Sziasztok, Drágáim!
Sajnálom, kicsit megakadtam ezzel a sztorival. Most viszont hoztam nektek egy részt, de nem tudom, mikor kapjátok a következőt ebből. A másik sztorihoz kicsit jobban jön az ihlet, ám ígérem, igyekszem. Mindent megteszek, hogy ne maradjatok sokáig rész nélkül. :)
Jó olvasást! :)
Reggel hamarabb ébredtem, mint Tom. Még egy kicsit feküdtem mellette, majd úgy döntöttem, lemegyek a konyhába, hátha fent van már valaki. Felöltöztem, majd adtam Tom arcára egy apró puszit és kimentem a szobából. Lentről csörömpölés hallatszódott fel. Legalább nem kell ott kuksolnom egyedül.
-Jó reggelt! - köszöntem, mikor beléptem a helyiségbe.
-Jó reggelt, kedveském! Jól aludtál? - kérdezte Simone kedvesen.
-Miután Tom visszaért, jól. Előtte ismét rémálmom volt.
-Ismét? - nézett rám Sim.
-Igen, már megint. Otthon is akkor álmodtam rosszat, mikor Tom nem volt velem, és most is. És mindkétszer a babáról szólt. Olyan szörnyűen rossz ezeket a szemem előtt látnom - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Dora, ne aggódj, semmi probléma nem lesz a kicsivel - simított végig a karomon.
-Köszönöm - mosolyogtam rá. Hihetetlenül jól esett, hogy ennyire rendes velem. - Gordon alszik még?
-Igen. De szerintem nemsokára felkel, sosem volt olyan hétalvó, mint a fiúk - nevetett fel. - Ha szeretnéd, felébreszthetem.
-Jaj, isten ments, hogy ne pihenje ki magát! - tiltakoztam gyorsan. - Csak a fiúk már rengeteget meséltek róla és igazán kíváncsivá tettek.
-Na, ahogy látom, nem is kell sokáig várnod! - mosolygott Simone, miközben a hátam mögé nézett. Hátrafordultam én is, és egy teljesen üde és kipihent férfi állt meg rám meredve.
-Jó reggelt! - szólalt meg Gordon és egy lágy, reggeli csókot lehet felesége ajkaira. - Gordon Trümper - fordult felém. - És kérlek, Dora, tegezz! Nem vagyok én még olyan öreg! - nevetett.
-Jó reggelt! - köszöntem neki én is. - Ahogy szeretnéd. Nekem is csak könnyebbség, ha nem magáznom kell téged.
-Na, és hogy érzed magad? A babával minden rendben? - kérdezte, miközben egy csésze gőzölgő kávéval leült az asztalhoz. Kicsit meglepett. Nem számítottam rá korán reggel.
-Köszönöm, jól vagyunk! Már nagyon várom, hogy a kezemben tarthassam a kicsit! - vallottam be őszintén. Igazából még sosem mondtam ki hangosan, de most, hogy hangot adtam gondolataimnak, már-már teljes mértékben tudatosult bennem, hogy alig 7 hónap múlva a baba már egy levegőt fog velünk szívni.
Kellemesen elbeszélgettünk a konyhában így hármasban. Bár én egy kicsit furcsálltam, hogy a fiúk még mindig húzzák a lóbőrt, de Simone azt mondta, hogy amikor a fiai hazajönnek, délig ki sem kelnek az ágyból. Még szép, hisz mindenhol jó, de legjobb otthon.
***
-Mi van már? Ki vagy? - szólt bele Tom mérgesen a telefonba. El nem tudta képzelni hirtelen, ki az a galád, aki legszebb álmából zargatja fel a turné előtti hétvégén.
-Szinte éreztem, hogy még alszol - mondta David haragosan. - Viszont most gyorsan térj észhez, mert gáz van.
-A turnéval van valami? - ült fel az ágyában Tom. Nem igazán hatották meg managerének szavai.
-Azzal semmi gond nincs. Dorával van baj.
-Miért? Mi van vele? - pattantak ki a fonatos szemei a szavak hallatán. - Szólalj már meg! - mondta idegesen.
-Érkezett néhány levél. Némelyik nagyon megértő fanokról árulkodik, azonban akad, amelyikben azt írják, hogy bármit megtesznek, hogy Dora eltűnjön az életedből. Gyerekestől, mindenestől - közölte a férfi nyersen a gitárossal, akinek David szavai a torkára forrasztották a szót. - Sajnálom, Tom. Hidd el, mindent megteszünk, hogy megóvjuk Dorát az ilyenektől, de ehhez a te segítséged is kell.
-Mit tehetünk? - tette fel Tom teljesen elkeseredve a kérdést.
-Az első és legfontosabb, hogy ne tudja meg, miket írtak. Angie-ékkel már megbeszéltem, ők tartják a szájukat. Neked nem szabad kimutatnod a félelmedet és az idegességedet! A többiről majd mi gondoskodunk. Felfogtad?
-Persze. Az elsőtől az utolsó szóig - sóhajtott Tom szomorúan. - Bill tudhat róla?
-Csak ő. Senki más - adta ki az utasítást David. - Fel a fejjel, Tom! Megoldjuk! - próbálta jobb kedvre deríteni a fonatost. - További szép napot!
-Kösz, David! - nyomta ki a készüléket.
Egy fél pillanatra belegondolt, managerének honnan van ennyi energiája, hogy míg kint LA-ben hajnal környékén járhat az idő és a legtöbben alszanak, ő már javában a dolgok sűrűjében matat. Viszont gyorsan azok a mondatok jártak újra a fejében, amiket David mondott. Hogy jönnek a rajongók ahhoz, hogy az ő boldogságának útjába állnak? Mit képzelnek ők magukról? Nehézkesen kikászálódott az ágyból, letusolt, felöltözött és átment öccséhez. Bill még javában Álomországban járt, de Tom ezzel mit sem törődve durván felébresztette. Mikor már a fiatalabb nagy nehezen észhez tért, a fonatos kiöntötte neki a szívét, elmondta neki aggodalmait és ketten sem lettek okosabbak. Nem nagyon tudták, pontosan mihez is kezdjenek, azt viszont igen, hogy Dorát sehová sem engedik el egyedül.
***
Lassan eltelt ez a három nap is, de Bill és Tom nagyon furcsán viselkedtek. Nem mehettem nélkülük semerre, a mozgásterem a ház és az udvar közé korlátozódott. Itt azonban nem tudtam igazán magam lenni. Valaki mindig kijött, vagy a szomszédgyerekek kezdtek játszani. Elmentem volna szívesen sétálni egyet egyedül, ám oda se engedtek el. Senki nem mondott semmit, hiába kérdeztem. Vasárnap délután már a reptéren vártunk a gép indulására, természetesen abban az álruhában, amiben jöttünk.
-Igazán jól éreztem magam nálatok, édesem! - mondtam Tomnak.
-Ennek örülök! Látod, kár volt aggódnod, hogy valami rossz lesz! - válaszolt, de egyfajta felismerés futott át az arcán. Vajon mit tudhat, amit én nem? - Jó volt ez a pár nap a turné előtt - húzódott mosolyra a szája. Egy kicsit erőltetettnek éreztem.
-Tom! Kérdezek valamit, de meg kell ígérned, hogy őszintén válaszolsz! - néztem rá komolyan.
-Ez csak természetes - mondta kicsit vontatottan.
-Mit tudsz, amit én nem?
-Mire gondolsz?
-Az utóbbi két napban teljesen máshogy viselkedtek Billel. Mintha titkolnátok valamit. Mintha valami rossz történt volna ez alatt a pár nap alatt. Nos? Hallgatlak, mi történt! - szóltam rá. Azonban Tom először Billre nézett. Félelmet tükrözött mélybarna szeme, amivel egy kicsit a frászt hozta rám. - Mi van, Tom? Megijesztesz!
-Nem mondhatom el, ne haragudj! - mondta letörten.
-De...
-Sajnálom - vágott a szavamba, majd szorosan átölelt. - Nem akarlak elveszíteni - suttogta a fülembe és éreztem, hogy egy kósza könnycsepp hagyja el a szemét.
Sajnálom, kicsit megakadtam ezzel a sztorival. Most viszont hoztam nektek egy részt, de nem tudom, mikor kapjátok a következőt ebből. A másik sztorihoz kicsit jobban jön az ihlet, ám ígérem, igyekszem. Mindent megteszek, hogy ne maradjatok sokáig rész nélkül. :)
Jó olvasást! :)
Part 40. - Mi történt?
-Jó reggelt! - köszöntem, mikor beléptem a helyiségbe.
-Jó reggelt, kedveském! Jól aludtál? - kérdezte Simone kedvesen.
-Miután Tom visszaért, jól. Előtte ismét rémálmom volt.
-Ismét? - nézett rám Sim.
-Igen, már megint. Otthon is akkor álmodtam rosszat, mikor Tom nem volt velem, és most is. És mindkétszer a babáról szólt. Olyan szörnyűen rossz ezeket a szemem előtt látnom - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Dora, ne aggódj, semmi probléma nem lesz a kicsivel - simított végig a karomon.
-Köszönöm - mosolyogtam rá. Hihetetlenül jól esett, hogy ennyire rendes velem. - Gordon alszik még?
-Igen. De szerintem nemsokára felkel, sosem volt olyan hétalvó, mint a fiúk - nevetett fel. - Ha szeretnéd, felébreszthetem.
-Jaj, isten ments, hogy ne pihenje ki magát! - tiltakoztam gyorsan. - Csak a fiúk már rengeteget meséltek róla és igazán kíváncsivá tettek.
-Na, ahogy látom, nem is kell sokáig várnod! - mosolygott Simone, miközben a hátam mögé nézett. Hátrafordultam én is, és egy teljesen üde és kipihent férfi állt meg rám meredve.
-Jó reggelt! - szólalt meg Gordon és egy lágy, reggeli csókot lehet felesége ajkaira. - Gordon Trümper - fordult felém. - És kérlek, Dora, tegezz! Nem vagyok én még olyan öreg! - nevetett.
-Jó reggelt! - köszöntem neki én is. - Ahogy szeretnéd. Nekem is csak könnyebbség, ha nem magáznom kell téged.
-Na, és hogy érzed magad? A babával minden rendben? - kérdezte, miközben egy csésze gőzölgő kávéval leült az asztalhoz. Kicsit meglepett. Nem számítottam rá korán reggel.
-Köszönöm, jól vagyunk! Már nagyon várom, hogy a kezemben tarthassam a kicsit! - vallottam be őszintén. Igazából még sosem mondtam ki hangosan, de most, hogy hangot adtam gondolataimnak, már-már teljes mértékben tudatosult bennem, hogy alig 7 hónap múlva a baba már egy levegőt fog velünk szívni.
Kellemesen elbeszélgettünk a konyhában így hármasban. Bár én egy kicsit furcsálltam, hogy a fiúk még mindig húzzák a lóbőrt, de Simone azt mondta, hogy amikor a fiai hazajönnek, délig ki sem kelnek az ágyból. Még szép, hisz mindenhol jó, de legjobb otthon.
***
-Mi van már? Ki vagy? - szólt bele Tom mérgesen a telefonba. El nem tudta képzelni hirtelen, ki az a galád, aki legszebb álmából zargatja fel a turné előtti hétvégén.
-Szinte éreztem, hogy még alszol - mondta David haragosan. - Viszont most gyorsan térj észhez, mert gáz van.
-A turnéval van valami? - ült fel az ágyában Tom. Nem igazán hatották meg managerének szavai.
-Azzal semmi gond nincs. Dorával van baj.
-Miért? Mi van vele? - pattantak ki a fonatos szemei a szavak hallatán. - Szólalj már meg! - mondta idegesen.
-Érkezett néhány levél. Némelyik nagyon megértő fanokról árulkodik, azonban akad, amelyikben azt írják, hogy bármit megtesznek, hogy Dora eltűnjön az életedből. Gyerekestől, mindenestől - közölte a férfi nyersen a gitárossal, akinek David szavai a torkára forrasztották a szót. - Sajnálom, Tom. Hidd el, mindent megteszünk, hogy megóvjuk Dorát az ilyenektől, de ehhez a te segítséged is kell.
-Mit tehetünk? - tette fel Tom teljesen elkeseredve a kérdést.
-Az első és legfontosabb, hogy ne tudja meg, miket írtak. Angie-ékkel már megbeszéltem, ők tartják a szájukat. Neked nem szabad kimutatnod a félelmedet és az idegességedet! A többiről majd mi gondoskodunk. Felfogtad?
-Persze. Az elsőtől az utolsó szóig - sóhajtott Tom szomorúan. - Bill tudhat róla?
-Csak ő. Senki más - adta ki az utasítást David. - Fel a fejjel, Tom! Megoldjuk! - próbálta jobb kedvre deríteni a fonatost. - További szép napot!
-Kösz, David! - nyomta ki a készüléket.
Egy fél pillanatra belegondolt, managerének honnan van ennyi energiája, hogy míg kint LA-ben hajnal környékén járhat az idő és a legtöbben alszanak, ő már javában a dolgok sűrűjében matat. Viszont gyorsan azok a mondatok jártak újra a fejében, amiket David mondott. Hogy jönnek a rajongók ahhoz, hogy az ő boldogságának útjába állnak? Mit képzelnek ők magukról? Nehézkesen kikászálódott az ágyból, letusolt, felöltözött és átment öccséhez. Bill még javában Álomországban járt, de Tom ezzel mit sem törődve durván felébresztette. Mikor már a fiatalabb nagy nehezen észhez tért, a fonatos kiöntötte neki a szívét, elmondta neki aggodalmait és ketten sem lettek okosabbak. Nem nagyon tudták, pontosan mihez is kezdjenek, azt viszont igen, hogy Dorát sehová sem engedik el egyedül.
***
Lassan eltelt ez a három nap is, de Bill és Tom nagyon furcsán viselkedtek. Nem mehettem nélkülük semerre, a mozgásterem a ház és az udvar közé korlátozódott. Itt azonban nem tudtam igazán magam lenni. Valaki mindig kijött, vagy a szomszédgyerekek kezdtek játszani. Elmentem volna szívesen sétálni egyet egyedül, ám oda se engedtek el. Senki nem mondott semmit, hiába kérdeztem. Vasárnap délután már a reptéren vártunk a gép indulására, természetesen abban az álruhában, amiben jöttünk.
-Igazán jól éreztem magam nálatok, édesem! - mondtam Tomnak.
-Ennek örülök! Látod, kár volt aggódnod, hogy valami rossz lesz! - válaszolt, de egyfajta felismerés futott át az arcán. Vajon mit tudhat, amit én nem? - Jó volt ez a pár nap a turné előtt - húzódott mosolyra a szája. Egy kicsit erőltetettnek éreztem.
-Tom! Kérdezek valamit, de meg kell ígérned, hogy őszintén válaszolsz! - néztem rá komolyan.
-Ez csak természetes - mondta kicsit vontatottan.
-Mit tudsz, amit én nem?
-Mire gondolsz?
-Az utóbbi két napban teljesen máshogy viselkedtek Billel. Mintha titkolnátok valamit. Mintha valami rossz történt volna ez alatt a pár nap alatt. Nos? Hallgatlak, mi történt! - szóltam rá. Azonban Tom először Billre nézett. Félelmet tükrözött mélybarna szeme, amivel egy kicsit a frászt hozta rám. - Mi van, Tom? Megijesztesz!
-Nem mondhatom el, ne haragudj! - mondta letörten.
-De...
-Sajnálom - vágott a szavamba, majd szorosan átölelt. - Nem akarlak elveszíteni - suttogta a fülembe és éreztem, hogy egy kósza könnycsepp hagyja el a szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése