11.8.11

vegyes érzelmek :S

Sziasztok, Drágáim!
Hazaértünk mamámtól, aminek már nagyon örülök. :) Ma azonban sajnos még nem lesz új rész, mert csak annyira ugrottam be, hogy ezt elmondjam nektek, aztán pedig megyek és kialszom végre magam. :) Nagyon sokáig viszont nem kell várnotok a folytatásra, ugyanis holnap végre kiderül, hogy ki is rántotta be Dorát abba a sötét helyiségbe! :)))

Ami miatt kicsit szomorú vagyok, az az, hogy az oldal lassan, de biztosan eléri az ezres látogatottságot, ennek ellenére csak 3 rendszeres kommentelőm van: Angel, Meloddy és sz.leona. Arra szeretnélek titeket megkérni, kedves Olvasóim, hogy még ha nem is minden részhez, de némelyikhez pár szót biggyesszetek oda. Nem fogom senkinek leharapni emiatt a fejét, sőt melegebb éghajlatra sem fogom elküldeni, ha valaki azt írja, hogy nem tetszett neki a rész vagy pedig máshogyan kellett volna csűrni-csavarni a szálakat. Azt is megírhatjátok nyugodtan, hogy ha már esetleg egy kis izgalomra vágytok a történetben, mert akkor úgy alakítom, hogy mindenkinek meglegyen az, amire vágyik. Persze nem akarom rátok tukmálni ezt, mert ha nem akartok, úgysem írtok. Ez a ti saját döntésetek, mert szerintem ha nektek is lenne blogotok, ti is örülnétek néhány szónak a bejegyzésekkel és a bloggal kapcsolatban. Ha pedig nem akarjátok (vagy nem meritek) felvállalni a neveteket, írhattok névtelenül is. Arra is ugyanúgy válaszolni fogok, mintha névvel írtátok volna. Köszönöm, hogy elolvastátok, és előre köszönöm azt is, ha majd a következő részhez 2-3 kommentnél többet kapok.
Csókoltatlak titeket! <3

5 megjegyzés:

  1. Én teljes mértékben egyetértek veled. :)
    Azért az kicsit nem jó érzés mikor valamivel dolgozol, hogy tökéletes legyen aztán az elismerés nem nagyon jön.
    Ez a mi átkunk.
    Amúgy nyugi! Nekem túllépte már a sokadik ezret a blogom (több mint egy év alatt) és legtöbbször csak ketten, a Meloddy útóléri magát akkor 3-an kommentelnek.
    Úgyhogy ne aggódj! Szerintem a legtöbb embernek az ellenőrzőkóddal van bajuk.
    Amúgy megkérdezhetem, hogy kell azt megcsinálni, hogy névtelenül is lehessen komizni?
    Előre is köcce!!!
    Puszim!!!

    VálaszTörlés
  2. azért köszönöm, hogy ezt leírtad :)
    az ellenőrzőkóddal nekem sosem volt bajom :) és most sincs :))
    névtelenül meg úgy tudsz komizni, hogy ahova írod a kommentet, az alatt van olyan, hogy Megjegyzés írása mint. Ott a te neved van, de le tudod nyitni, és a ott van egy csomó lehetőség. A legalsó a névtelen. :)) remélem, megtalálod :)
    pusziiim^^

    VálaszTörlés
  3. Azt tudom csak a blogomra nem tudom beállítani, hogy névtelenül is lehessen komizni. De azért köcce!

    VálaszTörlés
  4. van aki azért nem ír mert nem tudja hogy kell - ez tény! nekem is volt olyan ismerősöm. van aki azért nem ír, mert nincs fent gmail-on, és köztudott h blogra csak gmailosak írhatnak vagy mittudom én kik, de az fix, hogy regisztrálni kell. és néhányan nem akarnak amiatt regisztrálni, hogy néha egy két szót írjanak. sajnálom életem, de ez elég gyakran előfordul! én pl. azért tettem csetet az oldalamra, hogy a "regisztrálatlan" felhasználók is tudjanak írni. ez csak egy tipp, mert hidd el drága: nem rossz a cset, pedig sokan unszimpatizálnak vele xDxD én amúgy imádom a blogod és azért írok hozzá mindig! :))) szeretlek!! légy jó és szobatiszta ;)))

    VálaszTörlés
  5. én is írtam regisztráció nélkül komit blogokra, tehát nem annyira lényeges beregizni. de hát ez van. ha vki nem akar, úgysem kommentezik. no de sebaj, örülök, hogy ti legalább írtok! :)))
    pusziiim^^

    VálaszTörlés