Our dream comes true - 32. rész

Sziasztok, Drágáim!
Tegnap estére terveztem, de sajnos nem úgy alakult az estém, ahogy terveztem, így csak most tudtam a folytatást hozni. De a lényeg, hogy itt van! :))
Jó olvasást! :)

Part 32. - Az igazi Tom Kaulitz

Folytatta volna, de a TV-ben bombahírként közölték le, hogy mi a helyzet. És ha lehet hinni ezen híreknek, akkor Németországból indult el ez az egész. Ott viszont csak anyáék élnek, ami az jelenti, ... Te jó ég! Ez nem lehet igaz! Csak ők tudtak az egészről. Nem hiszem el. Miért gyűlölt meg most mindenki? Miért fáj nekik, hogy próbálok boldog lenni?


-Dora, jól vagy? - kérdezte aggódva Tom.


-Nem, Tom. Határozottan rosszul vagyok. Rosszul vagyok a családomtól, rosszul vagyok a legjobb barátnőmtől, a nagybátyámtól és mindenkitől. Nem csinálhatom azt, amiért kijöttem, és ez borzasztó érzés. Ez olyan, mintha neked nem engednék, hogy gitározz és az álmaidnak élj. Ráadásul a terhességem miatt rajtatok kívül mindenki elfordult tőlem. Mivel érdemeltem ezt ki? - emeltem fel egy kicsit a hangom. Még jó, hogy nem kezdtem el ordibálni. Pedig kedvem lett volna kikiabálni magamból a fájdalmamat. Sírni pedig már nem tudtam. A könnyeim már elapadtak, annyit itattam az egereket mostanában. - És te meg hogy lehetsz ennyire nyugodt? Téged nem zavar, amit az újságokban írnak rólad?


-Dora, édesem, elhiheted, hogy majd szétvet a düh, de nem leszel te sem nyugodtabb, ha azt látod, hogy tiszta ideg vagyok. A többiek miatt meg aztán pláne nem éri meg idegeskedned - mondta és megfogta az asztalon heverő kezemet. - Csak új még mindenkinek a dolog, nem tudják, hogy kezeljék. És csak segíteni akarnak neked.


-De nekem az lenne a segítség, ha hagynának dolgozni, a látványtervvel kapcsolatos ötleteimet pedig nem engednék el a fülük mellett, hanem valamit mondanának is rá. Érted már a problémámat?


-Értem, persze. Akkor ha visszaértünk az orvostól, beszélünk velük. Nincs kifogás.


Természetesen ez lenne a legmegfelelőbb és felnőttekhez méltó dolog, így remélem, mindenki felnőttként fog viselkedni, különben lőttek az egésznek. A pincér kihozta az italokat. Azt hittem, már sosem jutok hozzá a teámhoz. Megittuk, majd elindultunk a nőgyógyászhoz. Arra a pár percre, míg bent voltam, minden gondom el tudtam felejteni, hisz Tom boldog arca mindenért kárpótolt. Gondolni sem mertem volna, hogy ennyi érzelem szorult ebbe a férfibe. Tejesen más az a Tom Kaulitz, akit a rajongók ismernek. A valódi Tom tele van mély érzésekkel, hatalmas szíve van és annyira tud szeretni, hogy azt szavakkal leírni nem lehet.


A babával minden rendben van, megfelelően fejlődik, növekedik. Az orvostól hazafelé le sem lehetett vakarni a mosolyt az arcunkról. Eszünkbe sem jutottak a problémáink, helyette a gyermekünkről beszélgettünk. Néhány név is elhagyta a szánkat, de egyik sem volt a legjobb. Igazából ezzel még bőven ráérünk, azonban jó volt már ilyenekről beszélni. Viszont minél közelebb kerültünk Jan házához, annál jobban eluralkodott rajtam a félelem, az izgalom és a düh keveréke, így egyre szorosabban fogtam Tom kezét. Kivételes alkalmak egyike, hogy nem nálunk van bandagyűlés.


-Sziasztok! - kiabáltunk be, mikor átléptük a küszöböt.


-Sziasztok, gyertek be! - köszönt Jan, majd mikor elmentem mellette, elkapta a karom és a konyhába húzott.


-Mit szeretnél, Dave? - kérdeztem távolságtartó hangnemben.


-Csak kíváncsi vagyok, hogy vagytok. Mert az utóbbi időben nem tudtunk sokat beszélni és ...


-Pedig lett volna rá alkalmad. Nem is kevés. Mellesleg köszönjük szépen, jól vagyunk. Az orvos szerint a babával is minden rendben. És ha megbocsátasz, mennék, mert beszélnék még Angie-vel is.


-Csak még egy valami. Biztosan láttad már az újságokat.


-Bár ne láttam volna! És még a TV is ezzel van tele - sóhajtottam gondterhelten.


-Akkor gondolom azt is tudod, hogy anyádék nem tehettek mást - mondta Jan.


-Őszintén szólva csak kikövetkeztettem, hogy ők voltak. Az okát nem tudom és nem is érdekel. Nem neked mondták, hogy nem érdekli őket az első unokájuk jövője, valamint hogy ne kérjem a segítségüket semmiben. Innentől kezdve nem érdekelnek. Ha ők nem keresnek, én nem fogok telefonálni nekik. Még valamit szeretnél mondani?


-Biztos vagy a döntésedben?


-Teljes mértékben. De én akkor megyek is, majd ha akarsz, bejössz - mondtam és a csodálkozó nagybátyámat otthagytam a konyhában.


Bementem a többiekhez, leültem Tom mellé, majd Davidet megelőzve én beszéltem először. Angie, Georg, Gustav és David szerencsére felfogták, hogy nem vagyok beteg, csak most már ketten vagyunk. És ez nem akadályoz a munkám végzésében. Ezután pedig jött a kellemetlenebb része a dolgoknak.


-Nos, ha már a kapcsolatotok és a terhességed napvilágot látott - intézte hozzánk szavait David -, egy sajtótájékoztatón tisztázni kellene mindent. Persze egy kicsit ferdítve a dolgokat. És utólagos beleegyezésetekkel holnap 10 órára beszéltem le az egyik magazinnal. Házhoz jönnek, így nektek ki sem kell mozdulnotok a lakásból. Ja, ami a legfontosabb! Dora, ezentúl testőrökkel mehetsz el otthonról. Nincs apelláta. Nem kockáztathatunk a te állapotodban. Én akkor be is fejeztem. További szép napot! - mondta, majd egy pillanat alatt a konyhában búcsúzott el Jantól.


-Ha ennyi volt, akkor én is mennék - szóltam, mikor már egy ideje síri csend lepte el a nappalit. Felkeltem és Tom is automatikusan felpattant a kanapéról. - Maradj csak itt, egy kicsit egyedül szeretnék lenni.


Elköszöntem a többiektől és hazaindultam. Tom kikísért a kapuig, nagyon édes volt. Alig akart elengedni, a lelkemre kötötte, hogy ha baj van, mindenképp hívjam, majd szenvedélyesen megcsókolt. Mikor hazaértem, magamhoz vettem egy doboz jégkrémet, egy kanalat, és leültem DVD-zni. Nem akartam szomorú filmet nézni, de a Titanicot raktam be, aminek a végére elfogyott a fagyim is és a könnyeim ismét kibuggyantak a szemem sarkából, majd álomba szenderültem.