Szerelmi viszontagságok

Itt is azt első rész :))
enjoy!

SZERELMI VISZONTAGSÁGOK

1. rész - Love is in the air

Egy csodás márciusi napon kezdődött minden. Első randimra készültem Tom Kaulitzcal. Már gyerekkorunk óta ismerjük egymást, s már akkor tudtam, vele akarom leélni az életem. Lehet, gyerekes elképzelésnek hangzik, de valahogy mindig is érettebben gondolkodtam a korombelieknél. Igaz, volt közben egy-két futókalandom és egy hosszabb is. Az másfél évig tartott, tovább nem bírtam mellette. Szerettem, de nem volt az az igazi, mindent elsöprő szerelem. A szívem már rég Tomé volt. Visszatérve Tomra. Nem tudtam, mit érez irántam, de nem akartam rázúdítani az érzelmeimet s ezzel elrontani a barátságunkat. De ha már randizni hívott, valószínűleg benne is ébredeznek az érzések. Bárcsak teljesülne ez egyetlen nagy vágyam! Lázasan készülődtem, a szobám és a fürdőszoba között ingáztam, hogy minden jól nézzen ki. Nem csicsáztam ki magam annyira, hisz a kevesebb néha több. Be kell azonban vallanom, irtó szexin sikerült felöltöznöm. Ha pasi lettem volna, tuti letámadom magam. Húú, szegény Tom! Őt ismerve biztos nagy önmegtartóztatásra lesz szüksége, hogy rám ne vesse magát. Először jót mosolyogtam eme gondolatomon, aztán pedig homlokon csaptam magam. Még össze sem jöttünk és ilyenekre gondolok! Megráztam a fejem, majd a fontosabbakat beletettem egy az öltözékemhez illő táskába. Elindultam egy kellemes kis kávézóhoz, ahová a találkát beszéltük meg. Hamarabb értem oda, mint Tom, így gyorsan elugrottam a mosdóba. Kifelé jövet láttam Tomot leülni az asztalunkhoz. Gondoltam, megviccelem egy kicsit. Elbújtam az egyik tujabokor mögé – szerencsére teljesen eltakart, és én is kiláttam az ágak között-, vártam pár percet, majd mikor Tom már nézelődni kezdett, felhívtam s figyeltem a reakcióját.

-Szia, Sylvia! – vette fel mosolyogva.

-Szia, Tom! Mikor érsz ide?

-Én már itt vagyok. Itt ülök a rózsabokor melletti asztalnál. Tudod, ahova megbeszéltük – mondta csodálkozva.

-De hát én is itt vagyok! – közöltem vele játékosan. Nem sok kellett, hogy ne röhögjem el az egészet.

-Hol, Sylvi? Nem is vagy itt! Ne viccelj már! – nevetett a telefonba, miközben tágra nyílt szemekkel körbenézett. Én közben halkan a háta mögé lopóztam. Áldom az eszem, hogy nem magassarkút vettem fel.

-Hát itt, drága Tom! Hol máshol lennék? – ’támadtam le’ hátulról. Szegénykém úgy megijedt, hogy a telefonja a földön landolt, én meg majdnem bepisiltem a nevetéstől.

-Hogy az a…! Sylvia, a frászt hoztad rám!

-Mondhatnám, hogy sajnálom, de nem akarok neked hazudni – mondtam neki, mikor már nagy nehezen befejeztem a nevetést.

-Haha. Mióta vagy itt? – adott 1 puszit.

-Pont annyi ideje, hogy meg tudjalak ijeszteni!

-Azt sikerült – közölte tettetett haraggal.

-Na, ne haragudj rám! – mondtam neki mosolyogva és bevetettem a szempilla-rebesgetős trükköt. Eddig mindig bejött.

Egy kis ideig néztünk egymásra. Tom próbált komoly maradni, de a végére elmosolyodott.

-Hát tudok én rád haragudni?

-Na azért! Ettől függetlenül ismerd el, hogy jó poén volt!

-Kinek hogy. Szép vagy!

-Oh, köszönöm! Te is jól nézel ki!

-Köszi!... Remélem, tudod, hogy ha nem itt lennénk, már rég a szoba másik felében heverne a ruhád – jegyezte meg halkan s közben nyelvével megpiszkálta a piercingjét. El kell mennem lottózni.

-Csakugyan? – kérdeztem kacér mosollyal az arcomon.

-Hát… - hajolt közelebb, de nem bírta befejezni, mert a ’kedves’ pincérlány – aki már az érkezés óta Tomot leste-, pont most jött felvenni a rendelést.

-Jó napot! Mit hozhatok?

-Én egy narancslevet kérnék – mondtam kedvesen.

-Én meg egy colát – szólt oda Tom idegesen.

-Rendben, rögtön hozom.

-Köszönjük. És mi újság veletek? Billék? - tereltem a témát. Még nem voltam kész bevallani neki az érzéseimet. Tom kicsit furcsa arcot vágott, de azért válaszolt.

-Megvagyunk, köszi. Billék elmentek felköszönteni Gustav nővérét aztán elugranak Georg nyaralójába. Kicsit rendbe szedik a nyárra.

-És te hogy hogy nem mentél velük?

-Találkozom egy lánnyal.

-Oh, értem. És mikor? – kérdeztem kicsit csalódottan.

-Hát, asszem… - kezdte el mondani, de valószínűleg levett valamit, mert elkezdett nevetni.

-Most meg mit röhögsz?

-Jaj, te kis butus! Azért nem mentem, mert veled találkozom! – mondta, miközben megfogta a kezem. Én meg lelki füleimmel hallottam mekkorát csattan a szívemről leesett kő.

-Oh, ez kedves – pirultam el. Nem vagyok az a fajta, akit könnyen zavarba lehet hozni, de Tomnak sikerült.

-Édes vagy, mikor elpirulsz!

-Most azt akarod elérni, hogy egy ráknak nézzek ki, drága Tom?

-Hát, lehetséges! – nevetett.

Közben a pincérlány kihozta az italunkat. Tom poháralátéte alá egy másik papírt helyezett. Bevallom, egy kicsit elkapott a féltékenység. De ahogy láttam azt a papírt nem csak én vettem észre.

-Sylvia, van nálad egy toll? – kérdezte, miután elolvasta.

-Persze. De miért? – elővettem a tollat. – Tessék.

-Köszi. Mindjárt meglátod! – mondta kárörvendő mosollyal. – Nézd csak!

„Hello. Nagyon jól nézel ki. Megadnád a számod?”

„Bocsi, kicsi lány, de nem. Házas vagyok, és a feleségemmel az első randinkat elevenítjük fel. Azért köszi a bókot!”

-Ooo… - ennyit bírtam csak kinyögni. Ránéztem Tomra, és olyan röhögőgörcs tört ránk, hogy azt hittem, sosem hagyjuk abba. Szegény csaj! Nem lennék a helyében…

-Szóval, férjuram! A feleségeddel ülsz itt? – kérdeztem kacérkodva és közelebb hajoltam hozzá.

-Miért? Nem? – egyre közelebb hajolt, én viszont egy kicsit elfordítottam a fejem, így ajkai az arcomat érintették.

-Öhm… Bocsi!

-Nincs, elfogyott! – mondtam neki ’mérgesen’.

-Komoly? – kérdezte szomorúan.

-Dehogy is, Tom! Csak még ne most, kérlek! – simogattam meg az arcát.

Tom kicsit meglepett volt, utána viszont egy reményteljes és boldog mosoly jelent meg arcán. Még egy kicsit beszélgettünk, majd Tom fizetett, és elindultunk a közeli park felé. 

Útközben azért visszanéztünk, s pont akkor, amikor a pincérlány leszedte az asztalunkat. Szegény, elég szégyenkező fejet vágott. Ezen jót mosolyogtunk. Elértünk a parkba, s ott a szökőkúttal szembeni padra leültünk. Csak úgy dőltek belőlünk a szavak. Tom egyszer csak megfogta a kezem.

-Sylvia! Valamit mondanom kell! – kicsit megijedtem. Túl komoly volt. Ez nem rá vallott.