Balesetből született szerelem

Sziasztok, Drágáim!

Most egy novellát hoztam nektek, remélem, elnyeri a tetszéseteket! :) 

Az Our dream comes true és A szív és az ész harcai folytatást még szilveszter előtt hozom mindenképp! :)

Jó olvasást!

Balesetből született szerelem

Boldogan keltem fel ma, hisz végre a kezebe tarthatom álmaim autójának kulcsait. Még évekkel ezelőtt beleszerettem ebbe a csodába, mikor apum egy tesztvezetésre vitte el a kocsit. Édesanyámat 17 évvel ezelőtt, 3 évesen elvesztettem, így apu kénytelen volt magával vinni. Akkor eldöntöttem, hogy amint a zsebemben lesz a jogsim, kizárólag ilyen autót fogok vezetni. A beszerzésben természetesen ő is segített, de ezt csak keserű szájízzel fogadtam el. Nem szeretem, ha helyettem fizetnek, főleg ha egy ilyen drága dologról van szó. Viszont ha kellett a kocsi, akkor csak így tudtam hozzájutni.




Az autókereskedésből nem mentem egyenesen haza, előtte róttam még Los Angeles útjait. Az egyik kereszteződésen azonban egy őrült belehajtott a gyönyörű Aston Martinomba, holott nekem lett volna elsőbbségem. Először fel sem fogtam, mi történt, aztán mikor eljutott a tudatomig, hogy összetörték a kocsimat, kiszálltam és legszívesebben kicibáltam volna az illetőt a kocsiból. Elborította a melegfos az agyamat. Talán fél órája lehet nálam az autó, és máris egy roncs lett. Önhibámon kívül. Nem sokatt kellett várnom, előmerészkedett a másik kocsi sofőrje. Ez azonban csak még jobban felnyomta bennem a pumpát, mert nem más szállt ki, mint Bill Kaulitz. Á, szóval nem volt neki elég az előző balesete, kellett neki még egy. Ehhez csak gratulálni tudok!


-Te nem sérültél meg, ugye? - kérdezte, mikor közelebb jött.


-Én nenm, de nézd meg az autómat! Egy romhalmaz lett belőle! - kiabáltam rá. - Hogy tudtál jogosítványt szerezni, ha még a közlekedési táblákat és szabályokat sem ismered? Na, mi van? Megkukultál? - rivalltam rá, mert nem akaródzott egyáltalán megszólalni.


-Te vagy Lilien? David feleségének az unokahúga?


-Hát ezt honnan szeded?


-Mikor náluk jártunk, láttunk egy képet egy lányról, aki egy pont ugyanilyen kocsi mellett pózolt és aki ugyanúgy néz ki, mint te - nézett rám mosolyogva. Hogy tud ez még ilyenkor is mosolyogni, mikor én majd felrobbanok a dühtől?


-Igen, én vagyok. De ez akkor sem változtat azon, hogy összetörted ezt a csodát! Gondolkozz el, hogy teheted ezt jóvá, addig én telefonálok.


Félrevonultam és felhívtam aput. Mikor meghallotta, ki jött nekem, csak még idegesebb lett ő is. Azt mondta, álljunk valahogy félre, ő pedig nemsokára itt lesz Daviddel. Nagy nehezen arrébtoltuk a kocsikat és vártunk.


-És hogy hogy Aston Martin? - kérdezte Bill, mikor már egy ideje csödben ácsorogtunk egymás mellett.

-Már kis korom óta az autók szerelmese voltam, apu pedig pár éve tesztvezetett egy ilyet. Akkor szerettem bele az Aston Martinba. Hosszadalmas huza-vonák után ma végre a kezembe kaptam a kulcsait és egy kicsit meg akartam járatni, erre te jössz a batár nagy Q7-eseddel és összetöröd a kocsim - mondtam már nyugodtabban. Kezdtem beletörődni, hogy az autómnak annyi.


-Sajnálom. Nem akartam balesetet okozni, csak begörcsölt a fejem és gyógyszert próbáltam elővenni a táskámból. Aztán leöntöttem magam vízzel és csak egy pillanatra nem előre figyeltem és meg is lett a baj - szólt letörve. Talán egy kicsit meg is sajnáltam.


-Remélem, a fejed már nem fáj - mondtam neki ironikusan -, mert valahogy a te fájdalmad átvándorolt az én fejembe.


-Ó... adjak esetleg gyógyszert?


-Hagyd csak, annyira nem vészes! És te merre mentél? A barátnődhöz? - tettem fel neki a kérdést. Igazából magam sem tudom, miért. Valahogy kibukott belőlem.


-Nincs barátnőm. Összekaptunk Tommal, én meg még véletlen sem akartam otthon maradni. Csak a fejemet akartam kiszellőztetni. És neked van barátod?


-Nincs. Mostanában jól megvagyok magam is.


-Mi történt?


-Hát...


-Ha nem akarsz róla beszélni, nem kell - mentegetőzött.


-Végülis... édes mindegy, mert senki nem tudja még a szakítás igazi okát. De meg kell ígérned, hogy nem beszélsz róla senkinek! - néztem rá komolyan, ő pedig bólintott. - Már 3 éve együtt voltunk James-szel, tervezgettük az esküvőt is, a családalapítást. Ott laktam James-nél, viszont mikor mentem haza apáéktól, furcsa hangokat hallottam a hálószobából. Először azt hittem, pornót néz. Aztán ahogy közelebb értem, kezdtek tisztulni a hangok. Az ajtó résnyire nyitva volt, én meg benéztem. Talán a szomszédban is meghallották, akkorát sikítottam. Ott kefélt az ágyon egy másik pasival. Érted? Egy másik pasival! - mondtam neki, miközben bekönnyeztem. - Mert ha egy másik nővel van ott, könnyebben emésztem meg, mint ezt. Mert akkor mi volt az a 3 év? Csak áltattuk egymást?


-Óóó... sajnálom. És nem tudom, mit gondolt 3 évig.


-Mindegy. Köszi, hogy meghallgattál. Jól esett végre elmondani valakinek.


-Örülök neki.


Beállt közénk a csend, s közben azon gondolkoztam, hogy mi vett rá arra, hogy ezt elmondjam egy olyan embernek, akit nemis ismerek. Hiszen semmi köze nincs az életemhez. Látatlanban pedig senkiben nem szoktam megbízni. Nem... az nem lehet, hogy...


-Lilien, tudom, ezzel nem lehet kárpótolni a téged ért károk miatt - törte meg a csendet Bill -, de nem jönnél el velem holnap vacsorázni? - kérdezte kicsit félénken.


-De, persze, szívesen- mosolyogtam rá.


Még akartam valamit mondani, de apu és David megérkeztek. Leparkoltak a szemben lévő oldalon és átrohantak hozzánk.


-Bill, mit csináltál már megint? - rivallt Billre David. - Ez mire volt jó?


-David, hagyd! Már megbeszéltük - keltem Bill védelmére.


-Igen, már megbeszéltük. És azt is, hogy kárpótlásul veszek egy új kocsit Liliennek. Ugyanilyet - kipattantak a szemeim. Ezt nem is mondta eddig. De inkább belementema játékba.


-Ez így van. Nem kell senkinek a vérét szívni - néztem Davidre, aki remélhetőleg vette az adást.


Apu és David félrevonultak valamit megtárgyalni, mi meg Billel ott maradtunk a roncsoknál. Jobban moöndva az én roncsomnál, mert Bill törésálló kocsija alig sérült meg.


-Egy pillanat és jövök - szólt Bill. Elment a kocsijához és kikotort belőle valamit, majd mikor visszaért, láttam, hogy egy füzetszerűséget hoz magával.


-Az meg minek?


-Majd meglátod! - kacsintott. 


Kinyitotta valahol a füzetet és elkezdett valami szerződésszerűséget körmölni. Beleírta, hogy ő a felelős a balesetért és hogy kapok tőle egy új autót. Jaj, még ezt is meg kell vele beszélnem. Csak el ne felejtsem! Leírta még egyszer, majd aláíratta velem is. Az egyik példányt megkaptam én, a másik nála maradt.


-Csak hogy hivatalosabban hasson. Amúgy itt a számom - adott át egy kisebb cetlit -, de megadnád a tiédet? - mosolygott rám. Miért csinálja ezt? Eddig semmit nem mozdított meg bennem, pedig Sarah nénikémen keresztül már jó párszor hallottam róla és képen is láttam, de semmi. Most meg egy pillanat alatt eléri, hogy pillangók repdessenek a hasamban.


-Majd inkább felhívlak, ha nem gond.


-Rendben.


***
Izgatottan készülődtem a vacsorára, amiről apu még csak nem is tudott. Na, még ezt is el kell nenki mondanom. És még Billt is fel kell hívnom.


-Haló, Bill Kaulitz - vette fel.


-Szia, Lilien vagyok.


-Á, Lilien, szia! - váltott át kedvesebb hangnemre. - Már vártam, hogy hívj.


-Áááá - kiáltottam el magam.


-Mi az? - ijedt meg Bill.


-Semmi, csak keresek egy ruhát és apu egyik régi halloweenes pókja kiugrott a szekrényből - nevettem fel zavartan.


-Azt hittem, valami bajod esett.


-Nem vagyok annyira béna. Amúgy mikorra készüljek el?


-Legyél indulásra kész mondjuk 7-re. Érted megyek.


-Mondjam a címet?


-Nem kell, köszönöm. Már megszereztem.


-Hékás! Te kutattál utánam?


-Dehogy is! Csak a címedet kértem el Sarahtól. Na, de hagylak is, készülj csak! Szia!


-Okés, szia!


Letettük a telefont, majd fogtam a pókot és kivittem apunak, aki jót nevetett a szerencsétlenségemen. Ráadásul feltűnően jól fogadta, hogy Billel megyek vacsorázni, vagy ahogy ő fogalmazott, randizni. Nem tudom, mit kell ezen randinak hívni, mikor csak egy szimpla bocsánat-vacsora. Vagy lehet, hogy apunak van igaza? Vagy talán csak magamnak akarom bebeszélni, hogy ez nem randi? Azt sem tudom, miért vagyok ilyen izgatott egy bocsi-vacsi miatt. Á, nincs értelme ezen agyalnom, majd kiderül az este végére, mi is volt ez valójában. Letusoltam, hajat mostam, majd elővettem a ruhámat. Felakasztottam a szobámban lévő fogasra, aztán megszárítottam a hajam és egy halvány sminket is feltettem. Felöltöztem, majd a ruhámhoz még egy fekete bolerót is felvettem. Magamra kaptam a kedvenc fekete magassarkúmat is, aminek az orrán apró kövekből kirakott minta díszelgett. Fogtam az aranyszínű kistáskámat majd kimentem apuhoz.


-Mi a baj? Valami nem jól áll? - kérdeztem, mikor már egy ideje csak bámult rám, azt hiszem könnyes szemekkel.


-Dehogyis! Gyönyörű vagy! Akár édesanyád volt. Neki is volt egy ugyanilyen ruhája és ő is csodásan festett benne - csuklott el apu hangja. Odamentem hozzá és szorosan megöleltem.


-Jaj, apu, ne szomorkodj! Bár én nem nagyon emlékszem anyura, de biztosan nagyszerű asszony volt! De megpróbálhatnál valakit magad mellé találni!


-Tudod, hogy az előzőeknek sem kellettem, csak addig, míg meg nem tudták a múltam.


-Hidd el, apu, téged is eltalál majd Cupido, és akkor hátha olyan nőt fogsz ki, aki nem hagy el azért, mert van egy lányod.


-Remélem is - mosolyodott el végre apu. - Na, de menj csak, a lovagod már vár! -nevetett fel, mikor meghallottuk a csengő hangját.


-Apuuu! - néztem rá mosolyogva, aztán apu úgy döntött, kikísér.


Ez valahogy még jobban zavarba hozott, intha csak egyedül kellett volna kimennem. Apu mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, megállt az előszobánál, majd a konyha felé ment. Én pedig leküzdöttem valahogy az idegességemet és ajtót nyitottam. Bill pedig ott állt előttem teljes pompában. Öltöny, 'belenyúltam a 220-ba'-haj, és semmi smink. Furcsa volt, de jó értelemben. Na most meg már úgy beszélek, mintha hónapok óta epedeztem volna utána, és csak most jött volna el az első randi ideje. Na, még ez is! Jó, azt hiszem, ma nem fogok többet gondolkozni.


-Gyönyörü vagy! - mosolygott rám, mikor alaposan végignézett rajtam.


-Köszönöm, de te sem panasztkodhatsz!


-Mehetünk?


-Persze! Apu, elmentünk, majd jövök!


-Jó szórakozást, kislányom!


-Köszi, szia!


-Szia!


Kiléptünk az ajtón, Bill pedig - mint utólag kiderült, Tom kocsijával jött - kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beült. Egy elegáns étteremben fogyasztottuk el a vacsorát, közben sokat beszélgettünk. Jó beszélőkéje van, annyi szent, de engem mégsem ez fogott meg még jobban. Inkább az, ahogyan beszélt. A hangsúlyából sosem hallottam ki a beképzeltséget és nagyképűséget. Szeretettel beszélt mindenkiről, aki közel állt hozzá vagy akit ismert. Tegnap délelőtt még nem gondoltam volna, hogy ma azzal fogok vacsorázni, aki összetörte az autómat. Sőt, azt sem, hogy ilyen gyorsan alakulnak át bennem az érzelmek. Tegnap még meg tudtam volna fojtani egy kanál vízban, ma meg szinte már vonzódom hozzá. Bár régebben apu azt mesélte, anyu és közte is hamar szövődött felszínes barátságból mély érzelmeken alapuló kapcsolat. És a James-szel való kapcsolatomkor is hamar szerelmes lettem.


-Lehet még egy kérdésem, Lilien? - kérdezte óvatosan Bill.


-Mondd csak! Legfeljebb nem válaszolok rá.


-Édesanyádról miért nem beszéltél az este folyamán?


-Megválaszolhatnám ezt máskor? Nem szeretném elrontani ezt aszép estét.


-Öhm... természetesen. Szóval úgy gondolod, szép este volt?


-Persze. Rég nem éreztem magam ilyen jól.


-Ennek örülök! - mondta, majd kezdett egyre közelebb hajolni, majd azt a maradék távolságot én szüntettem meg. Lágyan ízlelgettük egymás ajkát, kicsivel később pedig nyelvünk lassú táncot járt. 


Talán nem is akkora probléma, hogy összetört az Aston Martinom.