29.6.11

Szerelmi viszontagságok - 7. rész

Sziasztok!
Elérkeztünk a bűvös 7. részhez, ami jó hosszú lesz, mert ez az utolsó. Sajnálom, hogy tegnap nem írtam, hogy utolsó előtti rész, de azt hittem, megszáll még az ihlet, hogy folytassam, ami nem igazán jött össze.
Jól esne, ha leírnátok majd, milyen volt az egész történet és az is, hogy mire számítottatok, Tom mit fog közölni Sylvivel!
Jó olvasást! :)


7. rész - Really?!


-Ajjajj... Nem kezdődik jól. De mondd csak, drágám!


-Szóval azt szeretném mondani, hogy rengeteg hálával tartozom neked, amiért kitartottál mellettem és amiért mindig itt voltál, ha szükségem volt rá. Köszönöm azt is, hogy megismerhettelek, mert általad megismerhettem, mi is az az igaz szerelem. Idestova 28 éves vagyok, és életemben először szerelmes - könnyek gyűltek a szemembe. Ilyen szép szerelmi vallomást senkitől sem hallottam még. Nem is tudtam, mit mondjak. De nem kellett sokáig gondolkodnom rajta, mert Tom kutakodott a zsebében, majd folytatta. - Sylvia Meier, lennél a feleségem? - kérdezte csillogó szemekkel.


-Igen, igen, igen! - válaszoltam neki  fülig érő szájjal és boldogság okozta könnyekkel az arcomon. Tom felhúzta az ujjamra a gyűrűt, én pedig a nyakába ugrottam, majd szenvedélyesen megcsókoltuk egymást.


A következő pillanatban már a hálószobában dobáltuk le egymásról a ruhákat. Nem figyeltünk egymáson kívül semmi másra. Még védekezni sem védekeztünk. Tudom, elég nagy felelőtlenség volt, de azért mégsem 14-15 éves kisgyerekek vagyunk, akik egy véletlen "becsúszott" kisbabát ne tudnának felnevelni. A szobát kéjes nyögések és sóhajok, s végül az orgazmus okozta sikítás töltötte be. Egy "Szeretlek" után egymás karjaiban aludtunk el.






-Tooom! Tooom! Gyere gyorsan! - kiabáltam neki az emeleti fürdőszobából. Szegénykém lélekszakadva rohant fel a lépcsőn, azt hitte, baj van.


-Mi az, egyetlenem? - kérdezte, mikor újra normalizálódott levegővétele.


-Szülők leszünk! - zúdítottam rá boldogságom okát. Az arca először meglepődöttséget, majd a mondatom tudatosulását, végül boldogságot tükrözött.


-Tényleg? - kérdezte mosolyogva.


-Igen!


-Úristen! Hát ez csodálatos! - mondta boldogan, majd felkapott és megpörgetett a levegőben.


-Szóval akkor örülsz? - néztem rá zavartan.


-Már hogyne örülnék? Persze, hogy örülök, életem! - átkarolt a derekamnál, majd szenvedélyesen megcsókolt. - És mióta tudod?


-Három hete. Vagyis hogy három hete vettem egy tesztet, mert késett. Az pozitív lett, Aztán egy hét múlva vettem még egyet és most is. És azok is pozitívak lettek. És csak azért nem szóltam, mert az elsőnél még nem voltam benne biztos, a másodiknál pedig elhatároztam, hogy majd a mostani után szólok. - mondtam ki egy szusszra.


-Huh. Akkor jól kitervelted. De amúgy hogy bírtad elmondani ezt mind egy levegővel?


-Női praktika, édesem - válaszoltam komolyan, majd egymásra néztünk és mindketten nevetésben törtünk ki. - Holnapra van időpontom az orvoshoz, te is jössz? - kérdeztem, mikor már nagyjából megnyugodtunk.


-Ez kérdés? - húzta fel a szemöldökét Tom.


-Akkor holnapra van időpontom az orvoshoz, és te is jössz velem. 


-Na így már mindjárt jobban hangzik - jelentette ki nevetve, majd megölelt és megcsókolt.


Az orvosnál kiderült, hogy egy hónapos terhes vagyok. Tommal egymásra néztünk és szavak nélkül is tudtuk, hogy a kis jövevény az eljegyzés utáni fergeteges éjszakán fogant meg. Két hónap múlva a kis pocaklakó megmutatta magát. Kisfiú lesz. Tommal el sem kezdtünk nevet keresni neki. Egymásra néztünk és egyszerre mondtuk ki ugyanazt a nevet: BILL.




A kicsi Bill születésénél Tom ragaszkodott az apás szüléshez, aminek én csak örültem. Bár miközben nyomtam, kis híján összezúztam a kezét, de Tom lovagiasan tűrte az egészet. A kis Bill félelmetesen hasonlított elhunyt bácsikájára. Csodaszép őzikebarna szemei voltak, hatalmas szempillái és egy kevés fekete hajacskája. Gyönyörű kisbaba lett, Tom pedig nagyon jó apuka. Segített, amikor csak tudott és rengeteg időt töltött a kiságynál, miközben a kisfiunk aludt. Talán butaságnak hangzik, de hiszek a reinkarnációban. És hiszem, hogy a gyermekünkben Bill született újjá, és a kis Bill nagy dolgokat fog majd véghez vinni.




The End

4 megjegyzés:

  1. Szip-szip!
    Ez nagyon de nagyon szép lett!!!
    Ehhez csak gratulálni tudok.
    Az már selytettem az elején is, hogy meg fogja kérni a kezét és nagyon örülök, hogy így lett! :D
    Meg mikor Sylvi azt mondta, hogy gyereket vár én azt hittem, hogy ikrek lesznek. De talán így még jobb is.
    Az egész történet? Húúú!!! Nekem kb. majdnem egy idegbajnyi adag. :D Fantasztikus volt!!! Bár azt hittem, hogy a gyászolós rész egy kicsit hosszabban és bővebben leírod de jól megoldottad és nem lett a végén az egész olyan letargikus hangvételű.
    A párbeszédek jók, a fogalmazásod is nagyon szép. 1-2 helyen van pici hiba de kinek nem?
    Egyszóval fantasztikus!
    Gratulálok! Remélem nem kell sokáig várakoznunk a következőre!
    Puszi!!!

    VálaszTörlés
  2. jujjj köszönöööm ^^ örülök nagyon, hogy tetszett :)) és igazából nem a gyászra akartam fektetni a hangsúlyt, így nem is nagyon taglaltam. de a következőben nem akarok senkit sem megölni. ennyi egyelőre elég volt. :))
    nem tudom, mikor jön a következő, de igyekszem minél hamarabb hozni :))
    és mégegyszer köszönöm :D
    pusziim ^^

    VálaszTörlés
  3. Szia!!
    Gratulálok, nagyon jó történet volt, nekem tetszett.. Tényleg jól fogalmazol, csak így tovább.. Amikor megtudták, hogy Sylvi terhes, tudtam, hogy Bill lesz a neve, akkor is ha lány lett volna:P:P:P
    Szóval tényleg ügyes vagy, és siess egy új sztori kirukkolásával, mert nem bírok várni..
    puszi:)

    VálaszTörlés
  4. Megint sírtam... annyira szép lett! Az egész sztori gyönyörű... semmi baj nincs a fogalmazásoddal! Nekem ez így tetszik, ahogy van... ^^ ügyes vagy! Amúgy mikor kiderült, hogy a gyerek neve Bill lesz - na ott tört el végleg a mécses! *.*

    VálaszTörlés