23.10.11

A szív és az ész harcai - 1. rész

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a következő sztori első része. Az alapötlet az egyik németórán fogalmazódott meg, mikor Rose munkájáról beszéltünk. Csak azért nem írom le, mi is volt a téma, mert akkor lelőném a poént. :P Nem tervezem túl gubancosra a történetet, de ki tudja, mit hoz a jövő. Mint minden alkotásomban eddig, itt is lesznek szomorú részek. Az első rögtön a következő részben. De ne rohanjunk ennyire előre! Ebből csak heti egy részt tervezek, amit szombaton este, vagy ha úgy esik, éjszaka kaptok majd meg. Az Our dream comes true-ból pedig igyekszem holnap estefelé részt hozni. Ha nem sikerül, előre is elnézéseteket kérem. :)
No, nem is húzom tovább az időt. Gondolom, már kíváncsiak vagytok. :D
Jó olvasást!

1. rész - Igen, tessék? Rose Zug.


Csodás napsütéses napon... kezdődhetne így is, de a környezet teljesen másról árulkodott, A fák sárgába-pirosba borultak, a virágok is megfogyatkoztak. Az ég elvesztette nyári fényességét, a felhők pedig borúsan gyülekeztek egy hatalmas vihart jósolva. Az emberek sietősen lépkedtek az utcán, hogy mihamarabb menedéket találjanak az égzengés elől. Egy lány azonban lassacskán sétálgatott az utcán.


Rose Zug az újságostól tartott hazafelé. Fürkészve nézte az eget, s párszor megfordult a fejében, hogy nem ártana sietni. Rose azonban imádta az őszi esőt, az őszi viharokat, így nem kapkodta a lábát. Egyedül édesanyjának vásárolt magazint és édesapja napilapját sajnálta. De ezt is csak pár pillanatig, hisz abban a pillanatban sokkal jobban foglalkozott saját magával. Habár lassan húsz éves lesz és sikeres érettségije van, még mindig nem érezte teljesnek az életét. Magánélete romokban, a szakítást is alig heverte ki, munkát pedig még mindig nem talált. Dolgozott már árufeltöltőként, szórólapokat is osztogatott, de sehol sem kedvelték meg igazán. Valamilyen ürüggyel mindig elküldték. Szülei ezer meg egy lehetőséget soroltak fel, mégsem fűlött a foga egyikhez sem. Egy valami azonban megfogta. Véletlen botlott bele az újságban egy hirdetésbe. Egy ügynökség babysittereket közvetít európai országokba valamint az USA-ba. Szüleit egyelőre még nem tájékoztatta szándékairól, először maga szeretett volna utánajárni a dolgoknak. Összeszedte az iratait, berakta a táskájába és egy esernyővel a kezében útnak indult.


-Jó napot, miben segíthetek? - kérdezte egy 30-as éveiben járó nő, amint Rose belépett az ajtón.


-Jó napot! A mai újságban akadtam rá egy hirdetésre és érdeklődni szeretnék, hogy milyen kritériumok vannak vagy kell-e valami speciális végzettséggel rendelkeznem, ha babysitternek szeretnék állni.


-Nos, kedves ...


-Jaj, de figyelmetlen vagyok! Rose Zug - nyújtotta kezét a lány.


-Natalja Mond. Szóval, kedves Rose, az igazat megvallva egy dadaképzőt kellene kijárnod, ami egy kétéves kurzus. Maradjon kettőnk közt, de a te eseteben ettől eltekintünk. Fiatal vagy, a családok pedig korodbeli dajkát akarnak a gyerekük mellé, aki ért a csemetéjük nyelvén. Emellett a megérzéseim sosem csalnak. Veled kapcsolatban pedig úgy érzem, tökéletesen helyt fogsz állni, bármilyen családhoz is kerülj. Továbbá angol nyelvtudás szükséges.


-Oh, köszönöm, hogy így gondolja. Az angollal nem lesz probléma és imádok gyerekekkel foglalkozni - mondta mosolyogva Rose.


-Akkor még az irataidat kérném el, hogy felvehesselek a listába.


Rose átnyújtotta a nőnek az okmányait, aki pár perc alatt be is építette az adatokat, valamint Rose közben leírta egy papírra a telefonszámát is. Nagyon izgatott volt. Örült, hogy ilyen gyorsan ment minden. A szülei pedig még nem is tudtak róla! Igazán kíváncsi volt a reakciójukra. És természetesen arra is, hová kerül majd. Fiatal családnál vagy egy idősebb sznob házaspárnál kell majd gyerekekkel foglalkoznia?


-Tudod, nekünk fontosak az alkalmazottaink, Rose, ezért lenne még egy kérdésem. Ha választanod kellene, Európában maradnál vagy inkább az Államokba mennél?


-Húha... Hát igazából a szüleim munkájából kifolyólag több európai országban jártam már, így inkább Amerikába utaznék. Természetesen ha ott nincs munkalehetőség, megfelelő lesz itt a kontinensen is.


-Köszönöm. Ha találunk állást, értesítelek. Bármelyik pillanatban hívhatlak, úgyhogy állj indulásra készen!


-Mindenképp! Köszönöm! Viszlát!


-Szervusz!


Rose boldogan szökdécselt hazafelé. Már nem is bánta, hogy nem adta be a jelentkezését egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Otthon azonban szülei haragos tekintetével találkozott.


-Te merre voltál, édes kicsi lányom? - kérdezte édesanyja.


-Írtam, hogy van egy kis dolgom! Nem találtátok meg? Itt van az asztalon!


-Hol? Mert én itt nem látom! - mondta anyja a konyhában.


-Mert leesett - vette fel Rose a cetlit. - Mondtam, hogy az asztal alatt van! - nézett mosolyogva szüleire.


-Jaj, te! Na, és merre voltál?


-Megtaláltam a megfelelő munkát! Babysitter leszek! - kiáltott fel hatalmas mosollyal az arcán Rose.


-Hogy mit csinálsz? - szólalt meg most édesapja.


Rose elmesélte, hogyan lelt rá a lehetőségre. A szülei kicsit meghökkentek, mikor a lány közölte, van rá esély, hogy Amerikában dolgozzon. Mivel fontos nekik lányuk boldogsága, még ha nehéz szívvel is, de elfogadták és támogatták gyermeküket. Beszélgetésüket Rose telefonjának hangos csilingelése zavarta meg.


-Igen, tessék? Rose Zug.


-Szia, Rose! Natalja vagyok. A cuccaid összepakoltad már?


-Még nem teljesen...


-Akkor kapd össze magad! Szedj össze minden dolgot, amire szükséged lehet! Két óra múlva ott lesz az egyik sofőrünk. Repjegy nála, kivisz a reptérre, valamint nála lesz, mit csinálhatsz és mit nem a munkahelyeden. Los Angelesbe kell menned egy német család ötéves gyerekéhez. Siess! - darálta el gyorsan Natalja és Rose válaszát meg se, várva bontotta a hívást.


-Mi történt, Rose? - kérdezte édesanyja, mikor ránézett lánya arcára, ami kettős érzelmeket tükrözött.


-Anya, apa, LA-be megyek. 2 óra múlva indulnom kell.


-Máris? - tette fel a kérdést csalódottan édesapja.


-Igen. Anya, segítesz összepakolni, kérlek?


Anya és lánya együtt kezdett el pakolni. Rose két nagy bőröndöt telepakolt ruháival, majd egy kézipoggyászként szolgáló táskába belerakta személyes holmijait. Némelyik fénykép láttán könnybe lábadt a szeme, de még ez sem tántorította el célja elérésétől. Mikorra kész lettek mindennel, már majdnem eltelt a megszabott két óra. Rose édesapjától megkapta azt a nyakláncot, amelyben a két szülő fényképe foglalt helyet. Kikísérték lányukat a kapuba, ahová nem sokkal később megérkezett egy fekete, sötétített üveges autó. A sofőr kiszállt, berakta a táskákat a csomagtartóba, majd Rose-t sürgette meg egy kicsit.


-Jaj, nagyon fogtok hiányozni, de mennem kell!


-Vigyázz magadra, szeretünk! Szia!


-Én is titeket! Sziasztok! - ölelte meg szüleit, majd intett még nekik a járműből, amely új élete felé viszi őt.


A könnyivel küszködött még mindig, mikor megérkeztek a reptérre. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Egyrészt örült, hisz végre olyan helyen dolgozhat, ahonnan biztosan nem küldik el, másrészt pedig sajnálta szüleit, hogy még rendesen elbúcsúzni sem tudott tőlük, csak úgy sitty-sutty. A sofőr bekísérte Rose-t, feladta a lány helyett a csomagokat, majd a check-in kapuhoz sétáltak.


-Tessék, a jegyed, tedd el biztos helyre! LA-ben már várnak, figyeld a nevedet ábrázoló táblát! Jó utat!


-Köszönöm!


A lány átment az ellenőrző kapun, felszállt a gépre és egy hatalmas sóhaj kíséretében gondolatban elbúcsúzott Münchentől, majd az országtól, amit ki tudja, mikor lát újra.


A repülőút borzasztó hosszúnak bizonyult. Ezalatt Rose-nak volt ideje elolvasni, hogyan kell viselkednie. Igazából semmi újdonságot és meglepőt nem talált benne. Végtagjai elgémberedtek, a fenekét teljesen szétülte, így mikor a gép sikeresen földet ért, főhősünk hatalmas nyújtózással üdvözölte új otthonát. Miután túlesett a jegy- és útlevél ellenőrzési mizérián, könnyen megtalálta a futószalagon árválkodó bőröndjeit. Kint pöedig már valóban várták.


"Uhh... micsoda lány! Szerénynek tűnik, semmi smink, csak természetes szépség, és ami fő, egyáltalán nem néz ki úgy, mint egy plázacica. Ó, ember! Ilyenre ne is gondolj! Az unokahúgodra fog vigyázni!"


-Hello, Rose Zug vagyok.


- ... 


-Hahó, megérkeztem! - integetett a lány az őt váró férfi előtt.


-Ne haragudj, csak egy kicsit elbambultam. De remélem, nem baj, ha csak a kocsiban mutatkozom be!


-Ha nem elrabolni és megerőszakolni akarsz, nekem tökéletes.


-Basszus... pont ez volt a tervem! - mondta a férfi Rose-nak komolyan, aki már készen is állt egy esetleges önvédelmi ütlegelésre. - Csak vicceltem, ne félj!


-Már ne is haragudj, kedves rám váró hímnemű egyed, de hallottam már ennél jobb viccet is! - mosolygott Rose. Igazán szimpatikus volt neki az eddig ismeretlen férfi.

5 megjegyzés:

  1. Eeeeeeeeeez nagyon jóóóóóóóóóóóóó!!! :D

    VálaszTörlés
  2. juj, ennek nagyon örülök :D köszönöööm *.*
    puszillak ^^)

    VálaszTörlés
  3. Helló!
    Izgalmas, már itt az elején. Tényleg gyorsan sitty-sutty történnek a dolgok. Rose elég határozott és belevaló csaj, hogy ilyen hamar belevág ebbe a babysitterkedésbe.
    Az igaz, hogy ha otthon nem találta meg a helyét változtatni kell.
    Pusz Mili

    VálaszTörlés
  4. Szia Annette!
    Végre sikerült beiktatnom a szabad időmbe ezt a történetet. Nagyon remélem, hogy a többit is hamarosan be tudom pótolni!
    A történetről pedig: ez valóban bevállalós csaj! Nagyon elismerhető, hogy így igyekszik a céljai eléréséért. :) És a csávó akivel találkozott a végén... hmmmmmmm!!! Ez a stílus, ez a szöveg... talán tudom ki az, de nem lövöm le a poént! ^^

    xoxo: Stella

    VálaszTörlés
  5. Mili, örülök, hogy tetszett :) Rose pedig nem is tudja még, mekkora fába vágta a fejszéjét :P
    Meloddy, drága, örülök, hogy végre sikerült időt szakítanod a blogomra :D és nagyon örülök, hogy tetszett :D de azért remélem, leírod a következőrésznél, kire gondoltál :)))
    köszönöm, lányok *.*
    puszillak titeket ^^)

    VálaszTörlés