Sziasztok, Drágáim!
A rész készül, de addig is itt a versenynovellám, ami Naniéknál bekerült az első ötbe. :) Ezután szavazás útján dől el, ki nyeri meg, így arra kérnélek titeket, kedves Olvasóim, hogy IDE kattintva jobb oldalon szavazzatok az én novellámra. Sokat jelentene, és persze néhány komment is jól esne, mert sokat dolgoztam ezen írásommal. Köszönöm előre is! :D
Jó olvasást!
Egy rosszul végződött este következményei
-Igen, tessék? – vette fel a nő a telefont.
-Jó napot kívánok, doktor Blake vagyok. Julie Locke-kal
beszélek?
-Igen, én vagyok. Minek köszönhetem a hívását?
-A lányát alkoholmérgezéssel hozták be a St. Anna kórházba.
Be tudna jönni?
-Természetesen. Azonnal ott vagyok. Köszönöm – mondta
Julie és lerakta a telefont.
Kiugrott az ágyból, magára kapott egy farmert és egy
normálisabb topot, a táskáját és már pattant is a kocsijába, hogy minél
hamarabb lányával lehessen. Teljesen hihetetlen és elképzelhetetlen volt, hogy
az ő egy szem lányát alkoholmérgezéssel kezelik. Biztos volt benne, hogy lánya
új osztálytársa keze van a dologban. Az a gyerek nem tudott értékelni semmit,
mert apjának köszönhetően mindent a segge alá tettek. Nem kellett semmiért
megküzdenie, nem kellett a szegénységből kitörnie, mint Julie-nak.
Julie Locke egy hamburgi szegény család negyedik
gyermekeként született, ahonnan igen csak nehéz volt kiszaladnia. Iskolába is
nehezen tudott járni, osztálytársai kinézete miatt folyton kiközösítették, így
barátai se voltak a szomszéd gyerekeken kívül. Velük is csak azért volt, mert
látva, hogy más is hasonló cipőben jár azon a környéken, kicsit könnyebb volt
elviselnie a pénztelenséget. Gyerekként már azt is gazdagnak gondolta, akinek
saját szobája van, hisz neki csak egy kisebb ágy jutott, amin az idő múlásával
már alig fért el, de nem volt lehetőség váltani. Az érettségi után az utcákat
járta, hogy néhány eurót össze tudjon koldulni a család napi betevőjéhez, ami
nem volt több legfeljebb két üres zsömlénél és víznél. Elképzelni sem tudta,
hogy lehet ebből a helyzetből feltörni és már azt is látta maga előtt, hogy a
következő télen összefagyva találnak majd rá, ezzel pedig vége az ő rövid életének
mindenféle próbálkozás nélkül. Egy ilyen utcán töltött napon ismerkedett meg
első szerelmével és gyermeke apjával. A férfi magasabb volt Julie-nál legalább
másfél fejjel, vékony volt, de testalkatán látszott, hogy kondizni jár. A
szemei gyönyörű csokoládébarnák voltak, haja rövid volt, feketében pompázott és
az égnek meredt. Julie az első találkozás után érezte, hogy talán a férfi
segítségével végre megmenekülhet a szegénységből. Ez után már szinte csak azért
járt az utca forgatagába, hogy láthassa a fekete hajút, aki minden nap harminc
eurót adott Julie-nak, amiből a lány bőségesen tudott ételt venni, de mást nem
mert, hisz akkor szülei már fizikailag is bántalmazták volna, nem csak
lelkileg. A férfi igazi kilétét csak pár nappal később tudta meg: Bill
Kaulitz-Trümper, a Tokio Hotel énekese. A férfi már az első nap beleszeretett a
lányba, hiába volt koszos, sovány, szőke haja kócos, szürkéskék szemei pedig
fénytelenek. Pár héttel később Bill úgy érezte, nem tud többé Julie nélkül
élni, ezért magával vitte az otthonába, ahol a lánynak lehetősége volt
megfürödni, Billtől kapott egy nadrágot és egy fölsőt, ami még Bill vékony
alkata ellenére is majdnem leesett a lányról. Elmentek ruhát vásárolni
Julie-nak, aztán pedig beültek egy étterembe. Még aznap megismerkedett Tommal,
aki kicsit furcsán nézett eleinte Julie-ra, de idővel megbarátkozott vele. Bill
és Julie kapcsolata szépen alakult, majd egy napon kiderült, hogy Julie terhes.
Először nem mondta el Billnek, csak pár nappal később. A férfi teljesen
kikészült, nem is szólt szerelméhez. Egy hónapig tartott ez köztük, Julie pedig
úgy döntött, véget vet ennek. Bill vett neki egy lakást és pénzt is adott neki,
hogy a gyermeküknek ne kelljen nélkülöznie semmit, míg Julie nem dolgozik. A
lányt nagyon megviselte a szakítás, de úgy döntött a saját és a hasában növekvő
csöppség érdekében, hogy félreteszi negatív érzéseit és csak a terhességére fog
figyelni, csak pozitív gondolatai lesznek. Egy nap elhatározta, hogy meglátogatja
szüleit, akik nem is tudták, mi lett vele, hisz mióta Billel lelépett, azóta
nem is volt otthon. Az pedig másfél éve volt. Otthon viszont szomorú hír
fogadta. Szülei, amióta Julie az eszét tudja, az alkohol rabjai voltak. Ez lett
a vesztük is. Alkoholra költötték azt a kevés pénzt is, amit összekoldultak és
segélyként kaptak, ételre pedig nem maradt. Vagy nem akartak költeni. Julie nem
tudta biztosan, hisz a halálhírt is a szomszédoktól tudta meg. Még jobban
összetört, hazafelé úton végig sírt és emésztette magát. Ez csakis az ő hibája.
Ha az eszére hallgatott volna, akkor már hamarabb felkereste volna szüleit, és
talán még meg lehetett volna őket menteni. Nagy nehezen túltette magát ezen is,
és élte a terhes nők életét. Csak annyi volt a különbség más kismamákhoz
képest, hogy Julie egyedülálló volt. Barátai még mindig nem voltak, habár már
kezdett kicsit megnyílni más anyukáknak, akikkel a kismamagondozáson
találkozott. Terhessége alatt minden rendben volt, azonban egyik este mentőt
kellett hívnia, ugyanis elfolyt a magzatvíz, ő pedig képtelen volt egyedül
bemenni a kórházba jogosítvány és autó nélkül. Egész éjszaka vajúdott, majd
másnap reggel egy egészséges, csodaszép kislánynak adott életet. Kevés haja
volt, az is szőkésbarna, a szemei pedig szürkéskékek voltak, mint Julie-nak. Ez
tizenhat éve volt.
Ma már sikeres üzletasszony, egy jól menő panzió
igazgatója volt. Jogosítványt is szerzett és mivel jól futott a szekér, egy Lexust
is megengedhetett magának. A sebességkorlátozást nem sokkal lépte túl, de
nagyon ideges volt lánya miatt. Nem akarta, hogy úgy végezze ő is, mint szülei.
A gondolatoknak és a felvillanó emlékképeknek köszönhetően könnyei folyni
kezdtek. Leparkolt a kórház parkolójában, kiugrott a kocsijából, beriasztotta
és a bejárat felé rohant. A portástól megkérdezte, merre találja doktor
Blake-et, majd a másodikra liftezett. Ott meglátott egy orvost kijönni az egyik
kórteremből, a köpenyén pedig a Dr. Nathan Blake névtábla díszelgett, Az orvos
a negyvenes éveinek elején járhatott, fekete hajában megjelent pár ősz hajszál,
arca borostás volt, majdnem fekete szemei alatt pedig szürke karikák voltak.
-Jó estét, Julie Locke – nyújtott kezet a nő.
-Üdvözlöm, doktor Blake.
-Mi van a lányommal, doktor úr?
-Amikor behozták, eszméletlen volt. Gyomormosást
végeztünk, széntablettát is kapott, most pedig ébredezik itt a kórteremben.
-Bemehetnék hozzá?
-Persze, de ne zaklassa még fel és ne nagyon beszéltesse!
-Rendben, köszönöm – mondta a nő hálásan, majd belépett a
kórterembe.
Leült az ágy melletti székre, megfogta Maya kezét és csak
nézte lányát. Maya egykor szőkésbarna haja most vörösben pompázott, ami
szürkéskék szemével vadítóan hatott. Nem is csodálkozott Julie, hogy lánya
körül annyi fiú legyeskedett, ám óva intette lányát mindenféle felelőtlen
döntéstől. A kapcsolatuk nem is anya-lánya kapcsolat volt, inkább legjobb
barátnők voltak. Maya sosem érezte cikinek, ha édesanyjával mutatkozott, hisz
büszke volt anyjára, hogy saját erejéből épített magának strapabíró várat, és
amiért egyedülálló anyaként is képes volt egyensúlyt találni a munka és az
otthon között, így mindig volt elég ideje egy kis beszélgetésre, vásárlásra,
csajos napokra, amikor csak otthon voltak, filmeztek vagy együtt sütöttek
valamit.
Maya lassan nyitogatni kezdte szemét és az első, amit
meglátott, hogy édesanyja a kezét fogva az ágyon könyököl, és az ablakon néz ki
a sötét éjszakába. Óvatosan megszorította a kezét, mire Julie lányára emelte
tekintetét.
-Sajnálom, anya, én nem így akartam – suttogott Maya könnyes
szemekkel.
-Majd ezt otthon megbeszéljük, most az a lényeg, hogy
jobban legyél, kincsem – mosolyodott el kedvesen Julie.
-Daniel hol van? – nézett körbe a szobán.
-Ki az a Daniel?
-A fiam – szólalt meg egy hang a háttérben és Julie
feszültebb lett, amit Maya is észrevett.
-Mi az, anya?
-Semmi, kincsem – rendezte arcvonásait Julie és épp
fordult volna meg, amikor az illető ismét megszólalt.
-Julie, te vagy az?
-Tom? – nézett a férfira csodálkozva. – A… a te fiad
miatt van itt a lányom?
-Maya a te lányod?
-Anya, ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte rekedten
az ágyban lábadozó lány.
-Ez hosszú, Maya. Majd otthon elmesélem – mondta Julie és
Maya tudta, hogy komoly a dolog, mert csak ekkor szólította édesanyja a nevén,
máskor mindig kincsemnek, kislányomnak vagy egyetlenemnek hívta.
Julie lezártnak tekintette a dolgot, mert már az is elég
volt még több seb feltépéséhez, hogy látta Tomot és kiderült, hogy Maya új
osztálytársa a lánya nagybátyjának a fia. Ergó, Maya és Daniel unokatestvérek.
A nő imádkozott, hogy a két kamasz ne azért töltsön együtt olyan sok időt, mert
gyengéd szálak fűzik a másikhoz.
-Maya, elmegyek, keresek egy éjjel-nappalit és hozok valami
innivalót – szólalt meg a nő, csak hogy meneküljön a helyzetből. Lánya
bólintott, majd Julie megpuszilta és kiinalt az ajtón egészen az utcáig, ahol
nagy nehezen talált egy non-stop boltot. Szerencséjére kávét is árultak, így
egy doboz rostos barackleven kívül vett még egy erős feketét is.
***
Fent a másodikon Tom és Maya értetlenül néztek egymásra.
Tom jobban szemügyre vette a lányt és némi hasonlóságot fedezett fel Bill és
Maya között. Az unokahúgának is volt egy anyajegye az állán, az orra és az
ajkai íve is teljesen olyan volt, mint Billé. Le sem tagadhatták volna, hogy
rokonok. Hogy nem jött rá hamarabb? Hisz már hónapok óta jár hozzájuk Maya,
ráadásul nem egyszer volt olyan, hogy Bill is ott volt. Kínos csend állt be
közéjük, amit Maya tört meg.
-Daniellel mi van? Ő is ilyen mosott fos, mint én?
-Igen. Nem tudom, mit és mennyit ittatok, de ha már
jobban lesztek Dannel és édesanyád is itt lesz, igazán elmondhatnátok.
-Honnan ismered anyát? – kérdezte Maya bízva abban, hogy
Tomtól talán választ kaphat.
-Nézd, Maya, nem az én dolgom ezt elárulni. Majd Julie
mindent elmond.
-Ó, ne már.
Tom épp szólásra nyitotta volna a száját, de a telefonja
hangos csörgése megzavarta. Bocsánatkérően Mayára nézett majd kiment az ajtó
elé.
-Mi van, Öcsi?
-Mi van Dannel?
-Meglesz. Mondtam én, hogy stramm gyerek, mint az apja –
nevetett fel Tom, majd hirtelen komolyabban folytatta. – De van itt más is.
-Micsoda? Valami maradandó betegsége lett?
-Nem a fiammal. A lányod is itt van.
-Hogy kim? – értetlenkedett Bill, pedig teljesen
felfogta, mit mondott neki bátyja.
-A lányod. A neve Maya Locke, ha így könnyebb.
-Nem. Mondd, hogy csak viccelsz! Az nem lehet…
-De, Bill, lehet. Julie is itt van. Viszont Maya még nem
tudja, hogy honnan ismerjük egymást az anyjával.
-Á, szóval még nem is tudja, hogy én vagyok az apja –
mondta szemrehányóan Bill.
-Állj le, Bill! Azt hiszem, Julie nem maga miatt lépett
le, hanem mert képtelen voltál kezelni azt, hogy apa leszel.
-Várj már! Maya mit keres ott?
-Ugyanazt, amit Daniel.
-Jézusom – szörnyedt el Bill. – Szerinted… bemenjek?
–nyögte ki nagy nehezen.
-Nem tudom, Bill, fogalmam sincs. Legfeljebb úgy, hogy
Danhez jössz be, de csak holnap, mert akkor már egy kórteremben lesznek. De
most mennem kell…
-Tom! Csak még egy kérdés! Julie hogy néz ki? –
érdeklődött Bill, hisz még mindig nem heverte ki teljesen a nőt, hiába
szakítottak már tizenhat éve. Még mindig szerette.
-Nem változott semmit, talán csak pár kilóval nehezebb,
de határozottan jól áll neki. Most viszont tényleg megyek. És nem alszom otthon
– mondta Tom, majd letette a telefont.
Visszament Mayához, ám ő ismét aludt. Danielhez is
benézett, aki szintén Álomvilágban járt, így Tom a folyosón ülve várta meg
Julie-t. Billt pedig nem értette még mindig. Amikor kiderült, hogy Julie
terhes, szakítottak, több mint másfél évtizede nem látta a nőt, de még mindig
képes lenne újrakezdeni és még ennyi idő távlatából is ugyanúgy szereti, mint akkor,
mikor még együtt voltak. Nem is látta az óta Julie-t. Az is lehet, hogy már rég
van egy új élettársa, akit szeret, és aki ér annyit, hogy ne hagyja ott egy
olyan emberért, aki teljesen elhidegült tőle, mikor kiderült, közös gyermeküket
hordja a szíve alatt. Nem sok ideje maradt azonban Tomnak ezen gondolatmenetét
tovább fűzni, hisz Julie jelent meg a folyosó végén és idegesen lépkedett Tom
felé.
-Alszik – szólalt meg Tom, amint a nő lánya kórtermének
ajtajához ért, Julie pedig nagyot sóhajtva leült mellé. – És nehéz volt egyedül
végigcsinálni a terhességet? – bukott ki Tomból a kérdés.
-Igen, Tom. Borzasztó nehéz volt. Ráadásul nem volt elég
az, hogy Bill semmibe vesz, a szakítás után nem sokkal hazamentem, ahol
megtudtam, hogy anyámék meghaltak – könnyezett be a nő szeme. – Egyedül voltam,
mint a kisujjam. Nem voltak barátaim, nem volt ott a gyerekem apja, akihez
esténként odabújhattam volna, és aki bevitt volna a kórházba, mikor elfolyt a
magzatvíz. Szerencsére az öcséd elég pénzt utalt át a szakításunkkor a frissen
nyitott számlámra, így Maya nem nélkülözött semmit. Nekem pedig sikerült egy
kis panziót nyitnom, amiből meg tudtunk élni. Idővel annyian jöttek, hogy
bővítenünk kellett. És most itt vagyunk. Egy kórházban, ahol a gyerekeinknek
kimosták a gyomrát, mert rendesen összeittak mindent.
-Sajnálom, Julie.
-Ne, csak ezt ne. Kérlek. Sosem szerettem, ha sajnálnak,
és egy idő után megtanultam álarcot ölteni, ha bajom volt. Maya születése óta
pedig nem volt olyan dolog, ami ennyire a felszínre hozta volna az eltemetett
érzéseimet, mint a mai nap.
-Mire gondolsz? – értetlenkedett Tom, holott sejtette, mi
lehet a gond.
-Arra, Tom, hogy az évek során teljesen jól és elég
mélyre elástam magamban a múltat. A hétvégén odajött hozzám Maya, hogy szeretne
elmenni egy házibuliba Daniellel, az új osztálytársával. Nekem már akkor sem
tetszett, amit meg is mondtam neki, de bíztam benne, hogy nem csinál
hülyeséget. Bíztam benne, mert sosem adott okot arra, hogy a belé vetett
bizalmam valaha is megrendüljön. Erre nemrég hívnak, hogy a lányom kórházban
van. Bejövök és ki van bent? Te meg a fiad. Ez pedig nagyban rásegített arra,
hogy ismét a padlón legyek – temette fejét a kezeibe Julie és mélyen beszívta a
levegőt, majd lassan kifújta.
-Tudom, hogy milyen érzés lehet, mármint az, hogy nem
tudod, mit is gondolj most a lányoddal kapcsolatban – sóhajtott Tom is.
-Ezt hogy érted? Tényleg, mi van Leilával?
-Nem sokkal az után, hogy elmentél, kiderült, hogy Leila
is terhes. Talán egy pár hónappal fiatalabb Daniel Mayánál. Bill persze még
akkor is játszotta a nemtörődömöt, de láttam rajta néha, hogy majd megvesz,
hogy újra együtt legyetek. Szóval, Leila. Ő ment el Dan ajándékáért, mikor hat
éves lett, de nem jött haza. Nem találtak roncsokat sehol sem, szóval nem
balesete volt, csak egyszerűen lelépett. Nem sokra rá küldött egy levelet, hogy
nagyon sajnálja, de el kellett mennie. Semmi konkrétat nem írt, csak ennyit.
-Ó, Tom, ez hihetetlen, Pedig azt hittem, sokáig együtt
lesztek majd.
-Elhiheted, hogy én is.
-És mi lett Daniellel?
-Hát anyu segített elmagyarázni neki, hogy az anyja
lelépett. Nagyjából két évig tartott összekaparnom magam annyira, hogy Dant
anyura hagyjam és Billel kimozduljak. Néha sikerült egy-egy lányt megismernem
annyira, hogy be is mutassam Dannek, de ahogy megtudták, hogy van egy fiam, azt
mondták, hogy nekik nem kell egy gyerek a nyakukba.
-Előtte meg gondolom, tették a szépet. Hát, Tom, nem
irigyellek – sóhajtott fel Julie. – És sikerült valaki olyat találnod, aki jól
kijön a fiaddal is?
-Persze. Négy éve végre olyanok vagyunk, mint egy
normális család. Tudod, Ria első pillanattól kezdve tök jól kijött Dannel, nem
szaladt el, mint az előzőek. És Daniel is jól kijött Riával, így együtt
maradtunk. Azóta pedig minden a legnagyobb rendben – mosolyodott el Tom. –
Nálatok mi a helyzet? Van Mayának pótpapája?
-Ugyan – nevetett fel kényszeredetten Julie. – Hová
gondolsz? Senkinek nem kell egy gyerekes anyuka. Legalábbis akiket én fogtam
ki, azoknak nem kellettem. Aztán már fel is adtam.
Tom átkarolta Julie vállát és a reggeli vizitig
beszélgettek az eddigi életükről. Mikor az orvos megérkezett, Julie és Tom
lementek a büfébe egy kávéért, majd ki az utcára, hogy Tom rágyújthasson. Már
majdnem elszívta, amikor a telefonja csipogni kezdett jelezvén, hogy SMS-e
érkezett. Egy bocsi után megnézte ki és mit írt, és mikor elolvasta, a szemei
elkerekedtek. „Tényleg csodaszép még
mindig” – írta Bill. Julie kérdőn nézett Tomra, de az egy legyintéssel
elintézte és óvatosan körbenézett, öccse vajon honnan leskelődhet, azonban a nő
észrevette, hogy valamit nagyon keres.
-Figyelj, Tom, én felmegyek, megnézem a gyerekeket, te
meg maradj csak itt és keresgélj nyugodtan – nevetett fel Julie és Tomot
otthagyva a másodikra igyekezett.
Tom alaposabban körbeszemlélt, majd hirtelen kiszúrta
öccse autóját és idegesen odament hozzá.
-Normális vagy, Bill? – nyitotta ki a kocsiajtót. –
Majdnem lebuktál. Mit keresel itt ilyen korán? Azt hittem, még otthon durmolsz
helyettem is.
-Szerinted tudtam aludni, miután beszéltünk?
-Miért, nem?
-Hogy eltaláltad, baszd meg! De van egy ötletem. Te most
szépen hazamész, mert éjjel Ria is hazaért és tiszta ideg, hogy mi van
Daniellel. Elmondod neki, alszol egyet, és remélhetőleg délután már otthon is
leszünk. Nem szokták sokáig benntartani őket szerintem. Nincs olyan válaszadási
lehetőség, hogy nem. Úgyhogy itt a kocsi kulcs. Csá – ugrott ki Bill az autóból
és otthagyta a csodálkozó Tomot, hogy mihamarabb ismét Julie közelében legyen.
Hallotta, hogy Tom elindul a kocsijával, de már nem
törődött ezzel, csak ment befelé az ajtón, mikor rájött, hogy nem tudja, hová
kell mennie. Gyorsan megérdeklődte a portástól, aki furcsán méregetve őt
elmondta neki, hogy a másodikra tartson, Bill pedig nem is tétovázott sokat.
Még beugrott a büfébe valami üdítőért Danielnek, majd feltrappolt a lépcsőn,
holott a szíve így is a torkában dobogott. Tizenhat év után végre ismét
láthatja szerelmét. Annyira hihetetlen volt még mindig, hogy csak pár lépés
választja el élete értelmétől. Ahogyan az évek során már sokszor, most is
szívesen beleverte volna a fejét a falba, amiért nem birkózott meg az
apasággal, és amiért nem kereste fel hamarabb Julie-t. Az ajtó előtt
megtorpant, majd bekopogott és benyitott. Nem látta bent Julie-t és egy
pillanatra el is szomorodott, de rendezte arcvonásait és belépett
unokaöccséhez.
-Csá, öcsi – pacsizott le Dannel. – Na, mi van, ennyire
túlittad magad? – kérdezte, mert Daniellel mindig elhülyéskedték a kicsit
komolyabb dolgokat. Természetesen tudtak ők komolyan is viselkedni, de Bill nem
nagyon érezte azt, hogy ez nagyon komoly. Tomtól úgyis rendes fejmosást kap a
srác.
-Ó, nem vészes – nevetett fel Daniel. – De Maya is itt
van – mutatott a pár méterrel mellette lévő ágy felé, ahol Julie már úgy ült,
mint aki karót nyelt. A nő ezer közül felismerte volna Bill hangját, hisz a
szerelme hangját nem felejti el könnyen az ember. Merthogy az igazság az volt,
hogy Julie még mindig szerelmes volt Billbe. Azok a férfiak, akikkel
próbálkozott, nem őt nem akarták, hanem Julie nem akart velük lenni, mert
mindben Billt kereste, de egyik sem volt olyan, mint szerelme, de még csak nem
is hasonlítottak rá.
-Nahát, Maya, szia – köszönt oda Bill.
-Szia, Bill, magadhoz képest jó korán bejöttél – szólalt
meg Maya, mire az anyja könnybe lábadt. Maya furcsán nézett a nőre, de az nem
válaszolt, csak nézett maga elé és nem törődött lánya kérdő tekintetével. –
Anya, mi van már megint? Tegnap is így megnémultál, mikor Tom jött be, most meg
sírni kezdesz, hogy Bill ideköszönt. Elmondhatnád, mi van! És ha lehet, most ne
intézd el annyival, hogy ez hosszú – nézett Maya szúrósan anyjára.
-Ne haragudj, valami rosszat mondtam volna? – kérdezte
Bill, mire Julie rájött, hogy nincs értelme tovább titkolózni. Itt vannak
együtt és elmondja Mayának az igazat.
-Kislányom, emlékszel még, mit mondtam neked az
édesapádról? – hagyta figyelmen kívül Bill kérdését.
-Persze. Hogy nem bírta felfogni, hogy apa lesz és nem
akart megbirkózni a feladattal és még csak meg sem próbálta – mondta el Maya
nagyvonalakban azt, amit édesapjáról tudott, mire Bill elfintorodott. – De hogy
jön ez most ide?
-Úgy, kincsem, hogy Bill… Bill az apád – mondta ki
nehezen Julie az igazságot.
Amint a szavak elhagyták a nő száját, a szobára kínos
csend telepedett. Maya eltátotta a száját és próbált megbarátkozni a tudattal,
hogy az apjával már régóta találkozgat, hisz nem egyszer volt Toméknál Bill,
mikor ő is ott volt. Lassan kezdett neki az is világosabbá válni, hogy akkor
tulajdonképpen Daniel és ő unokatestvérek. Tekintetét lassan Danielre emelte,
aki ugyanolyan kétségbeesetten kereste a lány pillantását. Daniel nem akarta
elhinni, amit hallott. Az képtelenség, hogy ők rokonok legyenek. Már átkozta a
pillanatot, amikor szemet vetett Mayára, de nem tudott ellenállni a lány
vonzerejének. Igaz, azt nem tudta, hogy Maya mit is érez iránta illetve érez-e
egyáltalán valamit, ám ő már tudta, már az első nap, mikor meglátta a lányt,
tudta, hogy nem eresztheti el. Erre most itt van ez, hogy Bill Maya apja, tehát
ők rokonok és nem lehet köztük semmi. Legszívesebben öklével beleütött volna a
falba és Billt is elagyabugyálta volna, amiért nem mondta egyszer sem, hogy
Maya az ő lánya. Egyáltalán tudta?
-Bill bácsi, te tudtad ezt? – kérdezte meg Daniel.
-Tegnapig nem. Tomot hívtam, hogy mi van veled, és ő
mondta, hogy Maya a lányom – válaszolt őszintén a férfi.
-Anya, ez… kimennétek, légy szí’?
-De… illetve persze. Majd szólj, ha kell valami, itt
leszünk az ajtó előtt.
Julie és Bill kisétáltak az ajtón és leültek a folyosón
egy-egy szabad székre. A nő nem nagyon akart gyermeke apja mellé ülni, de nem
sok ülőalkalmatosságot talált, a földre semmiképp nem akart leülni, ahhoz
pedig, hogy álljon, túl ideges volt most. Ráadásul még a kettejük közt honoló
kínos csend is csak még feljebb nyomta benne a pumpát.
-Örülök, hogy látlak, Julie – törte meg Bill a hosszas
hallgatást egy lágy mosollyal kísérve. – Maya pedig gyönyörű, akárcsak te.
-Szerencsére nem az apjára ütött – mondta Julie ridegen.
-Most miért mondod ezt? Ugyanannyi közöm van hozzá, mint
neked!
-Bill, kérlek, ne ennyi év után jusson eszedbe, hogy van
egy lányod is!
-El sem tudod képzelni, mennyit gondoltam rátok!
-Akkor miért nem kerestél bennünket? A nevem tudtad, nem?
Elég lett volna annyi, hogy a neten a keresőbe beütöd és már ki is adta volna a
panziót, amit nyitottam. Ott pedig könnyűszerrel megtaláltál volna.
Bill nem tudott mit válaszolni, hisz a nőnek igaza volt.
Csak annyi kellett volna, hogy összeszedi magát és felkeresi szerelmét és a
lányukat.
***
Maya zaklatottan ült fel az ágyában és üveges tekintettel
bambult maga elé. Csak az visszhangzott a fejében, hogy Bill az apja. Fél szemmel
látta, hogy Daniel odaül az ágyába, de most hozzá sem volt kedve, ahogyan semmi
máshoz sem. A fiú gyengéden megfogta a kezét, de ő elrántotta.
-Maya… nem tudom, mit érezhetsz most, de azt tudnod kell,
hogy ha bármi kell, egy biztató szó, egy ölelés vagy csak egy csendes
hallgatóság, akkor én itt leszek – mosolyodott el halványan Daniel.
-Köszönöm – suttogta Maya, majd mégiscsak a fiú karjai
köz vetette magát és üveges tekintettel nézett maga elé.
***
Julie és Bill továbbra sem beszéltek túl sokat. Talán
mindketten a múlton rágódtak. Vajon hol ronthatták el, hogy ide jutottak?
Billben már meg is született egy elhatározásféle, amit rögtön el is mondott
Julie-nak, hisz nem tudta, mikor, vagy egyáltalán találkoznak-e még az életben.
-Julie, talán őrültségnek fog hangzani, de nem számít.
Szóval… nézd, én még mindig szeretlek és nem tudtalak elfelejteni az évek
alatt. Én újra akarom kezdeni veled, Julie! – jelentette ki Bill határozottan.
-És ha én már nem szeretlek? Vagy éppen már van egy olyan
párom, aki nem hagyott volna ott, mikor terhes lettem?
-Keserű szájízzel ugyan, de elfogadnám, hisz mint
mondtam, még mindig nagyon szeretlek és az a fontos, hogy te boldog legyél.
Viszont ha lenne valaki más az életedben, akkor nem egyedül ücsörögnél itt.
Nem? – kérdezte Bill, Julie pedig rájött, hogy Bill még mindig ugyanolyan jól
ismeri, mint annak idején.
-Igazad van, tényleg nincs jelenleg egy olyan férfi sem,
akivel megoszthatnám az ágyam. Csak tudod, mi a gond? Hogy nem tudom, tudnék-e
bízni benned azok után, hogy életem legboldogabb időszakából egy pillanat alatt
életem legszomorúbb időszakát varázsoltad. De ha most megbocsátasz, megkeresném
az orvost – mondta Julie és ott is hagyta Billt.
Doktor Blake-et hamar megtalálta, aki megírta a
zárójelentéseket, így Maya és Daniel elhagyhatták a kórházat. Ám mivel Bill a
kocsiját Tomra bízta, nem volt más választása, mint taxit hívni. Már épp
kereste a számot, mikor Julie felajánlotta, hogy hazaviszi őket. Amit persze
egyből meg is bánt, de már nem visszakozhatott. A gyerekek hátra, a felnőttek
pedig előre ültek. A majd’ félórás utat csak a rádió törte meg, a feszültséget
pedig szinte vágni lehetett volna. Julie nagyon kellemetlenül érezte magát, így
felszabadultan sóhajtott fel, mikor elindult a Kaulitz-lak elől. Út közben
végig azon gondolkozott, amit Bill a kórházban mondott. Ha nem lennének
aggályai, már akkor a férfi karjai közé bújt volna. Hát hogy is ne, mikor ebben
a két napban rájött, hogy még mindig tiszta szívéből szereti? Viszont félt.
Félt újra bízni Billnben, félt újra teljesen kitárulkozni, mert bár eltelt
tizenhat év a történtek óta, mi van, ha ismét terhes lesz, és Bill ismét
elhagyja? Nem volt benne biztos, hogy abból a csalódásból újra talpra tudna
állni. Maya észrevette, hogy édesanyja gondolatban nagyon távol jár, de most
inkább magányra volt szüksége. Ráadásul biztos volt benne, hogy ha Julie
átrágta magát a gondolatain, akkor úgyis megosztja Mayával is, így a lány a
szobájába ment. Julie délután vacsorát készített, hogy addig se Billen járjon
az esze. Maya kedvében akart járni, így sonkás-kukoricás pizzát sütött. Még nem
volt egészen este, mikor kész lett, de mivel Maya mindig forrón szerette,
felment a lányához, hogy lehívja enni. A vacsora csendben telt el. Maya azért
nem szólt, mert várta, hogy édesanyja mikor kezd bele a mondandójába, Julie
pedig azért nem, mert próbálta magában megfogalmazni, mit is akar mondani
lányának. Mikor végeztek, Maya segített elpakolni anyjának, aztán pedig visszaültek
az étkezőasztalhoz és Julie nagy nehezen megszólalt.
-Maya… nézd, nagyon sajnálom, hogy eddig nem mondtam el,
hogy ki is az apád, de tudod, úgy gondoltam, ha tizennyolc leszel, akkor
elárulom és eldöntheted, hogy fel akarod-e keresni vagy sem.
-De nem ezen gondolkoztál egész úton hazafelé, igaz? –
szólalt meg lágy hangon Maya, akinek jót tett az egyedüllét, mert át tudott
gondolni mindent.
-Nem. Tudod, neked még sohasem beszéltem erről, de azt
hiszem, itt az ideje – kezdett bele Julie és elmesélte lányának gyermekkorát,
ahogyan Billel megismerkedett és az azóta eltelt időt. Nem egyszer meg is
kellett állnia, hogy le tudja nyelni könnyeit. Már épp belekezdett volna abba
is, amit Bill mondott neki a kórházban, mikor Maya megszólalt.
-Anya, te még mindig szereted, igaz? – mosolyodott el
halványan.
-Mondhatnék mást, de nem szeretnék hazudni neked. De
mivel te fontosabb vagy, ezért… szóval te meg akarod ismerni az apádat ennyi
idő után?
-Mindenképp, bár már nagyjából ismerem, hisz egy
csomószor volt ott Danieléknél, mikor mentem. Jó, tudom, az más. És igen, benne
vagyok. Elhívhatnád egyszer ebédre! – kacsintott Maya az anyjára.
-Akkor felhívod Danielt? Kellene Bill száma – mosolyodott
el végre Julie. Nem számított arra, hogy lánya ennyire lazán veszi a dolgot, de
nagyon jó esett neki.
-Persze, anya.
Maya megkereste a telefonját és Daniel lelkére kötötte,
hogy titokban kell tartania, ami készülőben van. Julie felhívta Billt, aki
boldogan egyezett bele a másnapi ebédbe. Habár hullafáradt volt, álmossága elszállt,
miután lerakta a telefont. Lányát kézen fogta és a szupermarketbe indultak.
Zöldséges lasange-t tervezett, mert emlékezett még, hogy Bill száműzte a húst
az étrendjéből. Ha pedig mégis visszaért a húsételekhez, Julie biztos volt
benne, hogy Billnek nem fog problémát okozni az ebéd. Mindent megvett másnapra
és amint hazaértek, gyorsan elpakolták a hűtőbe. Julie letusolt és elment
aludni. Már lassan egy egész napja nem aludt és nehezebben bírta ezeket, mint
fiatalabb korában. Reggel, illetve délelőtt kipihenten ébredt. Lezuhanyozott,
felöltözött és lement a konyhába kávézni, majd nekiállt az ebédnek. Időközben
felébredt Maya is, aki besegített édesanyjának. Főztek, Maya átment a
cukrászdába egy kis süteményért, majd megterített. Kész lett az étel, Julie
pedig elment átöltözni. Épp amikor lelépett az utolsó lépcsőfokra, csöngettek.
Maya is felkapta a fejét, bátorítóan anyjára mosolygott, majd Julie ajtót
nyitott.
-Szia, Julie – köszönt Bill és egy csokor rózsaszín és
bordó tulipánt adott a nőnek. – Ezt neked hoztam, remélem, még mindig ez a
kedvenced.
-Persze. Köszönöm. De gyere csak be! – tárta kijjebb az
ajtót, mire Bill belépett és kibújt a cipőjéből.
-Szia, Bill – köszönt Maya is.
-Szia. Ezt pedig neked szántam – nyújtott át Mayának egy
színes pöttyös bögrét.
-Wow, köszi. De ugye nem Toméktól nyúltad le? – nevetett
fel Maya.
-Nem, dehogyis!
-Beavatnátok engem is? – kérdezte mosolyogva Julie.
-Ja, persze, anya. Toméknak is van ugyanilyen pöttyös
bögréjük és mindig abból ittam, amikor náluk voltam.
-Értem. Akkor mehetünk enni? – kérdezte Julie, mert
valamivel el kellett magát foglalnia. Teljesen zavarban volt és körülbelül
olyan ideges, mint amikor először ment el Billhez.
-Miért ne? – mosolygott csábosan Bill.
A konyhába mentek, Julie pedig az asztalra tette a
tepsit. Bill szeme felcsillant és hihetetlenül boldog volt, hogy szerelme a
kedvenc ételét készítette neki. Julie szedett mindhármuknak, majd elkezdtek
enni.
-Ezt még mindig istenien tudod megfőzni, Julie – mondta
Bill, amint lenyelte az első falatot.
-Köszönöm – nézett vissza zavartan Billre.
Maya észrevette a szülei közti vibrálást, és eltervezte,
hogy amint megették a sütit is, valamilyen indokkal kettesben hagyja őket. Már
nem is volt annyira mérges anyjára, amiért eddig titkolózott. Ehelyett eldöntötte,
hogy minden erejével azon lesz, hogy Julie és Bill újra egymásra találjanak és
végre egy igazi család lehessenek.
Ebéd közben Maya és Bill beszélgettek inkább, néha-néha
Julie is közbeszólt, de leginkább csak merengett. Jó volt látnia, hogy lánya tényleg
komolyan gondolta, amit mondott, így talán végre igazi család lehetnek. Talán
végleg maga mögött hagyhatja azt, hogy Bill nem akart apa lenni és teljesen
elhidegült tőle. Gondolataiból Maya ébresztette.
-Anya, hozhatom a sütit?
-Persze, nyugodtan – válaszolt Julie, majd a mosatlant a
mosogatóba tette és kistányérokat és villákat vett elő.
Maya lerakta az asztalra a hat szelet gyümölcstortát.
Rakott egyet Bill tányérjára, egyet Julie-éra és egyet a sajátjára. Gyorsan
megette a sajátját és arra hivatkozva, hogy zizeg a telefonja a zsebében,
felszaladt a szobájába. Felhívta Petrát, akivel már amúgy is rég beszélt, így
kellemeset a hasznossal alapon fél óra múlva találkoznak a közeli kávézóban. A
táskájába beledobta a pénztárcáját, zsepit, egy hajgumit és egy kis tükröt, a
telefonját a zsebébe rakta és letrappolt a lépcsőn.
-Anya, le kéne lépjek. Petráék hazaértek az utazásukról
és mindenképp találkozni akar velem.
-Most?
-Igen, anya. Én próbáltam lerázni, de nem lehetett. Bocsi
– villantott egy fogkrémreklámba illő mosolyt Maya anyjára, aki ebből
megértette, hogy lánya miért megy el.
-Bill, megbocsátasz egy kicsit? – nézett bocsánatkérően
Billre, aki bólintott egyet.
Julie kilibbent a konyhából és az előszobáig meg sem
állt.
-Előre eltervezted, mi? – nézett Julie mosolyogva a
lányára.
-Ez csak természetes, anya – kacsintott Maya.
-Rendes vagy. Pénzed van elég?
-Igen, anya.
-Lehet, hogy már unod, de azért vigyázz magadra! És
köszönöm.
-Szorítok, anya – puszilta meg édesanyját Maya, majd
kiment az ajtón, Julie pedig még idegesebben vissza a konyhába.
A konyhában azonban nem találta már ott Billt. A férfi
keresésére indult, aki már a nappaliban állt és egy képet tartott a kezében.
-Te mit csinálsz, Bill?
-Csak szét akartam kicsit nézni, és véletlen levertem ezt
a képkeretet, amiből kiesett ez – mutatta fel Bill azt a képet, ami még akkor
készült, mikor együtt voltak és minden rendben volt.
-Az…
-Te ezt megtartottad?
-Ki kellett volna dobnom?
-Ezt komolyan megtartottad? – kérdezte Bill izgatott
hangon és boldog mosolyra húzódott a szája.
-Persze, de csak mert egész jól nézek ki rajta. És amikor
szét akartam vágni, sosem találtam ollót, amikor meg olló volt a közelben, nem
volt szusszanásnyi időm sem – füllentette Julie mosolyogva, de rájött, hogy
felesleges volt.
-Julie, ugyan. Ezt te sem hiheted el – lépett közelebb
Bill a nőhöz és átkarolta a derekát. – Csak azért nem dobsz ki egy képet, mert
tetszel magadnak rajta és csak azért vagyok én is rajta, mert nem jött össze
sosem, hogy szétvágd. Mást is kitalálhattál volna, édesem.
-Úgy gondolod? Szerintem ilyen állapotban egész jó volt –
kulcsolta kezeit Bill nyaka köré.
-Milyen állapotban?
-Tudod, szinte pont ugyanúgy érzem magam, mint amikor
bemutattál Tomnak. A szívem a torkomban dobog, a gyomrom diónyi méretű és
zavaromban azt sem tudom, mit mondjak.
-Valóban? – kérdezte Bill s közben ujjával végigsimította
Julie arcát.
-Igen.
-Nézd, Julie, én még mindig szeretlek és nagyon bánom
azt, hogy nem birkóztam meg az apasággal. Bánom, hogy ennyi évet külön kellett
élnünk és a lányunk felcseperedésénél sem lehettem jelen. Ha tehetném,
visszapörgetném az időt.
-Elhiheted, hogy én sem tennék másként, de erre még
mindig képtelen az emberiség – simogatta ujjbegyeivel a férfi tarkóját.
-Szóval akkor újrakezdhetnénk? – kérdezte Bill
reménykedve.
-Bízhatok benned? Nem hagysz el újra?
-Soha nem hagynálak el többé, édesem, ha újra együtt
lehetünk. Ígérem.
-Végülis… Maya sincs ellene, hogy az apja is velünk
legyen – mosolyodott el zavartan Julie.
Bill már nem szólt semmit, csak közelebb hajolt Julie-hoz
és lágyan megcsókolta. Amint
nyelvük találkozott, mindketten belenyögtek a csókba. Álmaikban százszor
átélték már ezt a pillanatot, de ez így élőben sokkal jobb volt. Hátukon jóleső
bizsergés futott végig. Julie beletúrt Bill hajába, Bill pedig még közelebb
húzta magához szerelmét. Csókoltál egymást kifulladásig, majd mikor ajkaik
elváltak egymástól, homlokukat egymásnak döntötték és boldogan egymásra
mosolyogtak.
-El sem tudom mondani, mennyire
boldog vagyok most, édesem!
-Én is boldog vagyok, Bill -
mondta Julie és újabb csókért hajolt Billhez.
***
Maya és Petra igen jól
elbeszélgették az időt, ugyanis lassan már besötétedett. Petráék nem laktak
messze a kis kávézótól, ahová beültek, így gyalog akartak hazamenni, ám hangos
nevetgélésüket egy hatalmas égzengés zavarta meg, és pár pillanattal később már
szakadt is az eső. Gyorsan beugrottak egy kisebb boltba azt remélve, hogy
hamarosan újra kisüt a nap, de ez hamar szertefoszlott, ugyanis még tíz perc
múlva is úgy esett, mintha dézsából öntenék.
-Petra, nem tudnád felhívni a
szüleidet, hogy jöjjenek értünk?
-Nincsenek itthon. De miért nem
hívod fel anyukádat?
-Családegyesítés folyik.
-Hogy mi?
-Mindegy. Hosszú. Majd ha már
többet tudok, ígérem, elmondom. De akkor kénytelen leszek zaklatni őket -
sóhajtott fel Maya és már hívta is édesanyját.
***
Julie és Bill a nappaliban a
kanapén ültek és élvezték egymás társaságát a hangulatos lámpafényben, amikor
dörgött egy nagyot és elment az áram. Julie felpattant, hogy a félhomályban
gyertyákat keressen, de komódban nem talált, így felment a hálószobájába a
gyertyáiért. Amikor leért, megcsörrent a telefonja és egyből az előszobába
ment.
-Mondd, kislányom! - vette fel
mosolyogva.
-Anya, el tudnál értem jönni,
légy szí'? Elkapott minket az eső és semmiképp nem akar csillapodni.
-Persze.
-De ugye nem zavarlak titeket?
-Nem, ne aggódj - nevetett fel,
mikor megérezte Bill ajkait a nyakán, azon a ponton, ahol mindig is a
legcsiklandósabb volt. - De azt mondd, hova menjek értetek!
Maya elmagyarázta Julie-nak,
merre menjen, majd gyorsan lerakta a telefonját.
-Na, mi történt? - kérdezte Bill
még mindig Julie nyakát csókolgatva.
-El kellene mennem értük.
-Mi lenne, ha ketten mennénk?
-Jöhetsz. De én vezetek! -
nevetett fel Julie.
Felvették a cipőjüket, Julie
levett egy esernyőt a polcról, majd bezárta az ajtót és ernyővel a fejük fölött
a Lexushoz mentek. Nem telt bele sok időbe, mire a lányokat megtalálták. Petrát
haza vitték és már ők is majdnem otthon voltak, mikor Bill megszólalt.
-Szóval, akkor nem bánnád, ha
édesanyáddal újra együtt lennénk?
-Én nem, de nem hinném, hogy
olyan apa-lánya kapcsolatunk lesz, mintha te is velünk lettél volna születésem
óta, apuka - hangsúlyozta ki Maya az utolsó szót, majd harsányan felnevetett. -
De azért nem leszek veled bunkó sem, szóval valami olyasmire számíts, mint anya
és az én kapcsolatom. Anya hol a barátnőm, hol az édesanyám, de ez szerintem
így jó. Ugye, anya?
-Hát persze, kincsem - válaszolt
mosolyogva Julie.
***
A napok csak teltek és heteket,
majd hónapokat formáltak, Julie és Bill pedig egyre kiegyensúlyozottabb lett.
Maya is örült, hogy szülei újra együtt vannak és habár nem akarta, de Daniellel
kicsit mintha eltávolodtak volna egymástól. Ezt azon a közös vacsorán vette
észre, mikor Tomot, Riát és Danielt is meghívták egyfajta családegyesítés és
ismerkedés céljából. Daniel gondolatban egyáltalán nem ott volt. Ezt mindenki
észrevette, de a fiú mindig hárított és témát váltott. A vacsora végén Maya
felrángatta Danielt a szobájába és kulcsra zárta az ajtót, hogy senki ne
zavarja meg őket.
-Dan, mi a baj?
-Semmi.
-Daniel, látom rajtad, hogy
valami nyomaszt. Miért nem mondod el? Hátha tudok segíteni.
-Csak… tudod, olyan jó is meg
rossz is látni, hogy újra egy család vagytok.
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy… erről senkinek nem
beszéltem még, úgyhogy…
-Persze, bízhatsz bennem – fogta
meg Maya Dan kezét.
-Tudod, Ria nem az édesanyám.
-Hogy mi?
-Anyu hat éves koromban elhagyott
minket apuval, és az óta nem is láttam és nem is hallottam róla semmit. És ezt
még apu sem tudja, de marhára hiányzott egy időben és most, hogy látlak titeket
teljes boldogságban úszni, megint előjöttek ezek az érzések.
-Szóval akkor ezért kerülsz mostanában?
-Igen. Ne haragudj, de ez volt a
legegyszerűbb – nézett bűnbánóan Maya szemébe.
-Dehogy haragszom, Dan! Gyere ide
– ölelte meg Maya a fiút, amit Daniel ki is használt.
Szorosan magához húzta Mayát és
rosszul érezte magát, mert nem mindent mondott el a lánynak, de azt semmiképp
nem merte felhozni, hogy igazából azért nem kereste a lány társaságát, mert
beleszeretett. És ha Mayával lett volna, csak még nehezebben viselte volna el
az iránta érzett szerelmet.
***
Bill három hónap együttlét után
megkérte Julie kezét, aki boldogan mondott igent. Az esküvőt egy hónappal az
eljegyzés után tartották, nászútra pedig Párizsba és Rómába mentek. Ez idő
alatt Maya Toméknál lakott. Daniellel a barátságuk újra olyan, mint régen volt.
Daniel nehezen, de félre tudta tenni a Maya iránti érzéseit és ezt örökre
titokban is tartotta. Tom és Ria pár hónappal Bill és Julie esküvője után
bejelentették, hogy Ria babát vár. Ennek mindenki nagyon örült. Julie pedig
boldogabb volt, mint valaha, mert tizenhat év után újra azzal a férfivel lehet
együtt, akit mindig is szeretett, és mert Mayán is látta, hogy örült szülei
boldogságának.
