Our dream comes true - 30. rész

Sziasztok, Drágáim!
Itt a folytatás :) Kicsit sok a párbeszéd, de másképp nem bírtam megoldani, ne haragudjatok! :)
Jó olvasást! :)

Part 30. - Az igazság pillanata

Gyorsan átöltöztem én is, összekötöttem a hajam, majd az ajtónál vártam őket. Mikor azonban kijöttek, ha nem tudtam volna, hogy Tom és Mark azok, fel sem ismertem volna őket. Tom egy hatalmas parókával a fején jelent meg, amiben úgy nézett ki, mint egy mikrofonfej, a nadrágját nyakig felhúzta, valamint egy szűk póló - amit a nadrágjába beletűrt - és egy napszemüveg volt rajta. Markon szintén valami idióta paróka, de az ő öltözéke azért normálisabban nézett ki. Én olyan jót nevettem rajtuk, mint már nagyon régen.


-Ti meg hogy néztek ki? - kérdeztem, mikor valamennyire sikerült csillapodnia a röhögőgörcsömnek.


-Most mondd azt, hogy nem jó! - mondta Tom elvékonyított hangon. Ismét kitört belőlem a hahota.


-Szóval akkor jó munkát végeztem! - kiáltott fel boldogan Mark.


-Hihetetlen. És honnan vannak neked ezek?


-Még az otthonbeli farsangokról. De van neked is! Csak hogy ne maradj ki a mókázásból!


Mark a fejemre húzott egy barna  derékig érő parókát és egy fogalmam sincs honnan származó álhasat kellett a pólóm alá vennem. Furcsán hatott az egész, ám ha belegondolok, hamarosan sajátom is lesz, így meg legalább  szokom egy kicsit. Kiléptünk az utcára, ahol rengeteg ember bámult meg minket. Szerencsére a kinézetünk miatt. Tomot fel sem lehetett ismerni. A boltban is elég érdekesen néztek ránk. Szerintem azt hitték, most szabadultunk a diliházból. Mindenesetre nagyon jól szórakoztunk.


-Édesem, mi lenne, ha felhívnánk Billt, hogy jöjjön ki a hozzátok közeli parkba? Egy kicsit megtréfálnánk. Na? Benne vagytok? - kérdezte Tom gonoszan mosolyogva.


-Még szép! Akkor ki hívja? Te vagy én?


-Hívom. Szia, öcsi! Volna egy kis problémám, csak Dorát nem akarom sokáig egyedül hagyni, így el kellene jönnöd a házukhoz közeli parkba! ... Fél óra múlva itt tudnál lenni? ... Szuper. Csá, öcsi! - Tom letette a telefonját, és mindhármunkból kitört a röhögés. Elindultunk a park felé, csak kicsit tovább tartott, mint számoltuk. Mire odaértünk, Bill is ott volt.


-Szia, Bill! Mi járatban erre felé? - szólította meg Tom az öccsét az elvékonyított hangján.


-Ne haragudj, ismerjük egymást? - kérdezte Bill bizalmatlanul.


-Asszem lehetséges.


-Már honnan ismernénk egymást?


-Elég közelről. Tudok rólad mindent. A gyengeségeiddel együtt, amit ha úgy akarom, kikotyoghatok bárkinek - mondta Tom. Ezt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire hiteles tud lenni, mikor én már majdnem megpukkadtam a visszatartott nevetéstől.


-Tessék? - nézett nagyot a fiatalabb Kaulitz. - Ezt nem tennéd velem.


-Már miért ne tenném? Mindenkinek jól jön egy kis plusz pénz. Tudod, szegény családban élek. Nem mindig marad a hónap végén kajára. Olyankor pedig jól jön a pénz.


-Nekem erre nincs időm, ne haragudj. A bátyámra várok. Nem érek rá társalogni. Csak tudnám, merre van már - bosszankodott Bill. Elővette a telefonját és már hívta is Tomot. Sajnos nem fogtuk fel időben, mi is van készülőben. Tom zsebe elkezdett csörögni.


-Hékás. Ez a bátyám csengőhangja. Te mit csináltál Tommal? Miért van nálad a telefonja? - Bill egyre jobban kezdett kétségbeesni. - Kérdeztem valamit! Válaszolj már! - felugrott és Tom pólójának nyakán keresett valami fogást.


-Én semmit nem csináltam vele. Csak a tökfej testvéred hallgat szerinted ilyen zenéket?


-De akkor miért hallgatott el, amikor kinyomtam? Erre adj magyarázatot! Aztán meg mondd meg, hol van a testvérem! - Bill kezdte elveszíteni a türelmét. Óvatosan megböktem Tomot, és elmutogattam, hogy most már vallja be, hol is van.


-Itt vagyok - válaszolt Tom az eredeti hangján.


-Te nem lehetsz Tom! - nevetett fel kínjában Bill. - Ő nem öltözködik ilyen szarul, már ne is haragudj.


-Akkor, kérlek, gyere velünk, és mindenre fény derül majd.


-Dehogy is! Nem vagyok azért annyira hülye!


-Bill, gyere már! - szóltam rá. - Ne félj már tőlünk!


Nagy nehezen Bill felkelt a padról és követett minket. A biztonság kedvéért belé karoltam, nehogy elszaladjon, majd a fiúk elé mentünk, ha esetleg mégis menekülőre fogná, el tudják kapni. Szerencsére erre nem került sor.


-Mit csinálunk itt? Ez nem is a ti házatok! - mondta Bill, mikor hazaértünk.


A parókám és az álhasam nem sokat változtatott rajtam, de Bill még ezt sem vette észre. Behúztuk a házba, aztán felfedtük magunkat. Bill arca eszméletlen volt. Annyira nevettünk, hogy még a könnyeink is kicsordultak.


-De neked minek az a párna a hasadhoz? Terhes vagy? - kérdezte, mikor már nagyjából lenyugodtunk, azonban ekkor mintha megfagyott volna minden. Mark és Tom pedig egyből rám emelték tekintetüket. - Mi van? Valami rosszat kérdeztem?


-Igen. Terhes vagyok - válaszoltam. Bill köpni-nyelni nem tudott.


-Öhm... Gratulálok. Tom amúgy nem is mondta, hogy már a családalapítást tervezitek.


-Mert nem is terveztük - szólt Tom és a derekamnál átkarolt. - És még le sem feküdtünk.


-Akkor meg hogy?


-Jaj, Bill, ne csináld már! Nem voltál biológiaórán, mikor a szaporodást vettük?


-Te is tudod, Tom, hogy nem arra gondolok.


-Kér valaki inni? - kérdezte Mark és már ment is a konyhába.


Mi leültünk a kanapéra, én meg elmondtam Billnek is. Már nem tört ki belőlem a sírás, mint délelőtt, de egy párszor még így is elcsuklott a hangom. Aztán ebből az egészből az lett, hogy másnap bandagyűlést tartottunk, és ismét el kellett mondanom. A legjobban nem is ez zavart, hanem a többiek szánakozó tekintete. Nem kell engem ezért sajnálni, hisz egy nő életében az a legboldogabb időszak, mikor a szíve alatt növekszik egy csöpp kis teremtmény. Eleinte nem nagyon örültem neki, hisz senki nem így tervezte, de ahogy telik az idő, annál jobban kezdem megszokni a dolgot és már kezdem azt észrevenni, hogy azon gondolkozom, mi lesz a neve, vajon hogy fog majd kinézni, kire hasonlít majd és így tovább. Ami viszont a legtöbb boldogsággal tölt el, hogy Tomon is látom, mennyire izgatott, mikor a hogylétem felől érdeklődik és mikor azt kérdezi, mikor lesz a következő vizsgálat, amelyikre elkísérhet.