the first one

Nos itt van az első novella.

Jó olvasást! :)

Elnyomott érzelmek

Csodás napsütéses reggelre ébredt a város, a madarak egész nap csicseregtek. Gyönyörű daluk betöltötte a házakat. A legtöbben örültek, hogy nem a csipogó vekkerre kellett kelniük.

Az egyik házban azonban a napi szokásos vita elnyomta a szép éneket. Itt lakott két fiatal. Ez a két ifjú Tom Kaulitz és én, Carol Noad voltunk. A szüleim halála után költöztem Cardiffból Hamburgba, ahol megismerkedtem a Kaulitz-ikrekkel. Eleinte minden rendben volt, nem veszekedtünk semmit. Azonban mikor Tom megkért, hogy költözzek hozzá, mert nem akar a nagy házban egyedül lakni, szabályos lavina indult el. Nap nem telt el úgy, hogy ne vesztünk volna össze valamin. Ez pedig abból adódott, hogy Tom rendszeresen késő éjjel ért haza, mindig sokáig aludt, így a ház körüli teendők rám maradtak. Ideig-óráig tetszett is, hogy mennyi mindent el tudok végezni–hála apunak-, de egy idő után besokalltam. És ezen vitáinknak jószerivel az egész utca fültanúja lett.

-Carol, ki tudnál jönni egy kicsit? - kiabált be a házba Tom, mikor kivételesen 11 előtt felkelt..

-Nem érek rá, Tom! Ha nem jutott volna el a tudatodig, főzöm.

-Nem tudnád egy kicsit otthagyni? Kéne egy kis segítség!

-Perpill nem, mert akkor oda a madártej! És gondolom, azt te sem szeretnéd!

-De nem indul a fűnyíró! – panaszkodott Tom.

-Ajj már, hogy ezt sem tudod megoldani egyedül! – horkantam fel halkabban. – Benzin van benne?

-Igen.

-Benzincsapot kinyitottad?

-Az meg hol van? – értetlenkedett Tom.

-A gyertya mellet jobbra, drága Tom! – már kezdett kihozni a sodromból.

-Én nem találom – mondta úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

-Tudod, mit, Tom? Ne csinálj semmit! Még a végén megsérted magad! Majd ha végzek a kajával, akkor megcsinálom! Te meg menj át Billhez! Addig sem zaklatsz a hülyeségeiddel! – ordítoztam most már. Még hogy nem tud beindítani egy fűnyírót! Hihetetlen…

-Jó! De aztán este ne játszd el a hattyú halálát, hogy mindent neked kel megcsinálnod! Na, pá! – üvöltött immáron ő is. Bejött, felkapta a kocsi kulcsot és indult is öccséhez.

-Bill, kikészít ez a nő! – köszöntötte Tom testvérét.

-Mit csinált már megint? – kérdezte Bill. Már meg sem lepődött bátyján. Szinte minden nap nála köt ki.

-Míg Carol elment bevásárolni az ebédhez, gondoltam meglepem. Levágtam a ház mögött a füvet, a külső részre viszont már nem maradt időm, mert addigra hazaért. Aztán gyorsan beslisszantam még előtte, nehogy gyanakodjon. Letusoltam, felöltöztem és kimentem az udvarra. … - Tom elmesélte a reggel történteket. Teljesen felháborodott Carol viselkedésén. Bill azonban észrevett valamit Tomon, de nem volt teljesen biztos benne, így meg sem említette.

Mikor kész lettem a főzéssel, megebédeltem és elpakoltam magam után. Kimentem, hogy rendbe tegyem a hátsó udvart, de kellemes meglepetésben volt részem. Nekem már csak a ház előtti rész maradt. Gyorsan befejeztem, majd megbeszéltem barátnőmmel, hogy ma biztosan nála alszom. Kell egy kis kikapcsolódás. Írtam is Tomnak egy levelet.

„ Drága Tom!

A kaja a konyhában, remélem, a mikró használata nem okoz nehézséget. De biztos, ami biztos, leírom.

1. Beteszed a tányérodat. Lehetőleg NE üresen. : )

2. Beállítod, meddig akarod melegíteni az ételt.

3. Amikor csipog, kiveszed. Meg ne süsd azért magad! Nem bírnám elviselni, hogy akkor ér valami, amikor nem vagyok itthon. : ) (Tudom, gonosz vagyok. Nem kell mondanod, Tom.)

A hátsó udvart pedig köszönöm. (Fizikai fájdalmat okozott, hogy leírjam. De azért jól jegyezd meg, mert nem mindennap hallasz tőlem ilyet!) Legközelebb viszont a ház előtt is csináld meg! NE VÉGEZZ FÉLMUNKÁT, MERT AZZAL NEM VAGYUNK ELŐRÉBB!

Jaj, a legfontosabb majdnem elmaradt! Ma sajnos egyedül kell aludnod, mert Lenához megyek. Nem tudom, mikor jövök. Holnap, holnapután, vagy esetleg még később… De azért gondolok rád, nehogy elvigyenek az éjszaka gonosz manói! És ha esetleg mégis félni kezdenél, van két választásod:

1. A szobádban égve hagyod a villanyt, MÁSHOL NEM, a fejedre húzod a takarót és úgy várod, hogy eljöjjön a reggel.

VAGY

2. Az egész házban égve hagyod a villanyt, de akkor a következő villanyszámlát TE fizeted!

Jó kisfiú legyél, Tom! Ne gyújtsd magadra a házat! És ne nagyon tojd össze magad!

Carol”

Amint megírtam, egy jól látható helyre tettem az üzenetem. Gyorsan elszaladtam a boltba néhány rémisztő dologért, majd otthon feltettem őket a helyükre. Remélem, Tom majd megtanulja, hogy nem jó emberrel húzott ujjat.

Mikor már mindent a helyére tettem és a ruháimat is összepakoltam, elindultam Lenához.

-Szia, Bill! Mit tehetek érted? – vetem fel a telefont.

-Szia, Carol! Tomról lenne szó! Ráérsz most?

-Muszáj? Épp Lenához megyek!

-Nem érdekel! Muszáj illetve sürgős lenne! Lena meg tud várni, nem? – kérdezte ellenállást nem tűrő hangnemben. – Amúgy meg, ha Tom miatt aggódsz, már nincs itt. Jöhetsz nyugodtan.

-Tudom. Az előbb jött velem szemben.

-Akkor meg?

-Dudálok ha ott leszek. Szia, Bill! – mondtam és a választ meg sem várva kinyomtam a telefonom. Vajon mi lehet ennyire fontos, hogy nem várhat holnapig? A válaszra sajnos nem jöttem rá, de egy jó 10 perc múlva már Billnél voltam, aki a kapuban várt.

-Szia, Carol!

-Szia, Bill! – üdvözöltük egymást két puszival.

-Szóval, arról lenne szó, …

-Csak egy kérdés előtte! Tom mennyire beszari? – kérdeztem ördögi mosollyal az arcomon.

-Miért kérdezed?

-Mert megleptem egy kis szellemes-rémisztgetős tréfával.

-Jesszusom… - mondta elszörnyülködve.

-Mi van? – ijedtem meg most már én is.

-Tomnak ez tudod, mekkora sokkot okoz majd?

-Őőő… nem. Miért? A frászt fogom ráhozni? – kérdeztem aggodalmasan. Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet így megleckéztetni?

-Hát nem is kicsit. Tudod, mindenki azt hiszi, én vagyok a félősebb, de ez pont fordítva van.

-Akkor most valószínűleg egy életre megutál majd?

-Hát ezt csak ő tudhatja. Viszont amit én tudok, az az, hogy milyen betegségben szenvedtek.

-Már miért lennénk mi betegek? – kérdeztem értetlenkedve.

-Igazából nem is betegség, hanem…

-Mondd már, hogy mi az isten az! Ne akarj te is kihozni a sodromból! – szóltam rá idegesen. Viszont még mindig nem tartottam ott, mint reggel Tommal.

-Ez a betegség sok mindenkit utolér. És ez nem más, mint a sze-re-lem! – mondta fogkrémreklámba illő mosollyal.

-Hogy mit csinálsz? – meresztettem nagy szemeket az előttem álló fiúra.

-Az a bajotok, hogy teljesen belehabarodtatok egymásba!

-Te nem vagy komplett! – nevettem kínomban.

-Dehogynem! Tudod, kik csinálnak ilyeneket, mint ti? Az ovisok meg a kisiskolások!

-Te tényleg hülyeségeket beszélsz! Na, mennem kell, Lena már vár.

-Látod, Carol! Most meg menekülsz a téma elől! Nem tán félsz az igazságtól?

-Nem félek én semmitől! – próbáltam nyugodt maradni, de a vérnyomásom valószínűleg már az egekben járt.

-Akkor miért nem engeded, hogy Tom közeledjen feléd? Állj egy kicsit nyitottabban a dolgokhoz!

-Na idefigyelj, te pszichológuspalánta! 24 éves vagyok. 14 évesen volt egy fiúm. Életemben először voltam szerelmes. Azt hittem, ő is. De sajnos tévedtem, mert az a fiú, akiért bármit megtettem volna, csúnyán megalázott sok-sok ember előtt. Azóta nem volt senkim. Akkor és ott eldöntöttem, hogy ha szűzen halok meg, akkor szűzen halok meg, de nekem nem lesz több pasim. Az akkor olyan csalódás volt, amit azt hittem sosem heverek ki. A nyitott, fecsegős lányból zárkózott lett. Szerinted ezek után hogyne félnék mindenféle közeledéstől és miért nem nyitok egy új kapcsolatra??? – kérdeztem Billtől. A sírás erős kézként fojtogatta a torkomat. – Remélem boldog vagy, hogy ezt is sikerült kiszedned belőlem. Szervusz, Bill! – mondtam, majd bepattantam autómba. Bill még kiabált valamit, de nem hallottam.

Felhívtam Lenát, hogy mégsem megyek. Helyette inkább sírva róttam az utakat és megpróbáltam kiszellőztetni a fejemet, de sajnos nem sikerült. Jött egy SMS-em is, gondoltam Bill az, hisz amikor hívni próbált, kinyomtam. Úgy döntöttem, majd később nézem meg, mert nem akartam neki bántó választ írni.

„Carol, sajnálom. Én nem tudtam. Nem akartalak megbántani. Bill” – olvastam az üzenetet, mikor már a házunk előtt voltam.

„Majd máskor megbeszéljük. Carol” – válaszoltam neki és kikapcsoltam a telefonom.

-Tom! Én vagyok az! Mégis itthon alszom! Sajnálom, ha a frászt hoztam rád a kis meglepetésemmel! Kint leszek, ha kellenék! – kiabáltam be a házba, mivel láttam, hogy még ég Tom szobájában a villany. Nem sok kellett, hogy ne törjön ki belőlem a zokogás. Remélem, Tom nem hallotta a hangomon, mennyire zaklatott vagyok.

Kimentem a kertbe s leültem a hintaágyra. Felhúztam a térdeim és megtámasztottam rajtuk az állam. Gondolkodtam. Lehet, hogy Billnek igaza van, csak annyira nem figyeltem erre az egészre, hogy észre sem vettem? És ha Tom nem is érez irántam semmit, akkor teljesen felesleges volt újra felszínre törnie a régi érzéseknek. A könnyeim újra eleredtek. Kis idő múlva megjelent Tom is.

-Leülhetek?

-Te hintaágyad is, nem csak az enyém – szipogtam.

-Te sírsz Carol? – kérdezte meglepetten és hangja aggodalmas volt.

-Ha te jó mélyre elásol magadban egy érzést és egy emléket, majd egy szép napon valakinek sikerül egyetlen mondatával feltépnie a régi sebeket, te nem sírnál? Vagy nem lennél teljesen kibukva amiatt? – kérdeztem ismét csak kikelve magamból. – Bocs. Nem így akartam. Csak Bill…

-Tudom – szólt közbe. – Nekem is mondta, miután eljöttél tőle.

-És mit gondolsz? – kérdeztem. Nem is tudom, mi lett volna jobb. Ha igazat ad neki, vagy ha totális hülyének tartja.

-Carol! Igazából én már elég régóta többet érzek irántad. Azonban senkinek nem mondtam el. Még Billnek sem. Nem tudom, te mit érzel. Csak reménykedni tudok benne, hogy valami hasonlót, mint én.

-Tom! Pontosan én sem tudom, mit érzek. Csak azt, hogy most jó itt veled. Viszont teljesen össze vagyok zavarodva. Kell egy kis idő, míg rendeződnek bennem a dolgok. Kérlek, ezt értsd meg!

-Persze. Természetesen. Na, gyere ide! – tárta ki biztonságot adó karjait.

-Köszönöm, Tom! – bújtam oda hozza. – És tényleg ne haragudj, hogy megijesztettelek!

-Egy kicsit tényleg megijedtem, de hogy teljes mértékben a szívbajt hozd rám, korábban kell felkelned! Ez szinte semmi nem volt!

-De Bill… Tom, az öcsédnek kitekerem a nyakát! – mondtam neki most már mosolyogva. Most esett le, hogy Bill direkt mondta, hogy bátyja a nyuszibb.

Tom ezen jót mosolygott, majd reggelig kint beszélgettünk. Neki is elmondtam a 10 évvel ezelőtt történteket. Ahhoz képes, hogy egy nő 24 éves korára más túl van az elsőn, és igen csak ritka az olyan, mint én, Tom egész jól kezelte a szitut. Úgy érzem, sikerült túltennem magam első és eddig utolsó szerelmi csalódásomon.

Tommal egy hónap múlva már egy pár voltunk. Billnek pedig nem győzünk hálálkodni, mert ha ő nincs, akkor még mindig csak vitáznánk.