomat.

-Itt vagyok - szóltam bele halkan.

-Szerencséje van Tomnak, hogy megint te vagy a vonal másik végén! - nevette el a végét.

-Minden okés? Sosem hallottalak még így kikelni magadból!

-Persze! Nem mindig vagyok ilyen, csak ha a szeretteimet meg a családomat leszólják!

-Oh, de édes vagy! Na, de menj csak! Majd jössz értem!

-Persze! Szeretlek, Húgi! Puszillak.

-Én is! Puszi - tettem le és a készüléket eltettem a zsebembe. Majd megszólalt a vonaton a hangos, hogy volt egy kis probléma a váltókkal, ezért vesztegeltünk kb 15-20 percet.

-Lena, figyelj, őhm...

-Igen, Bill?

-Mi csak bocsánatot szeretnénk kérni tőled azért, ahogy beszéltünk és viselkedtünk veled. Igaz, Tom? - bökte oldalba bátyját.

-Mi? Ja, persze. Nem tudtuk, hogy te vagy Gustav húga.

-Hát... egye fene. Bocsánatkérés elfogadva. De ne miattam aggódjatok, hanem inkább miatta!

-Szerinted ő elnézi nekünk, amit tettünk? - kérdezte Bill aggodalmasan.

-Fogalmam sincs. Ezt csak ő tudja.

-Te, Lena! - szólt Tom. - Nem szólnál pár szót az érdekünkben?

-Nem tudom, Tom. Majd meglátom. De ha találkoztok, úgyis le fogja venni, hogy elrúgtátok a pöttyöst, ugyanis szép kis monoklid lett - nevettem.

-Bill! Tényleg ilyan vészes? - ijedt meg Tom.

- ... - Bill válasza egy röhögőgörcs volt. Milyen gyönyörű, mikor nevet! És milyen csilingelő hangja van! LENA! ELÉG! Nem tetszhet egy ilyen bájgúnár! Vagy mégis?

-Na jó! - mondta Tom felháborodva. - Adjon valaki egy tükröt! - átnyújtottam neki, amit kért, majd vizslatni kezdte magát. - Te jó Isten! Hát szép ütés volt, Lena! Ilyet még pasi is alig húzott volna be, nemhogy egy lány! Hogy csináltad?

-Kérsz még egyet? Vagy esetleg Billen mutassam be a mozdulatsort? - kérdeztem tőlük nevetve. Eléggé betojhattak, mert mindketten az arcuk elé tették a kezüket. - Csak vicceltem! Két évig jártam boxolni.

-Te? Boxolni? - kérdezték egyszerre.

-Aham. Nem néztétek volna ki belőlem, igaz?

-Hát nem - válaszoltak nevetve. Egész jól elbeszélgettünk. Nem is olyan vészesek!

**Stuttgart**
-Hello, Gustiii! - ugrottam a nyakába.

-Szia, Lena! Na mi volt Tomékkal?

Elmeséltem neki az egészet, ő pedig olyan jót nevetett rajta, hogy nevetni így még csak hallani sem hallottam. Aztán elmentünk egy utazási irodába, és anyáékat megleptük egy londoni utazással. Már régóta ki akartak menni, de csak most jutottunk el addig, hogy meg is szervezzünk nekik mindent. Két hétre küldtük el őket, és természetesen nagyon örültek neki.

**5 év múlva**
-Lena Stolz, akarod-e hites férjedül Bill Kaulitz-Trümpert? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?

-Igen - válaszoltam boldogan.

-Bill Kaulitz-Trümper, akarod-e hites feleségedül Lena Stolzot? Mellette leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?

-Igen - jelentette ki Bill is ugyanolyan boldogan, mint én is.

-Megcsókolhatjátok egymást! - mondta a pap, mi pedig így tettünk, majd  a kocsihoz mentünk. Ez elvitt minket a magángépünkhöz, és a Maldív-szigetekig meg sem álltunk.

Úgy gondolom, a sors is úgy akarta, hogy azon az öt évvel ezelőtti napon ne Gustoval menjek anyuékhoz. És Bill pedig nem meleg. Sőt! ...