Our dream comes true - 6. rész

Sziasztok! 
Ahogy a matektanárom mondaná, következzen a következő! :))))
És nem tudom, ki mennyire várta, de hamarosan kiderül, mi is lesz Angie és Jan sorsa! :))   
Have fun! :))

Part VI. - The other side

-Amúgy, David, minek még több főnök? Nem vagytok még elegen? - kérdezte még mindig arcát tapogatva Tom. - Ehelyett vehettetek volna fel valami személyi asszisztenst, akit lehet jobbra-balra ugráltatni, és még csak nem is szólhatna, mert oda a munka - mondta az afros lenézően. 


Itt már az én agyam is bedurrant. Elindultam Tom felé és még szerencse, hogy Jan utánam kapott. Nem sok kellett ugyanis, hogy péppé verjem a fejét. Azonban amint megéreztem nagybátyám erős szorítását a felkaromon, ezen szándékomról inkább letettem. De mégsem hagyhattam annyiban a dolgot.


-Te, ott, a kanapé mögött! Nem gondolod, hogy egy ici-picit nagyobb pofád van a kelleténél? Nem elég, hogy neked egy nő csak a kielégülést jelenti, még csicskáztatnál is egyet? Szerinted milyen érzés napi 12 órát-ha nem többet-egy 10 centis magassarkúban térdig járni? Pusztán azért, mert a "drága" főnöknek, aki csak a lyukat meg a melleket látja meg a nőn, ez az elvárása! - kiabáltam, na jó, ordibáltam Tommal. A többiek meg csak néztek. Még Angie és Jan sem láttak ilyennek. - Szeretnéd kipróbálni? Szívesen készíttetek neked egy sexy magassarkút és majd abban ugráltatlak minden szarért - mondtam neki gúnyosan mosolyogva. - Ja, és persze kíváncsi leszek arra is, hogy másnap mennyire fogod fájlalni a lábad!


Nem szólt senki semmit, még Tom is nagy szemeket meresztett rám. A síri csöndben egy kicsit sikerült lenyugodnom. Nem tudom, honnan fakadt belőlem ennyi önbizalom és bátorság, hogy rendesen beolvassak ennek a nőfalónak. Ha nagyon felhúznak, sírással adom ki magamból a feszültséget, ezért is lepődtem meg, hogy ezt az esetet megúsztam a könnyeim nélkül.


-Nos, fiúk és David, azt hiszem, most az lenne a legjobb, ha elmennétek. Amit meg reggel elkezdünk, máskor befejezzük - szólította fel a nagybátyám a rajta kívül jelenlévő 5 hímnemű egyedet.


-Rendben, Dave. És engedjétek meg lányok, hogy elnézést kérjek Tom nevében, ha már neki nem jutott eszébe magától - nézett szúrósan az említettre.


-David - kezdte Angie-, nem téged nézünk egy tudatlan kőbunkónak. Nem neked kell bocsánatot kérned! Majd ha az ifjú úriember komolyan is gondolja, megteszi - mondta barátnőm némi iróniával.


-Hát, akkor mi nem is zavarnánk tovább! Irány a kocsiba fiúk, rögtön megyek én is! - szólt David a fiúknak. Tom kivételével mindenki elköszönt és elindultak az autó felé.


-Nos, Jan, még egyszer sajnálom, hogy Tom már megint nem bírt magával! És Dora, magam sem mondhattam volna jobban, amiket mondtál. Minden elismerésem! Végre valaki megmondta neki, hogy a nők nem játékszerek!


-Köszönöm, David! Tom amúgy mindig ilyen bunkó? Mert akkor nem lesz könnyű vele együtt dolgozni! Jut eszembe, milyen főnökök leszünk mi? - néztem Janra.


-Hát, az jutott eszembe az előbb, hogy mi lenne, ha ők szerveznék le az összes koncertet? Az interjúkat természetesen továbbra is Nicole intézné. És így nem is buknánk be azt, hogy azt mondtam, a fiúk főnökei vagytok. Persze, csak ha mindnyájan benne vagytok! 


-Nem is rossz ötlet - gondolkozott el David egy pillanatra. - Nekem jó, ha nektek is!


-És az álmunkkal mi lesz? - kérdezte Angie szomorkás hangon.


-Természetesen az is megmarad! Kisebb fellépésekhez és interjúkhoz ti csinálnátok a sminket és a hajat meg a ruhájukat is ti választanátok ki. A turné alatt pedig csak a szervezés lenne a dolgotok, és ha nem érzitek magatokat túl fáradtnak, akkor még a többit is rátok bízzuk. Mert így akkor a kecske is jóllakna, és a káposzta is megmaradna. Na? - kérdezte Jan. Mi Angie-vel nem is tudtuk, kinek a nyakába ugorjunk. 


-Köszönjük, szuper lesz! - szólaltunk meg egyszerre ugrálás helyett.


-Akkor ezt megbeszéltük! Sziasztok! - intett David.




***
-Ezt jól megkaptad, Tom! - szólalt meg Bill a kocsiban pár perc csend után. - Kell neked folyton a farkad után menned! - horkant fel.


-Ne osszál már még te is! Nem elég, hogy ez a kis kurva így lealázott és kioktatott, még te is kezded???


-Ugye ezt nem jól hallottam, Tom? - nézett dühösen David a fiúra.


-Nem - mondta durcásan Tom, és inkább az ülésébe süppedt.
***


-Jaj, Jan! Nem is tudom, hogy köszönjük meg, hogy kisfőnök lett belőlünk! - szólt Angie, miután David távozott.


-Én tudom! De ahhoz egy kicsit magunkra kellene hagynod minket! - nézett rám eszelősen Jan.


-Öhm... Hát jó. Akkor addig elmegyek, veszek valami ebédnek valót - mosolygott barátnőm. - Akkor sziasztok! - adott egy-egy puszit mindkettőnknek és elment.


-Na mit terveltél ki már megint, te vénember? - kérdeztem nevetve Jant.


-Vénember? Adok én mindjárt olyan vénembert! - nevetett ő is. - Komolyra fordítva a szót, lenne egy kérésem! 


-Ezek után bármit!


-Hát... ki kellene derítened, hogy... Húú, de nehéz  ezt elmondani pont neked...


-Na, mondd már! Csak nem olyan vészes!


-Szóval... kiderítenéd nekem Angie felém irányuló érzéseit?










U.i.: Nem harapom le senki fejét és nem küldöm el melegebb éghajlatra, ha kapok kommentet! :) Elég egy "csá! jó volt!" vagy egy "huu...ezen meg ezen változtass" vagy hasonlók, csak tudjam, hogy van-e értelme fenntartanom ezt az oldalt! Mert a rendszeres olvasóknak emailben is elküldhetem a részt! És akkor esetleg nem egy vagy két embert fosztanék meg attól, hogy itt töltse el fennmaradt szabadidejét!
Ha pedig nem akarsz egy pár szót bepötyögni, akkor jelöld be a rész alatt, mi a véleményed!
Köszönöm előre is! ^^ 

Our dream comes true - 5. rész

Sziasztok!
Megjött az új rész :)) Egy kicsit erőszakos, de ide nem lehetett állatsimogatót betenni... :))))  
Enjoy! :))
Meloddy, sajnálom, de Jan érzéseire még várnod kell egy kicsit! :$

Part V. - Rude boy

-Át kell jönnöd! - mondta köszönés helyett Jan, mikor ajtót nyitottam. Tényleg nem csalt a megérzésem. - És hozd magaddal Angie-t is!


-Jó, még fel kell ébresztenem. Mellesleg van valami baj? Olyan zaklatottnak tűnsz!


-Keltsd fel Angie-t, és míg készülődik, elmondom. Addig legalább egy kicsit megnyugszom.


Elmentem kirobbantani barátnőmet az ágyból, és ahogy meghallotta, hogy itt van a nagybátyám is, egyből felcsillantak a szemei.


-Nos, akkor elmondod, mi van? - kérdeztem, mikor már a konyhában készítettem Angie-nek egy kávét.


-Tudod, teljesen elfelejtettem ezt a reggeli megbeszélést és ezért mondtam, hogy gyere át. Te pedig gondolom, még mindig a kakasokkal kelsz, mint anyád és én is, s ezért jöttél ilyen korán.


-Hát igen. Valahol csak rokonok vagyunk! - mosolyogtam.


-Pontosan. De ami a lényeg, hogy David kénytelen volt mindenki előtt szólni, hogy kerestél.   A fiúk persze nyaggatták Georgot, hogy meséljen rólad. Azok a gusztustalanságok, amiket rólad mondtak... Azt hittem, felképelem mindet. Aztán pedig Tom beszólt, hogy majd bevállal egy éjszakára. Nekem pedig annyira elszállt az agyam, hogy muszáj volt idejönnöm, hogy ne formázzam át a képét - kiabált már a végén. Én meg csak nagy szemeket meresztettem.


-Szóval ez akkor azt jelenti, hogy most mutatkozunk be a fiúknak? - kérdeztem félszegen. Ma tényleg nem fűlött hozzá a fogam. Csütörtök volt, nekünk meg csak jövő hét kedden kellett volna csak bemennünk.


-Nagyon úgy néz ki.


-Hát jó - sóhajtottam. - Gondolom, nem tudunk mást csinálni.


Jan nemet intett a fejével, s közben Angie is leért. Mikor megtudta a történteket, megfogadta, hogy egyszer elagyabugyálja Tomot. Gyorsan benyelte a kávéját, és együtt indultunk meg a szomszédba. A gyomrom diónyi méretűre zsugorodott, bár nem tudom, mit stresszeltem ezen, hisz ha Jan azt mondta, akkor úgyis náluk dolgozunk. A fullos nappali előtt megálltunk, hogy hallhassuk, miről folyik a vita.


-Én ezt akkor sem értem. Mi a baja Dave-nek azzal, ha meghúzom a szomszéd kiscsajt? - tudtam, hogy Tom lehet csak ennyire bunkó. - Eddig sosem szólt bele az ilyenekbe!


-Tom, nyugodjál már le! - ez David volt. Hangjuk alapján majdnem könnyebben megjegyeztem az embereket, mint arc és név alapján. - Fél órája ezen kattogsz! Nem gondolod, hogy mi ezt egy kicsit unjuk már? - kérdezte ingerülten.


-Ha törik, ha szakad, akkor is megszerzem magamnak azt a lányt! - mondta határozottan Tom, Megijedtem attól az elszántságtól, melyet a hangja tükrözött.


-Dorához ugyan hozzá nem érsz egy ujjal sem! - rontott be Jan a helyiségbe. - És Angie-hez sem!


-És ugyan miért nem? - szemtelenkedett Tom és gúnyos vigyorra húzta ajkait. - Nem tán azért, mert egyszerre kettejükkel leszel éjszaka?


Itt Jannál is elszakadt a cérna és olyat behúzott Tomnak, hogy átesett a kanapén, le a földre. Angie és én büszkén mosolyogtunk, hogy a kis afros egóherceg most rendesen padlót fogott. Szó szerint. 


-Azért, te bunkó szexmániás, mert Dora az unokahúgom, Angie pedig már majdnem teljes jogú családtag. És azért, mert a főnökeid!  - ordítozott Jan. Ennél a majdnem teljes jogú családtagnál nem tudom, mire gondolt, de remélem valami olyasmire, amit Angie érez iránta. - És nem csak neked, hanem nektek is, fiúk! - nézett a másik három, megszeppent bandatagra. 


Nem tudom, mire célzott és mit tervezett, de Angie-vel inkább hallgattunk a ne szólj szám, nem fáj fejem mondáshoz hűen. Síri csend ülte meg a szobát, és csak Tom halk szitkozódásait lehetett hallani, miközben feltápászkodott a földről. Ezt a némaságot David törte meg.


-Nem kezdhetnénk előröl a bemutatkozás, lányok? - kérdezte ismét mosolyogva. - David Jost vagyok, velem beszélgettél a kapuban - nyújtotta a kezét, amit és készségesen el is fogadtam. - Ha jól emlékszem Dora Müller, ugye?


-Igen, jól emlékszik.


-Magácska pedig...


-Angela Kranich, üdvözlöm - fogtak kezet ők is.


-Nos, új munkatársaknak nem igazán ajánlom fel, de ha már Dave rokonai vagytok, akkor tegeződjünk, rendben? - mosolygott még mindig, mi pedig bólogattunk és megköszöntük a lehetőséget.


-Lányok, hadd mutassam be a fiúkat! - szólalt meg sokkal kedvesebb hangon Jan. Mintha az előbb senki sem húzta volna fel. - Ő itt Bill, aztán valahol a kanapé mögött Tom, majd Gustav és Georg - mindenki kedves volt és normálisan köszöntek, egyedül Tom bólintott köszönésképp.


-Amúgy, David, minek még több főnök? Nem vagytok még elegen? - kérdezte még mindig arcát tapogatva Tom. - Ehelyett vehettetek volna fel valami személyi asszisztenst, akit lehet jobbra-balra ugráltatni, és még csak nem is szólhatna, mert oda a munka - mondta az afros lenézően. 


Itt már én agyam is bedurrant. Elindultam Tom felé és... 

Our dream comes true - 4. rész

Sziasztok!
Megérkezett a folytatás. Ha valami nem jó benne, akkor a negatív kommenteknek is örülök. Köszönöm előre is! :)
Enjoy! :))

Part IV. - Feelings

-Hogyan tekintesz Janra? Nem, nem jó így. Máshogy kérdezem. Mit érzel Jan iránt? - tettem fel neki a kérdést, bár lehet hogy kicsit kemény voltam.


-Hát... Én nem érzek iránta semmit sem - vágta rá gyorsan Angie a választ.


-Angie, drágám. Elrontottad. Kezdjük ott, hogy még csak meg sem lepődtél a kérdésemen. Aztán túl gyorsan válaszoltál. Ráadásul duplán tagadtad a dolgot. Az évek során pedig már kiismertelek, hogy ha ezt csinálod, akkor igazam van.


-Mi ez, Dora? Valami vallatás?


-Dehogy is! Vagyis elképzelhető. De én nem ítéltelek volna el, ha magadtól elmondod. Vagy ha legalább most elmondanád az érzéseidet.


-Tudod, milyen kellemetlen, hogy a legjobb barátnőm nagybátyjába teljesen belehabarodtam? Viszont miután eltűnt, eltemettem mélyre ezt az érzést. És most, hogy előkerült, ez ismét utat tört magának, és akárhogy is próbálom, nem tudok mit tenni ellene - mondta beletörődötten barátnőm. Én a helyében ilyenkor más rég sírnék, ő viszont erősen tartotta magát. Ebben is különböztünk, hogy míg én bármilyen apróságon elpityeredek, ő tartja magát, nem mutatja ki másoknak az érzéseit.


-Elhiszem, hogy szar érzés, hogy pont Jan rabolta el a szíved. Én viszont a barátnőd vagyok és semmiképpen sem foglak amiatt megutálni, mert bejön neked Jan. És ha úgy alakulnának a dolgok, áldásom rátok! - mosolyogtam Angie-re, aki boldogan a nyakamba ugrott.


Elmentünk gyorsan letusolni és aludni, mert még be kellett vásárolnunk itthonra. Reggel szokás szerint hamar kidobott az ágy. Nálam ez nyolc órát vagy kicsit korábbi időpontot jelent. Felöltöztem, megmosakodtam és készítettem magamnak egy instant kávét. Igencsak elment az időm a reggeli teendőkkel,  mert mikor az órámra néztem, már kilenc órát mutatott. Gyorsan átszaladtam Janhoz, mert tegnap megbeszéltük, hogy ma körbemutatja a házát. És ha már mentem, akkor gondoltam, összekötöm a kellemeset a hasznossal s kiszedem belőle az érzéseit. Kicsit cikinek tartottam magamon a kerítőnő szerepét, de ha ez kell a boldogságukhoz, én nem leszek semmi jónak elrontója. Becsöngettem nagybátyámhoz, de két perc múlva még mindig nem láttam sehol. Újra próbálkoztam. Nyílt az ajtó, de nem ő jött ki rajta.


-Dora, te vagy az? - kérdezte a férfi, mikor közelebb ért.


-Igen, én vagyok Dora. De maga kicsoda?


-David Jost vagyok - válaszolt kedvesen. - Gondolom, Janhoz jöttél.


-Igen. De maga honnan tudja? - értetlenkedtem. 


-Jan mesélt már rólad. Nem valószínű, hogy említette, de én vagyok az egyetlen, aki tudja, miért is az most, aki - súgta oda bizalmasan. Teljesen közvetlen volt.


-Jajj - csaptam a homlokomra -, hát persze. Tegnap mesélt már magáról. És igaza volt, maga valóban kedves ember - mosolyogtam most már én is.


-Figyelj csak, Dora! Nem hagyhatnánk ezt a magázódást? Ez annyira hivatalos.


-Hát ha így szeretnéd, én benne vagyok! Amúgy merre van Jan? Sürgősen beszélnem kellene vele.


-Éppen megbeszélés van, tehát nem valószínű, hogy tud Dave-vel négyszemközt beszélni - váltott gyorsan hivatalosra, mert Georg közeledett felénk.


-Akkor lenne kedves szólni neki, hogy a szomszédból kerestem? - folytattam én is.


-Természetesen. Viszont látásra!


-Köszönöm! Viszlát! - köszöntem el és hazaindultam. Fura fazon ez a David.


***
Eközben Janhoz visszaért David és Georg. Geog akárhogy is akarta, nem bírta kiszedni manageréből, ki volt az a lány.


-Dave, kerestek a szomszédból! Ha jól emlékszem, Dora Müllernek hívják - ahogy a férfi kimondta  nevet, Jan felkapta a fejét. Teljesen elfelejtette, hogy ma a megbeszélés miatt nem is tudott volna beszélgetni Dorával.


-Nem mondta, miért keresett?


-Nem. Csak azt, hogy fontos, és mindenképp szóljak, hogy járt itt.


-Rendben. Kösz, David!  - nézett hálásan Jan a barátjára.


-Szóval a szomszédlány - gondolkozott hangosan Georg. - Amúgy tök jó csaj!


-Tényleg? - kérdezte kaján vigyorral az arcán Tom. - Te, mondd már el, hogy nézett ki!


Jan ingerülten felkapta a fejét a szavak hallatán, hisz az unokahúgát bármi áron megvédené. A fiúk száján csak szaladtak ki az obszcén, nőket semmibe vevő mondatok, Jan pedig idegesen kapkodta a fejét.


-Na, hátha találkozom vele egyszer - kezdte Tom. - Ha tényleg ilyen dögös, mint amilyennek elmondtad, akkor csakis nekem való a kiscsaj és tuti befűzöm egy éjszakára - nevetett a fiú, és vele együtt a többiek is. Egyedül David és Jan nem nevettek velük.


-A szomszédot igazán kihagyhatnád az egyéjszakás kalandjaidból, Tom Kaulitz! - kiabált Jan dühösen, majd elviharzott.


-Hát ezt meg mi lelte? Eddig sosem volt egy panasz szava sem a kalandjaimra! - háborodott fel Tom.


-Szerintem inkább kérdezd meg majd tőle! - tanácsolta Dávid. - "Ahogy ismerem, biztos Dorához ment." - folytatta gondolatban a férfi.


***
A nappaliban TV-ztem, amikor csengettek. Valami azt súgta, hogy ez nem egy "Hello, X Y vagyok a szomszédból és szeretnélek áthívni titeket hozzánk egy ismerkedős vacsorára!" féle beszélgetés lesz, ezért kikapcsoltam a TV-t és felkaptam a pulcsimat is.


-Át kell jönnöd! - mondta köszönés helyett Jan, mikor ajtót nyitottam.  

Our dream comes true - 3. rész

Sziasztok! 
Itt is a folytatás! :)) Sokat gondolkoztam, hogy az egyik fiú legyen ott, vagy esetleg valaki más, és az utóbbi mellett döntöttem. I hope you'll enjoy it!
Jó olvasást! :))) 

Part III. - Real personality 

Mikor lefelé mentem vissza, nem találtam Angiet. Egy kisebb pánik uralkodott el rajtam, hisz ha ő eltűnik, annak nem lesz jó vége. Égen-földön kerestem a házban, de sehol sem találtam. Végső elhatározásomban pedig kimentem az udvarra. Ott végre megtaláltam, amint beszélget egy fickóval. Kicsit közelebb mentem, de csak annyira, hogy még ne vegyenek észre. Nem sok kellett, hogy ne sikkantsak fel. El sem fogjátok hinni, ki állt ott! Nem sok kellett azonban ahhoz sem, hogy elsírjam magam. Aztán a tekintetem találkozott Angie beszélgetőpartneréével. Ő lágyan elmosolyodott és kitárta a karjait, én pedig sírva rohantam oda hozzá. A titokzatos, idegen ismerős nem volt más, mint eltűntnek hitt nagybátyám. Az egész családból vele volt a legjobb a kapcsolatom attól függetlenül, hogy anyám bátyja, azaz a maga 42 évével legidősebb a családban. Már ami megmaradt, mert a nagyszüleimet és az apámat nem is ismertem egyáltalán. Nagyon megrázott, mikor egyik nap nem jött haza, viszont titkon reménykedtem abban, hogy egyszer az életben még találkozom vele. Angie ezt mosolyogva, boldogan nézte végig, hisz nem egyszer húzott ki kettőnket Jan a slamasztikából. Nem tudom mit tartogat még ez a nap nekünk, de most életem legjobb napjává avatom.


-Jan, mit csinálsz te erre? És hol voltál ennyi éven keresztül? - szegeztem neki a kérdést, amint szóhoz bírtam jutni.


-Emlékszel, mikor mondtam neked, hogy el akarnak tenni láb alól?


-Hogy is tudnám azt a napot elfelejteni? Utána már nem is nagyon volt nyugtunk.


-Akkor részt vettem egy tanúvédelmi programban. Új név, új személyazonosság, új lakhely, és persze semmi olyan munka, amivel a nagyközönség elé kerülök. Nos, eleinte Németországban maradtam, utána pedig a munkám miatt költöztem ide.


-De mi lett az új neved? És mivel foglalkozol?


-Nem lehetne ezt inkább bent a házban? Tudod, sosem lehet tudni...


-Ja, persze, de bolond vagyok! - mondtam nevetve. Bementünk a házba, de mivel semmi nem volt még otthon, ezért Jant sajnos semmivel nem bírtam megkínálni, morzsává lett keksszel pedig nem akartam.


-Szóval - kezdett bele -, az új nevem Dave Roth és nem tudom ismered-e a Tokio Hotelt, de náluk dolgozom.


-Ho-ho-hogy hol? A Tokio Hotelnél? - dadogtam meglepetten.


-Igen. Miért? Azt hiszed, megfeledkeztem az egyetlen unokahúgomról? Természetesen nem, és anyádéknak én mondtam, hogy ha már tényleg olyan ügyesek vagytok mindketten, ahogyan mesélte, akkor itt mindig lesz számotokra hely.


-Szóval anyáék tudták, mi van veled? És azt is, hogy hol vagy? - hitetlenkedtem. - És nekem egy árva szót sem szóltak?


-Dora! Én kértem, hogy maradjon titokban. Rám haragudj, ne rájuk! - nyugtatott Jan.


-Dora, most tényleg nem ez a lényeg - kezdte Angie -, hanem hogy végre megvan Jan és intézett nekünk egy szuper állást! És nem is kell messze menned, ha látni akarod, mert ő a szomszédunk!  - fejezte be boldogan Angie. Azt hiszem, már régebben is vonzotta valami Janhoz, persze ezt sosem mondta, de én láttam rajtuk, hogy nem csak egy szimpla haveri kapcsolat. Mondjuk, én sem említettem soha. És ami a legfontosabb, az én drága barátnőm mindig is az idősebb palikra bukott. Nem tudom, mit evett rajtuk, bár végül is ez az ő dolga. De ami a legfurcsább volt az egészben, Jan sem vetette volna meg az Angie-vel való mélyebb érzelmeken alapuló kapcsolatot. Ajjajj, mi lesz még itt, ha innentől kezdve sok, mit sok, rengeteg időt töltünk majd együtt?


-Dora? Itt velünk vagy még? - lóbálta meg a kezét Angie.


-Persze. Miért, hol lennék? - tereltem egy kicsit. - Jan! Lehetne még egy kérdésem?


-Mondd csak, kicsi Dora! - hihetetlen érzés volt ezt újra hallani. Régen mindig így hívott és mióta eltűnt, senki nem szólított így.


-Szóval... a munkahelyeden tudják, ki is vagy valójában?


-Csak David. Ő pedig teljesen korrektül és diszkréten kezeli a dolgot. Másnak nem is kell tudnia. És ha kérhetném, a Jan maradjon meg itthonra.


-Természetesen. Ezt kérned sem kellett volna.


Még egy ideig elbeszélgettünk, majd Jan valamikor késő délután hazament. Angie-vel elkezdtük kipakolni a dolgainkat, majd mikor nagy nehezen éjfél körül végeztünk, ledobtuk magunkat a kanapéra. Angie bekapcsolta a TV-t, én pedig megpróbáltam végiggondolni a mai napomat. Minden jól ment, míg Jan és Angie kapcsolatánál meg nem akadtam. Az egyik vállamon a kisördög azt mondta, kérdezzek rá a dologra, míg a másikon az angyalka, hogy ne, mert ez csak az ő dolguk. Végül a kisördög győzött.


-Angie, lehetne egy kérdésem?


-Muszáj most? Késő van már.


-Muszáj. 


-Akkor mondd!


-Hogyan tekintesz Janra? Nem, nem jó így. Máshogy kérdezem. Mit érzel Jan iránt? - tettem fel neki a kérdést, bár lehet hogy kicsit kemény voltam.


-Hát...

new designe :))

Sziasztok!
Hoztam egy új dizit :)) És csak azért raktam be ezt háttérnek, hátha ti is szenvedtek egy kicsit, hogy majd meghaltok, úgy ennétek egy kis édességet.... :))) Tudom, gonosz vagyok :)))
Csókoltatlak titeket! <3

Our dream comes true - 2.rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt! :) Ha minden jól megy, estére valószínűleg megkapjátok a következő részt, vagy esetleg egy novellát! :)
Jó olvasást! :)

Part II - Who's that?

-Hát ide is eljutottunk. Minden rendben lesz! - mondtam, miközben a táskámban matattam. - Angie, van egy kis problémánk - szólaltam meg félve.

-És mi volna az? - kérdezte még mindig a házat meg a kertet bámulva.

-Nincs meg a kulcs! Anélkül pedig nehezen jutunk be.

-TESSÉK??? Dora Müller, ugye most csak ugratsz???  - kiabált Angie. - Tudtam, hogy  nem lesz minden zökkenőmentes. Most hogy fogunk bemenni? Kint éjszakázunk majd szerinted ennyi cuccal a szabad ég alatt? Hajléktalannak néznek majd minket! Ráadásul gondolom se az ex-tulaj se a kertészfiú száma nincs meg, hogy kérjünk tőlük másik kulcsot. Most meg mit nevetsz?

-Rajtad! - mondtam, miközben majd megpukkadtam.

-Miért? Mi az, ami ennyire vicces rajtam? - kérdezte Angie teljesen kikelve magából.

-Csak vicceltem! Itt van a kulcs! - lóbáltam meg az említett tárgyat.

-Most miattad kaptam majdnem szívrohamot? - dühöngött. - Köszönöm szépen! Ez jól esett.

-Ne haragudj rám, kérlek! De látnod kellett volna magad, ahogy itt pattogsz, hogy mi lesz most! Meg amit hadonásztál hozzá! Nem volt semmi!  - nevettem ismét. A végére Angie is elmosolyodott.

-De ha még egyszer ilyet csinálsz...

-Nem lesz még egyszer! Ígérem! - mondtam s megöleltük egymást.

Kinyitottam a kaput, majd bevittük a cuccainkat az ajtó elé. Először az udvart vettük célba. A kert nem volt hosszú, inkább széles. A végében volt egy hatalmas garázsszerűség, de inkább egy méretes sufninak mondanám. Elfért benne két nagy kocsi is mindenféle helyhiány nélkül, meg még akár egy-két szerszám is. Mellette egy szuper úszómedence, melynek "partján" egy sörsátort állítottak fel, benne hat műanyag szék és egy színben hozzájuk passzoló asztal. Előrébb volt egy virágoskert, a kerítés mellett néhány fa. Sokkal szebb volt, mint a képeken.

Végre bejutottunk a házba is. A csomagjainkat behordtuk az előszobába, ahol a fejenként három bőrönd és a  két kisebb táska mellett kényelmesen elfértünk. Innen nyílt az előszoba, ahol a falak vajszínűek voltak, a szőnyeg is hasonló volt a falhoz és jó puha. Ilyet akartam már ősidők óta, és most itt van! És csak a miénk! Ez, ha lehet, még jobban feldobott. Volt még egy kanapé és egy fotel is a szobában, ezek tejeskávészínben pompáztam. A falon pedig egy csúcsszuper plazma TV. Innen a konyhát balra találtuk, de igazából a két helyiséget csak egy boltív választotta el. Berendeztek itt lent még két vendégszobát külön fürdővel. Ha egyenesen mentünk tovább, feljutottunk az emeletre, ahol bal és jobb oldalon is két szoba volt. Az egyik egy dolgozószoba volt, másik kettő hálószoba - melyekhez gondolom, mondanom sem kell, hogy külön fürdőszoba tartozott-, az utolsó szoba pedig egy raktárféleség volt. Nem egy poros szobát kell elképzelni. Gyönyörűen rendben tartva, portalanítva. Nem is tudom felsorolni, mi mindent találtam, olyan sok holmi volt ott.

Mikor lefelé mentem vissza, nem találtam Angiet. Egy kisebb pánik uralkodott el rajtam, hisz ha ő eltűnik, annak nem lesz jó vége. Égen-földön kerestem a házban, de sehol sem találtam. Végső elhatározásomban pedig kimentem az udvarra. Ott végre megtaláltam, amint beszélget egy fickóval. Kicsit közelebb mentem, de csak annyira, hogy még ne vegyenek észre. Nem sok kellett, hogy ne sikkantsak fel. El sem fogjátok hinni, ki állt ott!

new story :))

Sziasztok!
Végre megérkezett az új sztori! :))) Remélem, ez is annyira fog tetszeni nektek, mint az előző, hacsak nem még jobban. Megpróbáltam E/3-ban megírni, de a közepe felé rájöttem, hogy az nem az én világom. Nehezebben jött minden. De nem is sorolom tovább a problémáimat. :)
Jó olvasást!

Our dream comes true

Part I. - A new life begins

Csodás nap virradt Berlinre. A fák rügyeztek, a madarak csicseregtek, az emberek lassacskán ébredeztek. Nem így Angie és én, Dora. Mi már hajnalban keltünk, hisz ma egy új fejezet kezdődik el az életünkben. A családot és barátokat hátrahagyva új életet kezdünk kedvenc városunkban, Los Angelesben.

Angie-vel gyerekkorunk óta ismerjük egymást, mivel a szüleink nagyon jó barátok. Egy iskolába, egy gimnáziumba írattak minket, és egyetemre is ugyanoda mentünk. Angie sminkes-fodrászként végzett, én pedig stylistként. Nézelődtünk itthon is valami munka után, de a szívünk már akkor is az Államokba húzott. Elhatároztuk, hogy mindenképp valóra váltjuk az álmunkat.

-Dora, el sem hiszem, hogy végre eljutunk a kedvenc városunkba! - mondta boldogan Angie a repülőn ülve.

-Nyugodj már meg! - nevetettem - Én is nehezen fogom fel, ami most történik. De legalább lesz munkánk! És  az, amit mindig is szerettünk volna!

-Tudom, igazad van! - látta be Angie. - Dora! A ház kulcsai nálad vannak? Kikapcsoltunk otthon mindent? Mindenünk megvan? - esett kétségbe egy pillanat alatt a lány.

-Angela Kranich! Ha nem fejezed be, komolyan mondom, nyakon váglak! Háromszor megnéztünk mindent! Érted? Háromszor, mindent! Aludj inkább! Majd szólok, ha én is aludnék.

-Jó, jó, oké. Köszi, hogy mindig tudsz rám hatni. Jó éjt!

Kicsit furcsa volt a reggeli "Jó éjt" a körülöttünk ülőknek, de már hozzászoktam az évek alatt. Ha repülővel mentünk valahová, Angie-nek teljesen mindegy volt, hogy előtte nem sokkal kelt fel vagy késő este megyünk, mindig el tudott aludni a gépen. Én persze teljesen az ellentéte voltam. Vagy az utolsó pillanatokban, vagy egyáltalán nem hajtottam álomra a fejem. Mindig is nyugodtabb típus voltam, mint Angie, aki a legtöbb dolog miatt idegeskedett. A vizsgáknál és a munkája közben azonban mindig nyugodt volt, sosem pattogott, hogy elront valamit vagy valamit otthon hagyott. Rám pedig a néha kemény hangnem miatt már nem haragudott. Eleinte mindig megsértődött, de idővel belátta, hogy nála más nem működik, ha ideges.

-Angie! Kelj fel! Hamarosan leszállunk! - ébresztgettem barátnőmet.

-Mi? Ja, jó! - mondta Angie és vissza is csukta a szemeit. - Miiii??? Ennyit aludtam? - riadt meg a következő pillanatban. - Miért nem szóltál, hogy akarsz aludni?

-Angie! Állj már le! Tudtam hunyni egy kicsit - nyugtatgattam - Tudod, hogy úgysem tudok mély álomba merülni.

-Kedves Utasaink! Hamarosan megkezdjük a leszállást. Kérjük, kapcsolják be az öveiket! - hangzott az utasítás a pilótától.

Mi ketten izgatottan, egymás kezét szorongatva és fülig érő szájjal vártuk a landolást. Olyannyira fel voltunk spanolva, hogy az elsők között szálltunk le a gépről s indultunk meg a poggyászainkért. Szerencsére a reptéren minden rendben volt, a cuccaink is mind megvoltak. Ettől persze még jobb kedvünk lett.

-Vigyázz, LA! Megjöttünk! - kiáltottam, mikor kiértünk az épület elé. A járókelők szemforgatva és az orruk alatt morogva mentek el mellettünk.

Angie-vel jót nevettünk ezen, majd fogtunk egy taxit. Elmondtuk a címet és egyre közelebb kerültünk új otthonunkhoz.

-Köszönjük! Viszlát! - mondtuk a taxisnak, miután kifizettük a fuvart és kiszedtük a csomagjainkat.

-El sem hiszem, hogy végre itt vagyunk! - kiáltotta Angie a ház felé tartva.

-Hát ide is eljutottunk. Minden rendben lesz! - mondtam, miközben a táskámban matattam. - Angie, van egy kis problémánk! - szólaltam meg félve.

rész. vagy mégsem?

Sziasztok!
Tudom, mára ígértem, de mégsem úgy jött össze a dolog, ahogy terveztem. A rész nem lett teljesen kész, a novellához hozzá sem bírtam fogni. De hogy ne kelljen tovább hiányolnotok az új sztorit (aminek a címét még nem tudom, de holnapra meglesz :P), kaptok egy kis részletet belőle. :)
Jó olvasást! :))


-Dora, el sem hiszem, hogy végre eljutunk a kedvenc városunkba! - mondta boldogan Angie a repülőn ülve.

-Nyugodj már meg! - nevetett Dora. - Én is nehezen fogom fel, ami most történik. De legalább lesz munkánk! És  az, amit mindig is szerettünk volna!

-Tudom, igazad van! - látta be Angie. - Dora! A ház kulcsai nálad vannak? Kikapcsoltunk otthon mindent? Mindenünk megvan? - esett kétségbe egy pillanat alatt a lány.

-Angela Kranich! Ha nem fejezed be, komolyan mondom, nyakon váglak! Háromszor megnéztünk mindent! Érted? Háromszor, mindent! Aludj inkább! Majd szólok, ha én is aludnék.

-Jó, jó, oké. Köszi, hogy mindig tudsz rám hatni. Jó éjt!

Kicsit furcsa volt a reggeli "Jó éjt" a körülöttük ülőknek, de Dora már hozzászokott az évek alatt. Ha repülővel mentek valahová, Angie-nek teljesen mindegy volt, hogy előtte nem sokkal kelt fel vagy késő este mennek, mindig el tudott aludni a gépen. Dora persze teljesen az ellentéte volt. A lány vagy az utolsó pillanatokban, vagy egyáltalán nem hajtotta álomra a fejét. Mindig is nyugodtabb típus volt, mint barátnője, aki a legtöbb dolog miatt idegeskedett. Angie azonban a vizsgáknál és a munkája közben mindig nyugodt volt, sosem pattogott, hogy elront valamit vagy valamit otthon hagyott. Dorára pedig a néha kemény hangnem miatt már nem haragudott. Eleinte mindig megsértődött, de idővel belátta, hogy nála más nem működik, ha ideges.

ein kleines Problem

Sziasztok!
Az előző bejegyzéshez köszönöm Angel, hogy írtál. Ma úgy éreztem magam, hogy "a >kút< felkavarodik, s mindenféle iszap meg piszok hányódik fel a mélyből...", és sajnálom, de éppen ezért ma nem is lesz rész, mert nem bírtam leülni megírni a sztori első részét vagy az egyik novellát. Nem azért, mert nem volt ihletem. Egyszerűen mindenen felhúztam magam, még azon is, ha nem úgy jöttek a szavak az írásnál, ahogy én akartam. Nem sűrűn fordul elő velem ilyen. De ha mégis, akkor inkább nem szólnak hozzám a rokonok és ismerősök, mert már tudják, hogy teljesen felesleges. Szóval még egyszer sajnálom. 
Holnap már biztos, hogy jön vagy a rész vagy a novella.
Csókoltatlak titeket! <3