A szív és az ész harcai - 2. rész

Sziasztok, Drágáim!
Egy kicsit késett az új rész, de ideért épségben. :) Elöljáróban annyit, hogy ki ment Rose-ért, valamint az érzelmek is kezdenek ébredezni bennük... :)
Meloddy, lírd le lécci, hogy az előző rész végén kire gondoltál! :))
Jó olvasást!

2. rész - Meg fogom szerezni!

-Már ne is haragudj, kedves rám váró hímnemű egyed, de hallottam már ennél jobb viccet is! - mosolygott Rose. Igazán szimpatikus volt neki az eddig ismeretlen férfi.

-Akkor menjünk is! - mondta, majd a lánytól elvette a két bőröndjét és megindult a kijárat felé.

Rose követte őt. Amikor meglátta a kocsit, majdnem leesett az álla. Egy fekete BMW mellett állt meg a férfi. Hirtelen sietősebbre vette lépteit, hogy minél hamarabb ott lehessen. 

-Te most komolyan egy ilyen csodával jöttél értem? - kérdezte Rose, miközben szemét le sem vette a járműről.

-Ennyire tetszik?

-Az nem kifejezés! A kedven kocsim! - nézte a lány még mindig az autót.

-Ha szeretnéd, vezetheted! - mondta ki a férfi azt a mondatot, amit a lány még álmában sem gondolt volna.

-Komolyan? - kérdezett vissza Rose, mire a válasz egy bólintás volt. - Juj, de jó! Köszönöm! - ugrott a lány a vele szemben álló nyakába, de csakhamar el is szégyellte magát. - Sajnálom, nem így akartam - mosolyodott el kényszeredetten.

-Semmi probléma! Csak kivezetem a belvárosból, mert még én is képes vagyok eltévedni - nevetett a férfi.

Beültek a kocsiba, aminek belsejében Rose alaposan körbenézett. Ha lehet azt mondani, akkor a lány első látásra beleszeretett az autóba. Úgy érezte magát, mintha a Paradicsomba csöppent volna. Ráadásul még fizetnek is azért, hogy ott van.

Bekapcsolták a biztonsági övet, és felbúgott a motor. A lány fülének legkedvesebb zene helyét vette át most ez a hang. Élete végéig képes lett volna a motor duruzsolását hallgatni.

-Elárulod végre a neved? - tette fel a kérdést a lány egy kis idő múlva.

-Bill Kaulitz-Trümper - válaszolta a férfi, miközben levette a napszemüvegét.

-Te? Neked szőke a hajad? - kérdezte Rose hatalmas szemeket meresztve a mellette ülőre.

-Igen, már több mint egy hónapja az. Ne sértődj meg azon, amit kérdezek, de ugye nem vagy fanatikus rajongó?

-Dehogynem. Határozottan az vagyok! Meg is kell osztanom, hogy veled ülök egy kocsiban! - válaszolt Rose, ahogy ismét elméjébe furakodtak a pár évvel ezelőtti történtek. - Ne ijedj meg ennyire! Csak vicceltem! - szólt a lány, mikor hallotta Bill gondterhelt sóhaját.

-Hé,ez nem volt vicces!

-Hát, volt olyan szar poén, mint a tiéd! - mondta Rose. 

-Akkor kvittek vagyunk? - kérdezte Bill, mire a lány elégedetten bólintott egyet. - És ismered a számainkat? - nem bírta ki, hogy ne tegye fel a kérdést. Túlságosan fúrta az oldalát a kíváncsiság.

-Csak pár számotokat. Bár mindig is akartam veletek találkozni, hogy megköszönjem, miattatok elveszítettem a legjobb barátnőmet - tört utat magának egy könnycsepp a lány arcán.

-Mi történt vele? - kérdezte Bill ijedten. Csak remélni tudta, hogy nem lett az a lány is öngyilkos miattuk, mint oly sokan már.

-Mikor befutottatok, Netty teljesen kifordult magából. Szinte semmi másról nem bírt beszélni, csak rólatok. Korántsem érdekelte már annyira, mi van velem, mint azelőtt. Megismerkedett pár rajongóval, aztán egyre többel és többel és egyszerűen elfelejtett. Nem hívott, nem érdeklődött irántam egyáltalán. Ha pedig hívtam, sosem ért rá, mert az idióta új barátaival lógott. Én pedig mikor belehallgattam a zenétekbe, mindig elkapott a sírás. Mindegy volt, hogy líraibb vagy pörgősebb. És azóta sincs olyan jó barátnőm, mint ő volt - törtek felszínre Rose mélyre eltemetett könnyei.


Még mindig nem bírta teljesen feldolgozni a történteket. Sírt, mert nem így akart bemutatkozni. Nem akarta, hogy sajnálják. Pláne, hogy az, aki miatt ez az egész történt. Ezt már túl megalázónak érezte.


-Sajnálom, Rose - mondta Bill együtt érzően. Ő nem akart senkit tönkretenni azzal, hogy az álmainak él és az csinálja, ami az életét jelenti.


Rose nem válaszolt Billnek. Fejét az ablak felé fordította és inkább a mellette tornyosuló épületeket nézte. Már a vezetéstől is elment a kedve. A sors iróniája, hogy pont ide tudták küldeni, és ezért is irtó dühös volt.


Több szó nem esett köztük az elkövetkezendő időben. Kínos csend volt ez mindkettejüknek. Rose úgy volt vele, hogy már csak azért is hallgat, mint a sír, Bill pedig emésztette magát, amiért ezt a csodás teremtést miatta bántották meg. Még neki is hihetetlen volt a felismerés, de úgy érezte, Rose mellett boldog lehetne. Felemelő érzés volt ez számára, a lány érzéseiről azonban nem tudott. Ez azonban teljesen hidegen hagyta, mert gondolatban már el is kezdte tervezni, hogyan hódítja meg a lány szívét.


-Rose, szeretnél vezetni? - kérdezte Bill, mikor kiértek a forgalmas belvárosból és leparkoltak az út szélére.


-Majd máskor. Most nem tudnék megfelelően koncentrálni - nézett Rose lefelé.


-Rose - fogta meg Bill a lány kezét, mire az felkapta a fejét -, sajnálom, ami veled történt. De ne sírj, kérlek! Egy ilyen szép lánynak csak mosolyognia szabadna - nézett a meglepett lányra mosolyogva. Habár még ő maga is meglepődött azon, amit mondott.


-Öhm... köszönöm - válaszolt Rose fülig pirulva, majd magára erőltetett egy vigyort. Bill mosolyogva az útra pillantott, majd elindultak a ház felé.


"Ezt most komolyan gondolta? Tényleg szépnek tart? Vagy csak felvidítani akart? Á, biztos nem! Akkor nem csillogtak volna a gyönyörű barna szemei úgy, akár a gyémánt!" - gondolta a lány. Magának is alig merte bevallani, mennyire jól estek neki a fiú szavai és mennyire megmelengették a szívét. Egy dologra kellett csak figyelnie, mégpedig arra, hogy ne essen pofára, mint Theonál. Túl hamar történt minden, a fiú pedig mégsem érezte azt, amit szeretett volna, így szakított Rose-zal.


"Azt hiszem, magasról teszek arra, hogy Dorisra fog figyelni. Nem érdekel senki és semmi. Minden erőmmel azon leszek, hogy Rose belém szeressen. Meg fogom szerezni!" - határozta el magában Bill. Amit pedig elhatározott, azt véghez is viszi. Ha kell, kudarcok árán, de akkor is megszeretteti magát Rose-zal.

Rose szemei elkerekedtek, amikor Bill leparkolt egy hatalmas villa előtt. Egy befüvesített telken egy hatalmas fehér épület állt telis-tele ablakokkal. A lánynak már ennyiből megtetszett, hisz imádja a napfényt beengedni a szobákba. Egy kicsit barátságosabbnak érzi még a félelmet, utálatot sugalló szobákat is. Nem utolsó sorban pedig a gyerekek is jobban érzik magukat egy világos házban, mint egy olyanban, amelyik alig rendelkezik ablakkal.

-Na, te még maradsz egy kicsit? - nyitotta ki Bill a kocsiajtót.

-Ja, nem. Csak a házatokat néztem. Szép nagy! - mosolygott Rose és kiszállt az autóból. Még egy utolsó pillantást vetett újdönsült szerelmére, a fekete csodára, majd követte a szőke hajút, aki már húzta is maga után a bőröndöket. 

Ahogy belépett a házba, Rose majdnem eltátotta a száját. Olyan rend és tisztaság volt ott, mint egy patikában. A cipők katonás rendben sorakoztak, a kabátok vállfán egy szekrényben. Minden a helyén volt, a ház lakói viszont sehol. Bill elkiáltotta magát, mire hangok szűrődtek le az emeletről. Rose szíve egyre gyorsabban dobogott az izgatottságtól és idegességtől. Egy valami azonban nagyon bántotta a fülét.


-Haladj már, kislányom! Nem érek rá egész nap várni rád! Az új babysitter is most érkezett meg - mondta gorombán egy nő.

Come back to me

Szép estét, Drágáim!
Most egy teljesen más hangvételű novellát hoztam nektek. Meloddy   TWC-s csoportba feltöltött videója teljesen megihletett, így Mollyval papírra vetettük a gondolatainkat. :) 2 részletben írtuk meg, az eleje nálam, a vége Mollynál lesz olvasható. :) Kicsit Csipkerózsika-féle lett, de teljesen máshogy alakulnak a történések. Remélem, komit kapok! :D 
Jó olvasást! :D

Come back to me (Gyere vissza hozzám)/1.

Bill boldogan gurult hazafelé új kocsijával, amit pár órája vásárolt. Nem hurcibásztathatja magát mindig Tommal! Tom... az ő ikertestvére és egyetlen szerelme. Idestova két éve lesznek együtt, amit a rajongók többsége eleinte undorral fogadott, de aztán beletörődtek. Mert ha a kedvenc ikerpárjuk így boldog, kik ők, hogy az útjukba álljanak? Azóta pedig, hogy a Kaulitz ikrek egy párt alkotnak, jobbnál jobb dalok látnak napvilágot, az utóbbi két lemez megjelenése között pedig alig telt el egy év, annyira jól haladtak a munkálatokkal. Miért is ne? Ha van ihleted a dalok írásához, mire észbe kapsz, százával várnak a megzenésítésre.


Bill leállította a motort egy a házukhoz közeli plázánál. Megfelelően álcázta magát, majd bement, hogy vegyen az ő egyetlen szerelmének egy kedves kis ajándékot, amivel kifejezheti, mennyire szereti Tomot. Ám amikor kilépett az egyik üzletből, ismerős kacagásra lett figyelmes. A hang irányába kezdett lépkedni. Amikor meglátta, kik is ülnek ott, majdnem elejtette a bögrét, amit vett. Sosem vásárolt ajándékba ilyen tárgyat, de annyira megtetszett neki, hogy nem hagyhatta ott. Ami viszont ennyire megrémisztette, hogy Tomot látta kedélyesen cseverészni egy ismeretlen lánnyal a kávézóban. Nem érdekelte, felismerik-e vagy teljesen el tud vegyülni, bement a helyiségbe. Tomékhoz nem ült közel, de azért még mindig hallotta, miről beszélgetnek. Persze szegény pincérnő itta meg a dolog levét, révén, hogy a szőke hajú énekes már alig látott az idegtől. Nem érdekelte, hogy autóval van, rendelt egy whiskey-t. Közben persze hallgatózott.


-Szóval akkor másfél évig nem is voltál nővel? - kérdezte az ismeretlen lány.


-Nem. És előtte is csak azért, mert megpróbáltam elfelejteni Billt. Nem akartam, hogy ha egyszer megtudja az érzéseim, elutasítson. De megbocsátanál egy pillanatra? - kérdezte Tom, majd a mosdó felé indult. Persze ez pont arra volt, ahol főhősünk foglalt helyet. Bill mélyen maga elé nézett, nehogy szemkontaktust teremtsen ikerbátyjával. Mikor már biztonságban érezte magát, a lányra pillantott. Először nem is akart hinni a szemének, aztán rá kellett jönnie, hogy nem a szeme káprázik, hanem a valóságot látja maga előtt. A lány nem más volt, mint Tom első szerelme, akivel a szüzességét veszítette el, és aki annak idején csak átverte bátyját. Nem sok kellett, hogy fel ne keljen és el ne küldje Marie-t melegebb éghajlatra. Most, ha lehetett, még idegesebb lett. Vajon mit akarhat ez a lány az ő szerelmétől? Ismét csak játszani akar vele, mint anno?


Billt sem kellett a szomszédba küldeni némi tervért. Meg kell hagyni, kétségbeesésében tette, amit tett, de nem volt más választása.


"Merre jársz, szívem?" - küldte el az üzenetet bátyjának, aki a telefonját az asztalon felejtette. Marie gyorsan a telefonért nyúlt, hogy nem épp kedves szavakkal tudassa az sms küldőjével, hogy Tom kivel és hol van.


-Na vissza is értem! - ült le Tom. - Marie, mit csinálsz a telefonommal?


-Csak az öcséd érdeklődött, merre vagy. Gondoltam elmondom neki.


-Mi? Neeem. Bill nem tudhatja meg, hogy találkozgatunk ....


-... és azt sem, hogy lassan fél éve megcsalod. Már mondtad párszor. De én nem akarok rajtad osztozkodni!


-Halkabban már! - szólt Tom a lányra. - Még valaki meghallja, aztán vége a csodás életemnek.


Bill úgy érezte magát, mint akit szívendöftek és meg is forgatták benne néhányszor. Hogy tehetett Tom ilyet? Akkor az elmúlt hat hónap hazugság volt? Ő naiv pedig azt hitte, örökre együtt maradnak. Hát persze... Tom a nőket szereti. Ő csak egy kis pótlék volt. Semmi más. Az énekes kifizette az italát, majd megpróbált minél feltűnésmentesebben kislisszanni a kávézóból. Kiült a kocsijába és üveges tekintettel bámult maga elé. Nem akarta elhinni, hogy mindez vele történik meg. Az sem érdekelte már, hogy eltervezte, az új autójában nem fog rágyújtani. Résnyire lehúzta az ablakot és pár perces szünettel egymás után szívta el a mai napról megmaradt fél doboz cigijét.


Már sötétedett, mikor elindult hazafelé az összetört szívével és az egészben lévő bögrével. Azt viszont nem gondolta volna, hogy Tom még rátesz egy lapáttal erre az egészre, ugyanis a házból kéjes nyögések hallatszottak ki, mikor Bill kiszállt a járművéből. Halkan becsukta a kocsiajtót, majd a házba is settenkedve lépett be. Maga sem tudta, miért fájdítja még jobban a szívét. Talán a kegyelemdöfésre várt. Ezt nem sokkal később meg is kapta, mikor egy női, érzéki sikoly és Tom hangos nyögése jelezték, elérte őket a beteljesülés. Ezt már nem bírta tovább a földszinten tartózkodó fiú. Le kellett ülnie, hogy nehogy összeessen. Tom, az ő egyetlen szerelme hogy képes más fölött olyat nyögni, mint amilyet fölötte szokott? És egyszerűen hogy volt bőr a testvére pofáján, hogy fél éve megcsalja, aztán meg még ágyba bújik vele is? Már egy jó ideje ülhetett a nappali szőnyegén, mikor kinyílt Tom szobájának ajtaja. Gyorsan felkelt és kislisszant a kertbe. Még szerencse, hogy meleg volt és nyitva maradt az ajtó.


-Jöjjek máskor is? - kérdezte bájosan Marie.


-Ha erre jársz, hívj fel! Addig majd elküldöm Billt, hogy kettesben lehessünk - válaszolta Tom.


Bill nem bírta tovább, hangosan felzokogott az udvaron. Nem értett szegény már semmit. Ezer meg egy kérdés kavargott a fejében, de egyikre sem lelte a megfelelő választ.


-Tom, ez mi volt?


-Honnan tudjam? - karolta át a Marie-t. Pedig hogyne tudta volna, hisz nem egyszer hallotta már öccsét sírni. Titkon azonban remélte, hogy mégsem Bill volt az.


-Egy utolsó rohadék vagy, tudd meg! - rontott be a házba a fiatalabb és behúzott egy jobbost testvérének. - Te meg egy szemét ribanc! És én még ajándékot veszek neked, Tom, mert azt hittem, te is azt érzed, mint én - kiabált az énekes, majd bátyja lába elé dobta a bögrét, mely darabokba is tört.


-Bill, várj, hadd magyarázzam meg!


-Mit? Azt, amit hallottam a kávézóban, hogy már fél éve megcsalsz? Ezen mit lehet megmagyarázni?


-Te... te ezt honnan tudod? - nézett nagyokat Tom.


-Tudod, megvettem az ajándékod és meghallottam, hogy valakivel nevetgélsz. Kíváncsi voltam, így beültem oda én is. Csak tudod, veled ellentétben én tudom magam álcázni. És ne kerülj ma a szemem elé, mert félek, olyat mondok, amit még jobban megbánok, mint az elmúlt két évet.


Bill felrohant a szobájába és előszedte a szekrénye mélyéről a gyógyszereit és az egy üveg vodkát is. Bement a fürdőszobájába, de mivel annak elromlott a zárja, az egyik kisebb szekrényt tolta az ajtóhoz, hogy Tom még véletlen se tudjon bemenni. Letelepedett a földre, majd meghúzta a vodkás üveget. Az első kortyok marták a torkát, de még mindig elviselhetőbb volt, mint a mérhetetlen fájdalom, amit Tom miatt érzett. Mikor már magába borította az üveg felét, bevett egy marék fájdalomcsillapítót. Közben ikre kiabált, hogy engedje be, még az ajtót is megpróbálta betörni, de szerencsére - avagy éppen sajnos - nem tudta véghez vinni tervét. Bill még mindig nem érezte magát megfelelően, ezért elfogyasztotta az üvegben maradt alkoholnak a negyedét, ismét bevett egy fél marék gyógyszert, és mivel már annyira önkívületi állapotban volt, belevert egy hatalmasat a tükörbe. A szilánkok szanaszét repültek, némelyik még az arcát is eltalálta. Tom egyre jobban kétségbeesett, Bill viszont, mint aki meg se hallotta, folytatta tovább "művét". Egyszer csak fogta magát és eldobott a kezéből mindent. Felkapott a földről egy nagyobb, hegyesebb tükördarabot, amivel keresztbe vágta a csuklóját. A vér elkezdett spriccelni. Bill nagy nehezen odébb tolta a szekrényét, kinyitotta az ajtót és Tomra nézett.


-Azt akartad, hogy kijöjjek? Hát tessék - mondta Bill elhaló hangon, majd összeesett. Tom gyorsan testvére kezére szorított egy rongyot és a mentőket tárcsázta. Viszonylag hamar kiértek az életmentők, akik a helyszínen megfelelő nyomókötést tettek a sérült csuklójára és szirénázva a kórház felé száguldottak. A nagy Tom Kaulitz, aki sosem mutatja ki az érzéseit, érzelmeit, most zokogva esett a földre.


A folytatást IDE KATTINTVA olvashatjátok! :D

A szív és az ész harcai - 1. rész

Sziasztok, Drágáim!
Itt is a következő sztori első része. Az alapötlet az egyik németórán fogalmazódott meg, mikor Rose munkájáról beszéltünk. Csak azért nem írom le, mi is volt a téma, mert akkor lelőném a poént. :P Nem tervezem túl gubancosra a történetet, de ki tudja, mit hoz a jövő. Mint minden alkotásomban eddig, itt is lesznek szomorú részek. Az első rögtön a következő részben. De ne rohanjunk ennyire előre! Ebből csak heti egy részt tervezek, amit szombaton este, vagy ha úgy esik, éjszaka kaptok majd meg. Az Our dream comes true-ból pedig igyekszem holnap estefelé részt hozni. Ha nem sikerül, előre is elnézéseteket kérem. :)
No, nem is húzom tovább az időt. Gondolom, már kíváncsiak vagytok. :D
Jó olvasást!

1. rész - Igen, tessék? Rose Zug.

Csodás napsütéses napon... kezdődhetne így is, de a környezet teljesen másról árulkodott, A fák sárgába-pirosba borultak, a virágok is megfogyatkoztak. Az ég elvesztette nyári fényességét, a felhők pedig borúsan gyülekeztek egy hatalmas vihart jósolva. Az emberek sietősen lépkedtek az utcán, hogy mihamarabb menedéket találjanak az égzengés elől. Egy lány azonban lassacskán sétálgatott az utcán.


Rose Zug az újságostól tartott hazafelé. Fürkészve nézte az eget, s párszor megfordult a fejében, hogy nem ártana sietni. Rose azonban imádta az őszi esőt, az őszi viharokat, így nem kapkodta a lábát. Egyedül édesanyjának vásárolt magazint és édesapja napilapját sajnálta. De ezt is csak pár pillanatig, hisz abban a pillanatban sokkal jobban foglalkozott saját magával. Habár lassan húsz éves lesz és sikeres érettségije van, még mindig nem érezte teljesnek az életét. Magánélete romokban, a szakítást is alig heverte ki, munkát pedig még mindig nem talált. Dolgozott már árufeltöltőként, szórólapokat is osztogatott, de sehol sem kedvelték meg igazán. Valamilyen ürüggyel mindig elküldték. Szülei ezer meg egy lehetőséget soroltak fel, mégsem fűlött a foga egyikhez sem. Egy valami azonban megfogta. Véletlen botlott bele az újságban egy hirdetésbe. Egy ügynökség babysittereket közvetít európai országokba valamint az USA-ba. Szüleit egyelőre még nem tájékoztatta szándékairól, először maga szeretett volna utánajárni a dolgoknak. Összeszedte az iratait, berakta a táskájába és egy esernyővel a kezében útnak indult.


-Jó napot, miben segíthetek? - kérdezte egy 30-as éveiben járó nő, amint Rose belépett az ajtón.


-Jó napot! A mai újságban akadtam rá egy hirdetésre és érdeklődni szeretnék, hogy milyen kritériumok vannak vagy kell-e valami speciális végzettséggel rendelkeznem, ha babysitternek szeretnék állni.


-Nos, kedves ...


-Jaj, de figyelmetlen vagyok! Rose Zug - nyújtotta kezét a lány.


-Natalja Mond. Szóval, kedves Rose, az igazat megvallva egy dadaképzőt kellene kijárnod, ami egy kétéves kurzus. Maradjon kettőnk közt, de a te eseteben ettől eltekintünk. Fiatal vagy, a családok pedig korodbeli dajkát akarnak a gyerekük mellé, aki ért a csemetéjük nyelvén. Emellett a megérzéseim sosem csalnak. Veled kapcsolatban pedig úgy érzem, tökéletesen helyt fogsz állni, bármilyen családhoz is kerülj. Továbbá angol nyelvtudás szükséges.


-Oh, köszönöm, hogy így gondolja. Az angollal nem lesz probléma és imádok gyerekekkel foglalkozni - mondta mosolyogva Rose.


-Akkor még az irataidat kérném el, hogy felvehesselek a listába.


Rose átnyújtotta a nőnek az okmányait, aki pár perc alatt be is építette az adatokat, valamint Rose közben leírta egy papírra a telefonszámát is. Nagyon izgatott volt. Örült, hogy ilyen gyorsan ment minden. A szülei pedig még nem is tudtak róla! Igazán kíváncsi volt a reakciójukra. És természetesen arra is, hová kerül majd. Fiatal családnál vagy egy idősebb sznob házaspárnál kell majd gyerekekkel foglalkoznia?


-Tudod, nekünk fontosak az alkalmazottaink, Rose, ezért lenne még egy kérdésem. Ha választanod kellene, Európában maradnál vagy inkább az Államokba mennél?


-Húha... Hát igazából a szüleim munkájából kifolyólag több európai országban jártam már, így inkább Amerikába utaznék. Természetesen ha ott nincs munkalehetőség, megfelelő lesz itt a kontinensen is.


-Köszönöm. Ha találunk állást, értesítelek. Bármelyik pillanatban hívhatlak, úgyhogy állj indulásra készen!


-Mindenképp! Köszönöm! Viszlát!


-Szervusz!


Rose boldogan szökdécselt hazafelé. Már nem is bánta, hogy nem adta be a jelentkezését egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Otthon azonban szülei haragos tekintetével találkozott.


-Te merre voltál, édes kicsi lányom? - kérdezte édesanyja.


-Írtam, hogy van egy kis dolgom! Nem találtátok meg? Itt van az asztalon!


-Hol? Mert én itt nem látom! - mondta anyja a konyhában.


-Mert leesett - vette fel Rose a cetlit. - Mondtam, hogy az asztal alatt van! - nézett mosolyogva szüleire.


-Jaj, te! Na, és merre voltál?


-Megtaláltam a megfelelő munkát! Babysitter leszek! - kiáltott fel hatalmas mosollyal az arcán Rose.


-Hogy mit csinálsz? - szólalt meg most édesapja.


Rose elmesélte, hogyan lelt rá a lehetőségre. A szülei kicsit meghökkentek, mikor a lány közölte, van rá esély, hogy Amerikában dolgozzon. Mivel fontos nekik lányuk boldogsága, még ha nehéz szívvel is, de elfogadták és támogatták gyermeküket. Beszélgetésüket Rose telefonjának hangos csilingelése zavarta meg.


-Igen, tessék? Rose Zug.


-Szia, Rose! Natalja vagyok. A cuccaid összepakoltad már?


-Még nem teljesen...


-Akkor kapd össze magad! Szedj össze minden dolgot, amire szükséged lehet! Két óra múlva ott lesz az egyik sofőrünk. Repjegy nála, kivisz a reptérre, valamint nála lesz, mit csinálhatsz és mit nem a munkahelyeden. Los Angelesbe kell menned egy német család ötéves gyerekéhez. Siess! - darálta el gyorsan Natalja és Rose válaszát meg se, várva bontotta a hívást.


-Mi történt, Rose? - kérdezte édesanyja, mikor ránézett lánya arcára, ami kettős érzelmeket tükrözött.


-Anya, apa, LA-be megyek. 2 óra múlva indulnom kell.


-Máris? - tette fel a kérdést csalódottan édesapja.


-Igen. Anya, segítesz összepakolni, kérlek?


Anya és lánya együtt kezdett el pakolni. Rose két nagy bőröndöt telepakolt ruháival, majd egy kézipoggyászként szolgáló táskába belerakta személyes holmijait. Némelyik fénykép láttán könnybe lábadt a szeme, de még ez sem tántorította el célja elérésétől. Mikorra kész lettek mindennel, már majdnem eltelt a megszabott két óra. Rose édesapjától megkapta azt a nyakláncot, amelyben a két szülő fényképe foglalt helyet. Kikísérték lányukat a kapuba, ahová nem sokkal később megérkezett egy fekete, sötétített üveges autó. A sofőr kiszállt, berakta a táskákat a csomagtartóba, majd Rose-t sürgette meg egy kicsit.


-Jaj, nagyon fogtok hiányozni, de mennem kell!


-Vigyázz magadra, szeretünk! Szia!


-Én is titeket! Sziasztok! - ölelte meg szüleit, majd intett még nekik a járműből, amely új élete felé viszi őt.


A könnyivel küszködött még mindig, mikor megérkeztek a reptérre. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Egyrészt örült, hisz végre olyan helyen dolgozhat, ahonnan biztosan nem küldik el, másrészt pedig sajnálta szüleit, hogy még rendesen elbúcsúzni sem tudott tőlük, csak úgy sitty-sutty. A sofőr bekísérte Rose-t, feladta a lány helyett a csomagokat, majd a check-in kapuhoz sétáltak.


-Tessék, a jegyed, tedd el biztos helyre! LA-ben már várnak, figyeld a nevedet ábrázoló táblát! Jó utat!


-Köszönöm!


A lány átment az ellenőrző kapun, felszállt a gépre és egy hatalmas sóhaj kíséretében gondolatban elbúcsúzott Münchentől, majd az országtól, amit ki tudja, mikor lát újra.


A repülőút borzasztó hosszúnak bizonyult. Ezalatt Rose-nak volt ideje elolvasni, hogyan kell viselkednie. Igazából semmi újdonságot és meglepőt nem talált benne. Végtagjai elgémberedtek, a fenekét teljesen szétülte, így mikor a gép sikeresen földet ért, főhősünk hatalmas nyújtózással üdvözölte új otthonát. Miután túlesett a jegy- és útlevél ellenőrzési mizérián, könnyen megtalálta a futószalagon árválkodó bőröndjeit. Kint pöedig már valóban várták.


"Uhh... micsoda lány! Szerénynek tűnik, semmi smink, csak természetes szépség, és ami fő, egyáltalán nem néz ki úgy, mint egy plázacica. Ó, ember! Ilyenre ne is gondolj! Az unokahúgodra fog vigyázni!"


-Hello, Rose Zug vagyok.


- ... 


-Hahó, megérkeztem! - integetett a lány az őt váró férfi előtt.


-Ne haragudj, csak egy kicsit elbambultam. De remélem, nem baj, ha csak a kocsiban mutatkozom be!


-Ha nem elrabolni és megerőszakolni akarsz, nekem tökéletes.


-Basszus... pont ez volt a tervem! - mondta a férfi Rose-nak komolyan, aki már készen is állt egy esetleges önvédelmi ütlegelésre. - Csak vicceltem, ne félj!


-Már ne is haragudj, kedves rám váró hímnemű egyed, de hallottam már ennél jobb viccet is! - mosolygott Rose. Igazán szimpatikus volt neki az eddig ismeretlen férfi.

szavazás eredménye

Sziasztok, Drágáim!


A szavazás végeredménye:

Szeretnétek párhuzamosan olvasni az Our dream comes true-t és az új sztorit?

Igen	13 (92%)
Nem	1 (7%)

Hamarosan érkezik az első részt! :D Remélem, bejön majd nektek! :)

Our dream comes true - 39. rész

Sziasztok, Drágáim!
Hoztam az új részt. Remélem, nagyobb sikernek örvend majd, mint az előző rész. :)
Jó olvasást!

Part 39. - Rémálom

Heves csókcsatánkat Bill zavarta meg, aki belecsípett mindkettőnk combjába. Úgy rebbentünk szét, mint a madarak, akiket elhessegetnek.


-Hey, ezt most miért? - nyavalygott Tom.


-Viselkedjetek már! Jó, hogy nem fekszetek már le kapásból! - szólt ránk Bill halványan mosolyogva.


-Pedig az volt a célunk! - kezdtem el most én a bolondját járatni vele. - Nem akartuk ennyire konkrétan kimondani, csak egy pár füldugót kaptál az éjjeli szekrényedre, hogy legalább aludni tudj!


-Ne csináljátok már! - kiáltott és felrohant a lépcsőn. Még a tetejéig is alig ért el, mikor kitört belőlünk a hahota. - Átvertetek, mi? - fordult vissza, mire mi még jobban elkezdtünk nevetni. - Ó, hogy mit kaptok ezért, ha már otthon leszünk!


-Na mi ez a jókedv, gyerekek? - jött be Simone.


-Csak Billt egy kicsit megvicceltük, anya - szólalt meg Tom.


Szegény Bill! Tom is átverte, most még én is.-.. Már előre félek, mi lesz LA-ben. Csak remélni tudom, hogy nem hatványozottan kapjuk vissza.


A délután már csupa móka és kacagás volt. A családi hangulathoz már csak Gordon hiányzott. Ha az ikrek anyukája ilyen kedves, akkor Gordon sem lehet másmilyen. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen csupaszív asszony egy agresszív, goromba emberrel éljen együtt.


-Kicsim, ha nem gond, elmennék aludni. Már nagyon fáradt vagyok - szóltam este Tomnak, miután bejöttünk az udvarról.


-Persze, menj csak! Rögtön megyek én is! - adott egy csókot, majd el is tűnt a szemem elől.


Felmentem a szobánkba, elővettem a pizsamám, majd elmentem letusolni. Már majdnem aludtam, mikor Tom kinyitotta az ajtót és majdnem felbukott valamiben.


-Mit csináltál? - kérdeztem, mert olyan aranyos volt, ahogy suttogva szitkozódott. 


-Belerúgtam az ajtófélfába - nyögött fel fájdalmasan. Én pedig együttérzésképpen kinevettem szegényt. - Hékás, ez nem vicces!


-Dehogynem! De inkább feküdj ide mellém! Nem tudok nélküled aludni.


Tom bebújt mellém a takaró alá, így meglehetősen hamar elaludtam. Éjszaka viszont ismét álmodtam. Annyira valóságosnak tűnt az egész. Egy elvetemült rajongó elrabolta a gyermekemet, Tom és én pedig tehetetlenek voltunk, ahogyan a rendőrség, a titkosszolgálat és mindenki. Aztán pedig kaptunk egy képet ettől a mentális problémákkal rendelkező lánytól, amint a kisbabánk halott. Kiabáltam egy nagyot, majd hirtelen felültem az ágyban és elkezdtem zokogni. Tom pedig nem volt mellettem. Ez még jobban megrémisztett.  Kilépkedtem a szobában lévő fürdőbe kicsit lenyugodni. Megmostam az arcom, aztán visszamentem az ágyba. Tom még mindig sehol sem volt. Próbáltam visszaaludni, de mindig, mikor lehunytam a szemem, az a félelmetes, gusztustalan kép lebegett a szemem előtt. Úgy döntöttem, alvás helyett ismét előveszem a fényképalbumom és fellapozom. Képnézegetés közben rengeteg gondolat támadott meg. Vajon miért álmodtam már másodjára ilyet? Talán a sors is úgy akarná, hogy ne szülessen meg a baba? Nem, erre gondolnom sem szabad. A kis pocaklakó hat és fél hónap múlva világra jön. Addig jártattam az agytekervényeimet, mígnem sikerült elszunnyadnom. Egyszer csak arra riadtam fel, hogy valaki megpróbálja kivenni a kezemből az albumot.


-Mikor kimentem, ez még nem volt nálad, édesem - nézett rám kedvesen Tom.


-Most viszont itt van - mondtam nem túl kedvesen.


-Miért vagy ilyen goromba, Dora? Valami rosszat tettem? - kérdezte, mialatt befeküdt mellém.


-Lehet... nem tudom... nem... Merre voltál? - bújtam hozzá.


-Csak elugrottunk Gordonért, mert lerobban a kocsija.


-Ne hagyj egyedül többet éjszakára, kérlek!


-Mi történt, édesem? - kérdezte Tom. A teste teljesen megfeszült.


-Megint rémálmom volt - csuklott el a hangom. - Amikor veled alszom, semmi ilyen nincs, de mikor nélküled alszom, felszínre törnek ezek a rondaságok.


Tom szorosan a karjaiba zárt és simogatni kezdte a hátam. Hamar vissza is aludtam, és tényleg úgy volt, ahogy mondtam. Ha Tom mellettem fekszik, nincsenek rémálmaim, ha pedig nincs mellettem, akkor meg vannak. Lehet, hogy olyankor, mikor Tom nincs itt, nem érzem úgy, hogy van valaki, aki meg tud védeni. 

részlet ^^

Sziasztok, Drágáim!


Íme egy kis részlet az új sztoriból. Mivel eddig a többség arra szavazott, hogy együtt olvasná a két történetet, nagyon úgy néz ki, jövő hét szombaton hozom az első részt. :) A szavazás lezárásáig viszont még rengeteg idő van! :) De nem is papolok tovább. Olvassátok! :))



"Szülei ezer meg egy lehetőséget soroltak fel, mégsem fűlött a foga egyikhez sem. Egy valami azonban megfogta. Véletlen botlott bele az újságban egy hirdetésbe."


"-Hol? Mert én itt nem látom! - mondta anyja a konyhában.
-Mert leesett - vette fel Rose a cetlit. - Mondtam, hogy az asztal alatt van! - nézett a lány mosolyogva szüleire."


"Rose két nagy bőröndöt telepakolt ruháival, majd egy kézipoggyászként szolgáló táskába belerakta a személyes holmiját. Némelyik fénykép láttán könnybe lábadt a szeme, de ez nem tántorította el célja elérésétől."


"Uhh... micsoda lány! Szerénynek tűnik, semmi smink, csak természetes szépség, és ami fő, egyáltalán nem néz ki úgy, mint egy plázacica."


"-Hahó! Megérkeztem! - integetett a lány az őt váró férfi szemei előtt.
-Ne haragudj, csak kicsit elbambultam. De remélem, nem baj, ha csak a kocsiban mutatkozom be!
-.Ha nem elrabolni és megerőszakolni akarsz, nekem tökéletes.
-Basszus... pont ez volt a tervem! - mondta a férfi Rose-nak komolyan, aki már készen is állt egy esetleges önvédelmi ütlegelésre. - Csak vicceltem! Ne félj!
-Már ne is haragudj, kedves rám váró hímnemű egyed, de hallottam már ennél jobb viccet is!"


Nos, remélem, elnyerte a tetszéseteket! :) Az pedig, hogy mi lesz Rose munkája és ki várt rá, majd kiderül! :)

meglepiii :)

Sziasztok, Drágáim!

Ahogy láthatjátok, új dizi van! :) Semmi ötletem nem volt, de amikor rátaláltam erre a képre, még azt is félre tudtam tenni, hogy a rózsaszín és árnyalatai nem a kedvenc színeim. :P 

Ma pedig hozom az új részt az Our dream comes true-ból, és meglepi gyanánt kaptok egy kis részletet is a következő sztori első részéből. :) Nem sokat, hisz a szavazásnak egy hét múlva lesz vége. Csak épp annyit, amivel felkelthetem az érdeklődéseteket! :)

Legyetek jók és szobatiszták! :PP

Puszillak titeket! ^^)

next story :)

Sziasztok, Drágáim!


Részt valószínűleg pénteken hozok, remélem, az jobban fog tetszeni nekem is, mint az előző. :P
Viszont már kezd összeállni a fejemben az következő történet. :D Annyi baj van, hogy az Our dream comes true-ból még van hátra jó pár rész. Nem tudom pontosan, hogy mennyi, de 10 még biztosan. Ezeket pedig még nem tudom, milyen gyakran vagy esetleg ritkán fogom hozni... :(
De most indítok egy szavazást, hogy szeretnétek-e párhuzamosan olvasni a két történetet. Kérem minden olvasómat, hogy legyen kedves szavazni! Még ha nem is annyi komment érkezik, mint szeretném, most legyetek szívesek voksolni! Elsősorban nektek tartom fenn az oldalt, így fontos, mit szeretnétek!
Köszönöm előre is!
Puszillak titeket ^^)

Our dream comes true - 38. rész

Sziasztok, Drágáim!
Tudom, tudom, rég volt rész. :( Ráadásul ezt is valahogy erőltetettnek érzem, de akárhogy is próbálnám halogatni, nem nagyon jönnének jobban a szavak... :S Ezt, kérlek titeket, nézzétek el nekem! :$ 
Jó hírrel is szolgálhatok viszont, hisz ha minden jól megy, jövő hét pénteken kaptok egy kis meglepetést! :)) Egy kis változás lesz eddigi írásaimhoz képest, de remélem, tetszeni fog nektek! :) De nem is szaporítom tovább a szót! :P
Jó olvasását!

Part 38. - "Édesanyámnak!"

-Mi jót csinálsz? - nézett rám mosolyogva. -Te sírtál?

-Dehogyis! Ezek csak emlékkönnyek.

-Már kezdtem megijedni - fújta ki színpadiasan a levegőt Tom.

-Gyerekek - jött be Simone -, van egy kis problémánk!


-Na, ne kímélj, anya!


-Gordonnak bent kell maradnia az iskolában, valami megbeszélés van, úgyhogy csak késő este fog hazajönni. Ha gondoljátok, megvárhatjátok


-Azt hittem, ég a ház! - nevetett fel Tom. Hogy őszinte legyek, kicsit megkönnyebbültem, hogy csak ennyi a probléma. -De Billnek szólhatok én? - húzódott gonosz mosoly az arcára.


-Persze, kisfiam, menj csak!


Tom felkelt az ágyról, és én is mentem volna utána, ha Simone meg nem állít, hogy beszélni akar velem. Tudtam, hogy semmi félnivalóm nincsen, mégis eszeveszett módon kalimpált a szívem.


-Dora, lejönnél segíteni egy kicsit?


-Persze!


Elindultunk a konyhába s közben hallottuk, amint Bill szidja a testvérét. Gondolom, Tom nem úgy adta elő, ahogyan Simone mondta el nekünk. Leértünk a konyhába, de ott látszólag nem kellett semmi segíteni, hisz már meg volt terítve az asztal, ami csak az éhes szájú fiatalokra, azaz ránk várt. De nem álltunk ám meg itt, kilépkedtünk a kertbe. Gyönyörű zöld, frissen vágott fű és rengeteg színes virág látványa tárult a szemem elé.


-Csodaszép kerted van, Simone!


-Köszönöm, kedveském! - mondta Sim..-Hogy viseled a terhességed?


-Köszönöm, egész jól! Volt pár mélypontom - lábadt könnybe a szemem -, de most csak arra szabad koncentrálnom, hogy a lehető legkevesebb ideget egyem meg.


-Anyukádék segítenek? Tudsz tőlük tanácsot kérni? - kérdezte kedvesen mit sem sejtve arról, hogy a legérzékenyebb témára tapintott rá.


-Hát nem teljesen. Amióta kimentem a fiúkhoz dolgozni, azóta valami megtört. Amikor pedig kiderült, hogy gyermeket várok, azt mondták, nem hajlandóak segíteni és az első unokájuk életében részt venni. Csupán azért, mert a búcsúbulinkon hibáztam. Aztán kiderült, hogy apa megcsalta anyát, és így felbukkant a 18 éves öcsém is. Szóval nem nagyon tudok kitől segítséget kérni, csak az orvostól - fejeztem be a mondandóm, és egy kósza könnycsepp utat tört magának. Letöröltem, mert nem akartam sírni és így bemutatkozni Simone-nak.


-Jesszusom! Hát ez borzasztó! Ha bármi kérésed lenne, én szívesen megválaszolom - mondta kedvesen mosolyogva.


-Köszönöm szépen, ez nagyon kedves tőled! - öleltem meg. - Tudod, kicsit féltem, hogyan fogsz majd fogadni, de ez teljesen felesleges volt.


-Anya, eszünk? Már éhen halok! - jött ki nyavalyogva Bill. Akár egy ötéves.


-Menjetek csak, mindjárt megyünk mi is! - mondta Sim, majd hozzám fordult. - Remélem, valahogy megneveled kint a fiaimat! - jegyezte meg halkan.


Bementünk a házba Bill után. A fiúk már az asztalnál tűkön ülve várták, hogy végre nekilássunk az étel elpusztításának. Közben előkerültek gyerekkori sztorik is mind Tomról és Billről, mind rólam. Ezeken jókat nevetgéltünk. Simone pedig fenséges menüt hozott össze, rég ettem már ilyen finomat. Ebéd után bementünk a nappaliba, ahol Simone Bill és Tom gyerekkori képeit mutatta meg. Azonban egy olyan kép is köztük volt, ami minden bizonnyal egy anyáknapi ajándék volt. Hirtelen minden elhalkult és csak a fejemben zakatoló szöveg volt előttem.


"Édesanyámnak!
Az én édesanyám olyan valaki, aki mindent megért, amit mondok és csinálok. Aki elnézi minden hibámat és a legjobbat látja bennem.
Olyan valaki, akinek különleges szeretete napról napra ösztönöz, és aki gondoskodásával, melegségével boldogsággal tölti el a szívemet.
Az édesanyám minden, és még annál is több, a legnagyobb kincs.
És a legjobb anya a világon, akit én a sajátomnak szólíthatok.
Sok szeretettel!
Bill és Tom"


A szemeimet könnyek lepték el. Próbáltam visszatartani őket, de végigfolytak az arcomon. Gyorsan letöröltem, ám újabbak jöttek helyükre. Vettem pár mély levegőt, így valamennyire jobban lettem, a többiek fürkésző tekintete viszont nagyon frusztrált.


-Minden rendben, csak ez a kép az ajándékodról meghatott egy kicsit - néztem Simone-ra.


-Akkor jó. Jaj, Bill, kicsikém, gyere velem egy kicsit! Találtam neked valamit a garázsban! - kiáltott fel Sim. Valahogy úgy éreztem, csak kettesben akar hagyni Tommal és nem lelt semmit kisebbik fiának.


-Hey, mi a baj? - kérdezte Tom.


-Csak ami adtatok anyukátoknak. Nem tudom, mikor fogok túllépni anyáékon. Annyira bánom, hogy már megint szomorúnak kell láss. Igyekszem túltenni magam ezen, hogy ne kelljen folyton a siránkozásaimat hallgatni.


-Jaj, édesem! - vont a karjaiba. - Ez természetes, hogy még mindig zaklatott vagy anyukádék miatt. Viszont van egy jó ötletem! - mondta, majd a fülemhez hajolt és belesuttogott. - Majd ha eltelik a harmadik hónap, akkor elfelejtetek veled minden rosszat.


Gyorsan Tom ajkai után kaptam és szenvedélyesen megcsókoltam. Mással igazából nem is lehet egy ilyen kijelentésre reagálni, úgy gondolom. Heves csókcsatánkat Bill zavarta meg, aki belecsípett mindkettőnk combjába.