A szív és az ész harcai - 10. rész

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a folytatás. Lehet, hogy rövidebb lett, mint az előzőek, de azért még mindig jól esne egy-egy pipa a rész alatt. Kapok? *-*
Jó olvasást!

10. rész - Bemutatom az ikertestvéremet

-Köszi, édes. Halló, Ria Sommerfeld - emelte a füléhez a telefonkagylót.

-Itt pedig a másik feled - hallotta meg Monica hngját és egyből kiverte a víz, szemei hatalmasra nyíltak és egyre mélyebben és sűrűbben vette a levegőt.


-Ria, jól vagy? Ki az? - kérdezte aggódva Tom.


-Mi az, ami annyira fontos, hogy nem bírtál vele várni, míg hazaérek? - hagyta figyelmen kívül Ria Tom kérdését. - Mellesleg honnan tudod, hogy itt vagyunk?


-Rose-tól.


-Tessék? - fagyott le egy pillanat alatt Ria. - Te nálunk vagy?


-Muszáj volt, ha nem akarok neked bajt. De...


-Mióta tartod szem előtt azt, hogy nekem mi a jó és mi nem? - kelt fel idegesen az ágyból. - Ha jól emlékszem, az elmúlt hét évben nem nagyon törted magad, hogy valahogy javítsunk a kapcsolatunkon.


-Nézd, Ria, rájöttem, hogy nekünk nem bántani, hanem támogatni kellene egymást. Szeretnék bocsánatot kérni minden rosszért, amit veled tettem.


-Honnan tudjam, hogy most emögött nincs-e valami hátsószándék?


-Tudom, nehéz elhinni, amit mondok, de próbálkozz meg vele. Amíg nálatok voltam, láttam, hogy Bill és Tom milyen összetartóak és mennyire szeretik egymást. Aztán mikor már újra otthon voltam, rájöttem, hogy ez nagyon hiányzik. Ahogy te is. Rájöttem, hogy szeretném visszakapni az ikertestvéremet. 


-Ez most biztos nem a kandikamera? - nevetett fel Ria kényszeredetten, habár nagyon meghatották húga szavai. Ő is akart már egy ideje békülni, viszont semmi pénzért nem adta volna fel a büszkeségét.


-Nem, Ria. Komolyan gondoltam. Anyuék halála óta csak vitázunk és keresztbe teszünk egymásnak. Ideje lenne változtatni ezen. Persze, csak ha te nem utáltál meg annyira.


-Ez... fantasztikus lenne.


-Szuper - mosolyodott el Monica. - Akkor nem is zavarlak tite...


-Várj! Rose és Bill mit szólt hozzád?


-Hát először csak néztek, utána elmondtam nekik mindent.


-Mindent? - ijedt meg Ria.


-Igen. Á, hogy arra gondolsz! - esett le némi fáziskéséssel Monicának nővére félelme. - Az titok még mindig, ne aggódj! - hazudta, de úgy volt vele, hogy ő tartja magát ahhoz, amit Rose-zal és Billel megbeszéltek. Nem mondják el Riának, hogy most már csak Tom nem tudja a dolgot.


-Köszönöm.


-Nincs mit. Akkor nem zavarlak tovább. Pénteken találkozunk. Szia - köszönt el Monica és bontotta a hívást.


Ria meglepetten, de mosolyogva ült vissza az ágyra nem törődve Tom kérdő tekintetével. Mérhetetlen boldogság járta át lelkét Monica szavaira visszagondolva. Nem gondolta volna, hogy egyszer eljön ez a nap is. Szinte teljes transzban volt, csak nézett maga elé még mindig, a szája a füléig ért, és emlékképek jelentek meg szeme előtt azokból az időkből, mikor még a szüleik éltek, mikor még Monicával nem kapott össze és boldogok voltak. Elmélkedéséből Tom ideges hangja és szeme előtt kalimpáló keze rántotta vissza.


-Hallgatlak - nézett rá mérgesen, ám belül majd megette a kíváncsiság és a féltékenység, mert az első gondolata az volt, hogy szerelme valami hitvány kis pasival beszélget.


-Tom, végre minden rendbe jön. Végre... végre minden a régi lesz - mondta csillogó szemekkel Ria és örömében Tom nyakába ugrott. - El sem tudod képzelni, milyen boldog vagyok, édesem!


-Elhiszem, hogy boldog vagy, de elmondanád, miért? - tolta messzebb magától kedvesét a férfi.



-Igaz, hogy ez lett volna a meglepetésem, de ha már így alakult, kénytelen vagyok elmondani. Tudom, hogy mérges leszel, és talán egy ideig nem is akarsz majd látni, amiért ennyi éven át nem mondtam el, de... nos... - dadogott Ria.


-Igen? Minden figyelmem a tiéd - sürgette Tom a nőt.


-Szóval... van egy... húgom. Jobban mondva ikerhúgom - vallotta be Tomnak az eddig eltitkolt testvérét és félve a férfire tekintett.


-Hogy kicsodád? - nézett Tom felhúzott szemöldökkel a nőre. - Van egy ikertestvéred?


-Igen - hajtotta le a fejét Ria, elengedte Tomot és az ablak felé indult. Tudta, hogy Tom így fog reagálni, de akkor is nagyon rosszul esett neki.


-Miért nem mondtad eddig? - kérdezte Tom halkan, habár legszívesebben üvöltött volna a nővel. Ria is érezte hangján az idegességet, és most nagyon hálás volt Tomnak, hogy nem kezdett el kiabálni.


-Tudod, majdnem nyolc éve már, hogy a szüleink meghaltak - kezdett bele, miközben még mindig az ablakon nézett ki. - Talán a gyász hevében, talán más okból, nem tudjuk, de olyanokat vágtunk egymás fejéhez, amit talán nem kellett volna. Elhordtuk a másikat minden szarnak, aztán egyszerre szaladt ki az, hogy bárcsak ne lennénk ikrek, és úgy egyáltalán ne lennénk testvérek. Persze utána már megbántam, és szerintem Monica is, de egyikünk sem volt képes feladni a büszkeségét. Egészen idáig. És csak azért nem mondtam senkinek, mert akkor az lett volna, hogy valamikor úgyis rákérdeztek, hogy van-e valami fejlemény, és nem akartam, hogy az akkori fájdalmak ismét felszínre kerüljenek.


-De ha megkérsz, akkor nem hozzuk szóba.


-Nézd, Tom. Én így láttam jónak, és megértem, ha most...


-Nincs semmi ha most - karolta át Riát hátulról. - Tudod, és tudtad akkoriban is nagyon jól, hogy nekem bármit elmondhatsz. Nem lett volna muszáj a legelső randinkon elmondanod, ráért volna később is. És ha megkérsz, akkor nem mondtuk volna el senki másnak.


-Sajnálom, Tom. Ne haragudj - simogatta meg a férfi kezét Ria.


-Ennyi idő alatt rájöhettél volna, hogy nem tudok rád sokáig haragudni. Persze, szar, hogy nem mondtad el eddig, de ennek ellenére ugyanúgy szeretlek - mondta Tom és megérzett egy könnycseppet landolni a kézfején, mellyel szerelme kezét fogta.


-Köszönöm, Tom - fordult a férfi felé Ria. - Olyan jó, hogy vagy nekem! - bújt Tom ölelő és védelmező karjai közé.


***
A napok rohamos gyorsasággal teltek el, végre eljött a hét utolsó napja, amivel eljött a várva várt pillanat is. Ria és Monica végre ismét nyugodtan, normális körülmények között beszélhetik meg az eddigi sérelmeiket. Már mindketten izgatottak voltak, hogy talán helyrehozhatják a kapcsolatukat és végre ismét olyanok lehetnek egymásnak, mint szüleik halála előtt. Ezenkívül Rose, Bill és Tom is kíváncsiak voltak a találkozásra.


-Rose, kellene egy kis segítség - szólt a lánynak Bill.


-Mondd, édes, mi kéne - lépkedett a konyhába a lány. - Hm, jó illata van.


-De még sokára lesz kész, Tomék meg hamarosan megérkeznek. Kimennél értük a reptérre?


-Persze - mosolygott szélesen Rose. - Egy pillanat, és jövök! - mondta Rose, majd Monicához ment a nappaliba.


El akarta magával vinni, de átbeszélték, és jobbnak látták mindketten, ha Ria otthon találkozik Monicával. Ezután visszament Billhez a konyhába. Nem tudta, mi legyen velük, ám Billel arra jutottak, hogy míg Tomék rá nem kérdeznek, megpróbálják titokban tartani. Beszélgettek még egy ideig, majd mikor az óra hangos zajjal jelezte, hogy indulni kell a szerelmesekért a reptérre, Bill magához húzta Rose-t és szenvedélyesen és akaratosan megcsókolta.


-Hmm, ez a Bill nagyon bejön - nézett Rose kacéran Billre, miután fulladásveszély miatt ajkaik elváltak egymástól. - De most megyek. Pá, édes - adott még egy utolsó csókot Billnek, majd integetve kilépett a házból.


Péntekhez képest egész hamar eljutott a reptérre. Leparkolta a kocsit és belépett a hatalmas épületbe, ahol teljesen idegenkén sétált még több mint egy hónapja. Hihetetlen volt számára, hogy nemrég még egy szürke kisegérnek érezte magát, most meg szinte kicsattan a boldogságtól. Szereti, amit csinál, a család is szereti, Bilt pedig a szerelmének mondhatja. Ráadásul hamarosan karácsony lesz, habár az időjárás itt Los Angelesben valahogy nem azt az érzést kelti, mint Németországban, de a tudat, hogy a szeretet ünnepére hazamehet, még jobban felvillanyozta. Egyszer csak meglátta Riát és Tomot és kalimpálni kezdett nekik.


-Sziasztok - köszönt nekik, mikor odaértek. - Segítsek vinni valamit?


-Szia. Nem kell, köszi, elbírjuk - mondta Tom, és azzal a lendülettel meg is indult a kijárat felé.


Amikor kiértek az épületből, gyorsan a kocsihoz mentek, ahol bedobálták a bőröndöket a csomagtartóba, beültek és Rose már indult is.


-Hogy hogy nem Bill jött? - kérdezte Tom.


-Nektek készít meglepit otthon. Na, és hogy éreztétek magatokat?


-Szuperjól, rendes volt Billtől, hogy elküldött minket - mosolygott sejtelmesen Ria a visszapillantóba, mikor Rose egy pillanatra odanézett, így már nem is volt több kérdése.


Szerencsére nem voltak sokan az utakon, de még így is majd háromnegyed órába telt, mire hazaértek. Ezalatt szinte csak Tom és Ria meséltek, Rose szinte meg se szólalt, csak egy-egy 'Hú, az jó lehetett!' hagyta el a száját. Mire végre megállt a ház előtt, Rose Riára nézett, akinek a szeme izgatottságot tükrözött. Egy pillanatra Tomra pillantott, akin szintén látta az izgalom jeleit, mert a gitáros nem tudta teljes mértékig elrejteni. Az ajtóban már Bill várta őket. Ria ért oda hamarabb, így gyorsan megölelte, megpuszilta és megköszönte még egyszer ezt a hetet, aztán belépett a házba. Tom is megölelte testvérét, majd a végére Rose maradt, de ő megmaradt egy mosolynál. Aztán beléptek a házba ők is. Érdekes látvány tárult a szemük elé. Két, látszólag teljesen ugyanolyan lány mosolyogva, mégis könnyezve öleli egymást. Egy idő után Tom köhintett egyet, mire Ria és Monica elengedték egymást és közelebb léptek a fonatoshoz.


-Tom, bemutatom neked az ikertestvéremet, Monicát. Mona, ő pedig Tom, életem szerelme - mondta ezerwattos mosollyal az arcán.


-Örülök, hogy végre megismerhetlek - fogott kezet Tom Monicával.


-Részemről a szerencse.


-Teljesen olyan, mintha már láttalak volna - mondta Tom, mire a körülötte lévők lefagytak.