Tudom, tudom, rég volt rész. :( Ráadásul ezt is valahogy erőltetettnek érzem, de akárhogy is próbálnám halogatni, nem nagyon jönnének jobban a szavak... :S Ezt, kérlek titeket, nézzétek el nekem! :$
Jó hírrel is szolgálhatok viszont, hisz ha minden jól megy, jövő hét pénteken kaptok egy kis meglepetést! :)) Egy kis változás lesz eddigi írásaimhoz képest, de remélem, tetszeni fog nektek! :) De nem is szaporítom tovább a szót! :P
Jó olvasását!
Part 38. - "Édesanyámnak!"
-Mi jót csinálsz? - nézett rám mosolyogva. -Te sírtál?
-Dehogyis! Ezek csak emlékkönnyek.
-Már kezdtem megijedni - fújta ki színpadiasan a levegőt Tom.
-Gyerekek - jött be Simone -, van egy kis problémánk!
-Na, ne kímélj, anya!
-Gordonnak bent kell maradnia az iskolában, valami megbeszélés van, úgyhogy csak késő este fog hazajönni. Ha gondoljátok, megvárhatjátok
-Azt hittem, ég a ház! - nevetett fel Tom. Hogy őszinte legyek, kicsit megkönnyebbültem, hogy csak ennyi a probléma. -De Billnek szólhatok én? - húzódott gonosz mosoly az arcára.
-Persze, kisfiam, menj csak!
Tom felkelt az ágyról, és én is mentem volna utána, ha Simone meg nem állít, hogy beszélni akar velem. Tudtam, hogy semmi félnivalóm nincsen, mégis eszeveszett módon kalimpált a szívem.
-Dora, lejönnél segíteni egy kicsit?
-Persze!
Elindultunk a konyhába s közben hallottuk, amint Bill szidja a testvérét. Gondolom, Tom nem úgy adta elő, ahogyan Simone mondta el nekünk. Leértünk a konyhába, de ott látszólag nem kellett semmi segíteni, hisz már meg volt terítve az asztal, ami csak az éhes szájú fiatalokra, azaz ránk várt. De nem álltunk ám meg itt, kilépkedtünk a kertbe. Gyönyörű zöld, frissen vágott fű és rengeteg színes virág látványa tárult a szemem elé.
-Csodaszép kerted van, Simone!
-Köszönöm, kedveském! - mondta Sim..-Hogy viseled a terhességed?
-Köszönöm, egész jól! Volt pár mélypontom - lábadt könnybe a szemem -, de most csak arra szabad koncentrálnom, hogy a lehető legkevesebb ideget egyem meg.
-Anyukádék segítenek? Tudsz tőlük tanácsot kérni? - kérdezte kedvesen mit sem sejtve arról, hogy a legérzékenyebb témára tapintott rá.
-Hát nem teljesen. Amióta kimentem a fiúkhoz dolgozni, azóta valami megtört. Amikor pedig kiderült, hogy gyermeket várok, azt mondták, nem hajlandóak segíteni és az első unokájuk életében részt venni. Csupán azért, mert a búcsúbulinkon hibáztam. Aztán kiderült, hogy apa megcsalta anyát, és így felbukkant a 18 éves öcsém is. Szóval nem nagyon tudok kitől segítséget kérni, csak az orvostól - fejeztem be a mondandóm, és egy kósza könnycsepp utat tört magának. Letöröltem, mert nem akartam sírni és így bemutatkozni Simone-nak.
-Jesszusom! Hát ez borzasztó! Ha bármi kérésed lenne, én szívesen megválaszolom - mondta kedvesen mosolyogva.
-Köszönöm szépen, ez nagyon kedves tőled! - öleltem meg. - Tudod, kicsit féltem, hogyan fogsz majd fogadni, de ez teljesen felesleges volt.
-Anya, eszünk? Már éhen halok! - jött ki nyavalyogva Bill. Akár egy ötéves.
-Menjetek csak, mindjárt megyünk mi is! - mondta Sim, majd hozzám fordult. - Remélem, valahogy megneveled kint a fiaimat! - jegyezte meg halkan.
Bementünk a házba Bill után. A fiúk már az asztalnál tűkön ülve várták, hogy végre nekilássunk az étel elpusztításának. Közben előkerültek gyerekkori sztorik is mind Tomról és Billről, mind rólam. Ezeken jókat nevetgéltünk. Simone pedig fenséges menüt hozott össze, rég ettem már ilyen finomat. Ebéd után bementünk a nappaliba, ahol Simone Bill és Tom gyerekkori képeit mutatta meg. Azonban egy olyan kép is köztük volt, ami minden bizonnyal egy anyáknapi ajándék volt. Hirtelen minden elhalkult és csak a fejemben zakatoló szöveg volt előttem.
"Édesanyámnak!
Az én édesanyám olyan valaki, aki mindent megért, amit mondok és csinálok. Aki elnézi minden hibámat és a legjobbat látja bennem.
Olyan valaki, akinek különleges szeretete napról napra ösztönöz, és aki gondoskodásával, melegségével boldogsággal tölti el a szívemet.
Az édesanyám minden, és még annál is több, a legnagyobb kincs.
És a legjobb anya a világon, akit én a sajátomnak szólíthatok.
Sok szeretettel!
Bill és Tom"
A szemeimet könnyek lepték el. Próbáltam visszatartani őket, de végigfolytak az arcomon. Gyorsan letöröltem, ám újabbak jöttek helyükre. Vettem pár mély levegőt, így valamennyire jobban lettem, a többiek fürkésző tekintete viszont nagyon frusztrált.
-Minden rendben, csak ez a kép az ajándékodról meghatott egy kicsit - néztem Simone-ra.
-Akkor jó. Jaj, Bill, kicsikém, gyere velem egy kicsit! Találtam neked valamit a garázsban! - kiáltott fel Sim. Valahogy úgy éreztem, csak kettesben akar hagyni Tommal és nem lelt semmit kisebbik fiának.
-Hey, mi a baj? - kérdezte Tom.
-Csak ami adtatok anyukátoknak. Nem tudom, mikor fogok túllépni anyáékon. Annyira bánom, hogy már megint szomorúnak kell láss. Igyekszem túltenni magam ezen, hogy ne kelljen folyton a siránkozásaimat hallgatni.
-Jaj, édesem! - vont a karjaiba. - Ez természetes, hogy még mindig zaklatott vagy anyukádék miatt. Viszont van egy jó ötletem! - mondta, majd a fülemhez hajolt és belesuttogott. - Majd ha eltelik a harmadik hónap, akkor elfelejtetek veled minden rosszat.
Gyorsan Tom ajkai után kaptam és szenvedélyesen megcsókoltam. Mással igazából nem is lehet egy ilyen kijelentésre reagálni, úgy gondolom. Heves csókcsatánkat Bill zavarta meg, aki belecsípett mindkettőnk combjába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése