Our dream comes true - 35. rész

Sziasztok, Drágáim!
Tegnap bealudtam töritanulás közben, így nem bírtam befejezni a részt sem. :( Ma viszont minden lemaradást behoztam és itt a folytatáááás!!! :D :D :D Valami még hiányzik belőle, csak nem tudok rájönni, mi az.

Part 35. - Egy kedves meglepetés

Mire felébredtem, Tom elaludt, de a TV még mindig ment. Mivel belül feküdtem, nehéz lett volna keresztülmászni Tomon, hogy kinyújtózzam egy kicsit, így inkább figyeltem, ahogyan Álomvilágban jár. Míg néztem, azon gondolkoztam, hogy ha nem lennék terhes, már rég egymáséi lehettünk volna. Lassan oda fogok eljutni, hogy egyetlen érintésétől is felpezsdül a vérem és megkívánom őt. Akkor pedig csak nehezen bírok megálljt parancsolni magamnak. És még egy hónapot ki kell bírnunk! Bár, ha eddig kibírtuk, ez az egy hónap nem jelenthet akadályt. Most már viszont muszáj lesz felkeltenem Tomot.


-Tom, szívem, kelj fel! - simogattam meg kidolgozott mellkasát, csak sajnos nem reagált rá. - Tom, légy szíves nyisd ki a szemed! - próbálkoztam most tökéletes arcánál.


Most szórakozik velem? Ennyitől már én is rég felébredtem volna! Akkor más eszközhöz kell folyamodnom. Alig bírtam megmozdulni, de annyira sikerült feljebb tornáznom magam, hogy elérjem Tom arcát. A fülétől indulva végigpusziltam az arcát a szája széléig, azonban egyszer csak elkapott és megcsókolt, majd csillogó szemeivel a szemembe nézett.


-Miért kellene felkelnem? Én olyan jót fekszem itt. Te nem?


-Nem éppen, szívem, mert teljesen elgémberedtek a lábaim. Jól esne egy kicsit kinyújtóztatni őket, de itt sajnos nem fértem el. Szóval lennél kedves kiengedni? - kérdeztem mosolyogva.


-Egy feltétellel.


-És mi lenne az?


-Gyere el velem ma vacsorázni! Mark ellesz itthon egyedül. Mondanám, hogy Bill is átjöhetne hozzá, de ő most a rendőrségen volt meg a kocsiját siratja.


-Rendben. De mit vegyek fel? Mármint puccos helyre készüljek vagy valami kényelmeset kapjak magamra?


-Mindenképp kényelmes ruhát vegyél fel! Meg olyan cipőt, amiben tudsz sétálni - mondta sejtelmesen Tom, majd felült, hogy én is kényelmesebb pózba tudjak helyezkedni.


-Ojjajj. Kezdek megijedni, hová akarsz te vinni engem - nevette. - Amúgy hogy került ide Bill? És mi is lett a kocsijával?


-Az én drága öcsikém hozzánk jött. Leparkolta a kocsit, aztán valami barom oldalról beleszállt az autójába. Részleteket még én sem tudok, mert Bill nem hívott azóta.


-Ó, szegény. Nemsokára úgyis születésnapotok van. Mi lenne, ha meglepnénk egy új kocsival? - vetettem fel az ötletem. Csak nem maradhat Bill kocsi nélkül.


-Én benne vagyok. Viszont meg kell oldanunk, hogy addig is közlekedjen valamivel.


-Tooom, ne mondd, hogy neked nem jutott eszedbe, hogy Marktól kérünk valami jelmezt! Tele van álruhákkal meg parókákkal. Egyet kap Bill is, aztán vagy sétál, vagy a tömegközlekedést választja. Hé, vagy kap addig egy biciklit! Legalább sportolna is egy kicsit! - mondtam teljesen belelendülve a dolgokba.


-Bill és a bicikli? Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Egy csomó hülyeséget képzelne a dolgok mögé. Szóval maradnak Mark parókái - nevetett édesen.


-Szuper. Akkor majd megbeszéljük vele - mondtam s megkordult a gyomrom. - Úgy néz ki, valamit ennem kellene - mosolyogtam.


-Na, majd csinálok neked kaját! - szólt Tom és megindult a konyha felé.


Követtem őt, majd leültem az asztalhoz. Tom már teljesen otthon érezte magát nálunk, hisz szinte minden nap itt aludt. Előkapott egy serpenyőt, tojásokat a hűtőből és egy paprikát is. Készített tojásrántottát és kidíszítette a paprikával. Egész ínycsiklandozóan nézett ki a tányérom, így még nagyobb étvággyal pusztítottam el az ételt. Meg hát most már kettő helyett kell ennem. Már épp kész lettünk a konyha elpakolásával, mikor csöngettek. Kinyitottam az ajtót és valami kis csomagot és Angie távolodó alakját láttam.


-Angie - kiabáltam barátnőm után, mire ő megfordult. - Gyere be! - mondtam kedvesen, de nem várt választ kaptam.


-Most inkább nem, ha nem gond. Van még egy kis dolgom - azzal megfordult és elment.


Felvettem a földről a dobozt, majd mikor beértem, Tom kérdőn nézett rám. Nem voltam túl boldog, de nem nyomhat bélyeget a napomra. Lassan kezdek hozzászokni, hogy csalódom az emberekben, így, még ha nagyon fájt is, nem tudok már meglepődni annyira, mint például a kijövetelünkkor tettem volna. Megnéztük, mit kaptunk Angie-től. Egy nagyon cuki kis csörgő volt benne. Kedves volt, hogy gondolt ránk, de jól esett volna beszélgetni vele. Értékeltem volna, ha elém áll és elmondja, mi váltotta ki belőle ezt az elhidegülést, elszeparálódást. Azt mondják, nem nagyon számíthat az ember másra, mint a családjára. Nekem ebből már csak Mark maradt, mert hiába nem együtt nőttünk fel, úgy viselkedtünk, mintha tényleg pelenkás kora óta ismertem volna. És természetesen Tom és Bill. David is elkezdett jó irányba változni. Kicsit mintha napról napra közelebb kerülnénk egymáshoz. És aminek még jobban örülni fogok, ha Tom szülei valóban kedvelnének. Nem csak azért, mert a fiuk barátnője vagyok, hanem magam miatt, a hibáimmal együtt.