Our dream comes true - 28. rész

Sziasztok, Drágáim!
Megérkezett az új rész, ami sok változást von majd maga után. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, ma kaptok még egy részt! :)
Jó olvasást! 

Part XVII. - Mi lesz most?

Egy héttel később volt csak annyi szabadidőm, hogy el tudjak menni orvoshoz. Markot vittem egyedül magammal, a többieket leráztuk. Tiszta ideg voltam, miért vannak ezek a hangulatingadozásaim. Terhes nem lehetek, mert... Hogy az a jó élet! Az indulásunk előtt két nappal volt egy búcsúbuli, és ott kissé illuminált állapotban Stefannal lefeküdtünk és még csak eszünkbe sem jutott védekezni. Fogamzásgátlót pedig nem szedek. Hogy lehettem ennyire felelőtlen, hogy fejest ugrok egy egyéjszakás kalandba? Sosem voltam ilyen. És... Te jó ég! Már két hete meg kellett volna jönnie! Hát ekkora mázlista is én lehetek csak. 


Az váróteremben tűkön ültem, alig vártam, hogy a doki behívjon. Mark folyton kérdezgette, hogy minek jöttünk ide, így csak még idegesebb lettem. Inkább csendre intettem, mert nem akartam elküldeni melegebb éghajlatra.


-Dora Müller, jöjjön, kérem! - szólt az asszisztensnő. Én pedig elindultam az oroszlán barlangja felé. Féltem. Rettenetesen féltem.


-Jó napot, doktor Banks!


-Üdvözlöm, kedves Dora! Kérem, vetkőzzön le és feküdjön ide! - az államat a földről kellett összekaparnom. Kellemesen csalódtam ebben az orvosban. Megtettem, amit kért, majd elkezdett vizsgálni. Közben lépésről lépésre "tudósított", mit is csinál éppen. Egész fiatal dokit fogtam ki. 27 és 29 között tippeltem meg a korát.


-Nos, kedves Dora, mi is lenne a panasz? - kérdezte, mikor már felöltöztem.


-Két hete késik a menstruációm. És mostanában elég sűrűn vannak hangulatingadozásaim. Egyik pillanatban semmi bajom sincs, a másik pillanatban pedig az egereket itatom.


-Igen, ahogy gondoltam. Magácska egy hónapos terhes. Gratulálok! - mondta őszinte mosollyal az arcán. Ó, ha az összes nőgyógyász ilyen kedves és gyengéd lenne!


-Öhm... köszönöm! - erőltettem magamra egy mosolyt. Illetve csak próbálkoztam, de doktor Banks észrevette ezt is.


-Á, szóval nem volt tervben ez a baba?


-Nem teljesen. De ha már növekszik bennem, semmiképpen sem fogom megölni.


-Hoppá. Na ilyet sem hallottam még. A legtöbben elsőre azt mondják, hogy vállalják az abortuszt minden kockázati tényezővel.


.Örülök, hogy tőlem hallotta ezt először. Mellesleg a következő vizsgálatra mikor jöjjek?


-Egy hónap múlva. Addig pedig itt a névjegykártyám, ha valami kérdése van, bizalommal forduljon hozzám!


-Köszönöm. Viszont látásra!


-Minden jót! Viszlát!


Kiléptem az ajtón, az utam a Mark melletti székre vezetett. Leültem az öcsém mellé, és nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak. A vicc pedig az volt az egészben, hogy mindenhol azt írják, hogy az első hetekben reggeli rosszullét, hányás és társai. Nálam viszont semmi nem jelentkezett. Csak a hangulatingadozások. És hogy fogom én ezt tálalni? Angie-nek még csak-csak, de Tom mit fog szólni hozzá? Hogy fogadja majd? És mi lesz így a turnéval? Elmélkedésemből Mark hangja zökkentett ki.


-Na mi van veled? Minden rendben van?


-Gratulálok! Nagybácsi leszel! - mondtam neki erőltetett mosollyal az arcomon.


-Mi? Nagybácsi? Nem is tudtam, hogy Tommal már itt tartotok.


-Nem beszélnénk meg ezt máshol? - néztem rá szúrós szemekkel.


-Ja, de. Menjünk.


Kimentünk az ajtón és hazafelé vettük az irányt. Idefelé taxival jöttünk, de nem voltunk annyira messze a házunktól, így gyalogoltunk. Közben Mark kifaggatott. Komolyan mondom, majdnem olyan volt, mint a sorozatokban látható rendőrtiszt, aki kihallgatja a gyanúsítottat. Viszont marha jól esett valakivel beszélni erről. Még ha tanácsot nem is tud adni, vagy nem bírja helyettem megoldani a problémámat. jó volt Marknak elmondani. Úgy éreztem, egyre jobban kezdünk összekovácsolódni és közelebb kerülni egymáshoz.


-Szia, Tom! - vettem fel a telefonom.


-Szia, édes! Minden rendben van? Mikor értek haza? Mindenki csak rátok vár, mert megbeszélnénk a turné részleteit.


-Szerintem egy 10 perc és otthon leszünk. Majd akkor beszélünk. Csók neked! - mondtam és gyorsan kinyomtam a telefonom. Nem akartam már most a frászt ráhozni.


Hamarosan haza is értünk, Tom pedig kint várt a kapuban. Markot beküldtem, de előtte a lelkére kötöttem, hogy egy szót sem szólhat.


-Mi volt az orvosnál? Miért nem mondtad el? - kérdezte s biztonságot nyújtó karjai közé vont.


-Nem telefontéma. De nem beszélhetnénk erről később? Még azt sem tudom, hogy tálaljam ezt az egészet, hogy... Én nem így akartam... - könnybe lábadtak a szemeim. - Meg sem érdemelnél.


-Hey, Dora! Ne mondj ilyet! Itt vagyok melletted. Ketten megoldjuk, csak mondd el, mi a baj! Rendben? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen. Azok a gyönyörű barna szemei, melyek mindig a boldogságtól csillognak, most aggódást és szomorúságot tükröztek.


-Én...