A szív és az ész harcai - 2. rész

Sziasztok, Drágáim!
Egy kicsit késett az új rész, de ideért épségben. :) Elöljáróban annyit, hogy ki ment Rose-ért, valamint az érzelmek is kezdenek ébredezni bennük... :)
Meloddy, lírd le lécci, hogy az előző rész végén kire gondoltál! :))
Jó olvasást!

2. rész - Meg fogom szerezni!

-Már ne is haragudj, kedves rám váró hímnemű egyed, de hallottam már ennél jobb viccet is! - mosolygott Rose. Igazán szimpatikus volt neki az eddig ismeretlen férfi.

-Akkor menjünk is! - mondta, majd a lánytól elvette a két bőröndjét és megindult a kijárat felé.

Rose követte őt. Amikor meglátta a kocsit, majdnem leesett az álla. Egy fekete BMW mellett állt meg a férfi. Hirtelen sietősebbre vette lépteit, hogy minél hamarabb ott lehessen. 

-Te most komolyan egy ilyen csodával jöttél értem? - kérdezte Rose, miközben szemét le sem vette a járműről.

-Ennyire tetszik?

-Az nem kifejezés! A kedven kocsim! - nézte a lány még mindig az autót.

-Ha szeretnéd, vezetheted! - mondta ki a férfi azt a mondatot, amit a lány még álmában sem gondolt volna.

-Komolyan? - kérdezett vissza Rose, mire a válasz egy bólintás volt. - Juj, de jó! Köszönöm! - ugrott a lány a vele szemben álló nyakába, de csakhamar el is szégyellte magát. - Sajnálom, nem így akartam - mosolyodott el kényszeredetten.

-Semmi probléma! Csak kivezetem a belvárosból, mert még én is képes vagyok eltévedni - nevetett a férfi.

Beültek a kocsiba, aminek belsejében Rose alaposan körbenézett. Ha lehet azt mondani, akkor a lány első látásra beleszeretett az autóba. Úgy érezte magát, mintha a Paradicsomba csöppent volna. Ráadásul még fizetnek is azért, hogy ott van.

Bekapcsolták a biztonsági övet, és felbúgott a motor. A lány fülének legkedvesebb zene helyét vette át most ez a hang. Élete végéig képes lett volna a motor duruzsolását hallgatni.

-Elárulod végre a neved? - tette fel a kérdést a lány egy kis idő múlva.

-Bill Kaulitz-Trümper - válaszolta a férfi, miközben levette a napszemüvegét.

-Te? Neked szőke a hajad? - kérdezte Rose hatalmas szemeket meresztve a mellette ülőre.

-Igen, már több mint egy hónapja az. Ne sértődj meg azon, amit kérdezek, de ugye nem vagy fanatikus rajongó?

-Dehogynem. Határozottan az vagyok! Meg is kell osztanom, hogy veled ülök egy kocsiban! - válaszolt Rose, ahogy ismét elméjébe furakodtak a pár évvel ezelőtti történtek. - Ne ijedj meg ennyire! Csak vicceltem! - szólt a lány, mikor hallotta Bill gondterhelt sóhaját.

-Hé,ez nem volt vicces!

-Hát, volt olyan szar poén, mint a tiéd! - mondta Rose. 

-Akkor kvittek vagyunk? - kérdezte Bill, mire a lány elégedetten bólintott egyet. - És ismered a számainkat? - nem bírta ki, hogy ne tegye fel a kérdést. Túlságosan fúrta az oldalát a kíváncsiság.

-Csak pár számotokat. Bár mindig is akartam veletek találkozni, hogy megköszönjem, miattatok elveszítettem a legjobb barátnőmet - tört utat magának egy könnycsepp a lány arcán.

-Mi történt vele? - kérdezte Bill ijedten. Csak remélni tudta, hogy nem lett az a lány is öngyilkos miattuk, mint oly sokan már.

-Mikor befutottatok, Netty teljesen kifordult magából. Szinte semmi másról nem bírt beszélni, csak rólatok. Korántsem érdekelte már annyira, mi van velem, mint azelőtt. Megismerkedett pár rajongóval, aztán egyre többel és többel és egyszerűen elfelejtett. Nem hívott, nem érdeklődött irántam egyáltalán. Ha pedig hívtam, sosem ért rá, mert az idióta új barátaival lógott. Én pedig mikor belehallgattam a zenétekbe, mindig elkapott a sírás. Mindegy volt, hogy líraibb vagy pörgősebb. És azóta sincs olyan jó barátnőm, mint ő volt - törtek felszínre Rose mélyre eltemetett könnyei.


Még mindig nem bírta teljesen feldolgozni a történteket. Sírt, mert nem így akart bemutatkozni. Nem akarta, hogy sajnálják. Pláne, hogy az, aki miatt ez az egész történt. Ezt már túl megalázónak érezte.


-Sajnálom, Rose - mondta Bill együtt érzően. Ő nem akart senkit tönkretenni azzal, hogy az álmainak él és az csinálja, ami az életét jelenti.


Rose nem válaszolt Billnek. Fejét az ablak felé fordította és inkább a mellette tornyosuló épületeket nézte. Már a vezetéstől is elment a kedve. A sors iróniája, hogy pont ide tudták küldeni, és ezért is irtó dühös volt.


Több szó nem esett köztük az elkövetkezendő időben. Kínos csend volt ez mindkettejüknek. Rose úgy volt vele, hogy már csak azért is hallgat, mint a sír, Bill pedig emésztette magát, amiért ezt a csodás teremtést miatta bántották meg. Még neki is hihetetlen volt a felismerés, de úgy érezte, Rose mellett boldog lehetne. Felemelő érzés volt ez számára, a lány érzéseiről azonban nem tudott. Ez azonban teljesen hidegen hagyta, mert gondolatban már el is kezdte tervezni, hogyan hódítja meg a lány szívét.


-Rose, szeretnél vezetni? - kérdezte Bill, mikor kiértek a forgalmas belvárosból és leparkoltak az út szélére.


-Majd máskor. Most nem tudnék megfelelően koncentrálni - nézett Rose lefelé.


-Rose - fogta meg Bill a lány kezét, mire az felkapta a fejét -, sajnálom, ami veled történt. De ne sírj, kérlek! Egy ilyen szép lánynak csak mosolyognia szabadna - nézett a meglepett lányra mosolyogva. Habár még ő maga is meglepődött azon, amit mondott.


-Öhm... köszönöm - válaszolt Rose fülig pirulva, majd magára erőltetett egy vigyort. Bill mosolyogva az útra pillantott, majd elindultak a ház felé.


"Ezt most komolyan gondolta? Tényleg szépnek tart? Vagy csak felvidítani akart? Á, biztos nem! Akkor nem csillogtak volna a gyönyörű barna szemei úgy, akár a gyémánt!" - gondolta a lány. Magának is alig merte bevallani, mennyire jól estek neki a fiú szavai és mennyire megmelengették a szívét. Egy dologra kellett csak figyelnie, mégpedig arra, hogy ne essen pofára, mint Theonál. Túl hamar történt minden, a fiú pedig mégsem érezte azt, amit szeretett volna, így szakított Rose-zal.


"Azt hiszem, magasról teszek arra, hogy Dorisra fog figyelni. Nem érdekel senki és semmi. Minden erőmmel azon leszek, hogy Rose belém szeressen. Meg fogom szerezni!" - határozta el magában Bill. Amit pedig elhatározott, azt véghez is viszi. Ha kell, kudarcok árán, de akkor is megszeretteti magát Rose-zal.

Rose szemei elkerekedtek, amikor Bill leparkolt egy hatalmas villa előtt. Egy befüvesített telken egy hatalmas fehér épület állt telis-tele ablakokkal. A lánynak már ennyiből megtetszett, hisz imádja a napfényt beengedni a szobákba. Egy kicsit barátságosabbnak érzi még a félelmet, utálatot sugalló szobákat is. Nem utolsó sorban pedig a gyerekek is jobban érzik magukat egy világos házban, mint egy olyanban, amelyik alig rendelkezik ablakkal.

-Na, te még maradsz egy kicsit? - nyitotta ki Bill a kocsiajtót.

-Ja, nem. Csak a házatokat néztem. Szép nagy! - mosolygott Rose és kiszállt az autóból. Még egy utolsó pillantást vetett újdönsült szerelmére, a fekete csodára, majd követte a szőke hajút, aki már húzta is maga után a bőröndöket. 

Ahogy belépett a házba, Rose majdnem eltátotta a száját. Olyan rend és tisztaság volt ott, mint egy patikában. A cipők katonás rendben sorakoztak, a kabátok vállfán egy szekrényben. Minden a helyén volt, a ház lakói viszont sehol. Bill elkiáltotta magát, mire hangok szűrődtek le az emeletről. Rose szíve egyre gyorsabban dobogott az izgatottságtól és idegességtől. Egy valami azonban nagyon bántotta a fülét.


-Haladj már, kislányom! Nem érek rá egész nap várni rád! Az új babysitter is most érkezett meg - mondta gorombán egy nő.