Sziasztok, Drágáim!
Hoztam egy kis Our dream comes true-t. Kicsit tragikusra sikeredett, remélem, nem lincseltek meg amiatt, ami történik.
A szív és az ész harcai folytatást holnap este hozom! :)
Jó olvasást!
-Sajnálom - vágott a szavamba, majd szorosan átölelt. - Nem akarlak elveszíteni - suttogta a fülembe és éreztem, hogy egy kósza könnycsepp hagyja el a szemét. Hirtelen az ölébe húzott és szorosan átölelt és simogatta a hasam.
Elképzelni sem tudtam, hogy mi lelhette. Igazság szerint időm sem volt már tovább agyalni, mert megszólalt a hangosbemondó, így a kapu felé vettük az irányt. Tom egész végig szorosan ölelt magához, Bill pedig pár lépéssel előttünk járt. Sajnos a repülőúton sem bírtam Tomból kiszedni, mi lelte. Még Bill sem mondott semmit. Tuti, hogy együtt csináltak valamit. Te jó ég! Mi van, ha Tom megcsalt? Neeem, ez lehetetlen, hisz annyi időre sosem ment el otthonról. De akkor mégis mi a baja? Tudtommal a turnéval is minden rendben van. Viszont egy valami hibádzik. Az interjú óta nem érkezett semmiféle visszajelzés a rajongóktól. Vagy lehet, hogy csak én nem tudok róla?
-Tom, a rajongóitok miatt vagy így magad alatt, igaz? - tértem rögtön a lényegre már otthon. Tom riadtan nézett vissza rám.
-Öhm... miből... gondolod? - kérdezte vontatottan. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy az a baj.
-Más értelmes lehetőség nem jutott eszembe, ami miatt így kibukj. Szóval? Elmondod, mi történt?
-Nem mondhatom el, Dora. Meg kell óvnunk téged mindenféle stresszhatástól. A babának és neked szükségetek van a ...
-A nyugalomra. Tisztában vagyok vele, édesem. Én viszont mégis tudni szeretném, miért vagy ilyen két napja.
-Nem tehetem, szerelmem. Sajnálom - nézett rám
-Hát... jó. Akkor megyek és eszem valamit - mondtam és a konyha felé indultam.
Belül forrtam a dühtől, a tehetetlenségtől, a tudatlanságtól és attól, hogy Tom nem mondja el a problémáját. Egy kapcsolatnak a bizalom és az őszinteség az alapja, de egyetlen szerelmem ezt elfelejtette. Miért nem tudhatok én arról a bizonyos dologról? Valahogy pedig ki kell derítenem, még ha ezzel rosszat is okozok saját magamnak. Meg is van! Hátha Angie és Jan tudnak valamit! Szóltam Tomnak, hogy átugrom hozzájuk és már otthon sem voltam. Kifelé menet azonban láttam egy embert, aki valami levelet tett a postaládába. Kivettem a fehér borítékot, melyen az én nevem állt. Kíváncsi voltam, mi állhat benne, így gyorsan kivettem a levelet, melyben ugyanaz a kép köszönt vissza, ami a legutolsó álmomban is előjött. Lejjebb pillantottam, azonban semmi más nem állt a papíron, csak ez a kép. Éreztem, hogy a könnyeim kicsordulnak, majd sebesen követi őket sok száz másik is. Visszarohantam a házba, ahol Tom valakivel éppen telefonált.
-Ez volt az a nagy titok, amit nem lehetett elmondani? - szóltam hozzá zokogva. Egy 'Majd visszahívlak!' után megfordult és riadtan rám nézett.
-Az honnan van? - kérdezte félve.
-Én kérdeztem előbb. Mellesleg most hozta valaki. Nem elhanyagolandó pedig, hogy pont ez a kép jelent meg álmomban nálatok. És te még azt mondod, hogy nincs semmi, ami miatt rossz előérzetem lehet? Akkor ez mi? Egy békés hangulatú képeslap?
-Dora, figyelj, meg tudom magyarázni, ...
-Ez már most rosszul kezdődik, Tom. Felmegyek a szobámba. Egy kicsit hagyj magamra! - mondtam, majd elindultam a lépcső felé.
Dühöngve mentem fel a szibámba, hogy egy kicsit lenyugodjak, azonban hirtelen begörcsölt a hasam. Ijedten kaptam oda és a földre rogytam a fájdalomtól, aminek következtében levertem a komód tetejéről a vázát.
"Nem lehet, hogy elveszítsem a kicsit! Nem akarom, hogy elmenjen!" - futott át az agyamon. Hangos lépteket hallozttam a lépcső felől, amjd Tom megjelent az ajtóban.
-Tom... segíts! - nyögtem.
-Jézusom, Dora, mi lett veled? Hol fáj? - kérdezte íaggódva.
Válaszoltam volna, de képtelen voltam. Tom további szavai pedig összemosódtak, majd hirtelen sötét lett minden.
***
-Dora, mi van veled? - kérdezte az afrofonatos halálra rémülve. - Dora, ne csináld ezt, kérlek! - pofozgatta meg óvatosan a lányt.
Mivel Dora semmire sem reagált, Tom úgy döntött, mentőt hív hozzá. Hamar ki is értek, majd Tomot elkezdték vallatni.
-Uram, elmondaná, mi történt a kedvesével?
-Tudja, most jelentettük be a nyilvánosságnak, hogy együtt vagyunk, csak kicsit ferdítettünk a történteken. Á, nem ez a lényeg. A rajongóink nem nézték jó szemmel, hogy boldog vagyok, és néhányan olyan leveleket küldtek, amiben azt írták, hogy bármit megtesznek, hogy Dora ne legyen velem. ...
-Lehetne a lényeget? Sürget az időnk!
-Ez is az! Szóval ő ezt nem tudta, de aztán valahogy kimatematikázta és kérdőre vont. Amint a telefonban is mondtam, két és fél hónapos terhes, és nem láttuk jónak, ha esetleg tudomást szerez erről a dologról. Viszont át akart menni a szomszédba és a postaládában ez volt - mutatta a mentősöknek Tom a képet. - Aztán feljött, hallottam valami csörömpölést és felrohantam, de már csak annyit bírt mondani, hogy segítsek. Utána elájult.
A mentősök már nem szóltak többet, Dorát hordágyra fektették és a mentőbe rakták. Tom Markkal beült a kocsijába és a szirénázó jármű után vette az irányt. A kórházba érve követték a mentősöket, akik az ájult Dorát tolták be egy kórterembe. Mivel oda már nem mehettek be, kénytelen-kelletlen leültek a folyosóra. Tom értesítette Billt és Angie-t és megkérte őket, ne hozzanak mást, mert elegen lesznek négyen is.
Idegtépően hosszú percek következtek, az orvosok ki-be szaladgáltak a kórteremből, és senki sem mondott semmit. Mikor Bill és Angie beértek, a gitáros nagy nehezen elmondta nekik a történteket, majd tenyerébe temette fejét.
-Én nem ezt akartam - motyogta. - Végre egyszer boldog akartam lenni úgy igazából, végre szerelemből szerettem egy lányt, erre tessék, még ez a lehetőség sem adatik majd meg nekem csak azért, mert híres vagyok! - pattant fel a székről.
-Tom! Nyugodj meg! Senkin nem segítesz, ha magadat okolod! - nyugtatta Bill bátyját. - És te is nagyon jól tudtad, hogy a hírnév ezzel jár - csúszott ki a fiatalabb száján az, amit csak a gondolataiban akart megőrizni.
-Igen? Azzal, hogy a rajongóid miatt a szerelmed egy kórházi ágyon fekszik ájultan, miközben terhes és te meg azt sem tudod, mit csinálj dühödben? Azzal, hogy az öcsém egy ilyen idióta lett a hírnév hatására és képtelen egy kicsit is együtt érezni a szenvedő bátyjával? Vagy netán azzal, hogy nem tudod, hogy a barátnőd elvetél-e vagy sem csupán azért, mert a rajongóid, akik állítólag szeretnek, imádnak, istenítenek téged, egy olyan képet küldenek, amin a gyereked halott? Ezzel jár a hírnév, Bill? - rivallt testvérére az idősebbik.
-Ne haragudj, Tom, nem úgy gondoltam.
-Akkor hogy? Hogy 'Jaj, bátyókám, kár strapálni magad, hisz mindenki tudja, hogy a te hibád.'? Mert erre lehet következtetni.
-Tom, fejezd be! Senki nem hibáztat téged! - szólt a fiúkra Angie. - Inkább ülj le és várj!
-Az Isten verje meg, már lassan háromnegyed órája csak várok és még mindig nincs semmi! - csattant fel Tom és kiment a levegőre.
-Bill, szerintem most hagyd - szólalt meg Mark, mikor Bill elindult vona bátyja után. - Egy kicsit le kell nyugodnia.
Angie, Bill és Mark tétlenül ültek a kórház folyosóján, Tom pedig a kórház bejárata előtt emésztette magát. Lassan telt az idő, azonban Tom mégis úgy döntött, lesz, ami lesz, visszamegy öccséékhez. Épp időben ért oda, ugyanis pont akkor lépett ki az orvos a kórteremből.
-Melyikük Tom Kaulitz? - kérdezte mély, tekintélyt parancsoló hangon.
-Én vagyok az.
-Akkor megkérném, jöjjön velem . mondta az orvos és elindult az irodája felé. Tom készségesen követte, habár nagyon berezelt az orvos kimért stílusától. - John Cole vagyok, kérem foglaljon helyet!
-Mi van Dorával? - türelmetlenkedett Tom.
-Nos, doktor Baks átfaxolta Dora kórlapját, ami alapján minden rendben volt a babával. Viszont az első három hónap a legkritikusabb, azaz bármikor elvetélhet a kismama. Sajnos a kedves barátnőjével is ez történt. Sajnálom.
Tom úgy érezte, valamit kiszakítottak belőle. Csak meredt maga elé mereven, üveges tekintettel. Miért pont velük történik ez meg? Dora pedig fel sem tudja dolgozni ezt a veszteséget. Először a szülei, most meg ez.
-Doktor úr, bemehetnék hozzá? - kérdezte Tom pár perc elteltével.
-Persze.
Tom és doktor Cole egy másik kórterem felé vették az irányt, ahová már áttolták Dorát. Tom az ágy melletti székre ült és óvatosan megfogta Dora kezét. Próbálta magát tartani, míg az orvos mindent ellenőrzött, de amikor az kiment, kitört belőle a sírás.
Hoztam egy kis Our dream comes true-t. Kicsit tragikusra sikeredett, remélem, nem lincseltek meg amiatt, ami történik.
A szív és az ész harcai folytatást holnap este hozom! :)
Jó olvasást!
Part 41. - Baj van
-Sajnálom - vágott a szavamba, majd szorosan átölelt. - Nem akarlak elveszíteni - suttogta a fülembe és éreztem, hogy egy kósza könnycsepp hagyja el a szemét. Hirtelen az ölébe húzott és szorosan átölelt és simogatta a hasam.
Elképzelni sem tudtam, hogy mi lelhette. Igazság szerint időm sem volt már tovább agyalni, mert megszólalt a hangosbemondó, így a kapu felé vettük az irányt. Tom egész végig szorosan ölelt magához, Bill pedig pár lépéssel előttünk járt. Sajnos a repülőúton sem bírtam Tomból kiszedni, mi lelte. Még Bill sem mondott semmit. Tuti, hogy együtt csináltak valamit. Te jó ég! Mi van, ha Tom megcsalt? Neeem, ez lehetetlen, hisz annyi időre sosem ment el otthonról. De akkor mégis mi a baja? Tudtommal a turnéval is minden rendben van. Viszont egy valami hibádzik. Az interjú óta nem érkezett semmiféle visszajelzés a rajongóktól. Vagy lehet, hogy csak én nem tudok róla?
-Tom, a rajongóitok miatt vagy így magad alatt, igaz? - tértem rögtön a lényegre már otthon. Tom riadtan nézett vissza rám.
-Öhm... miből... gondolod? - kérdezte vontatottan. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy az a baj.
-Más értelmes lehetőség nem jutott eszembe, ami miatt így kibukj. Szóval? Elmondod, mi történt?
-Nem mondhatom el, Dora. Meg kell óvnunk téged mindenféle stresszhatástól. A babának és neked szükségetek van a ...
-A nyugalomra. Tisztában vagyok vele, édesem. Én viszont mégis tudni szeretném, miért vagy ilyen két napja.
-Nem tehetem, szerelmem. Sajnálom - nézett rám
-Hát... jó. Akkor megyek és eszem valamit - mondtam és a konyha felé indultam.
Belül forrtam a dühtől, a tehetetlenségtől, a tudatlanságtól és attól, hogy Tom nem mondja el a problémáját. Egy kapcsolatnak a bizalom és az őszinteség az alapja, de egyetlen szerelmem ezt elfelejtette. Miért nem tudhatok én arról a bizonyos dologról? Valahogy pedig ki kell derítenem, még ha ezzel rosszat is okozok saját magamnak. Meg is van! Hátha Angie és Jan tudnak valamit! Szóltam Tomnak, hogy átugrom hozzájuk és már otthon sem voltam. Kifelé menet azonban láttam egy embert, aki valami levelet tett a postaládába. Kivettem a fehér borítékot, melyen az én nevem állt. Kíváncsi voltam, mi állhat benne, így gyorsan kivettem a levelet, melyben ugyanaz a kép köszönt vissza, ami a legutolsó álmomban is előjött. Lejjebb pillantottam, azonban semmi más nem állt a papíron, csak ez a kép. Éreztem, hogy a könnyeim kicsordulnak, majd sebesen követi őket sok száz másik is. Visszarohantam a házba, ahol Tom valakivel éppen telefonált.
-Ez volt az a nagy titok, amit nem lehetett elmondani? - szóltam hozzá zokogva. Egy 'Majd visszahívlak!' után megfordult és riadtan rám nézett.
-Az honnan van? - kérdezte félve.
-Én kérdeztem előbb. Mellesleg most hozta valaki. Nem elhanyagolandó pedig, hogy pont ez a kép jelent meg álmomban nálatok. És te még azt mondod, hogy nincs semmi, ami miatt rossz előérzetem lehet? Akkor ez mi? Egy békés hangulatú képeslap?
-Dora, figyelj, meg tudom magyarázni, ...
-Ez már most rosszul kezdődik, Tom. Felmegyek a szobámba. Egy kicsit hagyj magamra! - mondtam, majd elindultam a lépcső felé.
Dühöngve mentem fel a szibámba, hogy egy kicsit lenyugodjak, azonban hirtelen begörcsölt a hasam. Ijedten kaptam oda és a földre rogytam a fájdalomtól, aminek következtében levertem a komód tetejéről a vázát.
"Nem lehet, hogy elveszítsem a kicsit! Nem akarom, hogy elmenjen!" - futott át az agyamon. Hangos lépteket hallozttam a lépcső felől, amjd Tom megjelent az ajtóban.
-Tom... segíts! - nyögtem.
-Jézusom, Dora, mi lett veled? Hol fáj? - kérdezte íaggódva.
Válaszoltam volna, de képtelen voltam. Tom további szavai pedig összemosódtak, majd hirtelen sötét lett minden.
***
-Dora, mi van veled? - kérdezte az afrofonatos halálra rémülve. - Dora, ne csináld ezt, kérlek! - pofozgatta meg óvatosan a lányt.
Mivel Dora semmire sem reagált, Tom úgy döntött, mentőt hív hozzá. Hamar ki is értek, majd Tomot elkezdték vallatni.
-Uram, elmondaná, mi történt a kedvesével?
-Tudja, most jelentettük be a nyilvánosságnak, hogy együtt vagyunk, csak kicsit ferdítettünk a történteken. Á, nem ez a lényeg. A rajongóink nem nézték jó szemmel, hogy boldog vagyok, és néhányan olyan leveleket küldtek, amiben azt írták, hogy bármit megtesznek, hogy Dora ne legyen velem. ...
-Lehetne a lényeget? Sürget az időnk!
-Ez is az! Szóval ő ezt nem tudta, de aztán valahogy kimatematikázta és kérdőre vont. Amint a telefonban is mondtam, két és fél hónapos terhes, és nem láttuk jónak, ha esetleg tudomást szerez erről a dologról. Viszont át akart menni a szomszédba és a postaládában ez volt - mutatta a mentősöknek Tom a képet. - Aztán feljött, hallottam valami csörömpölést és felrohantam, de már csak annyit bírt mondani, hogy segítsek. Utána elájult.
A mentősök már nem szóltak többet, Dorát hordágyra fektették és a mentőbe rakták. Tom Markkal beült a kocsijába és a szirénázó jármű után vette az irányt. A kórházba érve követték a mentősöket, akik az ájult Dorát tolták be egy kórterembe. Mivel oda már nem mehettek be, kénytelen-kelletlen leültek a folyosóra. Tom értesítette Billt és Angie-t és megkérte őket, ne hozzanak mást, mert elegen lesznek négyen is.
Idegtépően hosszú percek következtek, az orvosok ki-be szaladgáltak a kórteremből, és senki sem mondott semmit. Mikor Bill és Angie beértek, a gitáros nagy nehezen elmondta nekik a történteket, majd tenyerébe temette fejét.
-Én nem ezt akartam - motyogta. - Végre egyszer boldog akartam lenni úgy igazából, végre szerelemből szerettem egy lányt, erre tessék, még ez a lehetőség sem adatik majd meg nekem csak azért, mert híres vagyok! - pattant fel a székről.
-Tom! Nyugodj meg! Senkin nem segítesz, ha magadat okolod! - nyugtatta Bill bátyját. - És te is nagyon jól tudtad, hogy a hírnév ezzel jár - csúszott ki a fiatalabb száján az, amit csak a gondolataiban akart megőrizni.
-Igen? Azzal, hogy a rajongóid miatt a szerelmed egy kórházi ágyon fekszik ájultan, miközben terhes és te meg azt sem tudod, mit csinálj dühödben? Azzal, hogy az öcsém egy ilyen idióta lett a hírnév hatására és képtelen egy kicsit is együtt érezni a szenvedő bátyjával? Vagy netán azzal, hogy nem tudod, hogy a barátnőd elvetél-e vagy sem csupán azért, mert a rajongóid, akik állítólag szeretnek, imádnak, istenítenek téged, egy olyan képet küldenek, amin a gyereked halott? Ezzel jár a hírnév, Bill? - rivallt testvérére az idősebbik.
-Ne haragudj, Tom, nem úgy gondoltam.
-Akkor hogy? Hogy 'Jaj, bátyókám, kár strapálni magad, hisz mindenki tudja, hogy a te hibád.'? Mert erre lehet következtetni.
-Tom, fejezd be! Senki nem hibáztat téged! - szólt a fiúkra Angie. - Inkább ülj le és várj!
-Az Isten verje meg, már lassan háromnegyed órája csak várok és még mindig nincs semmi! - csattant fel Tom és kiment a levegőre.
-Bill, szerintem most hagyd - szólalt meg Mark, mikor Bill elindult vona bátyja után. - Egy kicsit le kell nyugodnia.
Angie, Bill és Mark tétlenül ültek a kórház folyosóján, Tom pedig a kórház bejárata előtt emésztette magát. Lassan telt az idő, azonban Tom mégis úgy döntött, lesz, ami lesz, visszamegy öccséékhez. Épp időben ért oda, ugyanis pont akkor lépett ki az orvos a kórteremből.
-Melyikük Tom Kaulitz? - kérdezte mély, tekintélyt parancsoló hangon.
-Én vagyok az.
-Akkor megkérném, jöjjön velem . mondta az orvos és elindult az irodája felé. Tom készségesen követte, habár nagyon berezelt az orvos kimért stílusától. - John Cole vagyok, kérem foglaljon helyet!
-Mi van Dorával? - türelmetlenkedett Tom.
-Nos, doktor Baks átfaxolta Dora kórlapját, ami alapján minden rendben volt a babával. Viszont az első három hónap a legkritikusabb, azaz bármikor elvetélhet a kismama. Sajnos a kedves barátnőjével is ez történt. Sajnálom.
Tom úgy érezte, valamit kiszakítottak belőle. Csak meredt maga elé mereven, üveges tekintettel. Miért pont velük történik ez meg? Dora pedig fel sem tudja dolgozni ezt a veszteséget. Először a szülei, most meg ez.
-Doktor úr, bemehetnék hozzá? - kérdezte Tom pár perc elteltével.
-Persze.
Tom és doktor Cole egy másik kórterem felé vették az irányt, ahová már áttolták Dorát. Tom az ágy melletti székre ült és óvatosan megfogta Dora kezét. Próbálta magát tartani, míg az orvos mindent ellenőrzött, de amikor az kiment, kitört belőle a sírás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése