19.9.11

Our dream comes true - 33. rész

Sziasztok, Drágáim!
Mivel a holnapi napom elég lightos lesz, hoztam a folytatást. És hamarosan az is kiderül, miért változtak meg Dora szülei, és miért lett ilyen távolságtartó Angie és Jan. :) Addig pedig érjétek be ennyivel! :PP
Jó olvasását! :))) 


Part 33. - Kérdezz, felelek!


Nem akartam szomorú filmet nézni, de a Titanicot raktam be, aminek a végére elfogyott a fagyim is és a könnyeim ismét kibuggyantak a szemem sarkából, majd álomba szenderültem. Egész végig rémálmok gyötörtek, nem volt pihentető az alvás. A rémálmok természetesen a kis pocaklakóval és Tommal kapcsolatosak voltak. Egyszer csak egy erősebb szólongatásra riadtam fel. Tom ült mellettem a kanapén, és ahogy megláttam, a nyakába vetettem magam.


-Dora, nyugodj meg, ez csak egy rossz álom volt - nyugtatott Tom.


-Honnan tudod? - kérdeztem a nyakába fúrva a fejemet.


-Azt hajtogattad, hogy ne vegyék el a babát, engem pedig ne öljenek meg - mondta, belőlem pedig kitört a sírás. - Css, Dora, ne sírj! Most már itt vagyok, és senki sem fog minket elválasztani egymástól, ezt megígérem! Csak kérlek, legyél egy kicsit vidámabb! Olyan rossz téged ilyen szomorúnak látni!


Ahogy Tom szavai eljutottak a tudatomig, rájöttem, valóban nem játszhatom folyamatosan a hattyú halálát, mert az már lassan a környezetemet is tönkreteszi. Elhatároztam, hogy akármi is lesz ezentúl, megpróbálok újra a régi, mosolygós Dora lenni, aki mindig is voltam. Tommal addig ölelkeztünk a kanapén, míg ismét elaludtam, de most szerencsére nem gyötörtek az álmok. Reggel az ágyamban ébredtem Tom mellett. Óvatosan felkeltem mellőle és lementem a konyhába reggelit készíteni. Ó, még valami apróság is kellene, ha már jön az a riporter. Bekapcsoltam a TV-t is, a hírek még mindig Tomról és rólam szóltak, de már nem érintett annyira rosszul, mint tegnap. Inkább átkapcsoltam a zenecsatornára, majd halkan dudorászva sertepertéltem a konyhában, mikor Tom átkarolta a derekam.


-Jó reggelt, édesem! - fordultam meg és megcsókoltam.


-Ez már csak jó lehet! - mosolygott Tom.


-Kérsz kávét? Reggelit? Valamit? - támadtam le a kérdéseimmel.


-Egy kávé jól esne. De hogy hogy ilyen friss és üde vagy?


-Tudod - kezdtem és elé raktam a kávét -, teljesen igazad volt tegnap. Napok óta szürke árnyéka vagyok önmagamnak, és ezen muszáj változtatni. Így hát elhatároztam, hogy mától olyan leszek, mint akit kicseréltek. Ha pedig már vendégeink lesznek, ne azt lássák, hogy nem vagyok boldog!


-Örülök, hogy végre rájöttél, édesem! És míg el nem felejtem, Davidnek is itt kell lennie közben.


-Ez csak természetes.


Megreggeliztünk, majd áthívtuk Davidet. Megbeszéltük, melyik kérdésre mit fogunk felelni. Kicsit összekuszálódott volt, de meg lehetett érteni. Lassan vánszorgott az idő előrébb a 10 órához, de mintha kitalálták volna a problémánkat, már fél tízkor csöngetett a riporter meg még egy emberke. Kíváncsi vagyok, mit hozunk ki az egészből, és hogy hogyan fogadják majd a rajongók.Mert az igazat megvallva a rajongók reakciójától félek. Rettentően félek, de még Tomnak sem mertem elmondani.


-Üdvözlöm, Regina Smith vagyok, ő pedig a gyakornokom, Aston Withman - nyújtott kezet a riporternő.


-Üdvözlöm, Dora Müller. Fáradjanak beljebb! - mondtam, s bementünk a nappaliba, ahol David és Tom is bemutatkoztak, majd David tanácsára tegeződtünk. A riporternő a húszas évei vége felé járhat, a gyakornoka pedig velem egy idős lehet. Vittem be egy tálcán innivalót, egy kis rágcsálnivalót, majd belecsaptunk a lecsóba.


-Nos, mindenek előtt el kell mondanom, hogy diktafonnal felvesszük az egészet. Emellett készítünk néhány fotót is a cikkhez, valamint Aston is fog feltenni pár kérdést. Kezdhetjük? - kérdezte Regina. Bólintottunk, majd megkezdődött a "vallatás". - És pontosan mióta is vagytok együtt? - á, gondolhattam volna. Egyből a lényegre. Semmi lényegtelen kérdés.


-Lassan négy éve - válaszolt Tom hatalmas mosollyal az arcán, még akkor is, ha ez a 4 év csak egy kis kegyes hazugság.


-Ó, az nem rövid idő! Hogyan tudtátok ilyen sokáig titokban tartani?


-Ügyesen tudtunk rejtőzködni - mondta ismét Tom, nekem pedig egyből a parókás jelmezünk ugrott be és nem sok kellett, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. -De részletekbe hadd ne kelljen belemennem.


-Kár, pedig kíváncsiak lettünk volna a módszereitekre. És terveztétek, hogy családot alapítotok, Dora? - intézte hozzám szavait Aston.


-Nem, de az abortusz eszünkbe sem jutott. Szeretjük egymást, és ennél szebb gyümölcse nem is lehetne a szerelmünknek - válaszoltam készségesen.


Regina Tomot a rajongóiról és még rengeteg mindenről kérdezte még. Az agyam majd eldobtam! Hogy lehet valakinek a tarsolyában ennyi kérdés? Nekem két napi gondolkozás után sem jutott volna eszembe ilyen sok. És természetesen egész végig mosolyogtunk, aminek az lett a vége, hogy teljesen beálltak az izmaink, és lassan vicsorgásba ment át a mosolyunk.


-Az esküvőt mikorra tervezitek? - tette fel utolsó kérdését Regina.


-Még nem gondolkoztam rajta, és hogy őszinte legyek, még nem is jött el a megfelelő pillanat - mondta Tom.


-És mit gondolsz, mikor lesz itt az ideje a lánykérésnek?


-Lehet, hogy holnap, lehet, hogy majd csak egy fél év múlva, lehet, hogy jövőre. Nem tudni még. Ezt érezni kell, nem lehet megmondani előre.


-Értem. Köszönjük, hogy válaszoltatok a kérdéseinkre.


-Mi köszönjük - szólalt meg David először, mióta itt van Regina és Aston.


Elpakolták a dolgaikat, mi pedig kikísértük őket egész a kapuig. Ott kocsiba pattantak és elhajtottak. Ahogy visszaértünk, elterültem a kanapén, és hatalmasat sóhajtottam. Teljesen lefárasztott Regina és Aston a kérdéseikkel. David elköszönt és hazament, Tom pedig odafurakodott mellém. Szűkösen, de elfértünk. Kellemesen pihentünk egymás karjában, mikor egy csattanást hallottunk, majd valamilyen üveg törését. Azonnal az ablakhoz rohantunk és a látvány nagyon megijesztett mindkettőnket.

3 megjegyzés:

  1. szia.. Jó rész lett, de a fotózás lemaradt, nem?:D
    Kiváncsi leszek majd a szülők és barátok miért viselkednek így.. Ne halogasd:D:D:D
    puszi<3

    VálaszTörlés
  2. hoppácska... tényleg... :$ ez kellemetlen, de mostmár mindegy... :P de azért köszönöm, hogy leírtad :) majd meglátom, mikor tudok legközelebb folytatást hozni, viszont amint lesz egy kis időm, jövök, írom, aztán ha összeállt a rész, felteszem :)))
    puszillak ^^)

    VálaszTörlés
  3. nem azért mondtam, csak ismerem magam és olyan hülye vok, hogy nem veszem észre LOL
    Semmi gond, nem is a fotózás alényeg:D hanem Tom:P:P
    rendben, pusziii

    VálaszTörlés